Trevize kelletlen pillantást vetett az eszközre. Egyre szélesebb körben alkalmazták, és gyors ütemben vált mind bonyolultabbá. Egyetlen pillantás elég volt egy ilyen eszköz mikrodetektorára, hogy bonyolultsági fokából meg lehessen állapítani egy világ fejlettségi szintjét. Mára már nem sok világ maradt, bármilyen elmaradott is, amelyiknek egyáltalán nem volt ilyen eszköze. A fejlődés a Birodalom végső összeomlásával vette kezdetét, minthogy az egykori egész töredékvilágai mind aggályosabban védték magukat a többiek felől fenyegető, betegségektől és idegen mikroorganizmusoktól.
— Mi az? — kérdezte Bliss halkan, tele kíváncsisággal, hol ide, hol oda kukucskálva, hogy jobban lásson.
— Mikrodetektor… gondolom, így hívják — válaszolta Pelorat.
— Nincs benne semmi rejtélyes — tette hozzá Trevize. — Automatikusan, kívül-belül megvizsgálja a testének egy darabját, nincs-e benne olyan mikroorganizmus, amely betegséget terjeszthet.
— Ez osztályozni is tudja a mikroorganizmusokat — jelentette ki Kendray nem titkolt büszkeséggel. — Itt, a Comporellonon fejlesztették ki. De ha nem haragszik, még nem nyújtotta ide a jobb kezét.
Trevize behelyezte a kezét a gépbe, és nézte, ahogy az apró vörös jelek sora végigtáncol egy nyaláb vízszintes vonalon. Kendray megérintett egy kapcsolót, mire azonnal megjelent egy színes fénymásolat.
— Ha volna szíves, uram, és aláírná — mondta. Trevize engedelmeskedett.
— Nagyon rossz állapotban vagyok? — tudakolta. — Ugye, azért nem fenyeget túl nagy veszély?
— Nem vagyok orvos — felelte Kendray —, részleteket tehát nem mondhatok, de semmi olyat nem jelez, ami miatt vissza kéne küldenem, vagy karanténba kéne zárnom. És engem csak ez érdekel.
— Micsoda szerencsém van — jegyezte meg Trevize szárazon, a kezét rázogatva, hogy kiálljon belőle a bizsergés.
— Ön következik, uram — szólt Kendray. Pelorat kissé tétován helyezte a gépbe a kezét, majd ő is aláírta a másolatot.
— És ön, asszonyom?
Néhány perc múlva nagyot nézett az eredmény láttán.
— Soha életemben nem láttam ehhez hasonlót! — Szinte áhítatosan nézett föl Blissre. — Ön negatív. Tökéletesen negatív.
— Milyen kedves — mosolygott Bliss elbájolóan.
— Igen, asszonyom. Irigylem önt. — Aztán újra az első másolatra pillantott. — A személyazonossági lapját kérem, Mr. Trevize.
Trevize odaadta. Kendray megnézte, arcán újabb meglepetés tükröződött.
— A terminusi törvényhozás tanácsosa?
— Úgy van.
— Az Alapítvány magas rangú tisztviselője?
— Pontosan — felelte Trevize hűvösen. — Tehát, ha lehet, végezzünk ezekkel gyorsan, rendben?
— Ön a hajó kapitánya?
— Igen, én vagyok az.
— A látogatás célja?
— Az Alapítvány biztonságát érintő ügy, ennél többet nem mondhatok magának. Megértette?
— Igen, uram. Mennyi ideig szándékozik itt tartózkodni?
— Nem tudom. Talán egy hétig.
— Nagyon helyes, uram. És a másik úr?
— Dr. Janov Pelorat a neve — közölte Trevize. — Ott az aláírása, és én kezeskedem érte. A Terminus egyik tudósa, és segítségemre van abban az ügyben, amiért idelátogattam magukhoz.
— Értem, uram, de látnom kell a személyazonossági lapját. Sajnálom, a szabály az szabály. Remélem, ön is megérti, uram.
Pelorat átnyújtotta a papírjait.
Kendray bólintott.
— És az öné, kisasszony?
— Fölösleges zaklatnia a hölgyet — mondta Trevize higgadtan. — Érte is vállalom a kezességet.
— Igen, uram. De tudnom kell a személyazonosságát.
— Attól tartok, uram, nincsenek papírjaim — szólalt meg Bliss.
Kendray összehúzta a szemöldökét.
— Tessék?
— Az ifjú hölgy nem hozott magával papírokat — vágott közbe Trevize. — Feledékenységből. De tökéletesen rendben van. Minden felelősséget vállalok érte.
— Bárcsak megengedhetném önnek, de nincs rá felhatalmazásom — válaszolta Kendray. — A felelősség az enyém. A körülményeket tekintve nincs túl nagy jelentősége. Nem okozhat nehézséget a másolatok beszerzése. Gondolom, az ifjú hölgy is terminusi.
— Nem, ő nem az.
— Akkor hát az Alapítvány egy másik részéből való?
— Ami azt illeti, nem.
Kendray éles pillantást vetett Blissre, majd Trevize-ra.
— Ez bonyolítja a helyzetet, tanácsos. Időbe telik, míg beszerezzük a másolatokat valamely nem alapítványi világról. Bliss kisasszony, mivel ön nem alapítványi polgár, meg kell kérdeznem, melyik bolygón született, és jelenleg hol él. És meg kell várnia, amíg a papírjai megérkeznek.
— Nézze, Mr. Kendray — kezdte Trevize. — Nem látom be, miért van szükség bármiféle akadékoskodásra. Én az Alapítvány kormányának magas rangú tisztviselője vagyok, s nagy fontosságú küldetésben érkeztem magukhoz. Holmi közönséges adminisztrációs munka miatt nem tartóztathat fel.
— Nem én döntök, tanácsos. Ha rajtam múlna, máris leengedném önöket a Comporellonra, de minden cselekedetemet egy vaskos szabálygyűjtemény irányítja. Vagy a könyv szerint járok el, vagy a fejemhez vágják. De abban nyilván nem tévedek, hogy már várja önöket a comporelloni kormány valamelyik tagja. Ha megmondják nekem, ki az, kapcsolatba lépek vele, és ha ő utasít, hogy engedjem át önöket, akkor rendben is vagyunk. Trevize egy pillanatig habozott.
— Ez a lépés nem volna célirányos, Mr. Kendray. Beszélhetnék a közvetlen felettesével?
— Bizonyára beszélhet, de nyilván nem azonnal.
— Biztos vagyok benne, hogy nyomban idejön, mihelyt megtudja, hogy egy alapítványi tisztviselővel beszél.
— Ami azt illeti — szólt Kendray —, köztünk legyen mondva, de ez csak rontana a helyzeten. Tudja, mi nem vagyunk az Alapítvány központi területének része. Mi egy Szövetséges Hatalom irányítása alá tartozunk, és ezt komolyan is vesszük. Az emberek gondosan ügyelnek rá, nehogy alapítványi báboknak tekintsék őket — félre ne értse, uram, csak a közkeletű kifejezést használtam —, és a legszívesebben újra kinyilvánítanák a függetlenségüket. A felettesem jutalompontokat remélne attól, ha visszautasítana holmi különleges szívességet egy alapítványi tisztviselőnek.
— És maga is? — kérdezte Trevize elsötétülő arccal. Kendray megrázta a fejét.
— Én politikailag nem számítok, uram. Nekem senki sem adna jutalompontokat semmiért. Szerencsésnek tekinthetem magam, ha megkapom a béremet. Mellesleg, ha jutalompontokat nem is, rosszpontokat mindenesetre kaphatok, méghozzá igen könnyen. Bár ne így lenne.
— Tudja, hogy a helyzetemnél fogva gondoskodhatom magáról.
— Nem, uram. Sajnálom, ha arcátlanságnak tűnik, de nem hinném, hogy megteheti. És uram, bár zavarba ejt, hogy ezt kell mondanom, de kérem, ne is ajánljon föl nekem semmi értékeset. Példásan megbüntetik azokat a tisztviselőket, akik elfogadnak bármit, és manapság nagy szakértelemmel derítik föl az ilyen eseteket.
— Eszembe se jutott, hogy megvesztegessem magát. Csak arra gondoltam, mit művelne magával Terminus polgármestere, ha értesülne róla, hogy akadályt gördített a küldetésem elé.
— Tanácsos, én tökéletes biztonságban vagyok addig, amíg elbújhatok a szabályzat mögé. Ha a comporelloni Elnöki Tanács tagjait az Alapítvány megbünteti, az az ő gondjuk, és nem az enyém. Ám ha ez segít, uram, önt és dr. Félórától átengedem a hajójukkal együtt. Hagyják az állomáson Bliss kisasszonyt, mi itt tartjuk őt, amíg a papírjairól készült másolatok megérkeznek, s aztán őt is leküldjük a felszínre. Ha a papírok valami oknál fogva nem szerezhetők be, a kereskedelmi járattal szépen visszaküldjük a saját bolygójára. De ebben az esetben, attól tartok, valakinek fedeznie kell az útiköltségét.