— A társadalom nem omlik össze ilyen könnyen — szállt vitába Bliss-szel Trevize. — Magából Gaia beszél, és Gaia egyszerűen nem értheti meg a szabad individuumok társadalomba szerveződését. Az ésszerűen és igazságosan lefekteti szabályok a körülmények megváltozásával könnyen haszontalanokká válhatnak, noha a tehetetlenség következtében továbbra is érvényben maradnak. Akkor pedig nemcsak jogos, de egyenesen hasznos is e szabályok áthágása, ami egyben arra is figyelmeztet, hogy immár haszontalanokká — ha nem egyenesen károsakká — váltak.
— Ezek szerint minden tolvaj és gyilkos állíthatja, hogy ő az emberiséget szolgálja.
— Túlzásokra ragadtatja magát. Gaia szuperorganizmusában automatikus megegyezés van a társadalmi szabályokat illetően, és föl sem vetődik senkiben, hogy azokat megszegje. Ugyanígy elmondhatjuk azt is, hogy Gaia tesped és betokosodik. A szabad kapcsolatokban bevallottan megvan a zűrzavar eleme is, de ez az ára annak, hogy a megújulásra és a változtatásra képesek legyünk. Egészében véve méltányos ár.
Bliss hangja egy fokkal magasabbra csapott.
— Maga nagyon téved, ha azt hiszi, hogy Gaia tesped és betokosodik! Mi állandó önvizsgálat alatt cselekszünk, viselkedünk és ítélkezünk a dolgok felett. És nem tehetetlenségből, esztelenségből tartunk ki emellett. Gaia tapasztalatok és gondolatok révén tanul; ezért csak akkor változik, amikor arra szükség van.
— Még ha igaz is, amit mond, az önvizsgálat és a tanulás folyamata igencsak lassú lehet, mert Gaián csak Gaia létezik. Itt, a szabadságban viszont, még ha csaknem mindenki egyetért is, mindig lesznek, akik nem értenek egyet, — és bizonyos esetekben e keveseknek lesz igaza, és ha elég okosak, elég fanatikusak és eléggé igazuk van, a végén győzni fognak, és belőlük vállfák a jövendő korok hősei — mint Hari Seldonból, aki tökéletesítette a pszichohistóriát, saját gondolatait szembehelyezte az egész Galaktikus Birodalommal, és győzött.
— A győzelme csak eddig tartott, Trevize. A végakarata szerint elképzelt Második Birodalom nem fog megvalósulni. Galaxia lesz helyette.
— Lesz? — kérdezte Trevize mogorván.
— Maga döntött így, és bármennyit vitatkozik is velem a szigetemberek érdekében, őrült és bűnös szabadságuk érdekében, az agya rejtett zugaiban él valami, ami kényszerítette, hogy egyetértsen velem(velünk)Gaiával, amikor a döntését meghozta.
— Az agyam rejtett zugaiban pillanatnyilag csak az van, amit keresek — felelte Trevize még komorabban. — Kezdetnek mindjárt ez itt — mutatott a megfigyelőernyőre, amelyen egy hatalmas város bontakozott ki a látóhatár szélén: alacsony, csak itt-ott felmagasodó épületek halmaza, s körülötte széles mezők barnállottak a vékony zúzmararéteg alatt.
— Milyen kár — csóválta meg a fejét Pelorat. — Figyelni akartam, hogyan közeledünk, s ehelyett ezt a vitát hallgattam.
— Oda se neki, Janov — mondta Trevize. — Figyelhet még, ha elhagyjuk a bolygót, ígérem, akkor majd becsukom a szám, csak győzze meg Blisst, hogy ő is vigyázzon a magáéra.
És a Távoli csillag egy mikrohullámú sugár nyomában földet ért az űrrepülőtéren.
14.
Kendray zord arccal tért vissza a fogadóállomásra, s tekintetével nyomon követte a Távoli csillag áthaladását. Még a műszak leteltével is erősen nyomott hangulatban volt.
Éppen leült a napot lezáró étkezéshez, amikor egyik társa, egy hórihorgas, ritkás barna hajú fickó, akinek furán távol ülő szeme volt, a szemöldöke pedig olyan szőke, hogy jóformán nem is látszott, leült melléje.
— Mi a baj, Ken? — kérdezte. Kendray szája megrándult.
— A hajó, ami az előbb átment, gravitikus. volt, Gatis.
— Az a furcsa kinézetű, ami egyáltalán nem mutatott radioaktivitást?
— Ezért nem volt radioaktív. Semmi üzemanyag. Gravitikus.
Gatis bólogatott.
— Amire azt mondták, hogy figyeljük?
— Az.
— És te kaptad el. Meg kell hagyni, szerencsés fickó vagy.
— Nem olyan szerencsés. Egy azonosíthatatlan nő is volt benne — és én nem jelentettem.
— Micsoda? Na, ezt én nem hallottam. Tudni sem akarok róla. Szót se többet. Lehetsz a cimborám, de nem akarok a cinkosod lenni, miután a dolog már megtörtént.
— Nem ez aggaszt. Legalábbis nemcsak ez. Le kellett küldenem a hajót. Kell nekik ez a gravitikus… vagy bármelyik. Te is tudod.
— Persze, de legalább jelenthetted volna a nőt.
— Nem akartam. Nincs férjnél. Csak felcsípték, hogy… hogy… használják.
— Hány férfi van a fedélzeten?
— Kettő.
— És egyszerűen csak felcsípték, hogy… szóval arra? Biztosan terminusiak.
— Úgy van.
— Ezeket nem érdekli, mit művelnek a Terminuson.
— Úgy van.
— Undorító. És megengedhetik maguknak.
— Az egyikük házas volt, és nem akarta, hogy a felesége megtudja. Ha jelentem a nőt, a felesége rögtön rájön.
— Hát az asszony nincs odahaza, a Terminuson?
— Dehogy nincs, de akkor is rájönne.
— Megérdemelné az az alak, hogy az asszony megtudja.
— Egyetértek… de miért éppen én legyek érte a felelős?
— Le fognak dorongolni, amiért nem jelentetted. Az nem mentség, hogy nem akartad bajba keverni a pasast.
— Te jelentetted volna?
— Gondolom, kénytelen lettem volna.
— Nem, nem lettél volna. A kormánynak kell az a hajó: Ha ragaszkodom hozzá, hogy jelentem a nőt, a férfiak könnyen meggondolhatták volna magukat, és egy másik bolygó felé veszik az irányt.
— De vajon hisznek-e majd neked?
— Azt hiszem, igen. Az már biztos, hogy csinos kis nő volt. Képzeld csak el, hogy hajlandó volt elmenni két férfival, méghozzá nős emberekkel, volt mersze kihasználni a lehetőséget! Tudod, az ilyesmi kísértésbe hozza az embert.
— Nem hinném, hogy szeretnéd, ha az asszonyság odahaza hallaná, miket mondasz, de még azt se, hogy miket gondolsz.
— Ki mondaná el neki? Te? — kérdezte Kendray gyanakodva.
— Ugyan már. Magadtól is tudhatnád. — Gatis arcáról gyorsan eltűnt a felháborodás, s már folytatta is: — Tudod-e, hogy nem sok jót jósolok azoknak a fickóknak, akiket átengedtél?
— Tudom.
— A lentiek hamar fel fogják ismerni őket, és még ha te megúszod is, ők aztán nem fogják.
— Tudom — ismételte Kendray —, de én sajnálom őket. Akármilyen bajt hoz is rájuk az a nő, semmiség lesz ahhoz képest, amit a hajó hoz rájuk. A kapitány elejtett néhány megjegyzést…
Kendray elhallgatott, mire Gatis sürgetni kezdte:
— Például?
— Felejtsd el — intette Kendray. — Ha kitudódik, a fejemet veszik.
— Nem fogom továbbadni.
— Én se. De nagyon sajnálom azt a két terminusi fickót.
15.
Aki az űrben járva megtapasztalta annak állandóságát, az űrhajózás igazi izgalmát akkor éli át, amikor elkövetkezik a leszállás ideje egy új bolygóra. Alant a föld sebesen siklik hátrafelé, közben egy-egy pillanatra feltűnnek a szárazföldek, a vizek, a szabályos formájú térségek és vonalak, melyek szántóföldeket és utakat jelentenek. Az ember észleli a növények zöldjét, a beton szürkeségét, a csupasz föld barnáját, a hó fehérségét. És ami a fő, a sűrűn lakott halmazok láttán elfogja az izgalom; hiszen minden világon sajátos geometriájú és sajátos építészeti változatosságot mutató városok léteznek.