A hagyományos hajón utazóknak ráadásul még át kellett élniük a földet érés és a leszállópályán való átsiklás izgalmát is. A Távoli csillag azonban más eset volt. A levegőrétegen átlebegve lelassult az ügyesen kiegyensúlyozott légellenállás és nehézkedési erő révén, s az űrkikötő fölött jutott végül nyugalmi állapotba. A viharos szél valamelyest megnehezítette a dolgukat. A Távoli csillag, melyet úgy terveztek, hogy a gravitációs vonzás minél kisebb hatást gyakoroljon rá, nemcsak súlyát, de tömegét tekintve is rendkívül könnyű jármű volt. Ha a tömege túlságosan megközelítette volna a zéró értéket, egyszerűen elfújta volna a szél. Ennélfogva fokozni kellett a gravitációs ellenerőt: a sugárhajtás tolóerejét kellett nagy szakértelemmel úgy felhasználni, hogy az ne csak a bolygó vonzását, hanem a széllökéseket is ellensúlyozza, tekintetbe véve minden egyes szélroham energiáját. Megfelelő számítógép nélkül ezt a manővert nem is lehetett volna végrehajtani.
A hol innen, hol onnan támadó apró, de kikerülhetetlen széllökések közepette a hajó egyre lejjebb és lejjebb ereszkedett, míg végül alámerült a kikötőben számára kijelölt területre.
Amikor a Távoli csillag leszállt, fehérrel tarkázott halványkék ég borult fölébe. A szél még itt, a felszín közelében is viharosan fújt, s noha navigációs veszélyt már nem jelentett, fagyos leheletére Trevize összeborzongott. Rögtön rájött, hogy ruhatáruk teljesen hasznavehetetlen a comporelloni időjárási körülmények között.
Pelorat ezzel szemben elismerően nézett körül, s élvezettel szívta be az orrán át a levegőt; neki jólesett a harapós hideg, legalábbis pillanatnyilag. Szándékosan széttárta kabátja szárnyait, hogy érezze mellén a szél erejét. Tudta, hamarosan be fogja gombolni, még a sálat is a nyaka köré tekeri, most azonban érezni akarta, hogy van levegő. Ilyesmiben a hajón nincs része az embernek.
Bliss szorosan összefogta magán a kabátot, és kesztyűs kezével mélyen a fejébe nyomta a kalapját. Arcán keserves ráncok rajzolódtak ki, s kis híja volt, hogy nem sírta el magát.
— Pokoli világ — motyogta. — Gyűlöl bennünket, rosszul bánik velünk.
— Szó sincs róla, Bliss, drágám — felelte buzgón Pelorat. — Biztos vagyok benne, hogy a lakói szeretik ezt a világot, és az is… ööö… szereti őket, ha megfelel neked ez a megközelítés. Hamarosan fedél alá kerülünk, és ott meleg lesz.
S mint akinek csak most jut eszébe, kitárta kabátja egyik szárnyát, és betakarta vele a lányt, aki rögtön a mellére fészkelte magát.
Trevize mindent megtett, hogy ne vegyen tudomást az időjárásról. Zsebszámítógépével ellenőrizte a kikötői hatóságoktól kapott kártyát, valóban rajta vannak-e a szükséges adatok: a parkolófolyosó és — parcella száma, a hajó neve és motorszáma és így tovább. Még egyszer megnézte, jól zárta-e le a hajót, majd megkötötte a lehető legnagyobb összegű biztosítást, ha netán szerencsétlenség történne (tulajdonképpen fölöslegesen, hiszen a Távoli csillag sebezhetetlen a Comporellon feltételezett technikai fejlettségi szintjén, nem beszélve arról, hogy pótolhatatlan, bármi árat kínáljanak is érte).
A taxiállomást megtalálta ott, ahol annak lennie kellett. (Számos űrrepülőtéri berendezés helyére, megjelenési formájára és használatára kidolgozták már az egységes szabványt. Szükség volt rá, mivel az utazóközönség a legkülönbözőbb világokról érkezett az űrrepülőterekre.)
Jelzett taxiért, rendeltetési célul azonban csak a „Cityt” lyukasztotta ki.
Oda is siklott hozzájuk egy taxi diamágneses sítalpain, könnyedén sodortatva magát a szél alatt, ugyanakkor egyfolytában rázkódva nem kimondottan csendes motorja miatt. A színe sötétszürke volt, a fehér taxijelzést a hátsó ajtajain viselte. A sofőrön sötét kabát és fehér szőrmekalap volt.
Pelorat felfigyelt rá. és halkan megjegyezte: — Úgy látszik, ezen-a bolygón a fekete-fehér színezés járja.
— Lehet, hogy a szűkebben vett belvárosban élénkebbek a színek — felelte Trevize.
— A belvárosba mennek, emberek? — szólt bele a sofőr egy kis mikrofonba, talán hogy ne kelljen kinyitnia az ablakot.
Kicsit éneklősen beszélte a galaktikus nyelvet, ami kellemes színezetet adott a beszédének, s még a megértést is megkönnyítette — az ilyesmi mindig nagy megkönnyebbülés, ha új világba érkezik az ember.
— Úgy van — felelte Trevize, mire kinyílt a hátsó ajtó.
Bliss beszállt, őt Pelorat, majd Trevize követte. Az ajtó bezárult, s körülölelte őket a meleg.
Bliss megdörzsölte a kezét, s hosszan, megkönnyebbülten felsóhajtott.
A taxi lassan elindult, miközben a sofőr megszólalt:
— A hajó, amivel jöttek, gravitikus, ugye?
— Látva, ahogy földet ért, kételkedne benne? — kérdezte vissza Trevize száradon.
— Ezek szerint a Terminusról valók? — kérdezősködött tovább a sofőr.
— Ismer más világot, ahol ilyet tudnak építeni? — folytatta Trevize a kérdésre kérdéssel való válaszolást.
Úgy tűnt, a sofőr a választ emészti, miközben a taxi felgyorsult. Aztán mégis megszólalt:
— Maga mindig kérdéssel válaszol a kérdésre?
— Miért ne? — Trevize nem tudott ellenállni a kísértésnek.
— Ez esetben hogy válaszolna, ha azt kérdezném, nem Golan Trevize-nak hívják-e?
— Azt válaszolnám: miért kérdezi? A taxi az űrrepülőtér külterületén megállt, s a sofőr így szólt:
— Kíváncsiságból! Ismét megkérdezem: maga Golan Trevize?
Trevize hangja keménnyé, ellenségessé vált.
— Miért tartozik ez magára?
— Barátom — mondta a sofőr. — Addig nem megyünk tovább, amíg nem felel a kérdésre. És ha nem válaszol határozott igennel vagy nemmel másodperceken belül, elzárom a fűtést az utastérben, és aztán várunk. Maga Golan Trevize tanácsos a Terminusról? Ha nemmel válaszol, meg kell mutatnia nekem a személyazonossági papírjait.
— Igen, Golan Trevize vagyok — válaszolta Trevize — és mint az Alapítvány tanácsosa, remélem, hogy a rangomnak kijáró tisztelettel bánnak velem. A baklövés, amit elkövetett, nagy bajba fogja sodorni. És most mi lesz?
— Most valamivel könnyebb szívvel indulhatunk tovább. — A taxi újra elindult. — Én gondosan választom ki az utasaimat, és csak két férfira számítottam. A nő jelenléte meglepett, ezért azt gondoltam, talán tévedtem. De ha ön valóban az, aki, bizonyára meg fogja magyarázni a nő kilétét, ha majd a rendeltetési céljához ér.
— Maga nem ismeri az én rendeltetési célomat.
— Történetesen ismerem. Ön a Szállítási Minisztériumba megy.
— Nem oda óhajtok menni.
— Ez szemernyit sem változtat a helyzeten, tanácsos. Ha taxisofőr volnék, oda vinném, ahová menni akar. De mivel nem vagyok az, oda viszem, ahová én akarom vinni.
— Elnézést kérek — hajolt előre Pelorat —, de maga valóban taxisofőrnek látszik. Hiszen taxit vezet.
— Bárki vezethet taxit. Csak nem mindenkinek van jogosítványa rá. És nem minden taxi, ami annak látszik.