— Igen, miniszter. És mivel én az Alapítvány polgára vagyok…
— Még nem végeztem, tanácsos. Tartsa meg az ellenvetéseit, míg elmondom a magamét. A kísérője Janov Pelorat, tudós, történész, az Alapítvány polgára. Ön az, ugye, dr. Pelorat?
Pelorat. akaratlanul is összerezzent, amikor a miniszter feléje fordította kutató tekintetét.
— Igen, az vagyok, kedv… — Elhallgatott, majd újrakezdte: — Igen, miniszter.
A miniszter energikusan kulcsolta össze az ujjait.
— A nekem továbbított jelentésben asszonyról nem tesznek említést. Ez a nő a hajó állományába tartozik?
— Igen, miniszter — felelte Trevize.
— Akkor most az asszonyhoz fordulok. A neve?
— Blissnek ismernek — válaszolta a mereven ülő Bliss higgadtan, világosan —, bár a teljes nevem hosszabb, asszonyom. Kívánja, hogy elmondjam az egészet?
— Pillanatnyilag beérem annyival, hogy Bliss. Ön is az Alapítvány polgára, Bliss?
— Nem vagyok az, asszonyom.
— Melyik világnak a polgára, Bliss?
— Nincsenek papírjaim, melyek bizonyítanák, hogy bármelyik világ polgára lennék, asszonyom.
— Nincsenek papírjai, Bliss? — Egy kis jelzést tett az előtte fekvő papírokon. — A tényt följegyeztem. Mit csinál ön a hajó fedélzetén?
— Utas vagyok, asszonyom.
— Kérte a papírjait akár Trevize tanácsos, akár dr. Pelorat, mielőtt a fedélzetre lépett volna, Bliss?
— Nem, asszonyom.
— Közölte velük, hogy nincsenek papírjai, Bliss?
— Nem, asszonyom.
— Mi a dolga a hajó fedélzetén, Bliss? Illik a neve arra a tevékenységre, amit űz?
— Utas vagyok, nincs más dolgom — felelte Bliss büszkén.
— Miért zaklatja ezt a nőt, miniszter? — vágott közbe Trevize. — Miféle törvényt sértett meg?
Lizalor miniszter tekintete Blissről Trevize-ra siklott.
— Maga Külvilági, tanácsos, nem ismeri a mi törvényeinket — mondta. — Mindazonáltal, ha a mi világunkra látogat, ön is engedelmeskedni tartozik ezeknek. A saját törvényeit nem hozhatja magával ide; ez a galaktikus törvény általános szabálya, azt hiszem.
— Elismerem, miniszter, de ebből még nem tudom, milyen törvényeiket sértette meg ez a lány.
— Általános szabály a Galaxisban, tanácsos, hogy ha a látogató az általa meglátogatott világ fennhatóságán kívül eső világból érkezik, magával kell hoznia a személyazonossági papírjait. Sok világ hanyagul kezeli ezt a kérdést, vagy mert olyan nagyra értékeli a turizmust, vagy mert a rendszabályok hidegen hagyják. Mi, comporelloniak nem tartozunk közéjük. Mi törvénytisztelő világ vagyunk, és azokat másokkal is szigorúan betartatjuk. Ez a nő világ nélküli személy, és mint ilyen, megsérti a törvényeinket.
— Neki ez ügyben nem volt választása — mondta Trevize. — Én vezettem a hajót, és én hoztam le a Comporellonra. Neki velünk kellett jönnie, vagy arra céloz, miniszter, hogy ki kellett volna löknünk őt az űrbe?
— Ez csupán azt jelenti, hogy ön is megsértette a törvényünket, tanácsos.
— Nem, ez nem így van, miniszter. Én nem vagyok Külvilági. Én az Alapítvány polgára vagyok, és a Comporellon a neki alávetett világokkal együtt az Alapítvány Szövetséges Hatalmának része. Én mint az Alapítvány polgára szabadon jöhettem ide.
— Hogyne, tanácsos, mindaddig, míg bizonyítani tudja, hogy ön valóban az Alapítvány polgára.
— Amit-meg is teszek, miniszter.
— De még az Alapítvány polgáraként sincs joga megsérteni a törvényeinket oly módon, hogy magával hoz egy világnélküli személyt.
Trevize habozott. Nyilvánvaló, hogy a határőr, Kendray nem tartotta meg a neki tett ígéretét, nincs értelme hát, hogy védje őt.
— A határállomáson nem tartóztattak föl bennünket, tehát úgy gondoltam, az engedély arra is vonatkozik, hogy ezt az asszonyt magammal hozhatom, miniszter.
— Igaz, hogy nem tartóztatták fel önöket, tanácsos. Igaz, hogy a bevándorlási hatóságok nem jelentették az asszonyt, hanem átengedték. Gyanítom azonban, hogy a fogadóállomás tisztviselői úgy vélték — teljes joggal —, hogy előbbre való a hajójukat a felszínre engedni, mint holmi világnélküli személy miatt aggodalmaskodni. Amit ők tettek, kereken kimondva szabálysértés volt, s nekünk a megfelelő módon kell az ügyben eljárnunk, de nem kétlem, hogy a döntésüket végül jogosnak fogjuk ítélni. Mi a szigorú törvények világa vagyunk, tanácsos, de az ész diktálta határokon túl nem ragaszkodunk a törvényekhez.
— Akkor én most az ész nevében kérem, engedjen a szigorából, miniszter — vágta rá Trevize azonnal. — Ha valóban nem kapott felvilágosítást a fogadóállomástól abban az értelemben, hogy a hajónk fedélzetén egy világ nélküli személy is tartózkodik, akkor ön nem tudta, hogy a földet érésünk pillanatában valamely törvényüket megsértjük. Mégis teljesen nyilvánvaló, hogy felkészült rá, miszerint bennünket a leérkezésünk pillanatában őrizetbe vesz, amit valóban meg is tett. Miért cselekedett így, ha nem volt oka rá, hogy azt higgye, valamelyik törvényüket megsértjük?
A miniszter elmosolyodott.
— Megértem a zavarát, tanácsos. Hadd nyugtassam meg, bármit tudtunk is — vagy nem tudtunk — az utasa világnélküli voltáról, annak semmi köze ahhoz, hogy önöket őrizetbe vettük. Mi az Alapítvány nevében cselekedtünk így, amelynek, mint ön rámutatott, Szövetséges Hatalma vagyunk.
— De hát ez lehetetlen, miniszter — meredt rá elképedve Trevize. — Vagy még rosszabb! Nevetséges!
A miniszter kuncogása olyan volt, mint a mézcsorgás.
— Érdekelne, tanácsos, miként értékeli ön a nevetségest rosszabbnak a lehetetlennél. Egyébként ebben egyetértünk. Sajnos azonban az ön számára sem az egyik, sem a másik nem igaz. Miért is lenne az?
— Mert én az alapítványi kormány tagja vagyok, az ő küldetésükben járok, és teljességgel elképzelhetetlen, hogy le akarnának tartóztatni engem, de még az is, hogy hatalmukba állna, miután mentelmi joggal rendelkezem.
— Ó, megfeledkezett a címemről, de mély felindultságában ez talán megbocsátható. Ami azt illeti, nem kértek meg rá, hogy minden teketória nélkül letartóztassam önt. Én csak azt teszem, amivel keresztülvihetem, amire valóban megkértek, tanácsos.
— Vagyis, miniszter? — kérdezte Trevize, miközben megpróbálta leplezni érzelmeit e félelmetes nő előtt.
— Vagyis hogy elvegyem a hajóját, tanácsos, és visszaküldjem az Alapítványnak.
— Micsoda?
— Megint elhagyta a címemet, tanácsos. Ez nagy hanyagságra vall, és cseppet sem könnyít a helyzetén. Gondolom, a hajó nem az öné. Vagy talán ön tervezte, esetleg ön építette, netalán ön fizetett érte?
— Természetesen nem, miniszter. Az Alapítvány kormánya nekem utalta ki.
— Akkor feltehetően az Alapítvány kormányának joga van érvényteleníteni ezt a kiutalást, tanácsos. Úgy képzelem, ez egy értékes hajó.
Trevize nem válaszolt.
— Ez egy gravitikus hajó, tanácsos — folytatta a miniszter. — Nem lehet belőle sok, még az Alapítványnak sem. Bizonyára megbánták, hogy a kevés közül egyet önnek utaltak ki. Talán rávehetne őket, hogy utaljanak ki egy másikat, egy, kevésbé értékeset, amely mindazonáltal tökéletesen megfelel majd a küldetésének. De meg kell kapnunk a hajót, amelyen ide érkezett.
— Nem, miniszter, a hajóról nem mondhatok le. Nem hihetem, hogy az Alapítvány erre kérte önt.