— Nem egyedül engem, tanácsos — mosolygott a miniszter. — És nem is kizárólag a Comporellont. Okunk van feltételezni, hogy a kérést elküldték a sok-sok világ és térség közül mindazoknak, melyek az Alapítvány fennhatósága és szövetsége alá tartoznak. Ebből arra következtetek, hogy az Alapítvány nem ismeri az ön útitervét, és bizonyos dühödt eltökéltséggel kutatja a hollétét. Amiből továbbá arra következtetek, hogy önnek nincs a Comporellont érintő olyan küldetése, melyet az Alapítvány megbízásából végezne. Röviden, tanácsos, ön hazudott nekem.
Trevize-nak eléggé nehezére esett megszólalni:
— Szeretném látni a kérés másolatát, amelyet az Alapítvány kormányától kapott, miniszter. Azt hiszem, ehhez jogom van.
— Hogyne, mihelyt az ügy törvényes keretek közé kerül. Mi nagyon komolyan vesszük a törvényes formákat, tanácsos, és biztosíthatom, a jogai teljes védelmet fognak élvezni. De úgy vélem, jobb és könnyebb volna, ha meg tudnánk egyezni itt, a nyilvánosság kizárásával, elhalasztva ezzel a bírósági eljárást. Ez jobban megfelelne nekünk is, és meggyőződésem, hogy az Alapítványnak is, amelynek nem lehet célja, hogy az emberek Galaxis-szerte tudomást szerezzenek egy szökevény törvényhozóról. Ez nevetséges helyzetbe hozná az Alapítványt, ami — a maga és az én felfogásom szerint is — rosszabb lenne a lehetetlennél.
Trevize ismét hallgatásba burkolózott.
A miniszter várt egy kicsit, aztán folytatta, éppoly zavartalanul, mint eddig:
— Nézze, tanácsos, akár bizalmas megegyezés, akár bírósági eljárás révén, de mindenképpen szándékunkban áll megszerezni a hajót. A büntetés, amiért hazátlan utast hozott magával, azon múlik, melyik utat választjuk. Követelje a törvényt, és a nő csak súlyosbítani fogja az ügyét; a vétekért keményen felelősségre vonjuk mindannyiukat, s biztosíthatom, nem lesz könnyű dolguk. Ha viszont megegyezünk, a kereskedelmi járat bárhová elviszi az utasát, ahová csak óhajtja, s ha úgy kívánják, önök ketten el is kísérhetik. Vagy ha az Alapítvány megkér bennünket, a rendelkezésére bocsáthatjuk az egyik saját hajónkat, egy tökéletesen megfelelőt — feltéve természetesen, hogy az Alapítvány kártalanít bennünket egy vele egyenértékű, saját hajójával. De ha ön bármilyen oknál fogva nem kíván visszatérni az Alapítvány ellenőrzése alá tartozó területre, mi hajlandók vagyunk menedéket nyújtani, s akár még comporelloni honpolgárságot is nyerhet nálunk. Látja, számtalan előnyös lehetősége van, ha hajlandónak mutatkozik egy baráti egyezségre, de nincs egy se, ha ragaszkodik a törvényes jogaihoz.
— Ön túlságosan mohó, miniszter — szólalt meg végre Trevize. — Olyasmit ígér, amit nem tud teljesíteni. Nem ígérhet nekem menedéket, ha az Alapítvány azt kívánja, hogy szolgáltassanak ki neki.
— Tanácsos, én sohasem ígérek olyasmit, amit ne tudnék teljesíteni — felelte a miniszter. — Az Alapítvány kérése csak a hajóra vonatkozik. Önnel mint egyénnel kapcsolatban nem rendelkeztek, sem senki mással a hajón tartózkodók közül. Kívánságuk egyedül a járműre vonatkozik.
Trevize egy gyors pillantást vetett Blissre, majd azt mondta:
— Megengedi, miniszter, hogy egy rövid ideig megtanácskozzam a dolgot dr. Pelorattal és Bliss kisasszonnyal?
— Hogyne, tanácsos. Adok önnek tizenöt percet.
— Hatszemközt, miniszter.
— Átvezetik önöket egy másik szobába, és tizenöt perc múlva visszakísérik, tanácsos. Mialatt ott vannak, nem zavarjuk önöket, s meg sem kíséreljük, hogy a beszélgetésüket kihallgassuk. Erre a szavamat adom, és én megtartom a szavamat. Mindazonáltal továbbra is őrizet alatt lesznek, tehát ne legyenek olyan őrültek, hogy a szökés gondolatával foglalkozzanak.
— Megértettük, miniszter.
— És amikor visszatérnek, reméljük, szabad beleegyezésüket adják a hajó átengedéséhez. Máskülönben működésbe lép a törvény gépezete, és az sokkal rosszabb lesz mindannyiuk számára, tanácsos. Megértette?
— Megértettem, miniszter — felelte Trevize, minden erejével véka alá rejtve a haragját, hiszen csöppet sem vált volna javára, ha szabadjára engedi.
18.
Kicsi, de jól megvilágított szoba volt. A berendezés mindössze egy heverőből és két székből állt-, s tisztán lehetett hallani a szellőztető berendezés halk zümmögését. Egészében véve sokkal kényelmesebbnek látszott, mint a miniszter hatalmas és steril irodája.
Egy robusztus, magas testőr vezette oda őket, keze állandóan a sugárpisztolya fölött lebegett. Amikor beléptek a szobába, ő az ajtó előtt maradt, s csak ennyit mondott, de nyomatékosan:
— Tizenöt percük van.
De akkor már tompa csattanással a helyére is siklott az ajtó.
— Csak remélhetem, hogy nem hallgatnak ki bennünket — mondta Trevize.
— A szavát adta rá, Golan — felelte Pelorat.
— Önmaga alapján ítéli meg az embereket, Janov. Az ő úgynevezett „szava” nekem nem elég. Habozás nélkül megszegi, ha úgy látja jónak.
— Nem számít — szólt közbe Bliss. — Le tudom árnyékolni a szobát.
— Van árnyékolód? — érdeklődött Pelorat. Bliss elmosolyodott, hófehér fogai kivillantak.
— Gaia elméje az árnyékoló, Pel. Hatalmas elme, hidd el.
— Ide jutottunk ennek a hatalmas elmének a korlátai miatt — jegyezte meg Trevize dühösen.
— Hogy érti ezt? — kérdezte Bliss.
— Amikor a hármas találkozó felbomlott, maga visszavont engem mind a polgármester, mind a második alapítványbeli Gendibal elméjéből. Egyiknek se jutottam többé eszébe, legföljebb a ködös messzeségből és minden érzelmi töltés nélkül. Magamra lettem hagyva.
— Ezt kellett tennünk — felelte Bliss. — Maga a mi legfontosabb erőforrásunk.
— Igen. Golan Trevize, az igazlátó. De a hajómat bezzeg nem vonták vissza az elméjükből, igaz? Branno polgármester nem engem kért vissza; én őt nem érdekeltem, de bezzeg visszakérte a hajót! A hajót nem felejtette el.
Bliss összehúzta a szemöldökét.
— Gondolja csak végig — folytatta Trevize. — Gaia úgy vette, mintha én egy egységet alkotnék a hajómmal; hogy mi ketten összetartozunk. Ha Branno nem gondol rám, nem fog gondolni a hajóra sem. Az a baj, hogy Gaia nem érti, mi az az egyéni jelleg. Számára én és a hajóm egyetlen organizmus vagyok, márpedig ez egy téves elképzelés.
— Lehetséges — mondta Bliss halkan.
— Nos, akkor a maga dolga, hogy helyrehozza ezt a hibát — jelentette ki Trevize kereken. — Nekem szükségem van a gravitikus hajómra és a számítógépemre. Semmi más nem helyettesítheti őket. Tehát, Bliss, gondoskodjon róla, hogy megtarthassam a hajót. Maga képes irányítani az agyakat.
— Úgy van, Trevize, de ez az irányítás nem könnyű feladat számunkra. Megtettük a hármas találkozó alkalmával, de tudja-e, mennyi ideig készültünk arra a találkozóra? Hogy mennyit-számoltunk? Mérlegeltünk? Évekbe tellett — de szó szerint. Nem sétálhatok oda csak úgy egy asszonyhoz, s igazíthatok egyet az agyán, hogy azt tegye, ami egy másik embernek megfelel.
— Maga szerint ez az idő megfelel…
Bliss nem hagyta magát félbeszakítani.
— Csak egyszer folyamodjak ehhez a módszerhez, vajon hol állunk meg a végén? Beleavatkozhattam volna a tisztviselő gondolataiba a fogadóállomáson, s rögtön átmehettünk volna. Befolyásolhattam volna a taxis ügynök gondolatait, s ő is utunkra engedett volna.