— Honnan tudja, hogy a korai dokumentumok a Földre vonatkoztak?
— Maga szerint Gaiát legalább tizennyolcezer évvel ezelőtt alapították. Abban az időben még nem létezett a Galaktikus Birodalom; az idő tájt népesült be a Galaxis, és a Telepesek elsődleges forrása a Föld volt. Pelorat a megmondhatója.
Pelorat, akit kissé váratlanul ért; hogy az ő neve került szóba, megköszörülte a torkát.
— Ezt mondják a legendák, drágám. Én komolyan veszem ezeket a legendákat, és ahogy Golan Trevize, úgy én is hiszek benne, hogy az emberi faj eredetileg egyetlen bolygóhoz volt kötve, és ez a bolygó a Föld volt. A legelső Telepesek a Földről jöttek.
— Márpedig ha a Gaiát a hipertéri utazás korának hajnalán alapították — vette vissza a szót Trevize —, akkor nagyon valószínű, hogy a gyarmatosítók földi emberek voltak, esetleg egy nem túl régi világ szülöttei, egy olyan világé, amelyet valamivel korábban földi emberek gyarmatosítottak. Ezért a Gaia alapításának és az ezt követő első néhány évezrednek az emlékei nyilván a Földre és a földi emberekre vonatkoztak, és ezek a dokumentumok eltűntek. Úgy látszik, valami gondoskodik róla, hogy a Földről ne történjék említés sehol a Galaxis dokumentumaiban. Ha pedig ez így van, annak biztosan van valami oka.
— Ez csak feltevés, Trevize — méltatlankodott Bliss. — Nincs rá bizonyítéka.
— De hiszen épp Gaia állítja, hogy megvan bennem az a különleges képesség, hogy elégtelen bizonyítékok alapján jutok el a helyes következtetésig! És most, hogy eljutottam egy határozott következtetésig, épp maga mondja, hogy nincsenek bizonyítékaim!
Bliss hallgatott.
— Eggyel több ok, hogy megtaláljam a Földet — folytatta Trevize. — Ragaszkodom, hogy indulhassak, mihelyt a Távoli csillag készen áll az útra. Még most is velem akarnak jönni?
— Igen — vágta rá Bliss.
— Igen — csatlakozott hozzá Pelorat.
MÁSODIK FEJEZET
Útban a Comporellon felé
5.
Csendes eső esett. Trevize fölnézett az egyhangú, szürkésfehér égre.
Esőkalapján leperegtek az esőcseppek, s onnan minden irányban szétszóródva szárazon hagyták a testét. A szertefröccsenő cseppek elől távolabbra húzódó Peloratnak nem volt ilyen védelme.
— Nem értem, mire jó, ha csuromvizesre áztatja magát, Janov — jegyezte meg Trevize.
— Engem nem zavar, ha megázom, drága barátom — válaszolta Pelorat a szokott komolyságával. — Csendes, meleg eső esik, igazából a szél sem fúj. És különben is, hogy a mondást idézzem: „Ha az Anakreonon vagy, tégy úgy, mint az anakreoniak.” — Kezével intett a néhány gaialakó felé, akik csendben álldogálva a Távoli csillagot figyelték. Szétszóródtak a hajó körül, mint a fák a gaiai ligetekben; egyikük sem viselt esősapkát.
— Gondolom, ők nem bánják, ha átnedvesednek, hiszen Gaia többi része is nedves — tűnődött Trevize.
— A fák… a fű… a föld… minden nedves, és minden Gaia, beleértve a bolygólakókat is.
— Én ésszerűnek gondolom — jegyezte meg Pelorat. — Nemsokára előbújik a nap, és hamar megszárad minden. A ruha nem gyűrődik, nem megy össze, nincs hidegérzet, és mivel nem léteznek haszontalan kórokozó mikroorganizmusok, senki sem fázik meg, nem kap influenzát vagy tüdőgyulladást. Akkor meg mi rossz van abban, ha kicsit vizes lesz az ember?
Trevize minden további nélkül belátta az okfejtés logikáját, de a világért sem mondott volna le sértődöttségéről.
— Azért nem kellene épp akkor esnie, amikor útnak indulunk. Gaián nem esik az eső, ha ő nem akarja. Ez majdnem olyan, mintha így akarná kimutatni, mennyire megvet bennünket.
Pelorat szája széle egy pillanatra megrándult.
— Lehet, hogy bánatában sír, amiért elhagyjuk.
— Lehet — hagyta rá Trevize —, én viszont nem sírok.
— Ami azt illeti — fűzte tovább a szót Pelorat —, szerintem a talajnak ebben a térségben most nedvességre van szüksége, s ez a szükséglet fontosabb, mint a maga vágya a napfény után.
Trevize elmosolyodott.
— Ugye, maga tényleg megszerette ezt a bolygót? Úgy értem, Blisstől eltekintve is.
— Igen — válaszolta Pelorat majdnem szégyenkezve. — Én mindig nyugodt, szabályos életet éltem, és gondolja csak el, milyen jó dolgom lenne itt, ahol egy egész világ dolgozik azon, hogy semmi se zavarja meg a nyugalmat és a rendet. Végtére is, Golan, ha házat építünk — vagy akár ezt a hajót —, a lehető legtökéletesebb menedékké, próbáljuk formálni. Felszereljük mindennel, amire csak szükségünk lehet, gondoskodunk a megfelelő hőmérsékletről, a jó minőségű levegőről, a világításról és minden egyéb fontos dologról, melyeket úgy szabályozunk és működtetünk, hogy amennyire csak lehet, szolgálják a kényelmünket. Gaia nem más, mint a kényelem- és biztonságérzet, vágyának egy egész bolygóra való kiterjesztése. Mi rossz van ebben?
— Ebben az a rossz — válaszolta Trevize —, hogy a házam vagy a hajóm úgy van megépítve, hogy megfeleljen nekem. Én nem úgy vagyok megépítve, hogy megfeleljek neki. Ha Gaia része lennék, lehetne a bolygó akármilyen ideálisan megszerkesztve, hogy megfeleljen nekem, rettenetesen zavarna a tudat, hogy nekem is meg kell felelnem neki.
Pelorat elbiggyesztette a száját.
— Erre azt is mondhatnám, hogy minden társadalom önmagához alakítja a tagjait. Kialakulnak szokások, melyek a társadalmon belül nyernek csak értelmet, s így minden egyént szoros szálakkal fűznek a társadalom szükségleteihez.
— Az általam ismert társadalmakban az egyén fellázadhat. Vannak különcök, de még bűnözők is.
— Maga különcöket és bűnözőket akar?
— Miért ne? Maga és én különcök vagyunk. Bizonyos, hogy nem a Terminuson élő átlagembert, testesítjük meg. Ami pedig a bűnözőket illeti, ez meghatározás kérdése. És ha a bűnözőkkel kell megfizetnünk az árat a lázadókért, eretnekekért és géniuszokért, én hajlandó vagyok ezt az árat megfizetni. Elvárom, hogy az ár meg legyen fizetve.
— Csak bűnözőkkel lehet fizetni? Nem lehetnek lángelmék bűnözők nélkül?
— Nem születhetnek zsenik és szentek, ha nem létezhetnek a normát messze túllépő emberek, és nem látom be, milyen jogon kíván a normákat csak az egyik irányba túllépő egyéneket. Valamiféle szimmetriának lennie kell. Akár így, akár úgy, nekem nyomósabb ok kell, hogy Gaiát tegyem meg az emberiség jövőjének, mint az, hogy holmi kényelmes házat tágítsak bolygó méretűvé.
— Ó, drága barátom, ezzel a kis vitatkozással egyáltalán nem akartam arra kényszeríteni, hogy nyugodjon bele a döntésébe! Csak egy megfigyelé…
Elakadt a szava. Bliss közeledett feléjük, sötét haja átnedvesedett, testére tapadó ruhája kiemelte csípőjének dús vonalait. Bólintással üdvözölte őket.
— Sajnálom, hogy feltartottam magukat — mondta kissé pihegve. — Tovább tartott, mint gondoltam, míg egyeztettem a dolgokat Dommal.
— Pedig mindent tud, amit ő — jegyezte meg Trevize.
— Olykor azért adódik különbség az értelmezésben. Nem vagyunk egyformák, így aztán vitatkozunk is. Nézze — folytatta valamivel keményebb hangon —, az embernek két keze van. Mindkettő része a testének, és egyformának tűnnek, azzal a megszorítással, hogy tükörképei egymásnak. Mégsem azonos módon használja őket, igaz? Bizonyos dolgokat általában a jobb kezével, másokat a ballal végez. Értelmezésbeli különbség, ha úgy tetszik.