Amauryt szabadon engedték, de tudva, hogy Henrik haragtartó tud lenni, a férfi lemondott a főparancsnoki kardról, és a fivére után utazott Ciprusra. Senki nem bánkódott utána: az új királynak mar inas dolga volt, méghozzá sokkal komolyabb dolga, hiszen a Szent Sír kanonokjairól volt szó, akik természetesen átköltöztek az új fővárosba.
A Heracliust felváltó Raul pátriárka idős ember volt, s most meghalt. A kanonokok nem kérték ki a király véleményét, ahogyan az kötelességük lett volna, és azonnal új pátriárkát választottak Caesarea érseke, Aymar le Moine személyében, aki a Lusignan-klán egyik legelkötelezettebb híve volt. Henrik hangot adott elégedetlenségének. A káptalan szemtelenül azt felelte, hogy nem veszi figyelembe a király véleményét, hisz nem a Szent Sír-templomban kapta meg a koronát, ahogyan azt a hagyomány előírja.
Hatalmas volt a sértés!
Henrik teljes fegyverzetben azonnal a Szent Kereszt-templom nagytermébe sietett, őröket állíttatott az ajtókhoz, és egyedül lépett előre a fekete ruhák körében, melyek felett gazdag keresztek ragyogtak, és sziklakemény tekintetét végighordozta a borotvált vagy kopasz fejeken, hisz a kerek tonzúrát már nem alkalmazták.
– Nos, jó urak – kiáltott fel gúnyosan –, úgy látom, nem sokra becsülik a megválasztott és megkoronázott királyt! Hogy lehet, hogy elfelejtettek meghívni a tanácsba az új pátriárka megválasztásához?
– Úgy találtuk – felelte a legidősebb pap asztmás hangon –, hogy mivel a Jeruzsálemi Templom feje csak a pápától függ, felesleges belekeverni a világi hatalmat.
Mi, a Szent Sír kanonokjai, őszentsége képviselői, választottunk, és követet küldtünk a pápához…
– Én meg börtönbe küldelek titeket! Legszívesebben megfojtanálak mindannyiótokat, akiknek nincs többé létjogosultságotok, hogy megtanítsalak tisztelni a királyi hatalmat…
– Hatalmat, melyet egy gyilkosságnak köszönhet… egy gyilkosságnak, melyben bár nem bűnös, talán nem is ártatlan!
Henrik egyenesen odalépett a szemtelenhez, és acélsisakjának orrvédője veszedelmes közelségbe került a kanonok orrához.
– Megismételné, tisztelendő atyám? Mi közöm nekem a Hegy Öregjének ügyeihez?
– Magának semmi! De dicsőséges nagybátyjának, Richárdnak van. Azt beszélik, amint megérkezett, követeket küldött az El Khaf várba, hogy elérje, megszabadítsák Francia Fülöptől. Csakhogy Rasid ed-din-Sinan nem értett egyet vele. Azt azonban elvállalta, hogy elintézi Conrad de Montferrat-t, aki meg merte sérteni őt.
– A gyilkosok bevallották az indokaikat.
– Azok az emberek a halálban is engedelmeskednek uruknak. Csak azt vallják be, amit mondanak nekik!
– Hazudnak! Tehetetlen alakok és összeesküvők gyülekezete! Már nincs is létjogosultságuk. A Szent Sír messze van, és maguk az én városomban vannak!
A tiltakozó kórus elhallgatott, majd még erősebben csapott fel újra, amikor őrök léptek a terembe, hogy megragadják és a fellegvár börtönébe vessék a kanonokokat.
Hatalmas botrány kerekedett.
Ekkoriban Henrik tanácsadója és a királyság kancellárja Josse de Tyr volt, az érsek, akinek szava keresztes hadjáratra indította a királyokat. Mint egykor Guillaume, ő is őszinte szavú volt, és nem titkolta a király elől, hogy túl messzire ment. Miután lecsillapodott, Henrik is elismerte:
– El fogom engedni őket. Ismerje el, barátom: azok az ostobák megérdemelték a leckét! Soha egyházi emberek nem árasztottak még ennyi mérget. Azzal merészelték vádolni az Oroszlánszívűt, hogy megrendelte egy nemesember meggyilkolását!
Honnan a pokolból vették?
– Ez a hír járta, felség, be kell vallanom. Ki tudja, mi az igazság! Az Öreg szívét és gondolatait kellene kifaggatni…
A király elgondolkodott, majd megkérdezte:
– Kapott híreket Antiochiáról? Hogy áll a vita III. Bohemund herceg és az örmény II. Leó között?
– Súlyosbodik. Éppen mondani akartam. Leó herceg lefogatta Bohemundot, és fogolyként viszi Sisbe…
Henrik öklével az asztalra csapott.
– Lehetetlen alak az az örmény! Tudom, hogy Bohemund nem sokat ér, és az új felesége, de Burzey asszony sokáig kémkedett Szaladinnak, de Antiochiának a frank birodalom szövetségesének kell maradnia. Odamegyek. Először is tárgyalok a város vezetőivel, azután pedig elmegyek Sisbe a hercegért. Készíttesse elő a királyi hajót, és fegyverezzen fel két másikat is!
– Kiadom a parancsokat. Egyenesen Szent Simeonba68 megy?
– Nem. Megállok Tripoliszban, és felveszem az ifjú Félszemű Bohemund grófot.
Természetes, hogy tegyen valamit az apjáért, visszafelé azonban a szárazföldön jövök…
68 Antiochia kikötője
hogy felkeressem a Hegy Öregjét. Ideje feleleveníteni az egykor Amalrich király szőtte szálakat. Sinan és az izmaelitái olyan erőt képviselnek az ortodox iszlámmal szemben, mellyel érdemes számolni…
Josse pontosan ugyanúgy húzta kis mosolyra szája sarkát, mint egykor Guillaume de Tyr.
– Egyben pedig reméli, hogy megtudhatja, mi az; igazság a szívét nyomó ügyben, felség?
Henrik elnevette magát:
– Tudhatnám, hogy félszavakból is kitalálja az igazságot! Most megyek a királynőhöz.
Isabelle harmadszor is terhes volt, és ideje végéhez közeledett. A ruhája csillogó sárga selymén kidudorodó has nélkül azonban senki nem mondta volna meg, hogy gyermeket vár. Minden hihetetlenül könnyen zajlott. Nem volt rosszul, nem torzult el az arca, még a fáradtság jelei sem mutatkoztak rajta, pedig nem volt hajlandó lemondani mindennapi tevékenységeiről. Boldog volt, hogy megajándékozhatja a férjét a gyermekkel – talán a fiúval –, melyre a férfi vágyott, hiszen szeretet, bizalom és megértés alakult ki közöttük, mely semmiben sem emlékeztetett arra, amit egykor Montferrat iránt érzett. Nem emlékeztetett a fájdalommal átszőtt, szenvedélyes szerelemre sem, melyet továbbra is táplált Thibaut iránt, s melyet igyekezett szíve legmélyére temetni. Kétségbeesett imába merült, amikor egy-egy látszólag jelentéktelen részlet hatására az égető láva áttörte a hamuréteget, mely alá fojtotta.
Hűséges, gyengéd és megértő feleség akart lenni, hogy így feleljen az őszinte szerelemre, mely Henrikben élt iránta az első naptól kezdve.
Nem örült, hogy a férfi hosszú útra induclass="underline"
– Azt reméltem, édes uram, hogy mellettem lesz, amikor eljön a szülés napja. Már nem lehet messze. Nem tudná későbbre halasztani az utazást?
– Nem. Az antiochiai események túlságosan súlyosak ahhoz, hogy tovább várjunk.
Ki kell szabadultatnom a herceget… de megígérem, hogy visszatérek önhöz, amint lehet, mert már a gondolatra is hiányzik, hogy elmegyek!
Kedves mondat volt, és Isabelle tudta, hogy őszinte is. Igen, Henrik jó férj volt, és szerette őt, de nem annyira, hogy megsirassa, amikor egy héttel később a szobájából látta, hogy a szél belekap a királyi hajó vitorláiba, és észak felé repíti. Beletörődött, hogy egyenes, egyszerű… kissé unalmas életút áll előtte. Hamarosan újabb gyermeke születik, aztán bizonyára még egy… és talán egy negyedik is, hogy jól megalapozzák az új dinasztiát. Királynői élet vár rá, ugyanolyan, mint a többi királynőre. Alig különbözik egy egyszerű várúrnőétől…