Bár mindkettőjüket nagyon szerette, a fiatal király hallgatott Guillaume de Tyr, egykori nevelője tanácsára, aki tudva, mire képes Agnès, elővigyázatosabbnak látta, ha az özvegy királynét és a lányát biztonságba helyezik a kínos meglepetések ellen.
Az elutazásuk természetesen nagyon elszomorította Thibaut-t, és őszinte örömmel fogadta a hírt, hogy a kislány a bethániai kolostorba került: így kétszeres lelkesedéssel látogatja majd Elisabethet.
Balduin figyelmét nem kerülte el, milyen érzelmeket ébresztett a húga a barátjában. Amikor egy napon célzást tett rá, Thibaut fülig pirult és bezárult, akár egy kagyló. A fiatal király elnevette magát:
– Talán bűnösnek érzed magad? Ahogy tudom, szeretni nem bűn…
– Magasan felettünk állót szeretni az! Én csak egy fattyú vagyok.
– Kit érdekel ez? Az első kimagasló tettedért hercegi rangra emellek. Én vagyok a király. És mindkettőtöket szeretlek.
Soha többé nem beszéltek erről, de Thibaut a szívében őrizte az ígéretet, hisz tudta, hogy Balduin állja a szavát.
Erre gondolt aznap este, ahogy a magánlakosztálya félé követte, mely egy nagy, hűvös szoba volt egy árkádos galéria védelmében, a fügefás udvarra nyílt, ahol egy szökőkút csobogott. Így akarta Amalrich király amikor a betegség megmutatkozott, hogy a fia nyugodtan pihenhessen, védve a citadella-palota mindennapos hangzavarától. A lakosztályhoz néhány lépcsőfokkal fürdők kapcsolódtak. Balduin egyedül Thibaut-val osztotta meg otthonát, mely felett Marietta, Balduin egykori dajkája uralkodott. Az asszony senkinek, még az udvari orvosnak sem engedte át – aki még véletlenül sem tiltakozott volna – a feladatot, melyet kiváltságának tekintett: hogy megmosdassa és a betegsége miatt szükséges kezelésben részesítse a királyt.
Askaloni parasztasszony volt, a férje termesztette és hozta a palotába a különös illatú hagymát, melyről elhíresült a vidék45. Agnès, aki akkoriban Jaffa és Askalon grófnője volt, éppen akkor szülte meg a fiát, amikor Marietta egyszerre elvesztette a férjét, akit agyonnyomott egy beomlott fal, és a kisbabáját, akit gyógyíthatatlan láz vitt el. Ő maga tökéletes egészségnek örvendett, és bőségesen volt teje. A gróf fiának szoptatására először felfogadott dajka nem tetszett az anyának, ezért Mariettához fordultak, aki teljes lényét a gyönyörű kisfiúnak szentelte, aki új értelmet adott életének. Azóta nem hagyta el, és a lepra kiütközése távolról sem sarkallta menekülésre, sőt, megerősítette szeretetét, hiszen tudta, hogy Balduinnak egyre nagyobb szüksége lesz rá. Külsejét tekintve se széle, se hossza asszonyság volt, erőteljes testalkattal, kerek, szinte kifejezéstelen arccal, melyben azonban szép sötét szem ragyogott, melyet nem egykönnyen sütött le. Kivétel nélkül mindig kék vászonruhát viselt fehér köténnyel, ősz haját fehér pamut főkötő alá szorította, és varázspálcájával irányította a szolgálattal megbízott inasokat.
Természetesen ott volt, amikor kinyílt az ajtó Balduin és a fegyvernöke előtt.
45 A keresztes hadjáratok vitték el nyugatra a salottahagymát.
Thibaut mélységesen megkönnyebbült, mert a király visszautasította a meghívást az anyja által rendezett lakomára azzal a kifogással, hogy nem éhes, és inkább szeretne megmosakodni és pihenni.
– Te maradhattál volna, Thibaut – jegyezte meg, miközben a társa kioldotta a kardját rögzítő bőrövet, és egy ládára tette a fegyverét. – Nagyobb az étvágyad, mint az enyém, és anyám külön téged is meghívott.
– Tudja, hogy nem kedvelem az édesanyja lakomáit. Túlságosan szereti a fűszerek és az aromák keveredését, és mindig túl erősek a borok. Elnehezítik a tejet, és furcsa gondolatokat ébresztenek…
Nem tette hozzá, hogy néhány hónapja kerüli a királyné társaságát, ha a király nincs jelen. Elhatározása tizenhatodik születésnapján született, amikor a Szent Sírtemplomban Balduin lovaggá ütötte. Aznap este kissé különös gratulációt kapott Ágnestől. Az asszony értésére adta, hogy kedvére valónak találja, és csak rajta múlik, hogy a kapcsolatuk túllépjen I rokoni szálak keretein. Az újdonsült lovag nem volt ostoba, pontosan értette, miről van szó. Hallatlanul megdöbbent és felháborodott, de az értetlent adva vonult vissza: igazán nagyon örül, hogy drága nagynénje végre viszonozza a szeretetet, mellyel ő mindig is viseltetett iránta, s ez csak megerősíti azokat a szálakat, melyek eddig is kötötték királyi fiához…
Agnès nem erőltette a dolgot. Szemmel láthatólag azon tűnődött, vajon a fiú tényleg annyira ostoba-e, mint mutatja, és későbbre halasztotta ennek a tulajdonképpen másodlagos kérdésnek a tisztázását, hisz csak egy szeszélyt tükrözött, amilyen gyakran elfogta jóképű és jó felépítésű fiatal fiúk láttán. Thibaut elraktározta magában a történteket, és megfogadta, hogy kerülni fogja a négyszemközti találkozásokat a forróvérű Agnèsszel. A háború neki kedvezett. Remélte, hogy a béke is megnyugtatóan alakul majd…
Balduin ejtette a témát, miközben Thibaut segítségével levette a rugalmas, de ellenálló páncélt – Tripoliszi Rajmond Damaszkuszból hozatott ajándékát –, mely alatt vastag vászoninget viselt. Ujja hegyével elgondolkozva megsimogatta a duzzanatot, mely nemrég jelent meg a két szemöldöke között, s mely mintha növekedett volna.
Gyakran emelte hozzá a kezét, mert csak az érintés útján érezte a létezését, belülről nem.
– Azt hiszem – szólalt meg hirtelen –, a betegség már nem sokáig kíméli az arcom…
Marietta, aki éppen a fürdőbe indult a törölközővel, melybe Balduint burkolja majd, ha kilép a dézsából, hirtelen megállt a küszöbön. Érezte, hogy elsápad, és várt egy pillanatot, mielőtt visszafordult volna:
– Biztosan megcsípte valami rovar – mondta végül tompán. – Teszek rá kenőcsöt…
– Nem sokat érne. Azt hiszed, nem tudom, milyen a lepra lefolyása? Lassanként eldeformálódik és felpuffad az arcom. „Oroszlánmaszk” lesz, ahogy mondják. Ez azt jelzi, hogy sietnem kell…
Nem fejezte be a mondatot. Egy szolga keze alatt nyílt az ajtó, és bejelentették a kancellár érkezését.
Balduin újra bekötötte inge madzagját, hogy egykori nevelője köszöntésére induljon. Egy csapásra nyugodt és mosolygós lett az arca, mert úgy szerette a férfit, ahogyan egykor az apját.
Negyvenhat évesen Guillaume, Balduin lovaggá ütése óta Tyr érseke, a királyság kancellárja s egyben krónikása sokkal inkább szerzetesre, mint prelátusra hasonlított.
Közepes termetű, közepes testalkatú férfi volt, őszülő haja kerek sapkaként övezte nagy tonzúráját, melyhez a kopaszodásban hamarosan csatlakozik a homloka.
Szigorúan borotvált arca szabálytalan volt, de élénk és vidám, mozgékony vonásokkal, gyakran mosolygó, nagy szájjal és barna szemmel, melyben a derűs ragyogás időnként átadta helyét a komolyságnak, melyből a nehéz államügyeket és az emberi lélek mélységeit egyaránt megérteni képes szellem táplálkozik. Hatalmas volt a tudása, melyet Európában szerzett a legnagyobb gondolkodók, Clairvaux-i Bernát, Gilbert de la Porrée, Maurice de Sully, Hilaire de Poitier vagy Róbert de Melun mellett a húsz év alatt, amíg a legrangosabb egyetemeket látogatta. Ugyanakkor nem volt aszkétaalkat, ahogyan azt pocakja is mutatta, mely enyhén kirajzolódott a fehér csuklyás ruha alól, mely felett fekete dalmatikát viselt egyetlen dísszeclass="underline" egy ametiszt keresztes mellékkel, mely tökéletesen illett gyűrűjéhez.