Már majdnem egymáshoz értek. Tritt elrémült. Mondani kellene valamit, szét kellene választani őket, beszélni. De semmi sem jutott az eszébe. Azután kiderült, hogy erre nincs is szükség.
A barlang előtt ott állt egy Keményanyagú. Nem is egy, három. Már próbáltak beszólni, csak senki sem hallotta a hangjukat.
Tritt felvisított:
— Odeen! Dua!
Majd elhallgatott. Meg-megremegett. Ijedten gondolt rá, miről is akarnak a Keményanyagúak elbeszélgetni velük. Megpróbált eltűnni.
De az egyik Keményanyagú kidugta a felső, állandó, átlátszatlan függeléktagját, és azt mondta:
— Maradj!
Barátságtalan, goromba parancs volt. Tritt soha életében nem félt még ennyire.
4.a
Dua majd szétrobbant dühében; alig vette észre a Keményanyagúakat. Többféle düh fojtogatta, és egy is elég lett volna, hogy robbanjon tőle. Mennyire igazságtalan, hogy épp Odeen akarjon neki hazudni. Mennyire igazságtalan, hogy egy egész világnyi embernek el kelljen pusztulnia. Mennyire igazságtalan, hogy épp őt nem engedték soha tanulni, mikor ennyire könnyen tanul.
Azóta, hogy először bújt meg a sziklában, még kétszer járt a Keményanyagúaknál. Mind a kétszer észrevétlenül, hisz elrejtette a szikla; mind a kétszer érzett is, tudott is; és utána, mikor Odeen magyarázni kezdett neki, már előre tudta a magyarázat lényegét.
Miért nem tanították hát, mint Odeent? Miért csak az Ész-fiúkat tanítják? És ha ő, Dua, csak azért képes tanulni, mert Balfelőli, mert középsőnek félresikerült? Akkor is, tanítsák, ha félresikerült, ha nem! Igazságtalanság butaságban tartani valakit.
De végül csak eljutottak hozzá a Keményanyagú szavai. Ott volt Losten is, de nem szólt. Egy idegen Keményanyagú állt elöl, az beszélt. Nem ismeri, de hát alig néhányat ismer.
— Melyiktele járt nemrég a mélyebb barlangokban, a Keményanyagúak barlangjaiban? — kérdezte a Keményanyagú.
Duát elöntötte a dac. Rájöttek a sziklasmárra, de nem érdekli. Mondják el, akinek akarják. Elmondhatja ő maga is.
— Én. Nem is egyszer.
— Egyedül? — kérdezte nyugodtan a Keményanyagú.
— Egyedül. Többször is — vetette oda Dua. Csak háromszor járt ott, de kit érdekel.
— Természetesen jártam a mélyebb barlangokban, időről időre — motyogta Odeen.
A Keményanyagú mintha meg sem hallotta volna. Inkább Tritthez fordult, és élesen nekiszögezte:
— És te, jobbfelőli?
Tritt megrezzent:
— Igen, Keményanyagú uram.
— Egyedül?
— Igen, Keményanyagú uram.
— Hányszor?
— Egyszer.
Dua bosszankodott. Szegény Tritt, hogy meg van rémülve ilyen semmiség miatt. Ő csinálta, Dua, és kész szembenézni velük. — Hagyjátok békén. Engem kerestek.
A Keményanyagú lassan odafordult hozzá. — Miért?
— Akármiért — Most, hogy kereken ki kellene mondania, lám, képtelen szavakba önteni, mit is csinált. Odeen előtt képtelen rá.
— JÓ, majd rád is sor kerül. De előbb a jobbfelőli… Tritt a neved, igaz? Miért mentél egyedül a mélyebb barlangokba?
— Hogy Estwald Keményanyagú úrral beszéljek, Keményanyagú uram.
Mire Dua megint közbevágott, most kíváncsian: — Te vagy Estwald?
— Nem — mondta röviden a Keményanyagú.
Odeen láthatóan bosszankodott, mintha zavarná, hogy Dua nem ismeri fel a Keményanyagút. Dua meg sem rezzent. A Keményanyagú megint Tritthez fordult:
— Mit vittél el a mélyebb barlangokból?
Tritt hallgatott.
A Keményanyagú minden indulat nélkül folytatta:
— Tudjuk, hogy elvittél valamit. Azt akarjuk tudni, tudod-e, mi az. Nagyon veszélyes dolog.
Tritt még mindig hallgatott, mire Losten is megszólalt, békítőleg, jóval kedvesebben:
— Kérlek, mondd el, Tritt. Most már tudjuk, hogy te voltál, és nem akarunk gorombább módszerekhez nyúlni. — Egy ételgolyót hoztam el.
— Aha — mondta erre az első Keményanyagú. — És mit csináltál vele?
— Duának hoztam! — tört ki Tritt — Nem akart enni. Duának hoztam.
Dua felpattant, s egészen összekavarodott a döbbenettől. A Keményanyagú rögtön nekitámadt:
— Te nem tudtad?
— Nem!
— Te sem? — Ez most Odeennak szólt.
Odeen egészen mozdulatlanná dermedt:
— Nem, Keményanyagú uram.
A levegő kis időre megtelt kellemetlen rezgésekkel, amíg a Keményanyagúak, a hármasról tudomást sem véve, egymás közt beszéltek.
Dua nem tudta, és esze ágában sem volt, hogy elemezgesse, miért; talán mert a sziklasmárolás érzékenyebbé tette, talán az iménti érzelmi vihar miatt: egyszerűen tudta, hogy egymás után kapja el — nem a szófoszlányokat — az értelmüket…
Egy ideje fölfedezték a hiányt. Feltűnés nélkül nyomoztak. Eleinte vonakodtak attól, hogy a Lágyanyagúak között keressék az esetleges tettest. További nyomozás után, még inkább vonakodva, kikötöttek Odeen hármasánál. (Miért vonakodtak? Ezt Dua nem értette.) Fogalmuk sem volt, hogyan lehetett volna Odeen annyira ostoba, illetve Dua annyira éhes, hogy lopjon. Tritt meg sem fordult a fejükben.
Akkor az a Keményanyagú, aki addig egy szót sem szólt a Lágyanyagúakhoz, rájött, hogy látta Trittet a barlangjában. (Persze — gondolta Dua. — Aznap, amikor ő először bújt a sziklába. Érezte is, hogy Tritt arra megy. Csak elfelejtette.)
Képtelenségnek látszott, de más lehetőség nem lévén, s az idő egyre veszélyesebben múlván, végül idejöttek. Szerették volna kikérni Estwald véleményét, de mire Tritt neve fölmerült, Estwald nem volt elérhető.
Mindezt Dua egyetlen hökkent sóhajjal megérezte; akkor Trittre nézett; mély megbántottság és csodálat kavargott benne.
Losten nagy igyekezettel rezegte, hogy semmi baj nem történt, Dua jó színben van, fogják fel hasznos kísérletnek. Az a Keményanyagú, aki Trittel beszélt, egyetértett; de a harmadikból még mindig sugárzott az aggodalom.
Dua nemcsak rájuk figyelt. Trittet nézte.
— Most hol az az ételgolyó, Tritt? — kérdezte az első Keményanyagú.
Tritt megmutatta.
Ügyesen rejtette el; a csatlakozás csúf volt, de működött. — Ezt te magad csináltad? — kérdezte a Keményanyagú. — Igen, Keményanyagú uram.
— Honnan tudtad, hogyan kell?
— Megnéztem, hogy volt megcsinálva a Keményanyagúak barlangjában. És pontosan ugyanúgy csináltam, ahogy ott láttam.
— Nem tudtad, hogy árthattál is volna a középső társadnak?
— Nem! Dehogy akartam én… — Tritt egy pillanatig képtelen volt megszólalni. Majd azt mondta: — Nem ártani akartam neki.
Hanem enni adni. Megtöltöttem vele az étkezőjét, és föl is díszítettem. Azt akartam, hogy megkóstolja, és meg is kóstolta. Evett! Hosszú idő óta először jó étvággyal evett. És összeolvadtunk. — Elhallgatott, majd hatalmas erővel kitört belőle a kiáltás: — Végre volt elég energiája, hogy elindítsa az Érzés-babát! Befogadta Odeen magvát, és belém bocsátotta. Itt növekszik bennem. Egy Érzés-baba növekszik bennem!
Duába beleszakadt a szó. Elhátrált, azután kitódult az ajtón, de annyira esze nélkül, hogy a Keményanyagúak nem tudtak idejében kitérni az útjából. Nekiütközött az elöl álló függeléktagjának, mélyen beleakadt, majd egy reccsenéssel kitépte magát.