— Majd megváltozik a véleménye, mikor jelentkezik a székrekedés, és jön az ásványolajos étrend — mondta Montez sóhajtva —, bár az is elmúlik. De ne képzelje, hogy utánozhatja a gazella könnyedségét, csak mert könnyűnek érzi magát. Az már külön művészet.
— Értem.
— Csak hiszi, hogy érti, Gottstein. Látta már a kengurujárást, ugye? — Televízióban.
— Az nem adja ugyanazt az élményt. Meg kell próbálnia. Az a pontos módja annak, hogyan kell gyorsan közlekedni vízszintes felületen. A két láb egyszerre lendül hátra, és ezáltal előrelendíti az embert, éppen úgy, mint a Földön. A két láb még a levegőben előrelendül és újra lendít, még mielőtt földet érne, és így tovább. Maga a mozgás földi mértékkel mérve lassúnak tűnik, mivel csak kis gravitációt kell legyőzni, viszont minden egyes ugrás meghaladja a húsz lábat, és minimális izomerőre van szükség ahhoz, hogy a levegőben maradjon — ha volna levegő. Olyan érzése lesz, mintha repülne.
— Megpróbálta? Sikerült?
— Megpróbáltam, de földi ember nem csinálhatja tökéletesen. Nekem egyszer öt ugrás sikerült egymás után; ez elég volt, hogy érezzem, miről van szó, és még többet kívánjak, de aztán szükségképpen hiba csúszik a számításba, megbomlik az összhang, jön a botlás, és csúszunk vagy fél mérföldet. A Hold-lakók udvariasak. Soha nem nevetik ki az embert. Persze könnyű nekik. Gyerekként kezdik, és baj nélkül megtanulják.
— Ez az ő világuk- mondta Gottstein kuncogva. — Gondolja csak meg, mi lenne belőlük a Földön!
— Ők nem kerülnek a Földre. Alkalmatlanok rá. Gondolom, ez a mi előnyünk. Mi választhatunk a Föld és a Hold között. Ők csak a Holdon élhetnek. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, mert összekeverjük a Hold-lakókat a vándlizókkal.
— Mikkel?
— Így nevezik azokat a bevándorlókat, akik a Földről jöttek, és hosszabb-rövidebb ideig a Holdon élnek, de a Földön születtek és ott is nőttek fel. A bevándorlók természetesen vissza tudnak térni a Földre, de a valódi Hold-lakóknak sem a csontrendszerük, sem az izomzatuk nem bírja ki a Föld vonzóerejét. Volt néhány tragédia is emiatt a Hold korai történelmében.
— Valóban?
— Persze. Az emberek visszamentek a gyermekeikkel. Pedig azok már a Holdon születtek. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről is. Megvoltak a magunk válságai, és az a néhány gyermek, aki meghalt, a 20. század végén bekövetkezett hatalmas tömegkatasztrófák és következményeik mellett nem látszott igazán fontosnak. Itt a Holdon azonban a Föld vonzóerejének áldozatul esett minden Hold-lakóról megemlékeznek. Gondolom, ez segít nekik, hogy úgy érezzék, külön világot alkotnak.
— Azt hittem — mondta Gottstein —, mindent közöltek velem a Földön. De látom, sok tanulnivalóm maradt.
— Lehetetlen mindent megtudni a Holdról a Földön. Ezért ugyanolyan teljes írásos jelentést hagyok itt önnek, mint az elődöm nekem. Úgy fogja érezni, hogy a Hold varázslatos hely, de bizonyos mértékig gyötrelmes is. Kétlem például, hogy a Földön evett volna holdbéli szokásos ételt; ha a leírás alapján indul el, koránt sincs felkészítve a valóságra. De meg fogja tanulni, hogy szeresse. Nagyon rossz politika földi termékeket szállíttatni ide. Helyi gyártmányú ételt és italt kell fogyasztanunk.
— Ön két éven keresztül csinálta, azt hiszem, én is túl fogom élni. — Nem csináltam állandóan. Időnként jár a földi szabadság. Kötelező. Biztos vagyok benne, hogy ezt is közölték. — Persze — mondta Gottstein.
— Bármennyit tornázik is itt, néha alá kell vetnie magát a teljes gravitációnak, hogy emlékeztesse a csontjait és az izmait, milyen is az. És ha visszalátogat a Földre, enni fog. Bár alkalmanként be is csempésznek élelmiszert.
— Természetesen gondosan megvizsgálták a csomagomat — mondta Gottstein. — De később kiderült, hogy egy marhahúskonzerv a kabátom zsebében maradt. Elkerülte a figyelmemet. A vizsgálótisztekét is.
Montez lassan elmosolyodott, és habozva így szólt:
— Arra gyanakszom, fel akarja ajánlani a felét.
— Nem — mondta töprengve Gottstein, és nagy, gombóc orrát fintorgatta —, azt akartam mondani a rendelkezésemre álló teljes tragikus pátosszal „Tessék, Montez úr, fogadja el az egészet. Te nagyobb szükséget szenvedet benne.” — Botladozó nyelvvel próbálta mindezt elmondani, hiszen a tegeződést ritkán használták a bolygóközi nyelvben.
Montez még szélesebben mosolygott, aztán eltűnt arcáról a mosoly. Megrázta a fejét.
— Nem. Egy héten belül annyi földi ételt ehetek, amennyit csak bírok. Maga nem. Földi falathoz igen ritkán jut majd a következő néhány év során, tehát túl soká bánkódnék a mostani negylelkűségén. Tartsa meg az egészet… Ragaszkodom hozzá. Különben utólag érdemelném ki az utálatát. — Komolynak látszott. Kezét Gottstein vállára tette, és a szemébe nézett.
— Mellesleg — mondta —, van itt még valami, amiről beszélni akarok magával, de halogattam, mert nem tudtam, hogyan közelítsük meg a témát. És ez az ételügy csak arra volna jó, hogy tovább halogassuk.
Gottstein félrerakta a földi konzervet. Arca semmiképpen sem tudta átvenni a másik komolyságát, de a hangja súlyos volt és komoly.
— Van valami, amit nem tudott az üzeneteibe foglalni, Montez?
— Van valami, amit megpróbáltam beléjük foglalni, Gottstein, de mivel nem tudtam, hogyan fogalmazzam meg, és a Föld vonakodott felfogni, mire gondok, a végén nem kommunikáltunk. Maga talán jobban csinálja majd; remélem, hogy jobban. Többek között azért sem kértem kiküldetésem meghosszabbítását, mert nem vállalhattam tovább a felelősséget ezért a kommunikációképtelenségért.
— Komoly beszéd.
— Bár még komolyabban beszélhetnék! Őszintén, a dolog egyelőre inkább ostobán hangzik. Csak tízezernyi ember él a Holdon. Kevesebb mint a fele született Hold-lakó. Akadályozza őket az erőforrások hiánya, a tér hiánya, az ellenséges, vad világ, és mégis… és mégis…
— Mégis? — mondta bátorítólag Gottstein.
— Folyik itt valami — nem tudom pontosan, mi —, ami veszedelmes lehet.
— Hogyan lehetne veszedelmes? Mit tehetnek? Csak nem üzennek hadat a Földnek? — Gottstein szája szélén mosoly vibrált.
— Na, nem. A dolog kényesebb ennél. — Montez az arca elé emelte a kezét, ingerülten dörzsölte a szemét. — Szeretnék őszintén beszélni. A Föld elveszítette a bátorságát.
— Mit jelentsen ez?
— Maga milyen szót használna? Körülbelül a holdbeli telep alapításakor esett át a Föld a Nagy Krízisen. Nem kell beszélnem róla. — Nem. Nem kell — mondta undorral Gottstein.
— Lakosainak száma a hatmilliárdos csúcsról visszaesett kétmilliárdra.
— Ez csak jó a Földnek, nem igaz?
— Ó, kétségkívül, bár szerettem volna, ha jobb módszer adódik rá. De mi maradt utána? Állandósult bizalmatlanság a műszaki tudományokkal szemben, óriási tehetetlenség, a kockázatvállalás teljes hiánya, félelem a válto
— Úgy veszem észre, a genetikai tervezésről beszél.
— Az volta legszembetűnőbb eset, de korántsem az egyetlen — mondta keserűen Montez.
— Őszintén szólva nem tudom felizgatni magam azon, hogy lemondtak a genetikai tervezésről. Melléfogás volt.