A lift lassan ereszkedett lefelé. Csak ők ketten voltak benne. — Gyanítom, nem sokan használják — mondta a földi férfi. Selene újra elmosolyodott.
— Igaza van. A kézicsúszda sokkal népszerűbb és élvezetesebb. — Mi az?
— Pontosan az, ami a neve… Itt is vagyunk. Csak két emeletet kellett lejönnünk. A kézicsúszda függőleges cső, amelyen az ember lehullik, csak a kezével fékez a fokokon. A földikéket nem biztatjuk, hogy kipróbálják.
— Kockázatos?
— Önmagában nem. Le is lehet mászni rajta, mintha létra lenne. De vannak fiatalok, akik nagy sebességgel hullanak lefelé, és a földikék nem nagyon tudják, hogyan térjenek ki az útjukból. Az összeütközés meg mindig kellemetlen. De maga előbb-utóbb ezt fogja használni. Amit most lát, voltaképpen az is egy nagy kézicsúszda, amit a szerteleneknek terveztek.
Odavezette egy körbefutó korláthoz, melynél különböző egyének beszélgettek. Mindannyian többé-kevésbé meztelenül. Általában szandált viseltek, és erszény lógott az egyik vállukról. Némelyikükön sort volt. Egyikük valami zöldes habarékot evett kanállal egy tartályból.
A földi férfi kissé elfintorította az orrát, mikor elhaladt az illető mellett.
— A fogászat problémája eléggé súlyos lehet a Holdón — mondta. — Valóban — értett egyet vele Selene. — Ha mód van rá, a fogatlan állkapcsot választjuk.
— Fogatlan?
— Azért nem teljesen. A metsző- és szemfogakat megtartjuk esztétikai okból, meg alkalmanként jól jöhetnek, tisztítani is könnyű őket, de mi szükség a zápfogakra? Csak a földi múlt maradványai.
— Haladtak valamit ebben az irányban?
— Nem — mondta a nő mereven. — A genetikai beavatkozás törvényellenes. A Föld hajthatatlan.
Ő is odatámaszkodott a korláthoz.
— Ezt úgy hívják, hogy a Hold játszótere — mondta.
A földi férfi lenézett. Nagy, henger alakú nyílást látott, rózsaszín, sima falakkal, amelyekre fémfogantyúk voltak illesztve, látszólag véletlenszerűen. Itt-ott egy-egy rúd húzódott keresztül a hengeren, volt, hogy teljes szélességében. A henger négy-ötszáz láb mély volt, és körülbelül ötven láb a keresztmetszete.
Látszólag senki sem fordított túl nagy figyelmet sem a játszótérre, sem a földi férfira. Néhányan közömbösen ránéztek, amint elhaladt mellettük, végigmustrálták a ruháját, az arcát, aztán elfordultak. Volt, aki fesztelenül odaintett Selenének, és azután fordult el. Az érdeklődés hiánya félreérthetetlen volt, bár visszafogott.
A földi férfi a henger alakú nyílás felé fordult. Karcsú alakok voltak a fenekén, rövidülve látszottak felülről. Néhányan vörös, néhányan kék ágyékkötőt viseltek. Két csapat — bólintott a férfi. Az ágyékkötőnek nyilván védő szerepe volt, minthogy mindegyikük hordott kesztyűt, szandált, és védőkötés látszott a térdükön és könyökükön is. Voltak, akik rövid szalagot hordtak a csípőjük és a mellük körül.
— Ó — motyogta. — Nők meg férfiak.
— Igaz! — mondta Selene. — A nemek egyenlő alapon versenyeznek, de a cél, hogy a lóbálódzó testtagok ne akadályozzák az irányított eséseket. Ott van még a nemi különbség is, amely más-másféle sebezhetőséget jelent. De nem a szemérem a vezérelv.
— Azt hiszem, erről olvastam — jegyezte meg a földi férfi.
— Olvashatott — mondta Selene közömbösen. — Nem túl sokat lehet olvasni rólunk. Nem mintha bármi ellenvetésünk volna, de a földi kormányzat jobban szereti, ha minél kevesebb hír szól a Holdról.
— Miért, Selene?
— Maga a földi ember, mondja meg maga! Mi itt, a Holdon úgy gondoljuk, hogy zavarjuk a Földet. Legalábbis a földi kormányzatot.
A henger két oldalán most két egyén haladt gyorsan felfelé; gyors, könnyű dobszó hallatszott a háttérből. Eleinte a mászók mintha valami létrán mentek volna fel fokonként, de a sebességük egyre nőtt, és a félúttól nagyot, csattanósat ütöttek minden fokra, ahogy túlértek rajta.
— Ezt nem tudnák a Földön ilyen kecsesen végigcsinálni — mondta a földi férfi csodálkozva. — Illetve egyáltalán nem tudnák megcsinálni — tette hozzá.
— Nem csak a kis nehézségi erő segít — mondta Selene —, próbálj a meg, ha nem hiszi! Végtelen hosszú gyakorlás kell hozzá.
A mászók elérték a rudakat, és fejenállásba lendültek. Aztán egyszerre bukfencet vetettek, és zuhanni kezdtek.
— Gyorsan mozognak, ha akarnak — mondta a földi férfi.
— Hm — válaszolta Selene a gyors taps fölött —, arra gyanakszom, hogy a földi ember — úgy értem: az igazi földi ember, aki sohasem látogatta meg a Holdat — úgy gondolja, a Holdnak csak a felületén és csak szkafanderben lehet mozogni. Ez persze gyakran lassú. A tömeg, amelyhez a szkafander is hozzájárul, tetemes — mindez pedig nagy tehetetlenséget jelent a kis nehézségi erő mellett.
— Így van — mondta a földi férfi. — Láttam a korai űrhajósokról egy sor klasszikus filmet, amelyeket minden iskolásgyermek lát: úgy mozogtak, mintha víz alatt lettek volna. Ez a kép rögzül akkor is, ha az ember már kevésbé tudatlan.
— Meglepődik, ha látja, milyen gyorsan tudunk mozogni a Hold felületén űrruhában — mondta Selene. — És itt, a felszín alatt, ugyanolyan gyorsan mozgunk űrruha nélkül, mint a Földön lehet. A gravitáció diktálta lassúbb ütemet kiegyenlíti az izmok megfelelő használata.
— De tudnak lassan is mozogni. — A földi férfi az akrobatákat figyelte. Fölfelé gyorsan mentek, lefelé tudatosan lassan haladtak. Szállingóztak lefelé, rá-rácsapva egy-egy fokra, így lassították az esést, ugyanúgy, ahogy felfelé gyorsították a mozgásukat. Elérték a talajt, és két új akrobata lépett a helyükre. Aztán megint kettő. Minden csapatból kettesével versenyeztek, melyikük virtuózabb.
Mindkét pár egybehangzó harmóniában, de egyre bonyolultabb módon ment föl és esett le. Az egyik pár egyszerre rúgta keresztül magát a csövön, lapos, felfelé homorú parabolát írva le, mindegyik azt a fokot érte el, amit a másik elengedett, egymás mellett suhanva a levegőben, anélkül hogy érintették volna egymást. Hangos tapsot kaptak.
A földi férfi megszólalt:
— Félek, hogy nincs meg bennem a megfelelő felkészültség, hogy a finomabb fogásokat is értékeljem. Ezek mind született Hold-lakók?
— Annak kell lenniük — mondta Selene. — A tornaterem minden Hold-lakó polgár számára nyitva van. Néhány bevándorló meglepően ügyes. De ehhez a virtuozitáshoz olyan emberek szükségesek, akik már itt fogantak és születtek a Holdon. Megfelelő fizikai alkalmazkodás kell, sokkal több, mint amire a földi ember képes, azonfelül gyermekkoruktól tréningben kell lenniük. A legtöbb akrobata tizennyolc éven aluli.
— Úgy érzem, veszélyes, még a holdbéli nehézségi erő mellett is.
— Nem, nagyon ritka a csonttörés. És nem hinném, hogy lett volna haláleset, de legalább egy gerinctörésről és bénulásról tudok. Borzasztó baleset volt, véletlenül éppen láttam is. Ó, várjunk csak, mostantól ad-lib dolgoznak.
— Hogyan?
— Mostanáig beállított számokat láttunk. A mászók kötött minta szerint mozogtak.
A dobok most lágyabb ütemet vertek, amint az egyik mászóakrobata hirtelen a levegőbe vetette magát. Fél kézzel elkapta az egyik kereszttudat, függőlegesen fordult egyet rajta, aztán elengedte.
A földi férfi figyelmesen nézte. Aztán megszólalt:
— Érdekes. Pontosan úgy forog a radon, mint egy gibbon. — Mint egy micsoda?