A földi férfi kíváncsian felkapta a fejét, de Selene nem őt nézte. Azt mondta:
— Itt van valaki a megbízott irodájából, nyilván magát keresi. — Miből gondolja?
— Ki más miatt jönne ide? Maga az egyetlen, aki nem otthonos itt.
— De hát nincs semmi ok rá — kezdte a földi férfi.
A küldönc, aki maga is földi embernek vagy legalábbis bevándorlónak látszott, és akit zavarhatott, hogy annyi karcsú meztelen alak látszólag közönyös tekintetének kereszttüzébe kerül, egyenesen feléje tartott.
— Uram — kezdte. — Gottstein megbízott úr arra kéri, fáradjon velem.
5
Barron Neville lakása valahogy ridegebb volt, mint Seleneé. Könyvei csupaszon hevertek mindenfelé, a számítógépe födetlenül állt a sarokban, hatalmas íróasztalán a rendetlenség is hatalmas volt. Ablakai dísztelenül sötétlettek.
Selene belépett, karba fonta kezét, és azt mondta:
— Ha ilyen mocsokban élsz, Barron, mitől reméled, hogy tiszta gondolataid támadnak?
— Elboldogulok — felelte zsémbesen Barron. — Hogyhogy nem hoztad magaddal a földi embert?
— A megbízott csapott le rá elsőnek. Az új megbízott.
— Gottstein?
— Pontosan. Miért nem készültél el előbb?
— Mert időbe telt, míg eligazodtam. Nem dolgozhatom vaktában.
— Nos, jól van, akkor csak várni kell — mondta Selene.
Neville leharapott egy darabot a hüvelykujja körméből, majd mogorván tanulmányozni kezdte.
— Nem tudom, örülnöm kell-e a helyzetnek vagy sem. Mit gondolsz a vendégünkről?
— Nekem tetszik — mondta Selene határozottan. — Nagyon kellemes volt, földike létére. Hagyta, hadd vezessem. Érdeklődött. Nem ítélkezett. Nem atyáskodott. Pedig nem erőlködtem különösebben, hogy meg ne bántsam.
— Érdeklődött a szinkrotronról?
— Nem, de nem is lett volna értelme.
— Miért?
— Mert megmondtam neki, hogy látni akarod; és hogy fizikus vagy. Így, gondolom, téged fog megkérdezni, amikor majd meglátogat.
— Nem találta furcsának, hogy éppen egy olyan idegenvezetőnőbe botlott, aki történetesen egy fizikus ismerőse?
— Miért volna ez furcsa? Megmondtam, hogy a szexpartnerem vagy. A szexuális vonzalom vak: egy fizikus is leereszkedhet egy közönséges idegenvezetőhöz.
— Fogd be a szád, Selene!
— Ó! Nézd, Barron, úgy gondolom, ha csak azért hálózott be engem, hogy rajtam keresztül hozzád jusson el, akkor legalább valami jelét kellett volna mutatnia az idegességnek. Minél komplikáltabb, minél hülyébb egy összeesküvés, annál zavarosabb; tehát annál idegesebb az összeesküvő. Én kifejezetten oldottan viselkedtem. Beszéltem neki a világon mindenről, csak a szinkrotronról nem. A tornabemutatóra is elvittem.
— És?
— És érdekelte. Érdekelte és megnyugtatta. Akármiben sántikál is, nem egy bonyolult figura.
— Biztos vagy benne? A megbízott mégis előbb beszél vele, mint én. Gondolod, hogy ez jó?
— Miért gondoljam, hogy rossz? Nyílt meghívásra került sor egy csomó Hold-lakó füle hallatára, nem körmönfont dolog.
Neville hátradőlt, kezét a tarkójára rakta.
— Selene, kérlek, ne ragaszkodj hozzá, hogy te vond le a következtetéseket! Idegesít. Ez az ember először is nem fizikus. Mondta, hogy az?
Selene szünetet tartott, hogy gondolkodjon.
— Én fizikusnak neveztem. Ő nem tagadta, de nem emlékszem, hogy állította volna. Mégis, mégis… biztos vagyok benne, hogy az.
— A hallgatás is takarhat hazugságot, Selene. Talán fizikusnak hiszi magát, de sem annak nem tanult, sem fizikusként nem dolgozik. Tudományos képzettsége van, megengedem, de nincs tudományos állásban. Nem kapott. Nincs olyan laboratórium a Földön, amely munkahelyet biztosítana neki. Rajta van Fred Hallam feketelistáján, annak is az élén, jó ideje.
— Biztos vagy benne?
— Hidd el, ellenőriztem. Ne haragudj, hogy ennyi ideig tartott.
Ráadásul olyan jó a hír, hogy már túlzás.
— Miért olyan jó? Nem értem, mire akarsz kilyukadni.
— Nem gondolod, hogy megbízhatnánk benne? Végül is a Földön sok sérelem érte.
— Jogos az érvelés, ha az adataid megfelelnek a valóságnak.
— Ó, az én adataim megfelelnek a valóságnak, legalábbis annyiban, hogy ezeket ástam ki, nem mást. De talán el is várja valaki, hogy így érveljünk.
— Barron, ez már gusztustalan. Hogy lehet ezeket a konspirációs elméleteidet mindenbe beleszőni? Ben nem úgy beszél…
— Ben? — kérdezte gúnyosan Neville.
— Ben — felelte Selene higgadtan. — Ben nem úgy beszélt, mint akiben sérelem ég, vagy mint aki meg akarja játszani, hogy sérelem ég benne.
— Azt nem, de elérte, hogy úgy gondolj rá, mint olyasvalakire, aki tetszik. Mondtad, hogy tetszik, nem? Hangsúlyozottan mondtad. Lehet, hogy pontosan ezt akarta.
— Engem nem könnyű bolonddá tenni, jól tudod. — Várnom kell, amíg én beszélek vele.
— Az ördög vigyen el, Barron! Ezer meg ezer mindenfajta földikével társalogtam, ez a munkám. És semmi okod sincs rá, hogy ilyen gúnyos hangon beszélj az ítélőképességemről. Tudod jóclass="underline" minden okod megvan rá, hogy megbízz benne.
— Rendben van. Majd meglátjuk. Ne légy dühös! Annyi az egész, hogy várnunk kell. És amíg várunk — azzal felállt —, találd ki: mire gondoltam?
— Nem kell találgatnom. — Selene is felállt, és néhány alig látható, finom lépéssel eltávolodott a férfitól. — De gondolj rá magadban! Nekem nincs kedvem hozzá.
— Azért bosszankodsz, mert megkérdőjeleztem az ítéletedet?
— Azért bosszankodom, mert… Ó, az ördögbe is, miért nem tartasz nagyobb rendet a szobádban? — Azzal kiment.
6
— Szeretném megkínálni — mondta Gottstein — valami földi csemegével, doktor, de elvi okokból nem engedélyezték, hogy hozzak. A derék Hold-lakók durva megkülönböztetésnek tekintik, ha földi emberrel kivételezünk, csitítsuk tehát érzékenykedésüket, és kövessük az itteni pózokat, amennyire lehetséges, bár attól tartok, járásom rögtön elárul. Ez az átkozott gravitációjuk teljesen lehetetlen dolog.
— Én is így találom — mondta a földi ember. — Gratulálok az új állásához…
— Még nem egészen az enyém, uram.
— Mégis gratulálok. De még mindig nem értem, miért hívatott. — Útitársak voltunk az űrhajón. Nem is olyan régen, ugyanazon az űrhajón érkeztünk.
A földi ember udvariasan várta a folytatást.
— De én jóval régebbről ismerem magát — mondta Gottstein. — Igaz, rövid ideig, de láttuk egymást néhány éve.
— Attól tartok, nem emlékszem… — felelte nyugodtan a földi.
— Egyáltalán nem lep meg. Semmi nem indokolja, hogy emlékezzék. Abban az időben Burt szenátor stábjához tartoztam, aki akkoriban a Környezetvédelmi és Műszaki Bizottság feje volt; most is az. Abban az időben meglehetősen igyekezett, hogy orrára koppintson Hallamnek, dr. Frederick Hallamnek.
A földi ember hirtelen egy kicsit mintha kiegyenesedett volna ültében.
— Ismerte Hallamet?
— Érkezésem óta maga a második, aki ezt kérdi tőlem. Igen, ismertem. Nem közelről. Ismertem másokat, akik találkoztak vele. Elég furcsa módon, a véleményük rendszerint megegyezett az enyémmel. Ahhoz képest, hogy egy egész bolygó bálványozta, Hallam kevés szeretetet ébresztett azokban, akik ismerték.