Ezzel a kihallgatás véget ért. Denison távozott. Gottstein elgondolkodva nézett utána.
7
Denison kézzel nyitotta ki az ajtót. Volt ugyan kapcsoló, automatikus, de az ébredés ködében nem találta.
A sötét hajú férfi, akinek mintha nyugodt szemrehányás ült volna az arcán, azt mondta:
— Elnézést… Korán jöttem?
Denison megismételte az utolsó szót, hogy időt nyerjen, és felfogja a dallakat.
— Korán?… Nem… Én… Én késem, gondolom. — Hívtam magát. Találkozót beszéltünk meg… Denison most mar tudta, miről van szó. — Igen. Maga dr. Neville.
— Persze. Bemehetek?
Amint megkérdezte, be is lépett. Denison szobája kicsi volt; a rendetlen agy szinte egészen betöltötte. Lágyan suhogott a ventilátor.
Neville szokványos udvariassággal kérdezte: — Remélem, jól aludt?
Denison lenézett a pizsamájára, kezével beletúrt kócos hajába.
— Nem — mondta hirtelen. — Borzasztó éjszakám volt. Megbocsájt, de egy ideig nélkülöznie kell a társaságomat, míg rendbe hozom magamat.
— Persze. Nem akarja, hogy közben reggelit csináljak? Valószínűleg nem ismeri a felszerelést.
— Nagy szívességet tenne — mondta Denison.
Vagy húsz perccel később került elő, mar megmosakodva és megborotválkozva, nadrág és alsóing volt rajta. Azt mondta:
— Remélem, nem törtem el a tust. Elállt, és nem tudtam újra elindítani.
— A vizet adagolják. Mára ennyi járt. A Holdon vagyunk, doktor. Engedelmével rántottát és forró levest csináltam kettőnknek. — Rántottát?
— Mi így nevezzük. A földiek nem így hívnak, gondolom.
— Ó! — mondta Denison. Leült, és kicsit kényszeredett lelkesedéssel ízlelte meg azt a sárga kenőcsöt, amelyet a másik rántottának mondott. Igyekezett nem elfintorítani az arcát az első falatnál, aztán férfiasan lenyelte, sőt egy második falatot is a villájára szúrt.
— Idővel megszokja — mondta Neville —, és nagyon magas a tápértéke. Ha figyelmeztethetem, a magas proteintartalom és az alacsony gravitáció csökkenti az élelemszükségletet.
— Annyi baj legyen — mondta Denison, és a torkát köszörülte.
Neville újra megszólalt:
— Selene azt mondja, maga szeretne itt maradni a Holdon.
— Ez volt a szándékom — válaszolt Denison. Megdörzsölte a szemét. — Borzasztó éjszakám volt. Próbára teszi az elhatározásomat. — Hányszor esett ki az ágyból?
— Kétszer… Bár úgy hallom, ez így is szokás.
— A földieknél elkerülhetetlen. Ébren figyelembe tudja venni a Hold gravitációját, de álmában úgy forgolódik, mintha a Földön volna. Viszont legalább az esés nem olyan fájdalmas.
— Másodszorra már a padlón aludtam egy darabig, mielőtt fölébredtem volna. Nem is emlékszem rá, hogy leestem volna. Hogy a nyavalyában lehet ezen segíteni?
— Időnként ellenőriztesse a szívműködését, a vérnyomását, hogy megbizonyosodjék, nem kelt-e túl nagy feszültséget a szervezetében a nehézségi erő megváltozása.
— Elégszer figyelmeztettek rá — mondta kelletlenül Denison. — El is megyek orvoshoz a jövő hónapban, megbeszéltem. Kaptam valami tablettákat is.
— Nos — zárta le Neville a jelentéktelen témát —, egy héten belül valószínűleg kutyabaja sem lesz. Megfelelő ruhára is szüksége lesz. A nadrágja végképp nem megfelelő, az a könnyű trikó pedig értelmetlen.
— Feltételezem, vehetek valahol ruhát.
— Persze. Ha sikerül elkapnia egy szabadnapját, Selene nagyon szívesen segít magának. Biztosított róla, hogy maga rendes pasas, doktor.
— El vagyok ragadtatva, hogy így gondolja. — Denison legyűrt egy kanállal a levesből, majd körülnézett, mintha azon gondolkodna, mit kezdjen a maradékkal. Aztán keserű képpel elszánta magát, hogy megegye.
— Azt hitte, hogy maga fizikus, de persze tévedett. — Sugárvegyésznek tanultam.
— De nem dolgozott a szakmában sokáig, doktor. Ugyan messze vagyunk a Földtől, de azért elég közel is. Maga Hallam egyik áldozata.
— Olyan sok van, hogy csak az egyik?
— Miért ne? Az egész Hold Hallam egyik áldozata. — A Hold?
— Bizonyos értelemben.
— Nem értem.
— A Holdon egyetlen elektronszivattyú sinus. Nem működtek együtt a parauniverzum lakói. Egyetlen adag volfrámot sem fogadtak el.
— Remélem, dr. Neville, nem azt akarja mondani, hogy ez Hallam műve?
— Negatív értelemben az övé. Miért csak a parauniverzum indíthat szivattyúállomást? Miért nem indíthatunk mi?
— Amennyire én tudom, hiányzik hozzá a tudásunk. — Hiányozni is fog, ha a téma kutatása tilos. — Tilos? — kérdezte Denison kissé hökkenten.
— Gyakorlatilag. Ha egyszer minden más munka előnyt élvez a protonszinkrotronban vagy bármelyik nagy létesítményben, amelyet úgyis a Földről irányítanak, Hallam akarata szerint, akkor a kutatás gyakorlatilag meg van tiltva.
Denison megdörzsölte a szemét.
— Azt hiszem, hamarosan megint aludnom kell pár órát… Elnézését kérem. Nem azt akartam mondani, hogy untat. De mondja, olyan fontos az elektronszivattyú a Holdon? Gondolom, a napelemek hatékonyak, és elegendő energiát termelnek.
— A Naphoz kötnek bennünket, doktor. A felszínhez.
— Nos… De miért ilyen ellenséges az ügyben Hallam, mit gondol, dr. Neville?
— Ön ezt sokkal jobban tudhatja. Hiszen személyesen ismeri, én meg nem. Hallam jobban szereti, ha homályban marad, hogy az egész elektronszivattyú létesítménysor a paralények műve, és mi csak szolgák vagyunk, míg ők az urak. És ha mi a Holdon elérnénk azt a pontot, hogy mi is tudjuk már, mit csinálunk, akkor az elektronszívási technológia igazi születése mitőlünk származna és nem őtőle.
— Miért mondja el mindezt nekem? — kérdezte Denison.
— Hogy ne vesztegessem az időt. Általában véve örülünk, ha egy fizikus érkezik ide a Földről. Mi itt, a Holdon a földi politika áldozataiként elszigeteltnek érezzük magunkat, és a fizikus látogató segít enyhíteni bezártságérzetünket. Egy bevándorló fizikus még nagyobb segítség, tehát örömest megmagyarázzuk neki a helyzetet, és arra kérjük, működjék együtt velünk. Sajnálom is, hogy maga végső soron mégsem fizikus.
— Soha nem is mondtam, hogy az vagyok — felelte türelmetlenül Denison.
— Mégis kérdezősködött a szinkrotron felél. Miért?
— Igazán ez zavarja? Drága uram, hadd magyarázzam meg! Tudományos pályafutásom egy emberöltővel ezelőtt derékba tört. Elhatároztam, hogy Hallamtől a lehető legtávolabb, tehát a Holdon igyekszem rehabilitációt, életemnek új értelmet találni. Ugyan sugárvegyésznek tanultam, de ez nem bénította meg mindörökre a más tudományterületek iránti érdeklődésemet. A parafizika a mai tudomány szűzföldje, én tehát ott igyekeztem a magam erejéből a lehetd legtöbbet tanulni, mert ott érzem a rehabilitáció legjobb lehetőségét is.
Neville bólintott.
— Értem — mondta, láthatóan kétségek között.
— Mellesleg, ha már említette az elektronszivattyút… Hallott valamit Peter Lamont elméletéről?
Neville elkeskenyedő szemmel figyelte.
— Nem hinném, hogy ismerem az illetőt.
— Igaz, nem olyan híres. Nem is valószínű, hogy hunevet szerez, feltehetőleg ugyanazért, amiért én sem. Hallam útjába került… Mostanában megint felbukkant a neve, és kissé eltöprengtem rajta. Így hasznosítottam valamit az álmatlan éjszakából. — És ásított egyet.