— Rendben van. Kezdjük el!
— Még ne, Barron, még ne!
— Miért ne?
— Energiára is szükség van hozzá.
— De van energiánk!
— Nem igazán. A lék instabil. Elég rondán csúszkál. — De stabillá lehet tenni. Te mondtad.
— Azt mondtam, úgy érzem, lehet.
— Nekem elég ennyi.
— Akkor is: jobb lenne, ha Ben dolgozná ki a részleteket, és ő stabilizálná.
Hallgattak. Neville vékony area lassan már-már ellenségessé torzult.
— Nem hiszed, hogy én meg tudnám csinálni. Ugye?
— Feljössz velem a felszínre, hogy dolgozz rajta? — kérdezte Selene.
Újabb csönd következett. Aztán Neville bizonytalanul azt mondta:
— Nem díjazom a humorodat. És nem szeretném, ha sokáig váratnál.
— Nem parancsolhatok a természet törvényeinek. De azt hiszem, nem tart sokáig. És ha nem haragszol, most aludni szeretnék. Holnap várnak a turistáim.
Egy pillanatig úgy látszott, Neville inteni akar a saját hálóalkóvja felé, mintha a vendégszeretetét ajánlaná, de a mozdulat félbemaradt, és Selene sem mutatta jelét, hogy várná vagy értené. Fáradtan bólintott és kiment.
16
— Hogy őszinte legyek, azt reméltem — mondta Gottstein mosolyogva a desszertként tálalt nyúlós, édes főzet fölött —, hogy gyakrabban fogunk ősszejárni.
— Nagyon kedves — felelt Denison —, hogy ilyen érdeklődést mutat a munkám iránt. Ha a lék instabilitását ki lehet javítani, azt hiszem, az eredményeim — és Miss Lindstrom eredményei — nagyon jelentősnek bizonyulnak.
— Óvatosan fogalmaz, ahogy tudóshoz illik… Nem sértem meg azzal, hogy a likőr holdbéli változatával kínáljam. Ez a földi ínyesmesterség egyetlen olyan utánzata, amit nem vagyok hajlandó elviselni. El tudná mondani egyszerű szavakkal, mi teszi olyan jelentőssé ezeket az eredményeket?
— Megpróbálhatom — mondta óvatosan Denison. — Kezdjük a parauniverzummal! Sokkal intenzívebb erős nukleáris interakciók vannak ott, mint a mi univerzumunkban, így a parauniverzumban sokkal kisebb tömegű proton képes magfúzióból származó energiát adni egy csillagnak. A mi csillagainknak megfelelő tömeg hatalmas robbanáshoz vezetne a parauniverzumban, ahol sokkal több és sokkal kisebb csillag van, mint a miénkben.
Tételezzük föl továbbá, hogy sokkal kevésbé intenzív erős nukleáris interakció áll rendelkezésünkre, mint a mi univerzumunkban. Ebben az esetben hatalmas mennyiségű proton mutatna olyan kis hajlamot a fúzióra, hogy óriási mennyiségű hidrogén kellene egy csillag működtetéséhez. Egy ilyen anti-parauniverzum, más szóval a parauniverzum ellentéte sokkal kevesebb, de sokkal nagyobb csillagból állna, mint a mi univerzumunk. Sót, ha az erős nukleáris interakció ott eléggé gyönge volna, akkor létrejönne egy olyan univerzum, amely egyetlen csillagból állna, mégis tartalmazná az illető univerzum egész anyagmennyiségét. Nagyon sűrű csillag lenne, de relatíve kevéssé reaktív, és nem adna le nagyobb sugárzást, mint a mi Napunk.
— Tévednék, ha azt mondanám, hogy ez volt a helyzet a mi univerzumunkban is a nagy ősrobbanás előtt: azaz egyetlen nagy égitest az egész univerzum anyagát tartalmazta? — kérdezte Gottstein.
— Igen — mondta Denison —, ami azt illeti, ez az anti-parauniverzum, amelyet leírtam, valami olyasmi, amit kozmikus méretű tojáshoz lehetne hasonlítani, nevezzük űrtojásnak a rövidség kedvéért. Ilyen űrtojásra van szükségünk, ha egyirányú lék után kutatunk. Az a parauniverzum, amelyet ma használunk, aprócska csillagaival virtuálisan üres tér. Az ember hiába kutat benne, nem talál semmit.
— A paralények viszont elértek minket.
— Igen; nyilván a mágneses tereket követték. Némi joggal feltételezhetjük, hogy a parauniverzumban nincs jelentősnek nevezhető bolygómágneses tér, s ez megfoszt bennünket az őáltaluk kihasznált előnytől. Ha viszont az űrtojás-univerzumot keressük, nem bukhatunk. Az űrtojás maga teljes univerzum, és bárhol kutatunk benne, anyagot találtunk mindenütt.
— De hogyan keresik meg?
Denison habozott.
— Ezt a részét nehéz elmagyarázni. Az erős nukleáris interakciók közvetítő részecskéit pionoknak nevezzük. Az interakció intenzitása a pionok tömegétől függ, és ez a tömeg bizonyos föltételek között megváltoztatható. A holdbéli fizikusok kifejlesztettek egy műszert, amelyet pionizernek neveznek, és ami pontosan ezt tudja elvégezni. Ha a piontömeg növekszik, illetve csökken, akkor egy másik univerzum részévé vált; kapuvá, keresztúttá alakult. Ha a pionok tömegét kellőképpen csökkentjük, az űrtojás-univerzum részévé válnak, amint akartuk is.
— És leszívhatunk anyagot ebből az… az űrtojás-univerzumból? — Ez már a könnyebbik vége a dolognak. Amint kialakul a kapu, az áramlás önmagától beindul. Az anyag a saját szabályai szerint indul el, és stabilizálódik érkezés után. Fokozatosan beleivódnak a mi univerzumunk szabályai, az erős interakció erősebb lesz, az anyag fuzionál, és óriási energia szabadul fel.
— De ha szupersűrű, miért nem terjed szét füstfelhővé?
— Az szintén energiát termelne, de a folyamat elektromágneses tér kérdése, és ebben a konkrét esetben az erős interakció azért kerül előtérbe, mert az elektromágneses teret ellenőrizzük. Nagyon sokáig tartana, míg ezt is elmagyaráznám.
— Nos tehát, az a fénygömb, amelyet a felszínen láttam, az nem volt más, mint űrtojásanyag-fúzió?
— Igen, megbízott úr.
— És ezt az energiát hasznosítani lehet?
— Biztosan. És minden mennyiségben. Amit látott, az egy-két mikromikrogram űrtojásanyag holdatérése volt. Elméletileg sem mi akadálya sincs, hogy tonnaszámra hozzunk át.
— Akkor ezzel helyettesíteni lehetne az elektronszivattyút. Denison megrázta a fejét.
— Nem. Az űrtojás-energia felhasználása éppúgy megváltoztatja az univerzumok tulajdonságait. Az erős interakció fokozatosan intenzívebb lesz az űrtojás-univerzumban, és kevésbé intenzív nálunk, ahogy a természeti törvények kereszteződnek. Ez pedig annyit jelent, hogy űrtojásban lassanként nagyobb arányban fog végbemenni a fúzió, és fokozatosan felmelegszik. Míg végül…
— Míg végül — mondta Gottstein, keresztbe fonva a karját a mellén, miközben a szeme résnyire szűkült — bekövetkezik az ősrobbanás.
— Ez az érzésem.
— Gondolja, hogy ugyanez történt a mi univerzumunkban is tízmilliárd évvel ezelőtt?
— Talán. A csillagász-történészek régóta törik a fejüket, miért egy meghatározott időpontban robbant fel az az őstojás, és miért nem máskor. Az egyik elmélet szerint az univerzum oszcillált, és benne a kozmikus tojás, amint kialakult, azonnal fel is robbant. De az oszcilláló univerzumot mint föltételezést megcáfolták, ezek szerint tehát ennek a kozmikus tojásnak hosszú ideig fenn kellett maradnia, majd egy instabil állapot válsághelyzete következett be, valamilyen ismeretlen okból.
— Amely ok lehet az is, hogy az energiáját átszívták más univerzumokba.
— Lehetséges, de nem szükségszerűen tudatos munka folytán. Talán kialakulhatnak spontán lékek is.
— És ha sor kerül az ősrobbanásra — mondta Gottstein —, még azután is kaphatunk energiát az űrtojás-univerzumból?
— Ebben nem vagyok biztos, de ez nem fenyegető probléma. A léken át a mi erős interakció-mezőnk valószínűleg sok millió évig folyhat anélkül, hogy az űrtojás-univerzumot kritikus pontra lökné. És bizonyosan vannak más űrtojás-univerzumok is; talán végtelen sok.