— És milyen változás áll be a mi saját univerzumunkban?
— Az erős interakció gyengül. Lassan, nagyon lassan a Nap hűlni kezd.
— Felhasználhatjuk az űrtojás-energiát arra, hogy ezt meggátoljuk?
— Nem lesz szükség rá, megbízott úr — mondta Denison komolyan. — Míg az erős interakció itt, a mi univerzumunkban az űrtojásszivattyú folytán gyöngül, a megszokott elektronszivattyú révén erősödik. Ha a két energiaforrás teljesítményét egymáshoz igazítjuk, akkor bár az űrtojás-univerzum és a parauniverzum természeti törvényei megváltoznak, a mieink nem. A mi univerzumunk út ugyan, de nem végállomás egyik irányban sem.
— De a végállomások miatt sem kell aggódnunk. A paralények a maguk részéről már alkalmazkodhattak a hűlő naphoz, amely eleve elég hűvös lehet. Ami pedig az űrtojás-univerzumot illeti, semmi okunk sincs rá, hogy ott életet feltételezzünk. Sőt Ha megteremtjük annak feltételét, hogy az ősrobbanás bekövetkezzen, lehetséges, hogy ott olyan univerzum születik, amely végül alkalmas lesz az élet kialakulására.
Egy darabig Gottstein nem szólt egy szót sem. Kerek arca nyugodt volt, nem tükrözött semmilyen érzelmet. Bólogatott, mint aki a saját gondolatmenetét követi.
Végül megszólalt:
— Tudja, Denison, milyen bogarat tett a világ fülébe? El fog tűnni minden akadály azelől, hogy a tudományos vezérkart meggyőzzük az elektronszivattyú életveszélyes voltáról.
— Nem létezik többé az az érzelmi viszolygás, amellyel ezt a gondolatot elvetették. Egy időben közölhetjük a problémát a megoldással — mondta Denison.
— Mikorra tudna papírra vetni egy ilyen értelmű dolgozatot, ha garantálom a gyors megjelenését?
— Tudja garantálni?
— Kormányröpiratban, ha más mód nincs.
— Szeretném semlegesíteni a léklabilitást, mielőtt megírom. — Természetesen.
— Az sem volna butaság — mondta Denison —, ha megnyerhetnénk társszerzőnek dr. Peter Lamontot. Ő sokkal komolyabb matematikus, mint én. Mellesleg az ő munkáját követve jutottam nyomra én is. Még egy dolog, megbízott úr…
— Igen?
— Javasolnám, hogy kapcsoljunk be a munkába Hold-lakó fizikusokat is. Egyikük, dr. Barron Neville lehetne a harmadik szerző. — De miért? Nem okoz ezzel szükségtelen bonyodalmakat? — Az ő pionizerük nélkül semmire sem mentem volna.
— Illő módon meg lehet említeni. De… dr. Barron ténylegesen magával dolgozott?
— Nem közvetlenül.
— Akkor meg miért vonnánk be?
Denison lenézett, aztán töprengve simogatta a szövetnadrágja szárát. Azt mondta:
— Diplomatikus lépés volna. Az űrtojásszivattyút a Holdon kell felállítani.
— Miért nem a Földön?
— Először is, mert vákuum kell hozzá. Ez egyirányú utca, nem kétirányú, mint az elektronszivattyú. És a gyakorlati megvalósítás feltételei is mások a két esetben. A Hold felszínén kész a hatalmas vákuum, míg a Földön csak óriási erőfeszítések árán lehetne előállítani.
— De lehet, nem?
— Másodszor — mondta Denison —, ha két hatalmas energiaforrás egymással szemben működni kezd, a mi univerzumunk pedig köztük van félúton, egyfajta rövidzárlat jöhet létre a két túl közeli energiakimenet között. Ha negyedmillió mérföld vákuum választja el a Földön működő elektronszivattyút a Holdon működő űrtojásszivattyútól, ez nemcsak ideális lenne, hanem feltétlenül szükséges is. És ha a Holdon kell dolgoznunk, nemcsak okos, hanem ízléses is, ha a Hold-lakó fizikusok szakmai érzékenységét nem hagyjuk ki a számításból. Részt kell venniük benne.
Gottstein mosolygott.
— Ezt Miss Lindstrom tanácsolta?
— Bizonyára ezt tanácsolta volna, de úgy érzem, a javaslat elég ésszerű, hogy nekem magamnak is eszembe jusson.
Gottstein felállt, nyújtózkodott, aztán kétszer-háromszor felugrott a Hold-gravitáció előírta furcsa, lassú mozgással. Minden alkalommal a térdét is behajlította. Aztán újra leült és megkérdezte:
— Próbálta már, dr. Denison?
Denison megrázta a fejét.
— Azt mondják, segíti az alsótest vérkeringését. Mindig ezt csinálom, valahányszor úgy érzem, zsibbad a lábam. Hamarosan a Földre utazom, és megpróbálom elérni, hogy ne szokjam túlontúl hozzá a Hold nehézségi erejéhez… Beszéljünk Miss Lindstromról is, dr. Denison?
Denison megváltozott hangon kérdezte: — Mi van vele?
— Idegenvezető.
— Igen. Már korábban említette.
— Azt is mondtam, hogy furcsa asszisztens egy fizikus mellett.
— Én voltaképpen csak amatőr fizikus vagyok, ő meg afféle amatőr asszisztens.
Gottstein már nem mosolygott.
— Ne játsszon velem, doktor! Vettem magamnak a fáradságot, és utánanéztem. A története nagyon figyelemreméltó. Bárki figyelmét felkelthette volna, ha bárkinek eszébe jutott volna megnézni. Azt hiszem, intuíciókút.
— Mint oly sokan közülünk — mondta Denison. — Nincs kétségem felőle, hogy ön is intuíciókút a maga módján, és biztosan tudom, hogy a magam módján én is az vagyok.
— Azért van némi különbség, doktor. Maga jól képzett tudós, és én, reményeim szerint, jól képzett kormánytisztviselő vagyok. De míg Miss Lindstrom elég erős intuícióval rendelkezik ahhoz, hogy hasznos segítséget nyújtson önnek az elméleti fizika területén, gyakorlatilag pusztán idegenvezető.
Denison habozott.
— A hivatalos képzettsége nem a legmagasabb, megbízott úr. Az intuíciója rendkívül magas színvonalú, bár a tudati kontrollszintje alacsony.
— Mit gondol, a hajdani génsebészeti beavatkozásokból származik?
— Nem tudom, de nem volnék meglepve, ha így lenne. — Megbízik benne?
— Milyen értelemben? Segített nekem.
— Tudja, hogy dr. Barron Neville felesége?
— Érzelmi szálak kötik hozzá, de azt hiszem, törvényesek nem. — Itt a Holdon nincs olyan kapcsolat, amely földi értelemben törvényesnek volna nevezhető. Ugyanaz a dr. Neville, akit a dolgozata harmadik társszerzőjéül szeretne meghívni? — Igen.
— Ez a puszta véletlen műve?
— Nem. Neville érdeklődött utánam, már mikor megérkeztem, és azt hiszem, ő kérte meg Selenét, hogy segítsen nekem. — Ezt Selene mondta magának?
— Selene azt mondta, hogy dr. Neville érdeklődik irántam. Ami természetes is, azt hiszem.
— Nem merült fel önben, doktor, hogy Selene a saját, illetve dr. Neville érdekében dolgozik magával?
— Mennyiben különböznék az ő érdekük az enyémtől? Minden fenntartás nélkül segített.
Gottstein mocorgott kissé, majd úgy emelgette a vállát, mintha izomfejlesztő gyakorlatokat végezne. Azt mondta:
— Dr. Neville-nek tudnia kell, hogy ez a hozzá közelálló asszony intuíciókút. Ne használta volna? Mi másért kellett idegenvezetőnek maradnia, ha nem azért, hogy valamely külön cél érdekében elleplezze a képességeit?
— Tudtommal dr. Neville gyakran következtet hasonló módon. Én nehezebben kezdek el mindenféle konspirációra gyanakodni.
— „Mindenféle”… honnan tudja? Mikor az úrhajóm holdat érni készült, nem sokkal azelőtt, hogy az a fényes sugárgömb megjelent a készüléke fölött, én éppen magát néztem. Nem volt a pionizernél.
Denison visszagondolt.
— Nem, nem voltam ott. A csillagokat néztem; mint elég gyakran, ha a felszínen járok.
— Mit csinált ezalatt Miss Lindstrom?