Verminaard lenyűgöző jelenség volt: magas, izmos felépítésű testén aranyszegéllyel ékes, éjkékszínű, sárkánypikkely mintázatú páncélt viselt. A Sárkány Nagyurak rémisztő álarca takarta el igazi vonásait. Termetéhez képest kecses mozdulattal kényelmesen hátradőlt és bőrkesztyűbe bújtatott kezével elgondolkodva simogatott egy jobb oldalt mellette heverő aranydíszes, fekete kormánypálcát.
Verminaard ingerülten nézett a két foglyával előtte álló Varangyhra, tudván, hogy az altörzsmester azért gyűjtötte be őket, hogy kivágja magát szorult helyzetéből, amiért a papnőt megbocsáthatatlan módon hagyta futni. Amikor Verminaard megtudta sárkányfattyaitól, hogy a Vigaszból útnak indított fogolycsapatban volt egy nő, akire ráillett a megfelelő leírás, és az illető útközben kiszabadult, éktelen haragra gerjedt. Varangyh majdnem az életével fizetett mulasztásáért, de hobgoblin létére rendkívül értett a könyörgéshez és kétségbeesett siránkozáshoz.
Mindezt tudván, Verminaard eleinte egész nap nem akarta színe elé engedni Varangyhot, de valami különös, gyötrő érzés azt súgta neki, hogy nincs minden rendben a birodalmában.
Az az átkozott papnő! — gondolta magában. Érezte, amint egyre közeledik hozzá az általa megtestesített erő, amitől egyre idegesebb, feszültebb lett. Most érdeklődve vizsgálta a Varangyh által előállított két foglyot, ám miután rájött, hogy nem felelnek meg a Xak-Tsaroth romvárosába behatoló egyik személy leírásának sem, maszkja alatt dühödten összecsikordította a fogát.
Pyros egész másképp reagált a foglyok megjelenésére. Az átváltozott sárkány félig fölemelkedett, és vékony ujjaival olyan erősen markolta meg az asztal ébenfa lapját, hogy azok belevájódtak a kemény fába. Remegett az izgalomtól és iszonyú erőfeszítésébe került, hogy nyugalmat kényszerítve magára visszatelepedjen a helyére. Csak pusztító fénnyel villanó szeme árulkodott belső indulatairól, amint végignézett a foglyokon.
Egyikük egy mocsári törpe volt... név szerint Sestun. Keze-lába láncra verve (Varangyh ezúttal nem kockáztatott), hogy lépni alig tudott. Botladozva előre lépett és a rémülettől bénultan rogyott térdre a Sárkány Nagyúr előtt. A másik egy rongyokba öltözött férfiember volt... mereven a padlóra szögezte a szemét.
— Miért háborgatsz engem ezekkel a nyomorultakkal, altörzsmester? — förmedt Varangyhra Verminaard.
A kocsonyaként reszkető Varangyh nagyot nyelt és azonnal belevágott a mondókájába. — Ez a fogoly — rúgott Sestunba a hobgoblin — szabadította ki a Vigaszból útnak indított rabszállítmányt, ez pedig — mutatott a férfira, aki erre zavarodott, ijedt tekintetét fölkapta — Kapu körül ólálkodott, ott akadt horogra, holott az tiltott területnek számít mindazok számára, akik nem a katonasághoz tartoznak.
— De miért vezetted őket elém? — kérdezte Verminaard mérgesen. — Lökd őket a bányákba a többi szemétrevaló mellé!
-A... arra ggya...nakszom, hhogy az ember ess...etleg kkém lehet — dadogta Varangyh.
A Sárkány Nagyúr figyelmesebben megnézte magának a férfit. Magas volt és emberi mércével mérve körülbelül ötvenéves. A haja ősz, simára borotvált, viharvert arcát a kor ráncai barázdálták. Öltözéke akár egy koldusé, bár lehet, hogy az is, gondolta magában undorral Verminaard. Semmi különös nem volt benne, kristálytiszta, fiatalos tekintetét kivéve. A keze is erős, élete delén járó férfira vallott. Talán elf vér...
— Ez az ember gyengeelméjű — mondta végül Verminaard —, nézd csak, hogy tátog, mint egy partra vetett hal!
-A... azt hh... iszem... izé... hó... hogy siketnéma — motyogta Varangyh verejtékezve.
Verminaard, elfintorította az orrát: még a sárkánysisak sem védhette meg egy izzadó hobgoblin bűzétől.
— Egyszóval fogtál egy mocsári törpét és egy kémet, aki se nem hall, se nem beszél — ripakodott az altörzsmesterre Verminaard. — Dicső haditett, mondhatom! Talán a mezőre is kisétálhatsz, hogy szedj nekem egy csokor vadvirágot!
— Ha ez Nagyuram kívánsága — hajolt meg Varangyh ünnepélyesen.
Verminaard fölkacagott a sisakja alatt, megfeledkezve zord hangulatáról. Ez a Varangyh olyan szórakoztató kis vakarcs, kár, hogy a mosakodás annyira idegen tőle! Kegyesen intett a kezéveclass="underline" — Takarítsd el őket... és magadat is!
— És mi legyen a sorsuk, Nagyuram?
— A mocsári törpét tálald föl Embarnak vacsorára, a kémedet meg csukd a bányába! Persze tartsd rajta a szemedet... még veszélyes is lehet! — a Sárkány Nagyúr ismét fölkacagott.
Istentelenül bolond ez a Verminaard, gondolta magában Pyros vadul csikorgatva a fogát.
Varangyh még egyszer meghajolt és megrángatta a foglyok láncát. — Mozgás — bődült rájuk... a férfi botladozva megindult. — Te is! — rúgott a mocsári törpébe, de hasztalan... az, amikor meghallotta, hogy a sárkány vacsorája lesz belőle, elájult. Egy sárkányfattyút hívtak, hogy eltakarítsa.
Verminaard leszállt trónjáról és visszament a térképasztalhoz. Vaskos tekercsbe csavarta a kiteregetett lapokat. — Küldd szét a sárkány kengyelfutókat! — utasította Embart. — Holnap reggel Qualinostiba repülünk és leromboljuk. Amikor szólítalak, légy kész!
Amint az aranyozott bronzajtó becsukódott a távozó Sárkány Nagyúr után, a még mindig emberi alakot viselő Pyros fölkelt az asztaltól és lázasan róni kezdte a termet föl és alá. Valaki megint kaparászni kezdett az ajtón.
— Verminaard Nagyúr visszavonult a lakosztályába! — ordította ingerülten a hívatlan vendégnek. Az ajtó résnyire kinyílt.
— Veled szeretnék szólni pár szót, fejedelmi nagyság — suttogta egy sárkányfattyú.
— Bújj be — dörögte Pyros — és igyekezz!
— Az áruló sikerrel járt — suttogta a hüllőlény csöndesen —, csak egy pillanatra távozhatott tőlük, hogy gyanút ne fogjanak... de elhozta a papnőt...
— Abyss mélysége nyelje el azt a papnőt! — torkollta le Pyros. — Ez a hír csak Verminaardnak ér valamit... vigyétek el hozzá! De mégse! Várj! — és a sárkány elgondolkodott.
— Parancsodnak megfelelően jöttem hozzád legelőször — szabadkozott a sárkányfattyú és fölkészült rá, hogy sebesen eliszkoljon.
— Várj még! — parancsolta a sárkány fölemelt kézzel. — Ez a hír végül is számomra is fontos. Nem az a papnő... sokkal több forog itt kockán. Találkoznom kell ezzel az áruló barátunkkal... kísérd ma este a tanyámba. Ne szólj róla Verminaard Nagyúrnak egyelőre... utóbb még beleavatkozik a dologba. — Most, hogy a terve kezdett összeállni, Pyros lázasan gondolkodott. Verminaardot leköti Qualinosti elfoglalása.
Miután a sárkányfattyú hajlongva távozott, Pyros ismét nekivágott a csarnoknak: föl s alá, föl s alá... és sátáni vigyorral dörgölte össze a kezét.
12
Az ékszer példázata. Az áruló lelepleződik. Tass válaszúton
Hagyd abba, te agyalágyult — kiáltotta Caramon és Eben kezére csapott, amikor az viccből benyúlt az inge alá. A nők olyan szívből fakadóan fölkacagtak a két harcos évődésén, hogy Tanis idegesen tekintgetett az ajtóra, nehogy fölébresszék az őrök gyanúját.