— Nem, ostobák, ne hívjátok vissza a sereget! Ezt az ügyet egy pillanat alatt elintézem! És estére Qualinosti is lángokban áll. Embar! — üvöltötte, föltépve a sárkányfészekhez vezető ajtót. Kilépett a párkányra, fölnézett az erkélyre, és a füstön és lángokon keresztül, a távolból meghallotta a sárkány bömbölését.
— Embar! — semmi válasz. — Mennyi időbe telik elkapni egy pár nyavalyás kémet? — ordította ingerülten, majd megfordult és majdnem orra esett a mellette álló sárkányfattyú kapitányban.
— Parancsolja fenséged a sárkánynyerget?
— Nem, még nincs itt az ideje. Különbén is, azt csak harcban használom és odakint nem lesz semmiféle csata, csak pár száz rabszolgát kell megégetni.
— De a foglyok a bányákban elintézték az őröket és most éppen a családjukkal találkoznak az udvaron.
— Mekkora haderővel rendelkezel?
— Közel sem elegendővel, Nagyúr — válaszolta a kapitány elhomályosuló szemmel. Sohasem értett egyet a helyőrség kifárasztásával. — Negyvenen, legföljebb ötvenen lehetünk, háromszáz férfival és ugyanannyi nővel szemben. És az asszonyok biztosan harcolni fognak a férjeik oldalán, s ha netán rendezik a soraikat és elmenekülnek a hegyekbe...
— Fenét! Embar! — ordította ismét Verminaard, s közben súlyos fémdarab dobbanását hallotta az erőd valamelyik távolabbi részéből. Aztán újabb hang jutott el a tudatáig: a századokon keresztül mozdulatlan hatalmas kerék nyikorogva és tiltakozva munkához látott. A Nagyúr éppen azon töprengett, mit jelenthetnek azok a baljós zörejek, amikor Pyros visszaszállt a fészkére.
Azonnal kirohant a párkányra, amint a sárkány elsuhant mellette. Gyorsan és ügyesen fölpattant Pyros hátára. Bár kölcsönösen utálták egymást, kiváló harci együttest alkottak. A gyengébb fajok iránti gyűlölet, a hódítás és a hatalomvágy sokkal szorosabbra fűzte kapcsolatukat, mint azt akármelyikük szívesen elismerte volna.
— Röpülj! — ordította Verminaard és Pyros a levegőbe emelkedett.
— Hiábavaló, barátom — mondta Tanis nyugodtan a lovagnak és a vállára tette a kezét, mialatt Sturm őrjöngve próbált rendet teremteni. — Csak kimerülsz... őrizd meg inkább az erődet a harchoz!
— Nem lesz itt harc — köhögött Sturm, rekedten, az üvöltözéstől. — Csapdában pusztulunk el, mint valami patkányok! De miért nem hallgatnak a szóra ezek a tébolyultak?
Az udvar északi csücskében álltak, alig húsz lábnyira Pax-Tharkas főkapujától. Messze délen láthatták a hegyeket és bennük a reményt. Mögöttük a hatalmas várkapu, amely bármelyik pillanatban föltárulhat, hogy bebocsássa a sárkányfattyak nagyszámú seregét, e ráadásul, valahol e falak között ott rejtőzik még Verminaard és a vörös sárkány.
Elistan is hiábavalóan nyugtatgatta népét és biztatta az embereket, hogy induljanak el délnek, ám a férfiak makacsul keresték asszonyaikat, az anyák gyermekeiket. Néhány összeverődött család lassan megindult déli irányba, de túl lassan és túl későn.
Mert ekkor, vérvörösen lángoló üstökösként előtört Pax-Tharkas várából Pyros. Széles bőrszárnyát ék alakban a testéhez szorította, hatalmas farka hosszan nyúlt el mögötte. Karmos mellső lábát begörbítve tartotta a teste előtt, amint egyre növelte röptének gyorsaságát. Hátán ott lovagolt a Sárkány Nagyúr, rémítő maszkjának aranyozott szarva megvillant a reggeli napfényben. Verminaard mindkét kezével a sárkány tüskés sörényébe kapaszkodott, amint fölröppentek a napfényes égboltra, és éji homályba borították odalent az udvart.
A tülekedőket rögtön megbénította a sárkányiszony. Hang nem jött ki a torkukon, lábuk a földbe gyökerezett, s csak arra voltak képesek, hogy az elkerülhetetlen halál biztos tudatában egymásba kapaszkodva összeboruljanak a félelmetes jelenség előtt.
Verminaard utasítására Pyros leszállt a vár egyik tornyára. A Nagyúr némán, tajtékzó haraggal nézett ki szarvas sárkánymaszkja mögül.
Tanis, aki tehetetlen undorral nézte, egyszer csak megérezte a karján Sturm szorítását. — Odanézz! — mutatott a lovag északra, a várkapu felé.
Tanis vonakodva szakította el tekintetét a Sárkány Nagyúr alakjától, és meglátta, amint két alak rohan az erőd bejárata felé. — Eben! — kiáltotta hitetlenül —, de ki az a másik mellette?
— Nem menekülhet! — ordított föl Sturm, s mielőtt Tanis megakadályozhatta volna, a másik kettő után vetette magát. A nyomába szegődő félelf vöröses villanást vett észre a szeme sarkábóclass="underline" Raistlin volt az, ikertestvére társaságában.
— Nekem is akad némi elszámolnivalóm ezzel az emberrel — sziszegte a mágus. A hármas akkor érte utol a lovagot, amikor az a gallérjánál fogva a földre terítette Ebent.
— Áruló! — bömbölte Sturm teli torokból —, bár ma én is meghalok, téged magam előtt küldelek Abyss mélységes mélyére! — Kirántotta kardját és nekiszegezte Eben nyakának. Ekkor Eben társa hirtelen hátrafordult, odalépett hozzájuk és megfogta Sturm kardot emelő karját.
Sturm felhördült. Fegyvert szorító keze elernyedt, amint döbbenten meredt az előtte föltáruló jelenségre. A bányából való pánikszerű menekülés közben a férfi inge elszakadt. A húsába ágyazva, a mellkasa közepén ragyogó, zöld ékkő villant. A napfény félelmetes csillogással táncolt a férfiököl nagyságú smaragdon. Pokoli volt az a zöld fény.
— Még soha nem láttam és nem is hallottam ilyen varázslatról — lihegte Raistlin döbbenten, miután bénultan megálltak mindhárman Sturm mellett.
Bérem, amint észrevette a testére szegeződő tekintetüket, ösztönösen összehúzta a mellén elszakadt ingét, aztán elengedte Sturm karját és elfutott a kapu felé. Eben is talpra kecmergett és utána támolygott.
Sturm előrelendült, de a félelf megállította.
— Ne! Már késő — mormolta —, most máson kell törnünk a fejünket!
— Tanis, odanézz — kiáltotta Caramon és a széles kapu fölé mutatott.
Az erős főkapu fölött a vár kőfala egy helyütt megnyílt: egyre szélesedő repedés keletkezett rajta. Eleinte csak egy-egy, majd egyre több terjedelmes gránittömb hullott alá a nyílásból, olyan erővel csapódva a földhöz, hogy a kövezet darabokra törött és sűrű porfelhő emelkedett a levegőbe. A dübörgésen túl jól hallhatták, amint a vastag lánc nyikorogva szabadjára engedi a gépezetet.
Az első gránittömbök éppen akkor zuhantak le, amikor Eben és Bérem a kapuhoz ért. Eben fölsikoltott és szánalmasan, ösztönösén védekezve emelte feje fölé a karját. A mellette álló férfi fölnézett és... legalábbis a távolból úgy tűnt, halkan fölsóhajtott. A következő pillanatban mindkettőjüket maga alá temette a sok tonnányi lezúduló szikla, amint az ősi védelmi rendszer eltorlaszolta Pax-Tharkas kapuját.
— Ez lesz az utolsó arcátlan tettetek! — bömbölte Verminaard. Szavait az alázuhanó sziklák robaja némította el, amitől csak még jobban meg-dühödött. — Fölkínáltam nektek a lehetőséget, hogy dolgozhattok Királynőm még nagyobb dicsőségére. Gondot viseltem rátok és a családotokra, de ti csökönyösek vagytok és ostobák. Ezért az életetekkel lakoltok! — Ezzel a Sárkány Nagyúr magasra emelte “Éjhozó” nevű jogarát. — Elpusztítom a férfiakat! Elpusztítom az asszonyokat... és elpusztítom a kölyköket!