— Jó ötlet — mondta Tanis. — Köszönet...
— Menjetek ti előre — javasolta Zúgószél —, én kicsit lemaradok és eltüntetem a nyomokat.
Tanis már nyitotta a száját hogy köszönetet mondjon a síkföldieknek, de Zúgószél máris hátat fordított neki és hozzálátott vállalt feladata elvégzéséhez. Az ösvényen fölfelé kapaszkodva a félelf némán csóválta a fejé. Háta mögött hallotta, amint Aranyhold hosszan, lágyan beszél a saját nyelvükön. Zúgószél válasza egyetlen, kurta szó volt. Tanis még hallotta a lány sóhajtását, azután mindent elnyelt a letördelt gallyak surrogása, amelyekkel Zúgószél a nyomaikat tüntette el.
7
A kristálypálca története. Különös papok.
Baljós előérzetek
Vigasz völgyének sűrű erdeje maga volt a vibráló, zöld élet. A selyemfák dús lombkoronája alatt bogáncskóró és rekettye nőtt. A földön összevissza tekeregtek a veszedelmes fojtóliánok, amelyekkel igen óvatosan kellett bánni, különben rátekeredtek a gyanútlan elhaladó bokájára és fogva tartották mindaddig, amíg egy arra vetődő ragadozó föl nem falta, így jutottak e liánok a létük fenntartásához legfontosabb dologhoz... a vérhez!
Több mint egy óráig tartott, mire nagykeservesen keresztülvágták magukat a Menedékbe vezető úthoz. Ruhájukat szétszaggatták, testüket felsértették az ágak, mindnyájan holtfáradtak voltak, így azután, amikor megpillantották a hosszú, friss kocsinyomokkal teli földutat, amely Menedékbe vagy azon is túl vitte az utasokat, fölöttébb jó érzés töltötte el őket. Amíg ki nem értek az útra és meg nem pihentek egy kicsit, föl sem tűnt nekik, hogy nem hallatszik semmi hang. A környék teljesen elcsitult, mintha minden teremtménye lélegzetvisszafojtva várna valamire. Most viszont, hogy már elérték az utat, egyiküknek sem volt kedve kilépni a bozót árnyas védelméből.
— Gondoljátok, hogy biztonságos? — kérdezte Caramon, kilesve a bokrokon.
— Biztonságos vagy sem, ez az az út, amelyen végig kell mennünk — csattant föl Tanis —, hacsak nem tudtok repülni, vagy nem akartok visszamenni az erdőbe! Egy teljes óránkba került pár száz lépésnyi út megtétele. Ilyen sebességgel talán csak a jövő héten jutnánk el a keresztútig.
A nagydarab harcos elvörösödött, méregbe gurult: — Nem úgy értettem, hogy...
— Ne haragudj! — sóhajtott fel Tanis, és ő is kikémlelt az útra. A hatalmas selyemfák sötét folyosót alkottak a szürke fényben. — Nekem sem tetszik egy csöppet sem jobban, mint neked.
— Szétváljunk vagy maradjunk együtt? — szakította félbe Sturm hideg tárgyilagossággal a szerinte hiábavaló szócséplést.
— Együtt maradunk — vágta rá Tanis, majd egy pillanatnyi gondolkodás után hozzátette: — Valakinek azért körül kellene szimatolnia...
— Majd én, Tanis! — ajánlkozott Tass, a félelf könyökénél bukkanva elő a bozótból. — Egy magányosan kóborló surranó senkiben sem ébreszthet gyanút.
Tanis elvigyorodott. Tassnak igaza van... rá ugyan senki sem gyanakodna. A surranókat mindig hajtja a vándorlási vágy, Krynn összes vidékét bejárják, kalandokat keresve. De Tassnak megvolt az a javíthatatlan hibája, hogy hajlamos volt elfeledkezni a küldetéséről, és messzire elkóborolt, ha valami érdekesebb dolog vonta magára a figyelmét.
— Jól van hát — egyezett bele végül Tanis —, de ne feledd, Tasslehoff Fúróláb: mindig tartsd nyitva a szemed és helyén legyen az eszed! Semmi elcsatangolás az útról, s ami a legfontosabb — nézett rá szigorúan —, tartsd távol a mancsodat mások holmijától!
— Hacsak nem pékek azok — tette hozzá Caramon.
Tass fölvihogott, keresztülcsörtetett a bozóton, és nekivágott az útnak. Abroncsbotja lyukakat vájt a sárban, bugyrai föl-le himbálóztak léptei ritmusára. Hallották vékony hangját, amint rázendít egy surranó vándordalra:
Tanis mosolyogva várt még néhány percet, miután Tass utolsó szava is elhalt a távolban, s mielőtt kiléptek volna az útra. Végül csak elő kellett jönniük, de szívüket olyan félelem szorította, mintha amatőr színészek lennének a feldühödött közönség előtt. Úgy érezték, hogy Krynn minden lakójának szeme csak őket lesi.
A lángvörös lombok vetette sötét árnyékban az úttól alig pár lépésnyire sem láthattak semmit az erdőben. Sturm haladt a csapat élén keserű némaságba burkolózva. Tanis tudta, hogy bár a lovag büszkén tartja a fejét, azért ő is csak a sötétben tapogatózik, Caramon és Raistlin haladt a nyomában. Tanis aggódva figyelte a mágust, izgult, vajon képes lesz-e kitartani.
Raistlinnek nehezére esett keresztülvergődnie a bozótoson, de most magabiztosan lépkedett. Egyik kezével a botjára támaszkodott, a másik kezében egy nyitott könyvet tartott. A félelf először kíváncsian leste, mit tanulmányoz a mágus, de hamarosan rájött, hogy a varázslatok könyve az. A mágusoknak az az átka, hogy varázsigéiket állandóan studírozniuk és ismételgetniük kell, nap mint nap újra bemagolva őket. A varázsigék föllángolnak a tudatban, aztán pislákolnak és kihunynak, miután elhangzottak. Minden egyes varázsige elhasznál valamennyit a mágus lelki és szellemi erejéből, míg az teljesen ki nem merül, és akkor föltétlenül pihennie kell, mielőtt újra használhatná varázstudományát.
Kova Caramon mellett bandukolt. Halkan vitatkozni kezdtek a jó tíz évvel azelőtti csónakbaleset körülményein.
— Még hogy puszta kézzel akartál kifogni egy halat! — morogta Kova megvetőn.
A sor végén Tanis haladt, közvetlenül a síkföldiek után. Aranyholdat figyelte. A fák alatti foltos, szürkés fényben is jól kivehette az arcát és láthatta a szeme körüli ráncokat, amelyek idősebbnek mutatták őt huszonkilenc éves koránál.
— Nem volt könnyű a mi életünk — mondta bizalmasan Aranyhold menetközben. — Zúgószél és én már sok éve szerettük egymást, de népünk hagyománya szerint, ha egy harcos feleségül akarja venni a főnöke lányát, akkor valami nagy hőstettet kell végrehajtania, hogy méltónak bizonyuljon rá. Velünk meg még komiszabb volt a sors. Zúgószél családját a törzsünk már évekkel azelőtt kiközösítette, mert megtagadták az őseink imádatát. A nagyapja azokban az ősi istenekben hitt, akik az Összeomlás előtt uralkodtak, bár Krynn egész világában nem sok bizonyítékát lelte föl a létezésüknek.
Atyám határozottan ellene volt, hogy ennyire rangomon aluli férjét válasszak magamnak. Elküldte hát Zúgószélt egy lehetetlen feladat végrehajtására: keressen valami szent tulajdonságokkal rendelkező tárgyat az ősi istenségek létének igazolására. Atyám természetesen nem hitte, hogy ilyen tárgy bárhol is föllelhető. Abban reménykedett, hogy Zúgószél majdcsak odavész, vagy éppen én szeretek bele közben valaki másba. — Ezzel Aranyhold mosolyogva föltekintett a mellette lépkedő szálfa termetű harcosra, de arcáról hamar lehervadt a mosoly. Nagyot sóhajtva folytatta történetét halkan, mintegy saját magának, s nem is Tanisnak beszélve.