Caramon megvonta a vállát. — Én akárhová elmegyek, Tanis, és megvívok akárkivel. Te is tudod. És te mit szólsz, testvér?
De Raistlin csak bámult bele a sötétségbe. Nem válaszolt semmit.
Aranyhold és Zúgószél egymás között beszélt meg valamit suttogva, majd bólintottak, azután Aranyhold Tanishoz fordult: — Mi elmegyünk Xak Tsarothba. Hálásak vagyunk mindazért, amit értünk tettél...
— De többé nem kérjük senki ember segítségét — jelentette ki büszkén Zúgószél. — Ez lesz a mi utunk befejezése. Ahogy egyedül kezdtük, egyedül is fejezzük be.
— És egyedül is haltok meg — suttogta Raistlin lágyan.
Tanis összerázkódott. — Raistlin — mondta csöndesen —, egy szóra!
A varázsló engedelmesen megfordult és elvonult a félelffel egy kis, csenevész, göcsörtös fákból álló csalitba. Összezárult mögöttük a sötétség.
— Akár a régi szép időkben — követte aggódó tekintettel a fivérét Caramon.
— És gondolj csak arra a sok bajra, amibe akkor keveredtünk — emlékeztette Kova és lehuppant a fűbe.
— Kíváncsi vagyok, miről beszélhetnek? — pöntyögte Tasslehoff. Korábban a surranó mindig megpróbálta kihallgatni a mágus és a félelf közötti titkos megbeszéléseket, de Tanis rendre fülön csípte és odébb penderítette. — És ugyan miért nem tárgyalják meg velünk is...? — méltatlankodott.
— Mert mi esetleg kitépnénk közben Raistlin szívét — felelt meg neki Sturm halk, fájdalmas hangon. — Nem bánom, mi a véleményed, Caramon, de a testvérednek van egy igazi sötét oldala és Tanis jól ismeri azt is. Amiért hálás vagyok neki. Ő megbirkózik vele. Én nem tudnék...
Szokatlan módon Caramon most nem válaszolt semmit. Sturm meglepetten nézett a harcosra. Korábban a bajnok már ugrott volna fivére védelmére, most azonban csak ült némán, töprengőn, szenvedő képpel. Raistlinnek valóban van egy sötét oldala, és most már ő is tudja, mi az.
Sturm is megborzongott a gondolatra, vajon mi történhetett az utóbbi öt év alatt, ami ilyen sötét árnyékot vetett a jó kedélyű harcos természetére. Raistlin egészen közel lépett Tanishoz. Karját összefonta köpönyegének ujjában, fejét gondolatokba merülten lehajtotta. A félelf öltözékén keresztül is érezte a mágus testének melegét, mintha valami belső tűz emésztette volna. Szokás szerint feszengett az ifjú varázsló társaságában, de most nem tudta, ki máshoz fordulhatna tanácsért helyette. — Mit tudsz Xak Tsarothról? — kérdezte tőle.
— Volt ott egy templom... az ősi istenek temploma — suttogta Raistlin. Szeme csak úgy villogott a vörös hold kísérteties fényében. — Az Összeomlás idején a város templomostól romba dőlt, lakói szétszéledtek, minthogy meggyőződésük volt, hogy isteneik elfordultak tőlük. Mindenki elfeledte. Én magam sem tudtam, hogy még mindig létezik.
— És mit láttál, Raistlin? — kérdezte Tanis a mágust hosszabb szünet után. — Figyeltem, amikor a távolba révedtél. Mondd, mit láttál?
— Én varázsló vagyok, Tanis, nem jövőbelátó!
— Engem ne áltass! — dörrent rá Tanis. — Már elég régen volt, de azért mégsem olyan régen. Tudom én, hogy nincs jóstehetséged. Te gondolkodtál és nem hókuszpókuszoltál. És válaszokat adtál. Olyan válaszokat kérek most is. Neked több eszed van, mint mindnyájunknak együttvéve. Még ha... — a félelf elhallgatott.
— Még ha nyamvadt roncs vagyok is — vált kihívóan kötekedővé Raistlin hangja. — Igen, eszesebb vagyok nálatok... mindőtöknél. És egy szép napon be is bizonyítom! Egy napon... minden erőtök, kifinomultságotok és jóképűségetek ellenére... te és ti valamennyien mesternek szólítotok majd. — Keze ökölbe szorult a ruhája alatt, szeme vörösen villant a karmazsinszín holdfényben. Tanis már jól ismerte ezt a kirohanását. Várt türelmesen. A mágus végül megenyhült, ökle elernyedt. — De most... megadom a kívánt tanácsot. Hogy mit láttam? Ezek a sárkányfattyú seregek, Tanis, földúlják Vigaszt, Menedéket és atyáitok minden földjét. Ezért kell eljutnunk Xak Tsarothba. Amit ott találunk, hozzásegíthet e seregek leveréséhez.
— De miért vannak ott ezek a seregek? Mit akarhat bárki a Vigasz, Menedék és a keleti síkságok fölötti uralommal elérni? Talán a fürkészek állnak emögött?
— A fürkészek! Piha! — reccsent Raistlin hangja. — Nyisd ki a szemedet, félelf! Valaki vagy valami nagy hatalmú lény hívta életre ezeket a teremtményeket. Nem azok a félbolond fürkészek. És senki sem keverne ekkora fölfordulást két hitvány mezővárosért, sem egy kék kristálypálcáért! Ez egy hódító háború. Valakinek Ansalon meghódítására fáj a foga. Két napon belül Krynn világán a megszokott élet teljesen megszűnik. Ez a lehullott csillagok üzenete. A Sötétség Királynője visszatért. Olyan gonosz ellenséggel állunk szemben, aki rabszolgákká akar tenni bennünket, de az is lehet, hogy teljes elpusztításunkra tör.
— És mit tanácsolsz? — kérdezte Tanis sürgetőn. Érezte a közelgő változást, és minden elfhez hasonlóan félt és viszolygott tőle.
Raistlin fölvillantotta torz, keserű mosolyát és látszott rajta, hogy gyönyörűségét leli pillanatnyi fölényében.
— Azt, hogy azonnal induljunk Xak Tsarothba. Hogy még ma éjjel induljunk útnak, ha lehet, bármilyen eszközzel, amit ez az Erdőmester fölajánlhat. Ha két napon belül nem szerezzük meg azt az ajándékot, akkor azt a sárkányfattyak kaparintják meg!
— És mit gondolsz, mi lehet az az ajándék? — töprengett Tanis fennhangon. — Egy kard, vagy pénz, ahogy Caramon gondolta?
— A fivérem ostoba — jelentette ki Raistlin hűvösen. — De te nem ilyesmire gondolsz... és én sem!
— Akkor hát mi az?
Raistlin szeme összeszűkült. — Én megadtam a kért tanácsot. Most már cselekedj belátásod szerint. Nekem megvan a magam oka rá, hogy menjek. Most maradjunk ennyiben, feleli! Persze veszélyes lesz. Xak Tsaroth már háromszáz éve elnéptelenedett. De nem hinném, hogy még sokáig néptelen marad.
— Ez így igaz — mosolyodott el Tanis, és hosszan töprengve elhallgatott. A mágus ekkor halkan köhintett. — Raistlin! Gondolod, hogy mi kiválasztottak vagyunk? — kérdezte végül Tanis.
A varázsló egy percig sem habozott. — Igen! Ez jutott tudomásomra az Ősmágia Legendás Tornyaiban is. Így mondta nekem Par-Salian!
— De miért? — türelmetlenkedett Tanis. — Mi nem vagyunk azok a nagy hősök... hmm, talán Sturm...
— Ó — gúnyolódott Raistlin. — De ki választott ki bennünket? És mi célból? Ezen gondolkodj el, félelf!
Ezzel a mágus csúfondárosan meghajolt Tanis előtt, s megfordult, hogy a bozóton át visszatérjen a többiekhez.
12
Szárnyas álom. Füst keleten. Sötét emlékek
Xak Tsaroth — mondta Tanis. — Ez az én döntésem.
— Ezt tanácsolta a mágus? — kérdezte Sturm mogorván.
— Ezt — ismerte el Tanis —, és úgy vélem, hogy ez értelmes tanács. Ha mi nem érjük el két nap alatt a romvárost, majd megteszik mások, és akkor az a leghatalmasabb ajándék elveszhet örökre.