— Egy hatalmas zsírolvasztó üstöt használnak! Az itt fölsorakozott mocsári törpék odarohannak, amikor az egyik sárkánymicsoda megcsördíti a vastag korbácsát. Beugrálnak az üstbe, amely egy hatalmas láncon lóg, a lánc meg egy fogaskeréken szalad és a láncszemek pontosan ráillenek a fogakra... onnan ez a nagy nyikorgás! A kerék elfordul és ők lemennek, a másik oldalon megjön fölfelé az üst párja.
— Nagyfőnökök... üst tele nagyfőnökök — motyogta Bupu.
— Huh, tele sárkányfattyakkal! — ismételte meg Tanis riadtan.
— Nem jönni ide — nyugtatta meg Bupu. — Arra megy — lendítette meg a karját vaktában.
Tanis aggodalma nem csökkent. — Szóval ezek azok a főnökök! És hány sárkányfattyú van ott az üstöknél?
— Kettő — vágta rá Bupu, Raistlin köpönyegének ujját markolászva. — Nem több, kettő.
— Valójában négyen vannak — vetette közbe Tass bocsánatkérőn, hogy helyesbítse a mocsári törpét. — A kisebbfajtákból, nem azok a nagyok, amelyek értenek a varázsláshoz.
— Szóval négy — feszítette meg félelmes izmait Caramon. — Néggyel igazán elbánhatunk.
— Az igaz, de úgy kell időzítenünk, nehogy másik tizenötöt föllármázzanak — figyelmeztette a harcost Tanis. Ismét megcsördült a korbács.
— Jönni! — rángatta meg Bupu Raistlin köpenyének ujját sürgetőn. — Mi megy... főnökök dühös lesz.
— Szerintem most éppúgy megfelel, mint bármikor — vonta meg a vállát Sturm. — Ez a törpenépség csak nyargaljon oda, mint máskor. Mi majd 'megyünk utánuk és lecsapunk azokra a főnökökre, amikor legnagyobb a fölfordulás. Ha az egyik üst idefönt van, hogy megrakják ezekkel, akkor a másiknak odalent kell lennie.
— Én is azt hiszem — értett egyet Tanis, majd odafordult a mocsári törpékhez. — Amikor odaértek az emelőhöz... izé, üsthöz... ne ugráljatok bele, hanem húzódjatok félre az utunkból, rendben?
A törpesereg mélységes gyanakvással meredt a félelfre. Tanis felsóhajtott és Raistlinhez fordult. A mágus laza vigyorral megismételte Tanis utasításait, mire a hívei elmosolyodtak és lelkesen bólogattak.
Ismét csattant a korbács és nyomban dühödt ordítás követte: — Elég a zsivajgásból, mocskos csürhe, vagy levagdaljuk a büdös csülkeiteket, hogy legyen magyarázat a késlekedésre!
— Majd meglátjuk, ki válik meg hamarosan a csülkeitől — dörmögte Caramon.
— Ez lesz jó mulatság! — rikkantotta az egyik mocsári törpe vidáman. Az agharsereg nekilódult a folyosónak!
18
Csata a felvonónál. Bupu köhögéscsillapítója
A padlóban lévő két nagy nyílásból forró pára tört elő, amely vastagon beburkolt minden közelébe kerülőt. A két nyílás között helyezkedett el a hatalmas láncot tartó nagy fogaskerék. Az egyik lyuk fölött a láncon hatalmas méretű, fekete üst csüngött. A lánc másik szára a szomszédos nyílásban tűnt el. Négy páncélos, kardos sárkányfattyú állt az üst mellett, kettő közülük szíj korbácsot lóbált a mancsában. Csak egy pillanatra tűntek elő, azután megint elnyelte őket a pára. Tanis hallotta a korbács csattanását és a reszelős, mély torokhang bődülését.
— Ti tetűrágta, törpe férgek! Mit piszmogtok ott hátul? Befelé ebbe az üstbe, mielőtt a ványadt húsotokat leverem a hitvány csontjaitokról. Majd én... jaj!
A sárkányfattyúnak elakadt a szava, a szeme kidülledt ocsmány hüllőfejéből, amint megpillantotta a párafelhőből fölbukkanó Caramont, aki harci kiáltást hallatva vetette rá magát. A teremtmény rémült üvöltése fuldokló hörgésbe ment át, mikor Caramon inas nyakánál fogva megragadta, karmos lábáról fölemelte és hozzácsapta a folyosó falához. A csatorna-törpék szétrebbentek, amint a főnökük teste csontroppantó csattanással a falhoz ütődött. Miközben Caramon dühödten rohamozott, Sturm az ellenséget üdvözlő lovagi rikoltással, pallosát forgatva előretört és lecsapta egy másik sárkányfattyú fejét, mielőtt az bármit észrevett volna. A lenyisszantott fej kővé válva, hangosakat koppanva gördült végig a kőpadlón.
A sárkányfattyak — a goblinoktól eltérően, akik mindenre, ami él és mozog, gondolkodás nélkül rátámadnak, értelmes, sőt, éles eszű lények. A másik két életben maradt üstőrzőnek semmi kedve nem volt szembeszegülni öt jól fölfegyverzett és tapasztalt harcossal. Egyikük, ugató nyelvükön parancsokat osztogatva a másiknak, azonnal beleszökkent az üstbe, míg a másik a kerékhez ugrott és kioldotta a fékjét. Az üst ekkor lassan aláereszkedett a nyílásba.
— Állítsátok meg! — kiáltotta Tanis. — Az ott erősítésért megy.
— Tévedsz! — visította Tasslehoff a nyílás pereme fölé hajolva. — Az erősítés máris jön fölfelé a másik üstben! Legalább húszan lehetnek!
Caramon rohant, hogy végezzen a felvonót kezelő fattyúval, de elkésett. A teremtmény otthagyta a felpörgött szerkezetet és az üst felé vetette magát. Eget rengető döndüléssel csapódott le a másik mellé. Caramon a “ne hagyd elfutni az ellenséget” ősi elvét követve utánaugrott. A mocsári törpék hurráztak és hajráztak... páran előrekúsztak a nyílás széléig, hogy jobban lássanak.
— Ó, az a nagydarab marha! — dühöngött Sturm, majd félresöpörte a bámészkodó törpéket és lenézett... eszeveszett csapkodást és fémes villogást látott: Caramon vadul csatázott a sárkányfattyakkal. Viszont a nagydarab harcos többletsúlya fölgyorsította az üst zuhanását.
— Azok odalent fasírttá aprítják ezt a melákot — morogta, majd odakiáltott Tanisnak: — Utána megyek! — Előreugrott elkapta a láncot és lesiklott rajta az üstbe.
— Most aztán mindkettőjüket elveszítettük — nyögött föl Tanis. — Kova, te gyere velem, Zúgószél, te meg maradj idefönt Aranyholddal és Raistlinnel! Próbáld meg, hátha vissza tudod forgatni azt az átkozott kereket! Nem! Tass, nem te!
Elkésett: a surranó lelkesen visongva máris a láncon termett és villámgyorsan lecsusszant rajta. Tanis és Kova is utánaugrott. A félelf kézzellábbal kapaszkodott a láncba, és egy hajszálnyira Tasslehoff feje fölött lefékezte magát, de Kova elvétette a célt és fejjel belezúgott az üstbe. A következő pillanatban a viaskodó Caramon alaposan rátiport.
A két sárkányfattyú az üst falához szorította a behemót harcost, aki egyiküket hatalmas ütéssel a szemközti oldalhoz taszította, a másik ellen előrántotta tőrét, mialatt azt a kardja után kapkodott. Caramon hamarabb szúrt, semmint a sárkányfattyú kiránthatta volna fegyverét, de a tőr megcsúszott ellenfele páncélján és kifordult a kezéből. A teremtmény Caramon arcának esett, hogy karmos mancsával kikaparja a szemét, de a harcos megragadta a csuklóját és a meredező karmokat sikerült távol tartania magától. A két nagy erejű lény — az ember és a sárkányfattyú, hátát az üst falának vetve küzdött egymással.
A másik fattyú, miután magához tért Caramon csapásától, fölmarkolta görbe kardját, de suhintása megrekedt a levegőben, amikor a láncon lecsúszó Sturm képen rúgta súlyos csizmájával. A sárkányfattyú hátratántorodott, görbe kardja kihullott pikkelyes mancsából. Ekkor a lovag előrelendült és megpróbálta pallosa lapjával lebunkózni a hüllőlényt, de a sárkányfattyú puszta kézzel elhárította a súlyos pengét.
— Szállj már le rólam! — bömbölte Kova az üst fenekéről. Fejére szorult sisakjától vakon nem tudott kitérni Caramon csonttörő lépései elől. Féktelen dühében a törpe nagy nehezen hátrarántotta a sisakját és miközben talpra kecmergett, Caramon úgy kibillentette az egyensúlyából, hogy az nekicsapódott a sárkányfattyúnak. Mialatt Caramon a lánccal küszködött, ellenfele csapásra lendítette görbe kardját. A férfi félrehajolt, az ellenséges penge belevágott a súlyos láncba és kicsorbult. Kova a sárkányfattyú felé lendült és sisakjával keményen a gyomrába fejelt. Mindketten az üst falához csapódtak.