Közben az üst egyre gyorsabban zuhant lefelé, végighasítva a körülöttük örvénylő bűzös párán.
Tanis — miközben árgus szemmel figyelte az alatta zajló eseményeket — lejjebb ereszkedett a láncon. — Félre az útból! — dörrent rá Tasslehoffra, és leszökkent a zűrzavar kellős közepébe. Tass sértődött pofát vágott, de nem mert ellenszegülni Tanis parancsának. Egy kézzel kapaszkodott a láncba, s közben valamelyik zsákocskájából előhúzott egy kődarabot, hogy lehajítsa... remélhetően valamelyik ellenfelük fejére.
Az üst egyre jobban kilengett, amint a küzdők a falának estek... mindinkább aláereszkedett, följebb és följebb juttatva ezáltal az ordítozó és káromkodó sárkányfattyakkal teli másik üstöt.
A nyílás szélén a mocsári törpék közé szorult Zúgószél alig látott valamit a sűrű párától... csak puffanásokat, káromkodásokat és nyögéseket hallott a barátait is fogva tartó üst felől! Ebben a pillanatban a homályból kiemelkedett a másik üst. Kardjukkal hadonászó sárkányfattyak meredtek rájuk, hosszú, vörös nyelvüket kiöltve a préda reményében. Tanis jól mondta, hogy Aranyhold, Raistlin és tizenöt mocsári törpe társaságában pillanatokon belül vagy húsz sárkányfattyúval kell szembenéznie...
Megfordult, majdnem fölbotlott egy törpében, majd nagy nehezen visszanyerte az egyensúlyát és futva indult meg a gépezet felé. Valahogy meg kell akadályoznia, hogy a másik üst fölérjen! A hatalmas fogaskerék lassan forgott, a lánc élesen nyikorgóit. Zúgószél csak bámulta és arra gondolt, hogy puszta kézzel próbálja megragadni a láncot. Vörös villanás tántorította félre. Raistlin lépett mellé, egy pillanatig nézte a kereket, hogy kiszámítsa, milyen gyorsan forog, s egyszer csak beszúrta varázspálcáját a padló és a kerék egyik foga közé. A pálca meghajlott, s Zúgószél visszafojtott lélegzettel figyelte, nem törik-e el. De kitartott és a gépezet döccenve megállt.
— Zúgószél! — sikoltotta Aranyhold, aki a nyílás közelében maradt. A síkföldi, Raistlinnel a nyomában, odarohant a lyuk pereméhez. A fölsorakozott mocsári törpék pompásan, szórakoztak, rendkívül élvezték életük talán legérdekesebb látványosságát. Egyedül Bupu ment el a nyílástól... Raistlin köpönyegének szélébe kapaszkodva követte a varázslót, ahová csak tudta.
— Khark-umat! — mormolta a mágus, szemét mélyen belevájva a kavargó párába.
Caramon kitaszította az üstből ellenfelét, aki visítva zuhant alá a ködbe. A derék harcos arcán karomnyomok éktelenkedtek, jobb karján kardvágta seb tátongott. Sturm, Tanis és Kova a következményekkel mit sem törődve még mindig a másik sárkányfattyúval birkózott. Tanis rájött, hogy itt ökölcsapásokkal semmire sem mennek, hát fogta és beledöfte a teremtménybe a tőrét. Az lerogyott és nyomban kővé dermedve, szilárdan a testébe zárta a félelf fegyverét.
Ekkor az üst, nagyot zökkenve, hirtelen leállt.
— Odanézzetek! Szomszédok! — süvöltötte Tasslehoff és leszökkent a láncról. Tanis odanézett a tőlük alig húszlábnyira himbálózó, sárkányfattyakkal teli másik üstre. Az állig fölfegyverzett teremtmények átszállási manőverhez készülődtek. Ketten fölkapaszkodtak üstjük szélére, és ugrásra készen méregették a közöttük lévő távolságot. Caramon kihajolt az üst peremén és kardját vadul, széles ívben meglendítve megpróbálta levágni az egyik sárkányfattyút, de elvétette és a csapás lendülete megbillentette a láncon csüngő üstöt.
A harcos, egyensúlyát elveszítve, előrebukott és ijesztően kilendítette nyugalmi helyzetéből ingatag “járművüket”. Sturm a veszedelmesen kilógó Caramon után kapott, grabancánál fogva visszarántotta, amitől az üst a másik irányba megbillent. Tanis megcsúszott, négykézlábra zuhant az üst fenekén, ahol észrevette, hogy a kővé vált sárkányfattyú teteme már porrá omlott. Nyomban vissza is szerezte a tőrét.
— Itt jönnek! — ordította Kova, s közben nagy nehezen talpra segítette Tanist.
Az egyik sárkányfattyú feléjük vetette magát, és karmos mancsával megkapaszkodott az üst szélében, amitől az ismét vészesen megingott.
— Állj oda! — taszította át a félelf Caramont a túlsó oldalra, remélve, hogy a harcos súlya helyrebillentheti a megbomlott egyensúlyt. Sturm az undorító lény mancsát csapkodta, úgy próbálta leverni azt az üst pereméről. Eközben egy másik sárkányfattyú röppent feléjük. Pályájának ívét sokkal jobban kiszámította az előbbinél, és közvetlenül Sturm mellett landolt az üst fenekén.
— Ne mozdulj! — kiáltott rá Tanis Caramonra, látván, hogy a harcos ösztönösen támadásba lendül és az üst még jobban megbillen. A termetes legény visszaszökkent, mire a hatalmas vasbogrács egyenesbe állt. A perembe kapaszkodó sárkányfattyú, akinek ujjaiból zöldes “vér” szivárgott, ellendült az edénytől, kiterjesztette a szárnyát és alábukott a párafelhőbe. Tanis megpördült, hogy fölvegye a harcot a frissen érkezett sárkányfattyúval, de közben beleütközött Kovába és ismét ledöntötte a törpét a lábáról. A félelf maga is oldalra tántorodott, de sikerült kilesnie a himbálózó üst szélén. A ködfátyol kissé megnyílt és megpillantotta odalent a mélyben Xak Tsaroth városának romjait. Mikor visszafordult, szédüléstől zúgó fejjel azt látta, hogy Tasslehoff küzd a támadóval. Az apró termetű surranó a teremtmény hátára pattant és a fejét csépelte egy kődarabbal. Az üst aljára taszított Kova fölmarkolta Caramon elejtett tőrét és beledöfte Tass ellenfelének lábába. A sárkányfattyú fölüvöltött, amint a penge mélyen a húsába hatolt. Tanis attól félt. hogy újabb ellenfelek röppennek nyomban a nyakukba, és kétségbeesetten föltekintett, de aggályai szertefoszlottak, amikor a párafelhőn át megpillantotta Aranyhold és Zúgószél arcát.
— Húzzatok föl! — ordította a félelf teli torokból, de ebben a pillanatban ütést érzett a fején, amitől teljesen elbódult. Csak annyit érzett, hogy zuhan, zuhan, valami feneketlen mélységbe.
Raistlin nem is hallotta Tanis kiáltását... anélkül is azonnal cselekedett.
— Ide, gyorsan, barátocskáim! — recsegte, mire az elbűvölt mocsári törpék gyorsan köré sereglettek. — Azok a főnökök odalent bántani akarnak engem — suttogta lágyan.
Rajongói fölhördültek, jó páran haragos képet vágtak, néhányan apró öklüket rázták a másik üstben himbálózó sárkányfattyak serege felé.
— Igazán segíthetnétek — folytatta Raistlin. — Ti megállíthatjátok őket!
A mocsári törpék gyanakodva méregették a varázslót. A barátságnak is vannak... végül is... bizonyos határai.
— Csak annyit kellene tennetek — folytatta a mágus türelmesen —, hogy fölmásztok és rákapaszkodtok arra a láncra — mutatott a sárkányfattyak üstjének felfüggesztésére.
Törpe hírei képe erre felragyogott. Az utasítás nem is hangzott olyan vészesen, hisz valójában nap mint nap meg kellett ezt tenniük, amikor nem jutottak idejében az üst belsejébe.
— Menjetek hát! — intett parancsolóan Raistlin.
Az apróságok — az egyetlen Bupu kivételével — egymásra pillantottak, a nyílás széléhez szökdécseltek és vadul rikoltozva, boszorkányos ügyességgel a sárkányfattyak fölötti láncra pattantak.