A mágus, a nyomában totyogó Bupu kíséretében, a fogaskerékhez rohant, megragadta és erőteljes mozdulattal kirántotta alóla varázspálcáját. A kerék megremegett és megmozdult, s egyre gyorsabban forgott, amint a láncba csimpaszkodó mocsári törpék súlya a sárkányfattyakkal teli üstöt visszasüllyesztette a párás homályba.
Az üst szélén éppen ugrásra készülődő jó néhány sárkányfattyút váratlanul érte a hirtelen rándulás, és egyensúlyukat elveszítve lepotyogtak. Bár szárnyukkal megfékezték zuhanásukat, dühödten üvöltöztek, amint odalent a földre huppantak... ordításaik zavarosan elegyedtek a mocsári törpék diadalittas visongásával. Zúgószél kihajolt a nyílás széle fölé és megragadta a fogaskerékhez ütköző üst peremét.
— Semmi bajotok? — kérdezte Aranyhold izgatottan, miközben segített Caramonnak kimászni.
— Tanis megsebesült — dörmögte a harcos a félelfet támogatva.
— Semmiség, csak egy púp — tiltakozott Tanis félig kábultan, és megtapogatta a tarkóján kitüremkedő jókora dudort.
— Már úgy éreztem, hogy kipottyanok ebből a micsodából — motyogta és megrázkódott.
— Ezen az úton sohasem jutunk le! — jelentette ki Sturm, miután kikecmergett a mély üstből. — De idefönt sem maradhatunk. Hamarosan újból megindíthatják ezt a vacak fölvonót és máris itt lesznek a sarkunkban. Vissza kell mennünk!
— Nem! Nem mentek! — kapott Bupu Raistlin után. — Én tudok egy út Főhólyag! — nyekeregte a mágus köpönyegének ujját cibálva, és észak felé mutatott. — Jó út! Titok út! Nincs főnökök! — és közben szeretettel simogatta a varázsló kezét. — Nem hagyom, hogy főnökök megfogja tégedeteket! Ti jók vagy!
— Aligha van sok választásunk... mindenképpen le kell jutnunk oda — morogta Tanis, s közben bután elmosolyodott Aranyhold pálcájának érintésétől. A gyógyító erő végígáramlott egész testén, és a félelf megkönnyebbülten fölsóhajtott, amint csökkent a fájdalma. — Ugye azt mondtad, hogy már jó pár éve itt élnek?
Kova felhördült és megcsóválta a fejét, amint Bupu nekivágott az észak felé vezető folyosónak.
— Állj! Figyelem! — suttogta ekkor Tasslehoff, mire valamennyien meghallották a karmos lábak feléjük közeledő csoszogását.
— Sárkányfattyak! — kiáltotta a lovag. — El kell tűnnünk innen! Gyerünk vissza, nyugatnak!
— Mindjárt tudtam! — dörmögte Kova —, ezek a törpék egyenesen a gyíkok karmai közé vezetnek.
— Várjatok! — ragadta meg Aranyhold Tanis karját. — Nézzétek! Bupu valami puha és alaktalan dolgot húzott elő a vállán cipelt tarsolyból. Odalépett a falhoz, meglóbálta azt a valamit a kőtömbök előtt és néhány szót motyogott, erre a fal megremegett és pár pillanat alatt feltárult benne egy mélységes sötétségbe vezető ajtónyílás. A társaság tagjai bizonytalan pillantásokat vetettek egymásra.
— Nincs más út! — morogta Tanis, miközben az állig fölfegyverzett sárkányfattyak csattogva és csörömpölve közeledtek feléjük a folyosón. — Fényt, Raistlin! — csattant a félelf hangja.
A varázsló mormolt valamit, mire pálcája felső végén fölragyogott a kristálygömb. Bupu és Tanis társaságában sietve belépett a titkos ajtón. A mágus botja kis, négyszögletes helyiséget világított meg, amelynek falait a zöldes nyálkától teljesen kivehetetlen faragványok borították. Néma csöndben várakoztak, amíg a sárkányfattyak elcsattognak a keskeny rés előtt.
— Biztosan meghallották a csatazajt — suttogta Sturm. — Hamarosan helyreállítják a felvonót, és máris a nyakunkban lesz az egész seregük!
— Tudom az út lefele! — csacsogott hadonászva Bupu. — Baj semmi!
— Hogyan nyitottad ki ezt az ajtót, kicsim? — kérdezte Raistlin kíváncsian és leguggolt Bupu mellé.
— Varázslat! — válaszolta szendén a törpenő és kinyújtott kezében fölmutatott egy örök vigyorba torzult képű patkánytetemet. Raistlin fölvonta a szemöldökét, de ebben a pillanatban Tasslehoff megragadta a csuklóját.
— Nincs itt semmi varázslat, Raistlin — suttogta a surranó. — Csak egy titkos zár a padlóban... abban a pillanatban észrevettem, amint Bupu a falra mutatott, és már szólni is akartam, amikor hozzálátott ehhez a varázslási hókuszpókuszhoz. Egyszerűen rálép egy pontra, amikor hadonászni kezd azzal a micsodával — vihogott föl a surranó. — Biztosan egyszer véletlenül rálépett arra a helyre, a döglött patkányával a kezében.
Bupu megsemmisítő pillantást vetett a surranóra. — Varázslat! — jelentette ki ajkbiggyesztve és szeretettel simogatta a patkánydögöt, majd sietve visszagyömöszölte a zsákjába. — Jön, ti, megy! — és megindult előttük a romos, nyálkás helyiségeken át. Végül megtorpant egy kőporral és mindenféle törmelékkel teli szobában. Fönt a mennyezet egy része beszakadt, a padozatot töredezett mozaikdarabok borították. A törpelady értelmetlenül motyogva a helyiség északkeleti sarka felé mutogatott.
— Megy lefele — motyogta.
Tanis és Raistlin kíváncsian a nyíláshoz lépett. A hepehupás padlóból kiálló, négylábnyi átmérőjű csőféleséget láttak maguk előtt. Úgy nézett ki, mintha a mennyezetről zuhant volna oda, hogy beékelődjön a helyiség északnyugati padozatába. Raistlin bedugta botját a csőbe és figyelmesen belekukucskált.
— Ti gyertek, megy! — mondta Bupu előremutogatva és Raistlin köpönyegének ujját rángatva. — Főnökök nem tud jön utánunk!
— Ez még igaz is lehet — morgott Tanis —, legalábbis a szárnyaik miatt.
— De itt még annyi hely sincs, hogy kardot ránthasson az ember — zsörtölődött Sturm zord képpel —, nekem egyáltalán nem tetszik a dolog!
Egyszer csak mindenki elhallgatott: meghallották a fogaskerék csikordulását, amint a lánc megindult. Riadtan egymásra pillantottak.
— Majd én megyek előre! — kiáltotta Tasslehoff, bebújt a csőbe és négykézláb nekivágott az útnak.
— Gondoljátok, hogy én is beleférek? — kérdezte Caramon, tétován méregetve a szűk nyílást.
— Ne aggódj! — hallatszott Tass sikkantása —, olyan nyálkás, hogy úgy átcsúszol rajta, mint egy csúsztatott töltött palacsinta!
Ez a derűs kijelentés láthatóan nem nagyon tetszett Caramonnak. Sötéten méregette a csövet, mialatt Raistlin összefogta köpönyegét és pálcájával maga előtt világítva benyomakodott Bupu után a nyílásba. Őket Kova követte, majd Aranyhold keserű fintorral, amint a keze belemélyedt a sűrű, zöldes nyálkába. Zúgószél is elszántan lépett be a csőbe kedvese után.
— Ez maga a téboly — dörmögte Sturm —, remélem tudjátok — és arcára kiült az undor.
Tanis nem válaszolt, csak meglapogatta Caramon hátát.
— Te következel — mondta neki, miközben a lánc egyre gyorsuló csikorgását figyelte. Caramon felnyögött, majd négykézlábra ereszkedve bepréselte magát a cső nyílásába. Kardjának markolata beleakadt a perembe... kihátrált, megpróbálta megigazgatni fegyverét és ismét nekivágott. Ezúttal a csípője emelkedett túl magasra, amitől a háta szorult be a cső felső részéhez. Tanis a harcos ülepéhez igazította csizmáját és jókorát taszított rajta.
— Hasalj le! — bódult rá.
Caramon újabb nyögés kíséretében elnyúlt, akár egy ázott sószsák, majd pajzsát maga előtt tolva, fejjel belesiklott a csőbe, miközben a cső falát érintő páncélja olyan keserves, csikorgó hangot hallatott, hogy Tanis füle belesajdult. Ekkor a félelf is előrehajolt, megragadta a cső felső peremét és lábát előrenyújtva maga is rácsusszant a bűzös nyálkacsúszdára. Hátranézett, hogy lássa az utolsónak nekiveselkedő Sturmot.