— Azokat a Korongokat ti is megsemmisíthetnétek — javasolta a sárkányfattyú nagy merészen.
— Csak nem gondolod, hogy megpróbáljuk, te idióta? — morogta a sárkány és fölkapta a fejét: — Nem! Túlságosan veszélyes lenne továbbra is itt maradnom. Ha ezek a betolakodók ismerik az átkot, akkor mások is tudhatnak róla. A Korongokat biztonságosabb helyre kell szállítani! Tájékoztasd Verminaard Nagyurat, hogy elhagyom ezt a várost. Majd Pax Tharkasban csatlakozom hozzá és magammal viszem a behatolókat is, hogy kivallathassuk őket.
— Tájékoztassam Verminaard Nagyurrat? — kérdezte a sárkányfattyú döbbenten.
— Jól hallottad — hagyta helyben Khisanth gúnyosan. — Ha még mindig meg akarod fejteni ezt a rejtvényt, kérd ki hozzá az uram hozzájárulását! Gondolom, a katonák zömét odafönt helyezted el!?
— Igenis, királyi felség — motyogta a sárkányfattyú, és mélyen meghajolt.
Khisanth egy darabig emésztette a hallottakat. — Talán mégsem vagy olyan hülye — dünnyögte végül. — Idelent majd én elboldogulok, te csak összpontosítsd az erőidet a város fölső részeinek átkutatására. Amint elfogtátok az idegeneket, azonnal hozzátok őket ide hozzám! Ne tegyétek bennük nagyobb kárt, mint amennyi föltétlenül szükséges a megfékezésükhöz. És vigyázzatok azzal a pálcával!
A sárkányfattyú térdre hullott a sárkány előtt, amely megvető horkantással húzódott vissza a sötét árnyékba, ahonnan előjött.
A sárkányfattyú leszaladt a lépcsőn, amelynek aljában a ködből előbújva jó néhány további társa csatlakozott hozzá. Miután fojtott hangon néhány szót váltottak egymással a saját nyelvükön, elindultak az észak felé vezető utcán. Gondtalanul, valami tréfán röhincsélve ballagtak és hamarosan eltűntek a ködben.
— Nem túlzottan izgatottak, mi? — dünnyögte Sturm.
— Nem — értett egyet vele Tanis komoran. — Úgy vélik, hogy máris a markukban vagyunk.
— Nézzünk szembe a tényekkel, Tanis... tulajdonképpen igazuk is van. A tervünknek az a legnagyobb hibája, hogy ha bejutunk is észrevétlenül a sárkány tanyájára és megszerezzük a Korongokat, még ki is kell menekülnünk valahogy ebből az istenverte romhalmazból, amelynek minden szintjén sárkányfattyak hemzsegnek — mondta Sturm.
— Már kérdeztelek korábban is és most megkérdezlek újra — fordult szembe vele Tanis —, neked van ennél jobb terved?
— Nekem éppenséggel akad — mordult közbe Caramon. — Ez nem bizalmatlanság vagy tiszteletlenség, Tanis, de mindnyájan tudjuk, mi az elfek véleménye a harcról. — A nagydarab férfi a palota felé intett. — Ez a sárkány biztosan ott lakik. Gyerünk, füstöljük ki szépen, csak ezúttal harcolva, s nem tolvajokként settenkedve a fészke körül. Amint végeztünk a sárkánnyal, szépen elvehetjük a Korongokat.
— Kedves testvérem — suttogta Raistlin —, a te erőd a kardforgató kezedben és nem az elmédben rejlik. Tanis viszont bölcs, mint ahogy azt a lovag még az út legelején megállapította. Jobban teszed, ha megfogadod a szavát. Különben is, mit tudsz te a sárkányokról, testvér? Azt már láttad, mi az eredménye egyetlen halálos fújásuknak... — Raistlint ismét köhögési roham fogta el. Köpönyege ujjából puha rongydarabot húzott elő, és Tanis látta, hogy a kendő véres...
Kis idő múlva a mágus ismét megszólalt: — Attól ugyan még megvédhetned magadat, talán még éles karmai, agyarai és farkának súlyos csapása ellen is, amellyel pedig vígan ledönthetné ezeket az oszlopokat, de mit szegeznél szembe, kedves fivérem a varázserejével? A sárkányok a legősibb varázslatűzők. Úgy elbűvölhetne téged, ahogy én tettem a kis barátommal. Egyetlen szavával elaltathat, aztán álmodban bármikor megölhet.
— Jól van, na — dörmögte Caramon elszontyolodva —, én minderről nem tudtam semmit. A fenébe is, ki tudhatna mindent ezekről az undok teremtményekről?
— Solamniában sokféle mendemonda járja a sárkányokról — szólt közbe Sturm csöndesen.
Ő is meg akar vívni a sárkánnyal, jött rá hirtelen Tanis, biztosan a nagy Huma jár az eszében, a gáncstalan lovag, akit Sárkányölőnek is neveznek.
Ekkor Bupu ráncigálta meg Raistlin köpenyének szélét. — Gyerünk! Mi megy! Több főnökök nincs. Sárkány se! — mondta, majd a többi mocsári törpe kíséretében nagyokat loccsanva megindultak a víz borította téren át.
— Nos? — nézett Tanis a két harcosra.
— Aligha van más választásunk — mondta Sturm feszülten. — Nem nézünk az ellenség szemébe, hanem a mocsári törpék háta mögé bújunk! Előbb-utóbb azonban elérkezik a pillanat, amikor szembe kell szállnunk azokkal a szörnyetegekkel. — Ezzel sarkon fordult és katonásan egyenes tartással, de remegő bajusszal megindult... a többiek a nyomába szegődtek.
— Lehet az is, hogy fölöslegesen aggódunk — szólalt meg a szakállát vakargatva Tanis, miközben visszapillantott a sűrű ködbe burkolózó romos palotára. — Lehet, hogy ez az egyetlen sárkány Krynn földjén, az egyetlen, amelyik túlélte az Álmok Korát.
Raistlin ajka megrándult: — Emlékezz vissza a csillagokra, Tanis — morogta az orra alatt —, a Sötétség Királynője visszatért... és gondolj csak a himnusz szavaira: “visszakergette rikoltó seregeit” és ez a sereg csupa sárkány! Legalábbis a régiek szerint. Visszatért most a földre és jönnek vele a seregei is.
— Erre út — cibálta Bupu Raistlint egy észak felé elágazó sikátorba —, ez otthon.
— És legalább végre száraz — fortyogott Kova, amint jobbra fordulva eltávolodtak az utcafolyótól. Romba dőlt házak újabb csoportja közé értek, ahol ismét beburkolta őket a vastag pára. Ez a városrész valószínűleg Xak Tsaroth szegényebb negyedei közé tartozhatott, még fénykorában is... az épületek már eljutottak a pusztulás legvégső szakaszába. A mocsári törpék hatalmas rivalgással és óbégatással nyargaltak végig az utcán. Sturm aggódva nézett Tanisra az éktelen lárma hallatán.
— Nem tudnád kissé lecsöndesíteni őket? — kérdezte Tanis Buputóclass="underline" — Így a sárkányfattyak... izé... főnökök nyomban ránk találnak.
— Piha! — vont vállat a törpelady. — Nincs főnökök. Ők nem jön ide. Nagy Főhólyagtól ők fél mind.
Tanis ugyan kételkedett e kijelentés helytálló voltában, de óvatosan körülnézve sehol sem látta a sárkányfattyaknak semmi nyomát. Az eddig tapasztaltak alapján ezek a sárkányemberek fegyelmezett, katonás életet élnek. A város e részének utcáit viszont kosz és mocsok borította, a düledező házakban csak úgy hemzsegtek a mocsári törpék. Férfiak, nők és szutykos porontyok bámulták őket, amint végigvonultak a sikátorokon. Bupu és a többi elvarázsolt törpe Raistlin köré sereglett... valójában a vállukon cipelték a mágust.
Ezek a sárkányfattyak kétségtelenül értelmesek, gondolta magában Tanis. Lám a rabszolgáiknak is meghagyják a békés magánélet lehetőségét mindaddig, amíg nem okoznak valami kalamajkát. Helyes elgondolás, ha azt is számításba vesszük, hogy a mocsári törpék lélekszáma legalább tízszerese az övéknek. Bár általában gyávák, a mocsári törpék mégis igen kemény harcosok hírében állnak, ha sarokba szorítják őket.
Tanis még életében nem látott olyan sötét, mocskos és bűzös sikátort, mint amilyen előtt Bupu megállította a csapatot. Undorító pára borított el mindent. A düledező épületek egymást támogatták, mint valami kocsmából előtámolygó részegek. Amikor Tanis bekukkantott a sikátorba, apró, koszos állatkákat látott surranni a keskeny úton, nyomukban sivalkodó törpekölykökkel.