— Rendben — vetette oda a válla fölött. — Csak maradj itt, és magyarázd el a gárdistáknak!
— Miért kergetnek téged?
— Nem tudom.
— Ugyan már! Kell, hogy valami oka legyen!
— Ó, ok az van rengeteg. Csak azt nem tudom, melyik. Jössz?
Széltoló tétovázott. A Patrícius személyes gárdáját nem a társadalmi békefenntartással rokonszenvező hozzáállásáról ismerték, ehelyett jobb' szerettek darabkákat levagdosni a polgárokból. Azok között a dolgok között, amikben nem láttak sok fantáziát, akadt az is, nos, alapjában véve az, hogy emberek vannak velük egy univerzumban. Elszaladni előlük valószínűleg főbenjáró vétségnek számít.
— Azt hiszem, esetleg veled megyek — mondta lovagiasan. — Egy lány egyedül bajba kerülhet ebben a városban.
Fagyos köd töltötte meg Ankh-Morpork utcáit. Az utcai árusok fáklyái kis sárga fényudvarokat hoztak létre a ködös gomolygásban.
A lány kilesett egy sarkon.
— Elvesztettük őket — jelentette ki. — Hagyd abba a reszketést. Most már biztonságban vagy.
— Mi, úgy érted, tökegyedül egy női mániákus gyilkossal? — érdeklődött Széltoló. — Remek.
A lány lazán kinevette.
— Figyeltelek — mondta. — Egy órával ezelőtt attól féltél, hogy a jövőd unalmas és érdektelen lesz.
— Azt akarom, hogy unalmas és érdektelen legyen — közölte keserűen Széltoló. — Attól félek, hogy rövid lesz.
— Fordíts hátat! — parancsolta a lány, behúzódva egy sikátorba.
— Szó sem lehet róla!
— Le fogom venni a ruhám.
Széltoló megpördült, arca elvörösödött. Suhogás hallatszott mögötte, s megcsapta egy illatfuvallat. Egy idő múlva így szólt a lány:
— Most már visszafordulhatsz.
Nem tette.
— Ne aggódj! Fölvettem egy másikat.
A varázsló kinyitotta szemét. A lány illedelmes fehér csipkeruhát viselt elbűvölően puffos ujjakkal. A varázsló kinyitotta száját. Rádöbbent, hogy mindez idáig a baj, amibe került, csak egyszerű, mérsékelt baj volt, semmi olyan, amiből ne tudta volna kidumálni magát, ha valamirevaló esélyhez jut, vagy annak hiányában legalább egy mozgó rajt nyújtotta előnyhöz. Az agya sürgős üzeneteket továbbított elszaladóizmaihoz, de még mielőtt célba érhettek volna, a lány újra megragadta karját.
— Tényleg nem kéne ennyire idegeskedned — mondta kedvesen. — Gyere, vessünk egy pillantást erre a dologra.
Lehúzta a fedelet a kerek dobozról Széltoló ellenállásra képtelen kezében, s kivette az Arkrektor kalapját.
A csúcs körüli oktarinok a spektrum mind a nyolc színében ragyogtak, azt a fajta effektust hozva létre a ködös sikátorban, aminek nem mágikus eszközökkel történő eléréséhez egy rendkívül ügyes trükkmesterre és egy egész készlet sztárszűrőre lenne szükség. Ahogy a lány a magasba emelte, a kalap megteremtette saját színcsillagködét, amit törvényes körülmények között csak nagyon kevés ember láthat.
Széltoló óvatosan térdre rogyott.
A lány meghökkenve nézett rá.
— Fölmondta a lábad a szolgálatot?
— Ez… ez a kalap. Az Arkrektor kalapja — krákogta Széltoló. Összeszűkült a szeme. — Elloptad! — kiáltotta, talpra küzdötte magát, és a csillogó karima után kapott.
— Ez csak egy kalap.
— Azonnal add ide nekem! Asszony nem érintheti! Ez a varázslóké!
— Miért jöttél ennyire indulatba? — kérdezte a lány.
Széltoló kinyitotta a száját. Széltoló becsukta a száját.
Azt akarta mondani: Ez az Arkrektor kalapja, hát nem érted? Ezt az összes varázsló feje viseli, nos, az összes varázsló fejének feje, nem, képletesen minden varázsló viseli, legalábbis potenciálisan, és ez az, amire minden varázsló áhít, a szervezett varázslás szimbóluma, a hivatás csúcspontja, ez egy jelkép, ez az, amit jelent minden varázsló számára…
És így tovább. Széltolónak meséltek a kalapról első egyetemi napján, s amit mondtak neki, úgy süllyedt befolyásolható elméjébe, mint ólomsúly a kocsonyába. Nem sok dologban volt biztos a világgal kapcsolatosan, ám megingathatatlan bizonyossággal tudta, hogy az Arkrektor kalapja fontos. Talán még a varázslóknak is szüksége van arra, hogy legyen egy kis varázs az életükben.
Széltoló, szólt a kalap.
A varázsló rámeredt a lányra.
— Beszélt hozzám!
— Mint egy hang a fejedben?
— Igen!
— Velem is ezt tette.
— De tudta a nevem is!
Persze, hogy tudjuk, te tökfilkó, végtére is, mi egy mágikus kalap volnánk.
A kalap hangja nem csupán anyagszerű volt. Különös kórusjellegű hatást is keltett, mintha rettentő sok hang beszélne egyszerre, csaknem tökéletesen egyszólamban.
Széltoló összeszedte magát.
— Ó nagyságos és csodálatos kalap — kezdte dagályosan —, sújts le erre az arcátlan leányzóra, akinek pimaszsága, nem is, p…
Ó, hallgass már el! Azért lopott el minket, mert megparancsoltuk neki. És nehezen sikerült kockázatos megmenekülés volt, az bizony.
— De ő egy… — Széltoló habozott. — Ő a női fajtához… — motyogta.
Akárcsak anyád.
— Igen, de, nos, ő elmenekült, mielőtt megszülettem — morogta Széltoló.
A város összes rosszhírű kocsmájából, amikbe bemehettél volna, neked pont az övébe kellett besétálnod, panaszkodott a kalap.
— Ő volt az egyetlen varázsló, akit találni tudtam — közölte a lány. — Úgy is néz ki. Rá van írva a kalapjára, hogy „Varászlo” meg minden.
Ne higgy el mindent, amít olvasol. Mindegy, most már túl késő. Nincs sok időnk.
— Várjunk csak, várjunk csak! — vágott közbe sietősen Széltoló. — Mi folyik itt? Azt akartad, hogy ellopjon? Miért nincs sok időnk? — vádlón mutatott ujjával a kalapra. — Különben is, nem engedheted meg magadnak, hogy ellopjanak, a helyed a… az Arkrektor fején van! Ma este volt a szertartás, ott kellett volna legyek én is…
Valami rettenetes zajlik az Egyetemen. Életbevágó, hogy minket ne vigyenek vissza, érted? Klaccsba kell vigyél minket, ahol van valaki, aki alkalmas a viselésemre.
— Miért? — Van valami nagyon fura ebben a hangban, döntötte el Széltoló. Lehetetlennek tűnt nem engedelmeskedni neki, mintha tömör végzet lenne. Ha arra utasítana, hogy ugorjak le egy szirtfokról, gondolta, már félúton lennék lefelé, mire eszembe jutna, hogy ne fogadjak neki szót.
Küszöbön áll a varázslóság halála.
Széltoló bűntudatosan pislogott körbe.
— Miért? — firtatta.
Esedékes a világ vége.
— Mi, már megint?
Komolyan mondom, felelte a kalap dacosan. A Jégóriások Diadala, az Apokralipszis, az Istenek Uzsonnaideje, az egész hóbelevanc.
— Meg tudjuk állítani?
A jövő bizonytalan ezen a ponton.
Széltoló eltökélt rémületet tükröző arckifejezése lassan kifehéredett.
— Ez egy rejtvény?
Talán egyszerűbb lenne, ha csak csinálnád, amit mondanak neked, s meg sem próbálnád megérteni a dolgokat, mordult a kalap. Te meg, ifjú leányzó, vissza fogsz tenni minket a dobozunkba. Hamarosan rengetegen fognak keresni minket.