Выбрать главу

— Hé, várj egy cseppet — mondta Széltoló. — Éveken át láttalak errefelé, és korábban sose beszéltél.

Nem akadt semmi, aminek közlését szükségesnek véltem.

Széltoló bólintott. Ez ésszerűen hangzott.

— Figyelj, csak hajítsd bele a dobozába, és induljunk már! — sürgette a lány.

— Egy kissé több tiszteletet, ha lehetne, ifjú hölgy — utasította rendre gőgösen Széltoló. — Ez, amit itt megszólítasz, történetesen az ősi varázslás szimbóluma.

— Te fogod hurcolni — válaszolta a lány.

— Hé, figyelj csak — szólt utána Széltoló a lány mögött küszködve, ahogy az végigsöpört a sikátorokon, átkelt egy keskeny utcán, s belépett a következő sikátorba két ház között, amik olyan részegen dűltek egymásnak, hogy felső emeleteik ténylegesen érintkeztek. A lány megtorpant.

— Igen? — csattant föl.

— Te vagy a titokzatos tolvaj, ugye? — faggatta a varázsló. — Mindenki rólad beszél, hogyan emeltél el dolgokat bezárt szobákból, meg minden. Nem ilyennek képzeltelek…

— Ó? — szólt fagyosan a lány. — Hát milyennek?

— Nos… alacsonyabb vagy.

— Ugyan, menj már.

Az utcai fáklyatartók, amúgy sem különösebben szokásosak a város ezen részén, itt teljesen elfogytak. Nem volt semmi, csak éber sötétség előttük.

— Azt mondtam, menj már — ismételte a lány. — Mitől félsz?

Széltoló nagy levegőt vett.

— Gyilkosoktól, útonállóktól, tolvajoktól, orgyilkosoktól, zsebtolvajoktól, zsebmetszőktől, haramiáktól, vérfagyasztó kacajoktól, martalócoktól, rablóktól, és nemi erőszaktól — sorolta. — Ez itt a Gyehenna, ahová mész![9]

— Igen, de a minket keresők ide nem fognak jönni — szögezte le a lány.

— Ó, dehogynem, csak kimenni nem fognak — jajdult Széltoló. — Meg én sem. Úgy értem, egy gyönyörű fiatal nő, mint te… még a gondolata is elviselhetetlen… úgy értem, az itteniek némelyike…

— De itt vagy nekem te, hogy megvédj — mondta a lány.

Széltoló azt gondolta, hogy hallja a menetelő léptek robaját néhány utcával arrébb.

— Tudod — sóhajtotta —, tudtam, hogy ezt fogod mondani.

Egy igazi férfi végig kell menjen ezeken a galád utcákon, gondolta. És esetleg majd az egyikben futásnak eredhet.

Ez a ködös tavaszi éjszaka annyira fekete a Gyehennában, hogy túl sötét van ahhoz, hogy Széltoló haladását kivehessünk a vészjósló utcákon, ezért a leíró részt fölemeljük az ékes tetők s kitekeredett kémények erdeje fölé, s megcsodáljuk azt a néhány pislákoló csillagot, amik fényének sikerült átdöfni a párateli gomolygást. A beszámoló megkísérli az alulról fölhallatszó zajok figyelmen kívül hagyását — a lábdobogást, a hajszákat, a húsbavágó neszeket, a nyögéseket, és az elfojtott sikolyokat. Lehetséges, hogy valami vadállat szabadult a Gyehennára kétheti éhkoppos diéta után.

Valahol a Gyehenna középpontjának közelében — ezt a kerületet még sosem tudták kielégítően föltérképezni — van egy kis udvar. Itt legalább vannak fáklyák a falakon, de a fény, amit kibocsátanak, magának a Gyehennának a fénye: hitvány, vérvörös, belseje sötét.

Széltoló betántorgott az udvarba, s a falnak dőlt támaszért. A lány könnyedén lépett a vöröslő fénybe mögötte, halkan dúdolva magában.

— Jól vagy? — kérdezte.

— Nrrgh — felelte Széltoló.

— Tessék?

— Azok a férfiak… — bugyborékolta a varázsló —, úgy értem, ahogy belerúgtál az ő… amikor megragadtad őket az ő… amikor az egyikbe beledöftél, pont bele az ő… ki vagy te?

— A nevem Conina.

Széltoló bambán bámult rá egy ideig.

— Sajnálom — mondta —, nem ugrik be semmi.

— Még nem vagyok itt régóta — mutatta ki a lány.

— Igen, egy pillanatig sem hittem, hogy idevalósi vagy — bólogatott a varázsló. — Akkor már hallottam volna rólad.

— Itt vettem ki szállást. Bemegyünk?

Széltoló fölpislogott a köpködő fáklyák füstös fényében épp csak kivehető ütött-kopott rúdra, ami azt jelölte, hogy a kis, sötét ajtó mögötti vendégfogadó a Troll Kobakja.

Esetleg egyesek azt gondolhatják, hogy a Megfoltozott Dob, illetlen tömegverekedés színhelye csupán egy órával ezelőtt, topis, rosszhírű kocsma. Valójában egy tekintélyes rosszhírű kocsma. Vendégeinek van egyfajta faragatlan tiszteletreméltósága — esetleg megölik egymást afféle nemtörődöm módon, hasonszőrűek maguk közt, de nem gyűlölködve teszik. Egy gyerek bemehet egy pohár limonádéra azzal a biztos tudattal, hogy nem éri rosszabb annál a fülesnél, amit anyjától fog kapni, amikor az meghallja kibővült szókincsét. Közismert tény volt, hogy csendes éjeken, meg amikor biztos volt benne, hogy a Könyvtáros nem fog eljönni, a kocsmáros sósmogyorós tálkákat rakott ki a pultra.

A Troll Kobakja egy másféle bűz pöcegödre. Törzsvendégei, föltéve, hogy jó útra térnek, rendbe hozzák maguk, és a felismerhetetlenségig följavítják általános megjelenésük, esetleg akkor, de tényleg csak esetleg, törekedhetnek arra, hogy az emberiség cégéres söpredékeként vegyék őket számításba. És a Gyehennában a söpredék az söpredék.

Mellesleg, az izé a rúdon nem cégér. Amikor úgy határoztak, hogy a helyet a Troll Kobakjának fogják elnevezni, nem cicóztak.

Hányingerrel küszködve és melléhez szorítva a morgolódó kalapdobozt, Széltoló belépett.

Csönd. Körülburkolta őket, majdnem olyan vastagon, mint annak a tucatnyi szubsztanciának füstje, amiktől garantáltan sajttá aszalódik a normális szürkeállomány.

Egy asztal tetején egy pár kocka zörögve megállt. Nagyon hangosak voltak, és valószínűleg nem Széltoló szerencseszámát mutatták.

Aki, ahogy követte Conina illedelmes és meglepően pöttöm alakját a terembe, tudatában volt a többtucatnyi vendég fixírozásának. Oldalvást a rosszindulatúan sandító férfiarcokra pillogott — ezek gondolkozás nélkül megölnék, és valójában ezt lényegesen egyszerűbb tevékenységnek találnák, mint a gondolkodást.

Ahol egy jó nevű kocsmában a pult állt volna, csak egy sor zömök fekete palack és egy pár bakra fektetett nagy hordó volt látható a fal mentén.

A csönd feszesebbé vált, mint egy érszorító. Bármelyik pillanatban, gondolta Széltoló.

Egy nagydarab, kövér pasas, aki csak egy szőrmellényt meg egy bőr ágyékkötőt viselt, hátralökte zsámolyát, lábra tápászkodott, s gonoszul kollégáira kacsintott. Amikor szája kitárult, olyan volt, mint egy lyuk, széllel.

— Pasit keres, kishölgy? — kérdezte.

A lány fölnézett rá.

— Kérem, menjen innen!

Nevetéskígyó tekeredett körbe a teremben. Conina szája, akár egy levélszekrény, csattanva csukódott.

— Á! — kuncogott a megtermett fickó. — Jól van, szeretem, ha egy csajban van spiritusz…

Conina keze megmozdult. Sápadtan, elmosódottan látszott csak, megállva itt meg itt: a hitetlenkedés néhány másodperce után a férfi aprót nyögött, és nagyon lassan összecsuklott.

Széltoló hátrálva összehúzta magát, ahogy a teremben minden egyes férfi előrehajolt. Ösztöne azt sikította, fusson, ha kedves az élete, s tudta, hogy ez az az ösztön, aminek ha engedne, azonnal meggyilkolnák. A Gyehenna van odakinn! Akármi fog történni vele ezután, itt fog vele történni. Ez nem volt igazán megnyugtató gondolat.

вернуться

9

Az Ankh-Morporki Kereskedők Céhének kiadványa, Hoszták az Istennek Ankh-Morporcba, az Ezer Meglepetés Wárosába, Ómorpork azon részét, mely a Gyehenna néven ismeretes, a következőképpen írja le „wén sikátorok és festőji uccák folklóros hálózattya, hol iszgalom és romantica olálkodic minden sarkon és soxor halható az régi idők hagyományos utczai zsivajgásra valla mint az lakosok nevető ábrázattya, ahoty magán üggyeikben eljárnak”. Azaz az embert óva intették.