Mivel Bill nem látta ezt az embert, nincs értelme leírni, hogy nézett ki; elég annyi, hogy sápadt bőre volt, törött, vöröslő orra, elvadult tekintete, majomszerű szemöldöke, széles csípője, keskeny válla, felemás lábai, vézna, göcsörtös, piszkos ujjai és némi szájrángása.
Az örökkévalóság hosszú percei ketyegtek, és a férfi csak ült. Majd abban a néhány pillanatban, amíg nem tartózkodott más látogató a közelben, az idegen gyors, kígyószerű mozdulattal előrántott egy atomceruzát a zsebéből. Apró, hihetetlenül forró láng szisszent fel, amikor ahhoz a lánchoz értette, ami Bill térképét erősítette a derekához, pont annál a pontnál, ahol a lánccsomó a fémpadon pihent. A lánc féme egy szempillantás alatt a pad féméhez olvadt. Bill zavartalanul aludt tovább.
Farkasszerű mosoly terült szét a férfi arcán, mint a körkörös hullámok egy szennyvízcsatornában, amikor egy patkány beleveti magát. Majd egy egyszerű, gyors mozdulattal az atomsugár elvágta a láncot a kötet mellett. A tolvaj zsebre vágta az atomceruzát, felkelt, kiemelte a térképet Bill öléből, és gyors léptekkel távozott.
Harmadik fejezet
Bill eleinte fel sem tudta fogni vesztesége mérhetetlen jellegét. Lassan ocsúdott fel álmából, szivacsos elmével, és azzal a bizonytalan érzéssel, hogy valami nem stimmel. Csak többszöri rángatás után döbbent rá, hogy a láncot odahegesztették a padhoz, és hogy a térkép eltűnt. A láncot nem bírta kirántani, és a végén kénytelen volt lecsatolni a derékszíjáról, és otthagyni. Visszasietett, amerről jött, és bekopogott a pénztár ablakán.
— Pénzt vissza nem adunk — közölte a robot.
— Egy bűncselekményt akarok bejelenteni.
— A bűncselekmények a rendőrségre tartoznak. Videofonon beszélhet a rendőrséggel. Itt egy videofon. A szám: 111-11-111. — Kis ablak tárult fel, egy videofon vágódott ki, és úgy mellbe taszította Billt, hogy megtántorodott. Tárcsázta a megadott számot.
— Rendőrség — hallatszott egy hang, és a képernyőn egy bulldogképű őrmester jelent meg kék, porosz egyenruhában, rosszalló arckifejezéssel.
Lopást szeretnék bejelenteni.
— Nagy lopást vagy kis lopást?
— Nem tudom, a térképemet lopták el.
— Kis lopás. Menjen a legközelebbi rendőrőrsre. Ez egy vészhelyzetre fenntartott vonal, és maga illegálisan foglalja le. A vészhelyzetre fenntartott vonal illegális lefoglalásáért kiszabott büntetés…
Bill keményen rácsapott a kapcsoló gombra, és a képernyő elsötétült. Odafordult a robot pénztároshoz.
— Pénzt vissza nem adunk — mondta az.
— Kussolj! — reccsent rá Bill. — Mindössze annyit akarok tudni, merre van a legközelebbi rendőrőrs.
— Én pénztáros robot vagyok, nem pedig információs robot. Ez az információ nincs a memóriámban. Javasolni tudom, nézze meg a térképén.
— Hiszen épp a térképem lopták el!
— Javasolni tudom, hogy hívja a rendőrséget.
— Hiszen… — Bill elvörösödött, és dühösen belerúgott a pénztárosfülkébe.
— Pénzt vissza nem adunk — hallotta a háta mögött, ahogy elsietett.
— Igyál, igyál, az legalább meglátszik rajtad! — suttogta a fülébe egy italárus robot, ami nesztelenül gördült mögé. Csilingelő jégkockák hangját hallatta.
— Átkozottul jó ötlet. Sört! Nagyot! — Érméket dobált a pénznyílásba, csörgés hallatszott, és épphogy eltudta kapni a papírpoharat, ami, a földre hullott volna. A sör lehűtötte, felfrissítette, és mérge elpárolgott. Egy táblát vett észre: A DRÁGAKÖVES PALOTÁHOZ.
— Megyek, megnézem a palotát, aztán keresek valakit, aki megmutatja, hol a legközelebbi rendőrőrs. Ali!
A robot italárus kivette a papírpoharat a kezéből, majdnem Bill egyik ujjával együtt, összegyűrte, és tévedhetetlen robot irányzékkal belehajította a húsz méterre lévő szemetes kukába.
A Drágaköves Palotába ugyanúgy lehetett bejutni, mint a Függőkertbe, és Bill úgy döntött, hogy előbb bejelenti a lopást, mielőtt befizeti a belépőt arra a területre, ahonnan roppant távolságról szemügyre vehetné a palotát. Egy rendőr düllesztette a pocakját a bejárat közelében, és léhán pörgette a gumibotját, ő biztos tudja, merre van a legközelebbi rendőrőrs.
— Merre van itt rendőrőrs? — kérdezte Bill.
— Nem vagyok én információsfülke… Nézze meg a térképén!
— Csakhogy — sziszegte Bill összeszorított fogain keresztül —, nem tudom megnézni a térképemet, mert ellopták, és éppen ezért kérdezem, hol van a… Jaj!
Bill azért mondta, hogy Jaj, mert a rendőr gyakorlott mozdulattal vágta a gumibotját a bordái közé, és beszorította egy sarokba.
— Magam is gárdista voltam, mielőtt megszabadultam — mondta a zsernyák.
— Szívesebben hallgatnám a katonaemlékeit, ha kihúzná a botját a bordáim közül — nyögte Bill, aztán hálásan felsóhajtott, amikor a gumibot eltűnt.
— Mivel magam is gárdista voltam, nem szívesen látnám, hogy egy bajtársam, aki a Bíbor Dárdát viseli Szeneszsák Csillagköddel, bajba kerüljön. Ráadásul becsületes zsaru vagyok, távol áll tőlem a megvesztegetés, de ha egy bajtárs kölcsön adna nekem huszonöt dolcsit, fizetésig, a lekötelezettje lennék.
Bill alapvetően ostobának született, de gyorsan tanult. A pénz megjelent a kezében, aztán már el is tűnt, és a rendőr lazított valamelyest, és gumibotjával sárgás fogait kopogtatta.
— Hadd mondjak neked valamit, pajtás — kezdte bizalmaskodóan —, mielőtt hivatalosan is bejelentenéd, hogy elloptak valamidet, mivel most még csak úgy beszélgetünk egymással, mint cimbora a cimborával. Helioron sokféleképpen bajba kerülhet az ember, de legkönnyebben azáltal, ha elveszíti a térképét. Ez megbocsáthatatlan vétség Helioron. Ismertem egy fickót, aki azzal ment a rendőrőrsre, hogy ellopták a térképét, és rávágták a bilincset tíz másodpercen belül, de lehet, hogy még ötbe se telt. Na, mit is akartál nekem mondani?
— Van gyufád?
— Nem dohányzóm.
— Hát… akkor viszlát!
— Minden jót, pajti!
Bill elbotorkált egy másik sarokig, a falnak dőlt, és nagyot sóhajtott. Most mihez kezdjen? Térkép alapján talált ide… hogy juthatna vissza anélkül? Ólomsúly nehezedett a lelkére, de megpróbálta figyelmen kívül hagyni. Leküzdötte a feltörő pánikot, és megpróbált gondolkozni. Azonban a gondolkodástól üres lett a feje. Úgy tűnt, mintha évek teltek volna el, mióta egy jót evett, és az ételnek már a gondolatára is olyan bőségesen megindult a nyáltermelése, hogy majdnem megfulladt. Ételre van szüksége, egy jó kis kajától könnyebben megy a gondolkozás, kissé lazíthatna egy jó zaftos sült fölött, és amikor az odabenn lakozó erőket kielégíti, képes lesz tisztán gondolkodni, és megtalálni a kiutat ebből a bonyodalomból. Biztos van kiút. Még egy teljes nap áll rendelkezésére az űrhajó indulásáig, bőséges idő. Támolyogva megkerült egy sarkot, és egy magas mennyezetű alagútba jutott, melyen a lehető legragyogóbb fényekkel az állt, hogy: ARANY ŰRRUHA.
— Az Arany Űrruha — motyogta Bill. — Ez nem lehet igaz. Ez a leghíresebb, étterem az egész galaxisban, számos filmben szerepelt, mint a régi erkölcs mintaképe. Drága lesz, de az ördögbe is, egyszer élünk…