— Egyből láttam, hogy ismerős a kéz, egykori bajtársamé, Tembóé volt. Sokat tréfálkoztunk így egymással. Viselje gondját, megértette? Maradt még valami más is Tembóból? — És amikor Bill nemet mondott, az altiszt gyors tamtamot vert ki az íróasztalán. — Eltávozott közülünk a Nagy Ju-ju Rítusra az Égbe. — A mosoly elenyészett, helyét vicsorgás váltotta fel. — Nagy szarban van, gárdista. Hadd nézzem az igazolványát!
Kirántotta Bill idegesen remegő ujjai közül, és bedugta az asztalon lévő nyílásba. Fények villogtak, a gépezet duruzsolt, vibrált, és egy képernyő világosodott ki. A főtörzs elolvasta róla az üzenetet, és eközben a vicsor is elenyészett az arcáról, és hideg düh váltotta fel. Amikor visszafordult Billhez, a szeme résnyire szűkült, és olyan pillantást lövellt rá, melytől a tej is összemenne egy pillanat alatt, vagy amivel képes lenne elpusztítani kisebb rágcsálókat is. Bill ereiben megfagyasztotta a vért, és a szerencsétlen gárdista úgy remegett, mint egy fa a szélben.
— Hol lopta ezt az igazolványt? Kicsoda maga?
Harmadik próbálkozásra Billnek sikerült kinyögnie pár szót bénult ajkain.
— Hát, én… az én kártyám… én én vagyok, Bill biztosítékfelügyelő…
— Hazudik! — Ujjának egy körme, melyet kimondottan arra a célra terveztek, hogy nyaki ütőereket tépjen fel vele, megkopogtatta a kártyát. — Ez a kártya csak lopott lehet, hiszen Bill biztosítékfelügyelő nyolc nappal ezelőtt elhajózott innen. Ez áll az adatokban, és az adatok nem hazudnak. Most ráfázik, köcsög! — Megnyomott egy KATONAI RENDÉSZET feliratú piros gombot, és valahol a távolban mérges csörömpölés hallatszott. Bill toporgott, és a szemét forgatva keresett valami menekülési lehetőséget.
— Kapd el, Tembo! — csattant fel a főtörzs. — A végére akarok járni a dolognak.
Bill bal-jobb keze megkapaszkodott az íróasztalban, és Bill hasztalanul próbálta elrántani. Még javában ezzel viaskodott, amikor súlyos bakancsok dobbantak mögötte.
— Mi van? — morogta egy ismerős hang.
— Egy kitüntetett gárdista személyazonosságának színlelése, plusz kisebb vádak, amik nem számítanak, hiszen a fővád önmagában is agylebeny-eltávolítást és harminc ostorcsapást von maga után.
— Ó, uram! — Bill felnevetett, megperdült, és a szemét legeltette az egykor gyűlöletes alakon. — Döghalál Drang! Mondja meg neki, hogy ismer engem.
A két MP-s közül az egyik a szokásos dühtől vöröslő képű, gumibotos, pisztolyos, csillogó bakancsú ember formájú barom volt. Viszont a másik csak Döghalál Drang lehetett.
— Ismeri a foglyot? — kérdezte a főtörzsőrmester.
Döghalál megrezzent, és végigmérte Billt tetőtől talpig.
— Ismertem egy Bill nevezetű biztosítékellátót, de annak mindkét keze normális volt. Valami nagyon furcsa ebben az ügyben. Elvisszük egy kicsit az őrszobára, és majd meglátjuk, mit fog vallani.
— Rendben. De vigyázzanak a bal kezére. Az egyik cimborámé volt.
— Egy ujja sem fog meggörbülni.
— De én Bill vagyok! — kiáltotta a fogoly. — Én vagyok az, az enyém a kártya, be is tudom bizonyítani.
— Egy csaló — jegyezte meg a főtörzs, és a képernyőre mutatott. — Itt az áll, hogy Bill biztosítékfelügyelő nyolc nappal ezelőtt elhajózott. És az adatok nem hazudnak.
— Az adatok nem hazudhatnak, különben nem lenne rend az univerzumban — fűzte hozzá Döghalál, a gumibotját Bill bordái közé nyomta, és kifelé taszigálta az ajtón. — Megjöttek már azok a hüvelykszorítók, amiket a múltkor rendeltünk? — kérdezte a másik MP-st.
Valószínűleg csak a kimerültség számlájára írható, amit Bill tett. Az elcsigázottság, a kétségbeesés és a félelem együtt erőt vettek rajta, mert alapjában véve jó katona volt, és megtanulta, hogy legyen bátor, tiszta, tisztelettudó, heteroszexuális meg hasonlók. Azonban egyszer minden embernél betelik a pohár, és Bill most jutott idáig. Hitt benne, hogy az igazság végül is győzedelmeskedni fog — sosem tanulta másképp — viszont a kínzásnak már a gondolatára is elszörnyedt. Amikor félelemtől őrült tekintete megpillantotta a falon a MOSODA feliratot, váratlan képzettársítás villant fel agyában, és Bill megugrott, kétségbeesett erővel kitépte a karját a fogásból. Menekülni! A falban lévő lengőajtó mögött valószínűleg ruhahalmok lehetnek, puha lepedők és törülközők, amik enyhíteni fogják az esését. Meg kell lépnie! Mit sem törődve az MP-sek harsány, állatias ordításával, fejjel előre beugrott a lengőajtón.
Körülbelül egy métert zuhant, és a leérkezéskor majdnem szétcsattant a feje. Nem egy kellemes ruharakás fogadta, hanem egy mély, erős mosodai acélkosár.
Mögötte az MP-sek püfölni kezdték a lengőajtót, de nem bírták kinyitni, mivel Bill még mindig felmeredő lábai megakadályozták a lengésben.
— Bezárta! — ordította Döghalál. — Nekünk kellett volna! Hova vezet ez a mosodai csúszda? — Ugyanabba a tévedésbe esett, mint Bill.
— Nem tudom, csak most kerültem ide — zihálta a társa.
— És hamarosan villamosszékbe fogsz kerülni, ha nem kapjuk el azt a köcsögöt!
A hangok elhalkultak, ahogy a súlyos bakancsok eldübörögtek, és Bill megrázkódott. Feje furcsa szögben meredt oldalra a nyakán és veszettül sajgott, térde a mellébe préselődött, és majdnem megfojtotta a képébe nyomódott ruha. Megpróbálta kinyújtani a lábát, megrúgta a lengőajtót, valami kattant, és ő lezuhant a padlóra, ahogy a fémkosár oldalra billent.
— Ott van! — ordította egy ismerősen gyűlöletes hang, Bill valahogy feltápászkodott, és futni kezdett. A futó bakancsok már közvetlenül mögötte dobogtak, amikor eljutott a mosodai csúszdához, és ismét fejjel előre belevetette magát; ez alkalommal lényegesen nagyobb sikerrel. Ahogy a megszállott MP-sek utánavetették magukat, az automata antigravitációs fékezőrendszer visszafogta a zuhanásukat, és ötméteres közökre távolította el őket egymástól. Lassan, lebegve ereszkedtek lefelé, Bill látása végre kitisztult, felnézett, és megborzongott a látványra, amikor Döghalál agyarait pillantotta meg maga fölött lebegni.
— Öreg cimbora — zokogta Bill, és imára kulcsolta a kezeit. — Miért üldözöl?
— Ne cimborázz engem, te chinger kém! Még kémnek sem vagy jó… a karjaid nem egyformák. — Miközben lefelé lebegtek, Döghalál előrántotta a pisztolyát, és egyenesen Bill szeme közé célzott. — Szökés közben lelőve.
— Irgalmazz!
— Halál minden chingerre! — Meghúzta a ravaszt.
Negyedik fejezet
A golyó lassan kibontakozott a szétoszló füstfelhőből, és egyméternyit lebegett Bill felé, mielőtt a zümmögő antigravitációs mező teljesen megállította. Az együgyű lassítórendszer tömegként értelmezte a lövedék sebességét, feltételezte, hogy újabb test került a gravitációs csúszdába, és kijelölt számára egy pozíciót. Döghalál mozgása lassult, míg öt méterre nem távolodott a lövedéktől, és a másik MP-s nagyjából ugyanennyire lemaradva követte. Bill és üldözői között a távolság a lövedék jóvoltából tíz méter lett, és Bill ennek előnyét kihasználva a következő szinten kisurrant az ajtón. Egy nyitott felvonó szinte csábítóan hívogatta, és Bill már benne is termett, és sikerült bezárnia az ajtót, mire a veszettül káromkodó Döghalál kibukkant volna a gravitációs üregből.
Ezután a menekülés pusztán annyiból állt, hogy össze kellett zavarnia a nyomokat. Véletlenszerűen különféle közlekedési eszközöket használt, és menekülés közben egyre lentebb! szintre igyekezett, akár egy vakond, mely bele akarja fúrni magát a földbe. Végül a kimerültség miatt állt meg, a falnak roskadt, és úgy zihált, mintha ki akarná köpni a tüdejét. Fokozatosan tudatára ébredt környezetének, és rájött, hogy mélyebbre juthatott, mint bármikor ezelőtt. A folyosók homályosak voltak és régebbiek, egymáshoz hegesztett acéllemezek alkották. Harminc-negyven méteres átmérőjű, Vaskos oszlopok törték meg a falak egyhangúságát, és ezek a hatalmas szerkezetek tartották a fenti világvárost. A legtöbb ajtó, amit látott, zárva volt vagy elreteszelve, bonyolult pecsétekkel ellátva. Itt sötétebb is van, jött rá, miközben fáradtan vonszolta magát, hogy valami italt keressen; torka égett, mint a tűz. Nem messze tőle egy italautomata állt a fal mellett, mely sokban különbözött az eddig látottaktól, de legfőképpen abban, hogy vaskos acélrudak biztosították a gép előrészét, és egy tábla állt rajta: EZ A GÉP SÜSD-MEG-ŐKET BETÖRŐRIASZTÓVAL VAN ELLÁTVA — A LEGCSEKÉLYEBB FELTÖRÉSI KÍSÉRLETRE A GÉPEZET 100 000 VOLTOT BOCSÁT AZ ELKÖVETŐRE. Bill talált annyi aprót a zsebében, hogy vehessen egy heroin-kólát, és gondosan hátralépett, nehogy megüsse az, áram, amíg a pohár megtelt.