— Ezt nehéz eldönteni — mormolta Bill, és a holmijai közt kezdett turkálni, remélve, hogy a fickó leszáll róla. Ám ehelyett a behemót odajött, és letelepedett Bill ágyára. Bill megpróbált úgy tenni, mintha észre sem venné, de ez nem ment könnyen, mivel az illető rengő izmú, vaskos állú, kétméteres vasgyúró volt. Csodás pirosasfekete bőre volt, amitől Billt kissé elkapta az irigység, merthogy az ő bőre csak valami szürkés rózsaszín volt. Mivel a hajósruhája a feketének szinte ugyanolyan árnyalatából készült, az illető úgy nézett ki, mintha egybe szabták volna az uniformissal, és ez nagyon hatásosnak tűnt villogó mosolyával és átható pillantásával.
— Isten hozott a Fanny Hill fedélzetén — harsogta, és egy barátságos kézszorítással szilánkokra zúzta Bill ujjcsontjait. — A flotta veterán hölgye már majd egy hete járja az űrt. Én Tembo tiszteletes vagyok, hatodszintű biztosítékellátó, és a zsákodon lógó plakettről látom, hogy a te neved Bill, és mivel mostantól hajóstársak vagyunk, Bill, szólíts csak Tembónak, és egyébként hogy van a lelked?
— Hát, mostanság nem nagyon volt időm erről tűnődni…
— Rögtön gondoltam, hisz látszik, hogy újonc vagy, és a kiképzés alatt a gyónást megtorolja a haditörvényszék. De most már mindez a múlté, a lelked üdvözülhet. Megkérdezhetem, milyen hitű vagy…?
— Hát, a szüleim fundamentalista zoroasztristák, tehát feltételezem…
— Babonaság, fiacskám, puszta babonaság. A sors keze volt az, ami összehozott bennünket ezen a hajón, hogy a lelkednek legyen esélye megmenekülni a pokol tüzes bugyraiból. Hallottál valaha a Földről?
— Igen, szeretem a süteményeket…
— Az egy bolygó, fiacskám… az emberiség otthona. A szülőhaza, ahonnan minden sarjadt, tudod, egy csodálatos, zöld világ, az űr egy drágaköve. — Tembo egy apró vetítőt húzott elő a zsebéből beszéd közben, és egy színes kép jelent meg a plafonon, egy fehér felhőkkel körülvett bolygó képmása. Hirtelen élénk villámlás hasított keresztül a felhőkön, rángatózott, sistergett, miközben hatalmas, fehér sebek jelentek meg a lenti bolygón. A tűfejnyi hangszóróból tompa morajlás hallatszott. — Azonban háború kélt az emberfiák között, és addig csapkodták egymást atomenergiával, míg maga a Föld is hangosan nyögött, és mindent elnyelt a végpusztulás. És amikor az utolsó villámok is elcsendesedtek, halál maradt északon, halál nyugaton, halál keleten, halál, halál, halál. Felfogtad, mit jelent ez? — Tembo hangja egy pillanatra megremegett, és felfokozott várakozással leste a választ katekista kérdésére.
— Hát, nem vagyok benne egészen biztos — motyogta Bill, és céltalanul kotorászott a zsákjában. — Én a Phigerinagon II-ről jöttem, egy jóval nyugodtabb helyről, és…
— DÉLEN nem volt halál! És miért menekült meg a dél, kérdem én, és a válasz az, hogy Samedi akaratából történt, hogy az összes hamis prófétát és hamis vallást letörölték a Föld színéről, hogy csak az egyetlen igaz hit maradjon. Az Első Reformált Voodoo Egyház…
Általános hívás hangzott fel, egy sípoló hang, melyet az emberi koponya rezonáns frekvenciájára hangolták, úgy hogy a csont úgy vibrált, mintha a fej egy hatalmas üvegharangban lenne, és a látás elhomályosodott minden csapásnál. Tülekedve rontottak ki a folyosóra, ahol az iszonyatos zaj nem egészen volt olyan hangos, és ahol altisztek kergették őket az állomáshelyükre. Bill egy olajos létrán felmászott Buzgó Muki után, és a biztosítékterem padlója alól bukkant ki egy fedélzeti nyíláson át. Nagy halom biztosíték sorakozott mindenfelé, míg a rakások tetejéből karnyi vastag kábelek meredtek felfelé, és eltűntek a plafonban. A rakások előtt szabályos közönként harminccentis kerek lyukak látszottak.
— Én csak annyit mondok, ha bármelyikőjük bajt csinál, személyesen nyomom a fejét a legközelebbi biztosítékcsúszdába! — Egy olajos ujj az egyik kerek lyukra mutatott, és az újoncok a hangból megtudták, hogy ez lehet az új főnökük. Alacsonyabb, szélesebb és derékban vastagabb volt, mint Döghalál, de az általános jellemzők ugyanazok voltak. — Spleen elsőszintű biztosítékfelügyelő vagyok. Én kaptam magukat, nyavalyás, földipatkány köcsögöket, és csinálok magukból magasan képzett, hatékony biztosítékellátókat, vagy ha nem, hát belegyömöszölöm magukat a biztosítékcsúszdába. Ez egy nagy képzettséget és hatékony technikát igénylő munka, melynek a betanulási ideje általában egy év, de most háború van, és vagy megtanulják azonnal, vagy különben… Bemutatom. Tembo, lépjen középre! Vegye ki a 19J-9-es áramkört!
Tembo összecsapta a bokáját, és a feszült figyelem központjában előrelépett. Mindkét oldalán biztosítékok sorakoztak, fehér porcelán hengerek, mindkét végükön fémlapokkal, harminc centi átmérőjűek, másfél méter magasak és ötvenkilósak. Mindegyik biztosíték közepén piros szalag futott. Spleen rácsapott az egyik ilyen szalagra.
— Mindegyik biztosítékon van egy ilyen piros szalag, amit biztosítékszalagnak hívunk, és a színe piros. Mikor a biztosíték kiég, a szalag megfeketedik. Nem várom el, hogy mindezt most azonnal megjegyezzék, de ez benne van a kézikönyvben, amit maguknak betéve kell tudniuk, mielőtt a kezem alól kikerülnek, különben… Most bemutatom, mi történik, amikor egy biztosíték kiég. Tembo… ott egy kiégett biztosíték! Rajta!
— Unggh! — kiáltotta Tembo, odaugrott a biztosítékhoz, és mindkét karjával átölelte. — Unggh! — kiáltotta újra, amikor a biztosítékot kiemelte a tokjából, és ismét „unggholt” egyet, amikor belökte a biztosítékcsúszdába. Aztán újabb unggholással új biztosítékot ragadott fel a rakásból, unggholva a tokjába kattintottá, aztán vigyázzba merevedett.
— Pontosan így kell, precízen, kiszámítottan, katonásan, és vagy megtanulják, vagy különben… — Tompa zümmögés hangzott fel, mely olyan volt, akár egy elfojtott böfögés. — Kaja! Most szünetet tartunk, és míg zabálnak, gondolják át, amit eddig tanultak. Oszolj!
Más gárdisták siettek tova a folyosón, és Billék követték őket a hajó gyomrába.
— Izé… Mit gondolsz, kapunk olyan kosztot, mint a táborban? — kérdezte Buzgó, és buzgón nyalogatta a szája szélét.
— Kizárt dolog, hogy annál rosszabb legyen — vélte Bill, miközben beálltak a sorba annál az ajtónál, melyen a KETTES SZÁMÚ KÖZÖS ÉTKEZDE felirat állt. — Bármilyen változás jót fog tenni. Elvégre… most már nem újoncok vagyunk, hanem harcosok. A kézikönyv szerint harckész kondícióban kell tartaniuk bennünket.
A sor gyötrelmes lassúsággal haladt előre, de egy óra múlva odaértek az ajtóhoz. Bentről egy fáradt tekintetű, szappanhabos, piszkos kötényű konyhaszolgálatos egy rakásból sárga műanyagcsészét nyújtott oda Billnek. Bill tovább lépett, és amikor az előtte álló gárdista elment, egy üres fal előtt találta magát, melyből egyedért vaskos cső meredt elő. Egy kövér szakács állt mellette átizzadt atlétában és nagy fehér kuktasapkával a fején, és türelmetlenül legyintett a levesmerő kanállal.
— Gyerünk már, gyerünk, mit ácsorogsz itt? Sosem ettél még ezelőtt? Csészét a csap alá, dögcédulát a résbe! Kapkodd magad!
Bill a csap alá tartotta a csészét, ahogy tanácsolták, és egy keskeny nyílást fedezett fel a falban szemmagasságban. A nyakában lógó dögcédulát becsúsztatta a nyílásba. Valami felberregett, híg sárga folyadék buggyant ki a csapból, és a csésze félig megtelt.
— Következő! — kiáltotta a szakács, és elrángatta Billt, hogy helyet adjon Buzgó Mukinak.
— Mi ez? — kérdezte Bill, és belebámult a csészéjébe.