Körülbelül félórával azután, hogy úszni kezdtek, remegés futott át a Kwembly n. A kapitány azonnal jelentette az állomásnak, hogy valószínűleg súrolták a talajt. A fedélzeten mindenki ugyanerre a következtetésre jutott.
Rövidesen jelentették a laborból, hogy a nyomás gyorsabb ütemben kezdett nőni, és a hajó légkörébe további argont kellett juttatni, nehogy a biztonsági tömlők kipukkadjanak. A gyorsulást nem lehetett észrevenni, de a jelentés értelme világos volt. Sebesebben ereszkednek lefelé. A kapitány és a kormányos némán egymásra néztek, a másik gondolataiban olvasva.
Percek teltek el. A feszültség nőtt, az ollók egyre keményebben markolták a fogantyúkat és oszlopokat.
Aztán mennydörgésszerű robaj hallatszott, és a hajótest hirtelen elfordult, majd a jobb oldalára dőlt. Pár másodpercig hevesen dülöngélt jobbra-balra, az orr és tat közelében lévők vízszintes lengéseket is éreztek, bár a köd mindent eltakart, s így nem lehetett tudni, mi okozza. Aztán egy újabb, sokkal hangosabb robaj kíséretében a Kwembly jobbra billent.
Kaparó, nyikorgó hangok jelezték, hogy továbbra is enyhén mozog. A sodródás kezdete óta most először lehetett hallani a hajótest mellett elszáguldó víz zaját.
Dondragmer és társa nem sérült meg. A gyorsulás nem okozott kellemetlenséget olyan lényeknek, akik kétszáz földi g-t éreztek igazán kellemesnek. Még csak a kapaszkodókat sem engedték el; mindenki a helyén maradt. A kapitány nem aggódott amiatt, hogy valaki megsérült.
— Állásonként jelentkezni! — bődült a szócsövekbe. — Mindenhol ellenőrizzék a hajótestet, és jelentsenek minden repedést, nyílt törést, horpadást vagy bármi mást, ami léket okozhat. Laborbeliek a vészállásokba, oxigént figyelni! Növényház, állítsák le az áramlást a tankokban, míg az oxigén-ellenőrzés el nem készült! Vége!
Legalább a szócsövek sértetlenül maradtak. Válaszbömbölések hangzottak. Ahogy a jelentések gyűltek, Beetchermarlfban oldódni kezdett a feszültség. Nem gondolta volna, hogy a hajótest, amely a meszklinitákat Dhrawn mérgező légkörétől védte, képes ellenállni egy ilyen ütközésnek, és elismeréssel gondolt az idegenek mérnöki teljesítményére, bár a mesterséges testek erejét és tartósságát nem tartotta egyenrangúnak az élő testekével.
Mikor végre az összes jelentés beérkezett, kiderült, hogy egyetlenegy szerkezeti hiba, sőt láthatatlan repedés sem keletkezett. A nyomásmérés és oxigén-ellenőrzés rutinszerűen folytatódott tovább.
Az energiatermelés nem állt le. Ez nem lepett meg senkit, hiszen a huszonöt független hidrogénkonverter nem rendelkezett az üzemanyaggáz molekuláinál nagyobb mozgórésszel. Nyugodtan légkalapács alá lehetett volna tenni őket, meg sem érezték volna.
A kinti reflektorok legtöbbje eltűnt vagy nem működött, bár ezeket ki lehetett cserélni. Néhány azonban világított, és a híd víz alá merülő végéről ki lehetett látni. A felső részen az ablakokat még mindig szürke lepel fedte.
Dondragmer óvatosan lement a híd alsó végéhez, és felmérte a több testhossznyi sziklahalmot, amelybe hajója beékelődött. Azután óvatosan visszamászott a kapitányi állásba, bekapcsolta a rádióját, és leadta a jelentést, amit Barlennan egy perc múlva hallott meg. Majd a kormányoshoz fordult.
— Beetch, maradjon itt arra az esetre, ha az embereknek valami jelentenivalójuk van. Én körüljárom a hajót, és ellenőrzöm a légzsilipeket.
Ami a hajó tervezését illeti, mikor a formát eldöntöttük, nem gondoltunk ilyen erős dőlésre. Meglehet, hogy csak a kis vészzsilipeket használhatjuk, mivel a főzsilip alattunk van. Még ha a belső ajtót ki tudjuk is nyitni, a külső ajtó el lehet torlaszolva. Beszélgessen a földiekkel, ha akar! Minél többen tudjuk használni az ő nyelvüket, ők meg a mienket, annál jobb.
Magáé a híd.
Dondragmer eltűnt, egyedül hagyta Beetchermarlfot.
A kormányosnak egyelőre nemigen akaródzott csevegni az űrállomással. Nem örvendezett annak sem, hogy a hidat épp most bízták rá.
A főzsilip ugyan nem aggasztotta, a kisebbek is megfelelőek voltak, bár eszébe jutott, hogy a létfenntartó berendezések nem férnek át rajtuk.
Egyelőre nem kellett elhagyniuk a Kwembly t, de ha a hajó mozgásképtelenné válik, szembe kell nézni a problémával.
És mihez kezdenek, ha elhagyják a hajót? Tizennégymillió kötélnyi távolság nagyon-nagyon hosszú út, főleg, ha a létfenntartó rendszereket is cipelniük kell. A meszkliniták mechanikusan megdöbbentően szilárdak voltak, hőmérséklettűrésüket sok emberi biológus el sem akarta hinni, de az oxigént nem bírták. A gáz parciális nyomása tökéletesen elegendő volt ahhoz, hogy a legénység bármelyik tagját másodperceken belül megölje.
A legalapvetőbb feladat, hogy a hajót visszahelyezzék a lánctalpakra. A módszert a folyó sodrása határozza meg. Az áramlásban dolgozni talán nem lehetetlen, de nehéz és veszélyes feladat. A védőruhás meszklinitákat erősen le kell terhelni, hogy egy helyben maradjanak, a köldökzsinór is nehezíti a munkát.
Persze megeshet, hogy ez csak időszakos folyó. Láthatóan az időjárás-változás hívta életre, és ugyanolyan hirtelen el is tűnhet.
Beetchermarlf nagyon jól tudta, hogy az időjárás és a klíma nem ugyanaz.
Ha csak időszaki folyóról van szó, „ideiglenesen” is túl hosszúnak bizonyulhat, mert a dhrawni év körülbelül nyolcszor olyan hosszú volt, mint a Földé, és több mint másfélszerese a Meszklinének.
Az emberi tudás azonban még hasznosnak bizonyulhat. Az idegenek már több mint fél dhrawni éve behatóan tanulmányozták a bolygót, egészében véve pedig sokkal régebbtől fogva. Valami elképzelésüknek kell lennie az évszakokról. A kormányos habozott, vajon ilyen kérdést fel szabad-e tennie az űrállomásnak, ha a kapitány sem tette meg. Igaz, azt megengedte, hogy beszélgessen az emberekkel, nem is kötötte ki, hogy miről.
Ha volt is megállapodás, hogy az Esket balesetén kívül egyéb dolgokról nem szabad beszélni az emberekkel, az információ Beetchermarlf szintjére nem jutott le. A fiatal kormányos majdnem meggyőzte magát, hogy felhívhatja az állomást, amikor megszólalt a rádió. Ráadásul sztenniül, bár a kiejtés hagyott kívánnivalót maga után.
— Dondragmer, igaz, hogy sok dolga van, de ha nem ér rá velem beszélni, örülnék, ha valaki más tudna. Benjámin Hoffman vagyok, asszisztens az állomás meteorológiai laboratóriumában, és két dologban szeretnék segítséget kérni. Szeretnék nyelvleckéket venni, azt hiszem nyilvánvaló, miért. Másrészt, idefenn a laborban elég kellemetlen helyzetben vagyunk. Egymás után kétszer igencsak mellélőttünk az előrejelzésekkel. Nagyon hiányzik a jó munkához szükséges részletes információ. Az állomás műszereinek felbontóképessége gyenge, lenn pedig nincs elég érzékelő. A Kwembly és a többi hajó sokat elhelyezett, de maga is tudja, a bolygó egészéhez képest milyen kicsit területen. Mivel a megbízható előrejelzés hasznos maguknak is, nekünk is, arra gondoltam, összeülnék az egyik tudósukkal, és megbeszélhetnénk az apró részleteket, talán időjárási mintákat is kidolgozhatnánk, hogy legalább a hajó környékére megbízható előrejelzéseket kaphassunk.
A kormányos kapott az alkalmon.
— A kapitány nem tartózkodik a hídon, Benjámin Hoffman.
Beetchermarlf vagyok, a szolgálatban lévő kormányos. Ami engem illet, nagyon szívesen gyakorolnám magával a nyelvet. Attól tartok, a tudósok egy darabig nem fognak ráérni; az idő nagy részében egyedül leszek. Van néhány problémánk, bár ön valószínűleg nem tudja a részleteket. A kapitánynak nem volt ideje mindezt elmondani az előző jelentésben.