— Talán más megoldás is akad — felelte Benj. — Keresek egy mérnököt, aki ismeri a rendszert. — Feleletre sem várva kifutott a szobából.
Egy mérnökkel tért vissza. A sztenniül nem tudók örömmel fedezték fel, hogy a mérnök se beszéli a meszkli-ni nyelvet, ezért Benjnek majd fordítania kell. Benj gyorsan bekapcsolta a mikrofont.
— Kapitány, a rögzítők nem mélyednek a hajófalba. A felület megsértése nélkül ki lehet húzni őket. Igaz, a visszahelyezéskor esetleg ragasztót kell használni a rögzítéshez. A taton el lehet vágni a rudat. Nem szuperkemény ötvözet, fűrésszel is boldogulm fognak. Miután levették a rudat, fel lehet fűteni, ha az energiadoboz egyenáramú kivezetőire csatlakoztatják. A konverterek beépített biztosítékai védenek a zárlattól. Mr. Katini?
— Így igaz — bólintott az alacsony, őszülő mérnök. Annak idején részt vett a hajó tervezésében és építésében, és egyike volt annak a nagyon kevés földinek, aki hosszabb időt töltött el a Meszklin szinte elviselhetetlen gravitációjú egyenlítőjén.
— Értem. — A meszklinita kapitánynak nem mindig sikerült a hangját az emberi fül számára hallható tartományban tartania. — Leszerelhetjük a rudat, és a konverter segítségével fűtőtestként használhatjuk a jég felolvasztására.
A konverter ettől még nem robban fel. Marad azonban két bizonytalan pont. Vajon vissza tudjuk-e majd kötni a rudat a rendszerbe a feladat elvégzése után? A ragasztóban nem bízom. Nem kockáztathatom a hűtőhálózat épségét. A Dhrawn közeledik a napjához, az idő tehát rövidesen melegre fordul.
Másodszor: ha a fém a jéggel érintkezik, vajon nem kerülnek-e veszélybe a jégbe vagy az olvadékba került társaim?
A mérnök azonnal válaszolt:
— A visszakötést nem lesz nehéz megcsinálni. Erősen össze kell nyomni a két fémvéget, s egy textildarabot kell ragasztani a kapcsolódási helyre. A ragasztóval valóban vigyázni kell, nehogy a két fémvég közé kerüljön, mert vezet.
A védőruhákban nem esik baja a társainak. Igen magas feszültségű áram kellene ahhoz, hogy egyáltalán megérez-zék, mert a meszkliniták testnedvei nem polárisak. — Kati-ni elhallgatott, várta Dondragmer válaszát. A többiek a képernyőt lesték. A kapitány földi nyelven előadott kérdései azokat is a képernyő elé csalták, akik — feladatuknak megfelelően — a többi képernyőt figyelték.
— Rendben — szólalt meg Dondragmer —, leszereljük a fémrudat, és megpróbáljuk fűtőszálként használni. Utasítom a személyzetet, hogy kezdjék el a rögzítőbilincsek kioldását. Az egyik kommunikátort felállíttatom odakint, azon figyelhetik, mint vágjuk át a rudat.
Ellenőrizzenek mindent, mielőtt bekötnénk á konverterbe. Lassan fogunk dolgozni, hogy hiba esetén idejében figyelmeztethessenek bennünket.
Nincs ínyemre a helyzet — nem szeretek olyan dolgokat csinálni, amelyeknek a kimenetelében bizonytalan vagyok. Nekem kell a parancsokat kiadni, és csak azt mondhatom, jó lett volna többet megtanulni a maguk tudományából és technológiájából.
Benj a másodperc töredékével előbb csapott le a mikrofonra, mint az anyja.
— Úgy hallottam, maga volt az első, aki megértette, mit jelent az igazi tudomány, és maga tette a legtöbbet a Főiskola beindításáért. Hogy érti azt, hogy többet is tanulhatott volna?
Easy közbevágott:
— Don, maga sokkal többet tud, mint én, és maga a parancsnok. Ha Katini az imént nem győzte volna meg, nem adta volna ki azokat a parancsokat. Hozzá kell szoknia ahhoz is, amit nem kedvel; megint valami újba ütközött. Ez a helyzet hasonló, mint ami ötven éve, jóval a születésem előtt történt, mikor hirtelen felismerte, hogy az általunk, idegenek által használt tudomány is tudás, ha más jellegű is, mint a meszklinitáké. Most pedig beleütközött egy újabb lénybe: senki, még egy parancsnok sem tudhat mindent, néha a parancsnokoknak is szüksége lehet tanácsra.
Fogadja el, Don, és nyugodjon meg!
Easy hátradőlt, és a fiára nézett, aki a szobában egyedül tudta követni anyja szavait. A fiú meglepettnek látszott.
Valaki felkiáltott:
— Hé! Mi történt a helikopterrel? Az összes szem Reffel képernyője felé fordult. Egy hosz-szú másodpercig csönd volt. Aztán Easy feleszmélt:
— Benj, jelentsd Dondragmernek. Én hívom Barlen< nant!
IX
ELLENTÉTES SZÁNDÉKOK
Az idő kitisztult a Telep fölött, az ammóniaköd is eltűnt az Alfa Zóna ismeretlen központi régióiban. A szél északnyugati szellővé csendesedett.
A csillagok erőszakosan pislogtak, de az átlátszó tető alatt dolgozó meszkliniták rájuk se hederítettek.
Barlennan éppen a laboratóriumban tartózkodott a Telep nyugati szélén.
Így Easy üzenete sem jutott el hozzá azonnal. A híreket írásban hozta Guzmeen küldönce, aki a parancs értelmében figyelmen kívül hagyta, hogy Barlennan megbeszélést tart. A küldönc a parancsnok élé csapta az üzenetet. A megbeszélés másik két résztvevője, Bendivence és Deeslenver kutatók, csöndben vártak, amíg Barlennan olvasott, testtartásuk azonban kíváncsiságról tanúskodott.
Barlennan kétszer is átfutotta az üzenetet, majd a küldönchöz fordult.
— Most érkezett?
— Igen, uram.
— Mennyi idő telt el Dondragmer előző jelentése óta?
— Nem sok, uram. Kevesebb, mint egy óra. A naplóban pontosan rögzítettük. Megnézzem?
— Nem olyan sürgős. Az utolsó hír szerint a Kwembly néhány órás sodródás után megfeneklett. Gondoltam, minden rendben megy, ha Guz nem küld több hírt. Befutottak a szokásos jelentések a szokásos időközökben?
— Nem tudom, uram, nem voltam szolgálatban. Ellenőrizzem?
— Nem szükséges. Egy darabig még itt maradok. Mond< ja meg a főnökének, több üzenetet ne küldjön utánam, csak gyűjtse őket.
— A küldönc eltűnt. Barlennan pedig visszafordult a tudósokhoz.
— Néha eszembe jut, nem lenne-e szükségünk jobb hírközlésre itt, a Telepen.
Bendivence vállrándításnak megfelelő mozdulatot tett.
— Éppenséggel meg tudnánk csinálni, amikor csak kívánja. Vannak jól működő telefonok a laborban. Az egész Telepet bekapcsolhatnánk, ha a fémet erre akarja felhasználni.
— Korai lenne. Maradjunk az eredeti fontossági sorrendnél. Tessék, olvassák el! A Kwembly befagyott, mindkét helikoptere eltűnt, pedig az egyik gép fedélzetén éppen működött a kommunikátor.
Deeslenver finom zümmögéssel nyilvánította ki meglepetését, és a táviratért nyúlt. Bendivence szó nélkül nyújtotta át. Deeslenver Barlennankoz hasonlóan kétszer átfutotta, mielőtt megszólalt volna.
— Ha a földiek legalább egy kicsit odafigyelnének, nyilván több információjuk is lehetne. Itt csak annyi áll, hogy Kervenser gépe nem tért vissza. Az őt kereső gép kommunikátora elhallgatott, a képernyő hirtelen elsötétedett.
— Egy lehetséges választ már tudok az utóbbira — jegyezte meg Bendivence.
— Gondoltam, hogy rájön — válaszolt a parancsnok. — A kérdés nem is az, hogy mi sötétítette el a képernyőt, hanem hogy miért éppen ott és akkor került rá sor. Reffel feltételezhetően használta a redőnyt. Jobb lett volna, ha ezt a trükköt még az Esket előtt találjuk ki. Sokat segített volna. Valamit biztosan meglátott, ami nem vágott egybe az Esket balesetének hivatalos verziójával. De mit? A Kwembly az Eskettől öt- vagy hatmillió kötélnyire feneklett meg. Talán az egyik léghajó kóborol arra, de miért? — Amíg a következő járat vissza nem tér Destigmettől, nem fogjuk megtudni — válaszolta Bendivence. — Engem viszont az érdekel, hogy miért nem előbb hallottunk Kervenser eltűnéséről. Miért kellett Reffelnek is kirepülnie, majd eltűnnie? Lehet, hogy Dondragmer túl későn jelentette a helyzetet az álloAiásnak?