A felderítő járművekhez hasonlóan a laboratórium is a kifinomultság és a barbárság keverékét mutatta. Az energiát hidrogénfúzió szolgáltatta, ám a kémcsövek háziipari termékek voltak. Az orbitális állomással szilárdtest elektromagnetikus adók tartották a kapcsolatot, ugyanakkor a kolónián belül az üzeneteket futárok vitték. Történtek ugyan lépések ennek megváltoztatására, de az emberek nem tudtak róla. A meszkliniták megértették a távírót, és talán képesek lettek volna olyan telefont szerkeszteni, amely egész hangtartományukat átfogja. De sem távírót, sem telefont nem építettek a Telepen, mert Barlennan az erők nagy részét arra a tervre összpontosította, amely Easy rokonszenvét is kiváltotta az Esket legénysége iránt. Nyílt vidéken távíróvezetéket fektetni nem könnyű dolog.
Barlennan egy szót sem szólt erről a „fentieknek”. Kedvelte az embereket, bár ebben nem ment olyan messzire, mint Dondragmer.
Tudatában volt meglepően rövid élethosszuknak, amely nem engedte, hogy jól megismerje azokat, akikkel dolgozott. Túl gyorsan cserélődtek a munkatársai. Vigyázott, nehogy az emberek, drommiak és pa-neskek megtudják, milyen hosszú életűek a meszkliniták: nem akarta, hogy ez zavarja a megbízóit. A Telepen alapvető szabály volt az élethosszról való beszélgetés kerülése. Soha nem lehet tudni, miképp viszonyul ehhez a kérdéshez a következő emberváltás. Az idegen lényeket a legtöbb meszklinita eredendően megbízhatatlannak tekintette; Dondragmer bizalma kivételes eset volt.
A B/T/Á tudósai, akik látták a kapitányt belépni, mindezt nagyon jól tudták.
— Valami baj van, vagy csak úgy benézett?
— Az előbbi — válaszolt Barlennan. Röviden vázolta Dondragmer helyzetét. — Szedjenek össze mindenkit, aki hasznos lehet, és jöjjenek a térképhez. — Átment abba a szobába, amelynek padlójára felrajzolták az Alfa Zóna „térképét”, és várt. Idáig csak a terület elenyésző részét sikerült felderíteniük. Most is úgy érezte, hogy még.nagyon-nagyon hosszú munka vár rájuk. A térkép mégis biztatóbb képet nyújtott, mint az űrállomáson lévő párja az embereknek, pedig mindkettő a felderítő járművek által bejárt ívet és a táj néhány részletét ábrázolta. A meszkliniták pókhálószerű fekete vonalai emberi idegsejtek rajzára emlékeztettek.
A meszkliniták által ismert és titokban tartott adatok főleg az Esket tartózkodási helyére vonatkoztak. Ezeket közvetlen emberi segítség nélkül szerezték és pirossal jelölték. Míg Barlennan a főnök, ebben a helyiségben nem lesz adóvevő.
Meglehetősen kevés adat állt rendelkezésére, akár piros, akár fekete. A Kwembly nyomát jelölő vonal magányosan kanyargóit. Barlennan kényelmes magasságba emelte teste első részét. Így szeme tizenöt centire került a talajtól. Kissé elszontyolodva meredt a térképre. A tudósok szállingózni kezdtek. A folyton túlzó Bendivence lépett be. A kapitány soha nem tudta eldönteni, túlzott pesszimizmusból vagy optimizmusból hív húsz kutatót a megbeszélésekre. A kapitánytól két-három méterre összecsoportosultak, és első részüket felemelve, udvariasan vártak.
— Utolsó jelentése szerint a Kwembly ezen a helyen tartózkodott. — Barlennan a térképre bökött. — Éppen egy hómezőn vágott keresztül, majdnem egynemű, de elég koszos vízhavon, legalábbis Dondragmer kutatói szerint.
— Borndender? — kérdezte egy hang. Barlennan igenlően csápolt, aztán folytatta:
— A hómező itt kezdődik. — Több mint egy métert mászott a hajót jelző ponttól. — Csak hézagosán ismerjük ezeket a hegyláncokat. Destigmet ballonjai még nem jutottak olyan délre, legalábbis nem tudunk érről, és Don repülői se láttak sokat belőlük. Nos, amíg a Kwembly a rutinkarbantartás miatt megállt, erős szél kerekedett, aztán ammóniaköd ereszkedett le. A hőmérséklet hirtelen megemelkedett, és egy folyón találták magukat. A szél nagyjából kelet felé sodorja őket. Milyen konstruktív javaslataik vannak? Miért szökött fel a hőmérséklet, és miért olvadt meg a hó? Az általuk jelzett legmagasabb hőmérséklet is messze a víz olvadáspontja alatt maradt. Honnan jön ez a szél? Meddig tart? A Kwembly az Alfa Zóna forró régiói felé sodródik, az Esket helyétől délre.
Egy pirossal sűrűn jelzett terület felé mutatott.
— Meg tudjuk-e határozni, meddig sodródnak? Nem akartam, hogy Dondragmer elmenjen erre az útra, és semmiképpen sem akarom elveszteni, még ha nincs is köztünk teljes egyetértés.
Segítséget kérünk az emberektől, de maguk is törjék a fejüket. Tudom, hogy önök is megpróbálták megfejteni a Dhrawn éghajlatának titkait. Van valami elképzelésük?
Hosszú csend következett. Még azok is hallgattak, akik különben szerettek cirkalmas beszédeket tartani. Túl régen ismerték Dondragmert.
— Táblázat! — kiáltotta az egyik tudós, és az ajtó felé araszolt. Fél percen belül már újra felbukkant a szobában.
— Meg tudom magyarázni a hőmérsékletet és az olvadást — jelentette ki.
— A felszín anyaga vízjég, a ködé ammónia. A hőmérséklet-emelkedést a találkozásukkor keletkezett hó okozta. Az ammónia-víz vegyületek olyan keverékeket alkotnák, amelyeknek az olvadáspontja felszökhet.
Az elgondolást gyöngéd fütty és ollóban végződő karok elismerő mozdulatai követték. Barlennan rájuk hagyta, bár néhány szót nem teljesen értett.
— Meg tudjuk-e állapítani ebből, hogy a Kwembly milyen messze sodródik?
— Nem. Ehhez szükség volna az eredeti hómező méreteinek ismeretére is. Mivel más hajó nincs a térségben, egyetlen reményünk az emberek által készített fotótérképek lehetnek. S tudja, hogy azok milyen kevéssé hasznosíthatók. Sokszor még a havat és a felhőt se lehet megkülönböztetni.
Meg aztán mindegyiket a mi ideérkezésünk előtt készítették.
— Azért próbálják meg — utasította Barlennan. — Ha szerencséjük van, legalább azt meg tudják állapítani, hogy a keleti hegyláncok elzárják-e a Kwembly útját. Ha igen, a hajó nem sodródhat százezer kötélhossznál távolabbra.
— Jó — mondta az egyik kutató —, ellenőrizzük őket. Ben, Dees, gyertek velem, ti jobban hozzászoktatok a fotóikhoz, mint én. — Eltűntek az ajtónyíláson keresztül. A többiek kis csoportokra szakadoztak, érveket mormogtak egymásnak, és izgatottan mutogattak a térképre meg a környező laboratóriumok irányába. Barlennan hosszú percekig várt, azután úgy döntött, hogy mederbe tereli a vitát.
— Ha a Don által keresztezett mező tiszta vízből áll, akkor arrafelé nagyon régen nem eshetett ammóniacsapadék. Miért változtak meg a dolgok olyan hirtelen?
— Majdnem biztosan az évszakokkal állhat összefüggésben — válaszolta az egyik tudós. — Csak találgatni tudok, de szerintem egy huzamosabb szélirányváltozás okozhatta a dolgot. A bolygó különféle részeiből érkező légáramlatok nyilván az érintett területek s főleg a hőmérséklet függvényében telítődnek vízgőzzel vagy ammóniával. A bolygó pályájának egyik pólusa majdnem kétszer olyan messze van a napjától, mint a másik, és a tengelye is sokkal dőltebb, mint a Meszkliné. Elképzelhető, hogy az év egy bizonyos szakában csak víz, máskor pedig csak ammónia esik a síkságon. A víz gőznyomása olyan csekély, hogy bár különös, miképp juthat víz a levegőbe ammónia nélkül, de semmi esetre sem lehetetlen.