Valahol a távolban vörös fények villództak az éjtszakában és megcsillogtatták az autó szélvédő üvegét. A fényeket rövid időközökben tompa dörgés követte, amely áttört a motor állandó búgásán.
Félóra múlva Davidov a munkavezető és az építkezéshez kijelölt munkatársa kíséretében megérkezett az építkezések északi részéhez, ahol minden emberi képzelőerőt felülmúló, hatalmasarányú munkák folytak.
A magas oszlopokról alávilágító ezres égők körül úgy kavargott a por, mintha köd szállt volna le, amely az építkezési részleg balszárnya felé egyre sűrűsödött. A gigantikus kotrógépek csikorgása, robaja, zakatolása egybeolvadt a meredek lejtőn százszámra lefelé robogó csillék dübörgésével, komoly teherpróbának vetve alá az emberi dobhártyát.
A lerakódott kőzetet már teljes mélységben átszelte a jövendő csatorna medre. Két oldalán tizenkét méter magasságú, simára faragott falak meredtek a magasba, amelyekről mintha borotvával metszették volna le a kiugró sziklatömböket. És a sima falakon szeszélyes vonalakként felizzottak a különféle rétegek sávjai. Vastag kavicsréteg, amely hajdan valóságos kő-lavinaként zúdult alá, váltakozott sárga homlokkal, csillogó gipsszel, kristályos csilláimmal.
Az éjtszaka, amely fekete palástként borította be a környező sztyeppét, itt mintha megszakadt volna, mint ahogy megszakadt maga a sztyeppe is. Új világ létesült itt, a megfeszített, gigantikus munka különös világa, egyszerűen letörölve a régi kazahsztáni sztyeppe sivár képét.
A porral belepett, lebarnult emberek ügyet sem vetettek Davidovra, amikor elhaladt mellettük. Zúzó kalapácsok zuhogtak hozzáértő kezekben, hogy játszi könnyedséggel zúzzák szét a kőkemény sziklát. A roppant mozgódaruk mint félelmetes vascsontvázak hajlongtak és forgolódtak nehézkesen a porban. Pótkocsikat vontató soktonnás teherautók nyüzsögtek a rakodó kombájnok körül, odatartva horpadt hátukat a végnélkül öml ő és elhordandó talajanyagoknak.
— Ez aztán az ásatás, Ilja Andrejevics! — kiáltott fel őszinte elragadtatással Davidov munkatársa.
A professzor bólintott és arcára élesedett mosoly telepedett. Már szólásra nyílt ajka amikor egy újabb, rettentő porfelleg mindent elborított és nehézzé, fullassztóvá tette a levegőt.
— Robbantás! — világosította fel a munkavezető, aki már edzve volt a hasonló váratlan kellemetlenségekkel szemben. — Egyszerre kidobtunk mintegy háromezer köbmétert. A nyolcadik munkaszakaszon puhítják a talajt a kotrógépek számára.
Davidov tekintete végigsiklott a csatornán, amely mellett elhaladt. Ez a csatorna nyílegyenesen, töretlen vonalban hasította át a sztyeppét. Északra egyre tágult és szélessége elérte a félkilométert. Ott akadtak rá az ősgyíkok temetőjére. Megszámlálhatatlan tömegben. Végig a csatorna egész hosszában, sőt valószínűleg még azon túl is láthatók voltak a megkövesedett csontok. Rendetlen összevisszaságban, egymás hegyén-hátán ékelődtek bele a lerakodott rétegekbe némi törmelékkővel keverten, mintegy nyolc méter mélységben. Egész csontvázra nem leltek, csak különböző nagyságú és fajú ősgyíkok szétszóródott csontdarabjaira. A kotrógépek gigantikus markai belemarkoltak e csodálatos maradványok százezreibe és egyengették, tisztították a csatorna térségét. És a szétszórtan heverő, megkövesedett csontok komoran sötétlettek a földhányás két oldalán a közeledő hajnal szürkületében.
A Nap már magasan járt az égen és tűző sugarai szinte égettek. A fekete csontok halmai úgy áttüzesedtek, mintha olvasztókemencében lettek volna.
— A szemlét befejezettnek nyilvánítom! — mondta Davidov, szüntelenül törölgetve verejtékező arcát. — Itt is ugyanaz a helyzet, mint a második részlegnél. Ez is valóságos tárháza a csontoknak. És innen északra, Bozabána mellett, a Csu jobbpartján, ahol húsz évvel ezelőtt végeztem kutatásokat, harminc kilométer hosszúságban a csontoknak még sokkal nagyobb tárháza található. Hasonlóan nagy temetők vannak az Ila és a Kara Tau folyók völgyében és Taskent körül. Ami azonban a legkülönösebb, a csontok mindenütt ilyen keverten, rendszertelen összevisszaságban hevernek és sehol egy egész csontváz vagy egy egész koponya. Az anyag csaknem teljesen alkalmatlan tanulmányozás céljára. Annyi azonban bizonyos, hogy az ősgyíkok e szétmosott temetőinek méretei felülmúlnak minden elképzelést.
— Van valamilyen új elgondolása e „halálmezőkkel” kapcsolatban, Ilja Andrejevics? — fordult a professzorhoz munkatársa. — A nyilvánosságra hozott munkáiban ön…
– Én értetlenül fejeztem ki magam! — vágott közbe hevesen Davidov. — Sőt nemcsak érthetetlenül, de helytelenül is. Akkoriban nem fogtam fel teljes nagyságában és nem alkottam tiszta képet a jelenségekről…
– És most, Ilja Andrejevics?
— Nem tudom, egyszerűen nem tudom! — jelentette ki határozottan Davidov. — De most már mennem kell. Ha három órán belül elindulok, estére Lugován leszek. A moszkvai vonat éjjel egykor indul…
– És én folytassam a megfigyelést?
— Természetesen. Szerezzen segítséget a csontok szétválogatásához. Talán akad valami a törmelékek tömkelegében, ami magyarázatul szolgál. Bár ha tovább folytatódnak a kőtömegek és a konglomerátok, nem valószínű, hogy megváltozik a kép. Én már nem fűzök különösebb reményt ehhez az építkezéshez. Az ötös számú részlegnél ugyan más jellegűek a rétegeződések. Homok, homokcsomók, homokkövek, majdnem teljesen kőmentesen. Lassú, nyugalmas lefolyású, sőt gyakran szél által odasodort rétegek. És Sztarozsilev féléves munkája alatt mégsem jelentett onnan érdekeset. Szegényke ott üldögél eredmény nélkül, mint aki végleg tehetetlen…
A jelöltek tágas tanulószobájában három fiatalember tartózkodott. Rátelepedtek az egyik asztalra és élénk beszélgetést folytattak egy leánnyal, aki a sarokban álló kis asztal mellett ült.
— A jelenlegi történelmi pillanat — fejtegette élénk taglejtésekkel az asztalon ülő fiatalember egyike, aki állandóan sűrű, vörös haját simogatta — sok tekintetben meghatározza az emberiség további sorsát. Az imperialisták a kezükben lévő atomenergiát Tarra akarják felhasználni, hogy elpusztítsák a civilizációt és a tudomány minden eddigi eredményét. A mi geológiánk és paleontológiánk nem tartozik jelenleg a legfontosabb tudományok közé és sokat töprengek, hogy jól választottam-e meg hivatásomat? Valahogy úgy érzem, mintha eltávolodtam volna a való élettől. Szeretnék azok közt helyet kapni, akik hazánkban az atomenergiát békés, építő célokra alkalmazzák. A szocializmus országában a fizikának a legjelentősebb, a legélenjáróbb tudományágnak kell lennie. Igaz Zsenya?
— Igaz! Így van! — helyeselt a leány és őszinte meggyőződés csendült ki hangjából. — De ha egyszer valakinek nincs tehetsége a matematikához? Én például rossz matematikus vagyok, hogyan foglalkozzam tehát a fizikával?
— Nem olyan fekete az ördög, mint amilyennek lefestik. Szerintem vannak a fizikának olyan ágai, amelyekhez egyáltalán nem kell nagy matematikai tudás… Mit ingatod fejedet? — fordult dühösen a mellette ülő jelölttársához, aki némán hallgatta a vitát.
A leánynak kapóra jött a váratlan segítség. Egyszerre felélénkült.
— De azért mégis csak érdekes tudomány a paleontológia! Nem mondom, a fizika fontosabb. Véleményem szerint azonban a paleontológia területén is nagy eredményeket lehet elérni. A tudás…