Az ajtó nagy zajjal feltárult és egy nyúlánk, jómegjelenésű leány lépett a szobába, kezében logarléccel.
— Gyerekek. Ilja Andrejevics megérkezett! — újságolta lelkendezve. — Most láttam az irodában! Azt mondta, mindjárt bejön hozzánk! Fel kell készülni! Miről beszélgettetek?
Zsenya az ajtó felé pillantott, mintha attól félne, hogy máris belép rajta a professzor.
— Komoly témát feszegettünk Mihaillal…
— Tudom, hogy mi az! Ismerem már a ti komoly témátokat!. Ott hagyjátok a paleontológiát és átpártoltok az atomenergiához! Mert itt elsikkad a tehetség, a nélkül, hogy valaha is elismernék! — Tamara hangja élesebbé vált. — Gyerünk, kérdezzük meg Ilja Andrejevicset, mi a véleménye erről a kérdésről! Úgy hírlik, ha dühös, nem nagyon válogatja meg a szavait…
— Elment az eszed, Tamara? — förmedt rá idegesen Mihail. — Hogy lehet a szemébe mondani egy nagy tudósnak, hogy mi jelentéktelennek tartjuk a tudományát? Mi, a saját jelöltjei.
– Én mégis megkérdezem! — húzta ki magát Tamara. — Egyszer végre pontot kell tenni beszélgetéseitek végére. Te állandóan gyötröd Zsenyát a fejtegetéseiddel! Nos, ebből már elég…
Az ajtó felől határozott kopogtatás hallatszott. Mihail azonnal leugrott az asztalról, amelyen ült. Zsenya akaratlan mozdulattal igazgatta meg a haját.
Davidov lépett be. Barátságosan mosolygott, kedves közvetlenséggel köszöntötte tanítványait, aztán néhány szóval elmondotta utazása történetét.
– És most ti meséljetek! — lépett közelebb. — Milyen eredményeket értetek el és van-e valami kérdeznivalótok? Nos, kezdjük talán magával, Tamara Nikolajevna!
Tamara szép arcán sokatmondó mosoly suhant át.
— Szeretnék egy általános jellegű problémáról érdeklődni, Ilja Andrejevics! — kezdett beszélni Tamara. — Van egy kis ideje?
Mihail a professzor hátamögött komikus fintorokkal, fenyegető pillantásokkal igyekezett Tamarát eltéríteni szándékától.
— E pillanatban nincs sürgősebb dolgom… — felelte Davidov És ahogy maguk is tudják, szívesen veszem, ha kérdésekkel fordulnak hozzám!
— Ilja Andrejevics. Mihail… illetve mi mindnyájan azt vitattuk meg, vajjon helyesen választottuk-e meg hivatásunkat? Vajjon helyes-e, ha a mai világban kiásott csontokkal foglalkozunk… Mihail azt mondja… át kellene térnünk a fizikára… És mi meghallgattuk Petrov előadását… nem értettük meg teljesen, de azért rettentően érdekes volt! — Tamara mindezt, ha kissé akadozva is, de egyetlen lélegzetvételre mondta el. Most elfulladt, levegő után kapkodott és gyorsan befejezte mondanivalóját. — Én azt akartam megkérdezni, mi a maga véleménye erről a kérdésről? Mit tanácsol nekünk?
Davidov mosolygó arca elkomolyodott, szemöldöke közé ráncok ugrottak. De azért, Tamara várakozása ellenére, a haragos kitörés elmaradt. Davidov nyugodt mozdulattal előhúzta cigarettatárcáját.
— Az ablak nyitva van, tehát rágyújthatunk. Szóval nézzük csak! A kérdés komoly! Én jól megértem magát. A technika óriási változásainak korszakában azok a tudományok, amelyek — hogy úgy mondjam — nem állnak az érdeklődés homlokterében, valóban nem tűnhetnek fontosnak. Érthető, hogy az ifjúság állandóan ingadozik a már elsajátított hivatását illetően. A maguk korában talán én is ingadoznék. De mondok valamit…
Meggyújtotta a szájában tartott cigarettát. Kifújta a füstöt, aztán elgondolkozva bámult a felszálló kékes füstbe.
— Az emberek — folytatta lassan tagolva a szavakat Davidov — különböző módon választják ki a tudománynak azt az útját, amelyet követni akarnak. Néha a véletlen sodorja őket, néha egyszerűen csak azzal akarnak foglalkozni, amihez éppen kedvük van. Elismerem, hogy néha nagy sikerrel, jó eredménnyel. De én ezeket mégsem tartom igazi tudósoknak. A tudományos pálya kiválasztásánál, véleményem szerint, az egyéni hajlam, a tehetség, a rátermettség a döntő szempont. Csak akkor, ha az agyatok követelni fogja a tudást, ha úgy kapkod utána, mint fuldokló a szalmaszál után, csakis akkor lesztek a tudomány igazi alkotói. Ha nem ismertek akadályt az előrehaladásban, ha egyéniségtek összeolvad a tudománnyal. Kezdetben én is ingadoztam. Diplomáim szerint mérnök vagyok, szeretem a technikát és alaphajlamom mégis a történelem felé vonz. És íme, én a föld régi történetével és életével foglalkozom.
Hogy jól, vagy rosszul teszem-e, nem tudom. De teljes egészében betölti életemet. Nagy kár, hogy nem vagyok fizikus és nem alkotok a jelen számára semmi fontosat, de itt a lényeg az érdeklődési köröm és képességeim kombinációjában van, amelyek jóval nagyobb eredményt hoznak, ha harmonizálnak a választott úttal. Ti meg nagyon féltek a képzelgésektől, a nem-teljesértékűségtől. Állandóan előttetek lebeg a kérdés, hogy érdemes-e? Érvényesülni akartok! Még a pénz is értéknek számít előttetek! Nem, nem kell tudományunk jelentőségét lekicsinyelni! A mi tudományunk holnapja távolabb van, mint a tudomány más ágaié. Sokkal később hoz eredményeket, mint a többi tudományok és csak abban az esetben, ha szorosan kapcsolatban állunk magával az emberrel. A mi szervezetünk idők folyamán kifejlődött bonyolultabb kombinációi a haltól, a fejlődés magas fokán álló emlősállatokig mutatkozó evolúciós rétegeződésnek. És igazán megérteni az ember biológiáját minden egyes evolúciós lépcső tanulmányozása nélkül nem lehet. Pedig teljes egészében ennek megértése biztosítja a jövőt, és egyúttal az embernek, mint fajtának megőrzését és még sok minden mást. Most még e kérdések nagy távolságban lebegnek tőlünk, de naponként közelebb kerülnek hozzánk. És mi a számukra készítjük a tudás pontos, megbízható, szilárd alapjait. Már csak azért sem hagyhatjuk abba munkánkat, mert azoknak, akik a jövőt építik, elengedhetetlenül szükségük van kultúrára, tudásra, és a látókör általános kiszélesítésére. A tudomány fejlődésének megvannak a saját törvényei, amelyek nem mindig esnek egybe a jelen gyakorlati követelményeivel. És a tudás nem lehet a jelen ellensége, de nem is mozoghat csak a jelenben. A tudósnak az élen kell járnia, különben nem tudós, csak hivatalnok. A jelen nélkül — fantaszta, a jövő nélkül — tökfejű. De hisz ezt már Nagy Péter is jól tudta. Emlékezzetek csak arra az utasítására, amit a kiásott csontok rendszeres gyűjtésére adott ki, mégpedig akkoriban, azokban a nehéz időkben, egy szegény, kultúrálatlan országban!
Davidov eloltotta cigarettáját és hanyagul a padlóra dobta. Tanítványai nem vették észre ezt a mozdulatát. Zsenya áthajolt az asztalon, úgy bámulta Davidovot. Tamara felemelt fejjel, diadalmas tekintettel nézett a lesütött szemű Mihailra.
— Most nézzük meg az érem másik oldalát — folytatta Davidov. — Itt sem szabad eltúlozni a dolgokat. Az atomfegyver ereje feltétlenül nagyon nagy, de semmi esetre sem teljesérvényű. A civilizáció pusztulásáról beszélni és közömbösen legyinteni nem szabad, mind ahogy azt nyugaton a legtöbb értelmiségi teszi és igyekszik tétlenségét igazolni. Azonkívül a kultúra ott most erősen elmarad a technika mögött. Az emberek egyre nagyobb hatalmat nyernek a természet felett, miközben elfeledkeznek magának az embernek neveléséről és átalakításáról, és gyakran alig jutottak túl elődjeik öntudatának társadalmi színvonalán. Ti, szovjet ifjúság, a kultúráért, az emberiség boldog jövőjéért akartok harcolni. Nos, akkor higgyetek országunk hatalmában, és ingadozás nélkül haladjatok a kiválasztott úton! Lehet, hogy — sajnos, elég hamarosan — új óriási háború tör ki, amely eldönti az új és régi között fennálló ellentéteket. Amikor mi hivatásunkat teljesítjük, kultúránkért fogunk harcolni, amelynek megmentése a technikát teljes egészében birtokló barbárságtól — hálás feladat! Aztán el tudjátok-e képzelni, mit is jelent jelenleg az atomenergia? A kilencvenkét elem nagyrésze alig-alig rendelkezik tartós maggal. Ahhoz, hogy szétromboljuk őket, túlságosan nagy energiát kell mozgósítanunk, nagyobbat, mint amekkorát bomlásukkor kapunk. És ez nem véletlen. Bolygónk anyaga — kialakulásának milliárd évei alatt — mint ahogy a többi bolygóké is, a csillaganyagok változási folyamataiban mintegy kiválasztódott. Minden, ami nem tartós, széthullt, elégett, vagy átalakult tartós formájúvá. A szélbomlás szempontjából kevésbbé ellenálló elemek a Mendelejev táblázat[12] elején szereplő elemek, mint például az oxigén vagy a szén. Az atomgép ezekkel az elemekkel kapcsolatban csak akkor működik, ha roppant tömegben vannak jelen, hihetetlen hőfok és nyomás mellett. A csillagok energetikáját éppen ezek az elemek képezik. Egyelőre még nem tudjuk felhasználni őket, és szerintem egyhamar nem is fogjuk tudni, csak abban az esetben, ha a reakcióláncolatuk részére elegendő mennyiségi feltételek állnak elő. Jelenleg eljutottunk a Mendelejev-táblázat legnagyobb atomsúlyú elemei reakcióláncolatának felhasználásáig. Ez se véletlen. A legnehezebb elemek nagyon gazdagok neutronban[13] és könnyen szétbomlanak, miközben neutron reakció[14] láncolatot hoznak létre, — azt az egyedüli reakció láncolatot, amely jelen pillanatban technikailag hasznosítható. És ez a bomlás korántsem fogható fel az atom teljes felbomlásának. A nehéz elem atomja mintegy két részre szakad, amelyeknek mindegyike megfelel a Mendelejev-táblázat valamelyik középső elemének. Így szabadul fel az az erő, amely az atombomba energiáját alkotja. Ez még mindig nagyon távol van a teljes bomlástól és nem kevésbbé távol a tartós elemek reakció láncolatától.
12
Mendelejev táblázat = a vegyi elemek periodikus rendszere, amelyet Mendelejev az atomok vegyi és fizikai sajátosságainak összegezése alapján állított össze.
13
neutron = az atomanyag alkotó része, amelynek nincs elektromos töltése, de súlya egyezik a protonnal, az atomanyag pozitív töltésű anyagával.
14
neutron reakciók láncolata = az a reakcióláncolat, ami az atommagvak szétbomlásakor, ennek következményeként jön létre.