Ezen a bolygón talán az a legszebb, hogy a lakosság fele a gyengébb nem tagjaiból kerül ki.
Csak az tudja ezt igazán értékelni, aki maga mögött tud legalább egy hosszú űrjárőr-szolgálatot. Hihetetlen vágy fogott el minket az után a hatórás őrszolgálat után, hogy élvezhessük a kitüntetést. Két órán keresztül a harmincas zsilip előtt állni, és a fülünket hegyezni, hogy mindent meghalljunk, amit csak egy női hang mondhat. Azt hiszem, könnyebb lenne egy olyan hajón szolgálni, ahol csak férfiak vannak… Ennek ellenére a Rodger Youngot választanám. Csodálatos érzés tudni, hogy valóban létezik az a legfőbb jó, amiért harcolunk, és a női nem nem csak lázas fantáziánk szüleménye.
A civilek ötven százalékán kívül nő volt a Sanctuaryn állomásozó Szövetségi Erők negyven százaléka is. Ha mindezt összeszámolod, akkor látod, hogy sehol, a feltárt világegyetemben nincs még egy ilyen gyönyörű hely.
Ezekhez a szenzációs adottságokhoz társulnak még azok a mesterséges adalékanyagok, amelyekkel megpróbálják megédesíteni a kimaradásainkat és a szabadságot. Úgy tűnik, a legtöbb civilnek egyszerre két foglalkozása is van: karikás a szemük, mert egész éjjel a bárokban mulatnak, csakhogy kellemesebbé tegyék a szabadságos katonák idejét. A bázisról a város felé vezető Churchill Road mindkét oldalán házacskák sorakoznak, ahol egy egyenruhás könnyedén megszabadulhat a pénzétől, amit amúgy sem tudna értelmes dolgokra költeni. Kánya bánja, hiszen költekezés közben felfrissülünk, szórakozunk, és végig szól a zene.
Ha valakinek mégis sikerül keresztülverekednie magát az ilyen csapdák útvesztőjén, miközben alaposan megpumpolták, és nem maradt egy fillérje sem, akkor ott vannak a város egyéb, szinte ugyanennyire kellemes létesítményei (ahová lányok is járnak), amelyeket a hálás lakosság díjmentesen bocsát a fegyveres erők rendelkezésére. Ezek sokban hasonlítanak a vancouveri szórakoztató központra, csak éppen nagyvonalúbbak és vendégszeretőbbek.
Sanctuary és az itteni nagyváros, Espiritu Santo olyan nagy hatással volt rám, hogy komolyan eljátszottam a gondolattal, a Szövetségi Szolgálat lejárta után itt fogok letelepedni. Végül is nem tök mindegy nekem, hogy az utódaim (már ha lesznek ilyenek) huszonötezer év múlva ugyanolyan zöld csápokkal ékesítve rohangálnak, mint mindenki más, vagy pont úgy fognak kinézni, ahogy én magam is kinéztem? Ez a tojásfejű fickó a kutatóállomásról azzal sem tudott rám ijeszteni, hogy sugárzás nélkül nincsen fejlődés, mivel nekem úgy tűnik (ha alaposan szemügyre veszem a környezetemet), hogy az emberi faj éppen most jutott fel a fejlődése tetőpontjára.
Valószínűleg egy kultúrált varacskos disznó úr pontosan ugyanezt gondolja egy varacskos disznó hölgyről, de hogyha így van, akkor mindkettőnknek igaza lehet.
A szórakozásnak még számos, egyéb módja is akadt. Nagy örömmel gondolok vissza arra a kellemes estére, amikor baráti eszmecsere alakult ki egy csapatnyi Róka és a szomszéd asztalnál helyet foglaló matrózok között (nem a Rodger Young személyzetéhez tartoztak). Élénk csevegésünk talán egy cseppnyit túl hangos volt, mert megjöttek a rendészek, és kábító fegyverekkel vetettek véget a társalkodásnak, amikor éppen azon voltunk, hogy most már előállunk a hatásosabb érvekkel is. A vitázásnak nem voltak következményei, már ha eltekintünk attól, hogy ki kellett fizetnünk a szétvert berendezést. A bázis parancsnokának ugyanis az volt a véleménye, hogy egy szabadságos katona megengedhet magának néhány apróbb kihágást, amennyiben nem követi el a „harmincegy pofára esés” valamelyikét.
A lakóbarakkok is rendben voltak — nem túl fényűzőek, de kellemesek, a konyha pedig napi huszonöt órán keresztül üzemelt, és minden munkát a civilek végeztek el. Nem volt itt reggeli sorakozó, sem takarodó. Élvezhettük a százszázalékos szabadságot, az pedig külön felüdülést jelentett, hogy ha nem akartál, akkor nem kellett a kaszárnyában lakni. Én azért bent aludtam, mivel megfontolatlan pénzpocsékolásnak tartottam, hogy hotelben lakjak, amikor a laktanyában ingyen is kaptam egy puha, tiszta ágyat. Ezernyi más módja is akadt annak, hogy elköltsem a pénzemet. Az pedig egy rendkívül kellemes ráadásnak számított, hogy a nap itt egy órával tovább tart, mint a Földön, mivel így kilenc órát aludhattam, mégsem kellett semmit sem elmulasztanom a következő nap örömeiből. Rengeteget aludtam, igyekeztem bepótolni azokat az órákat, amikkel a Hangyaboly Hadművelet óta mínuszban voltam.
A laktanyát nyugodtan lehetett volna hotelnek is nevezni. Az altisztek szárnyában Ace-szel ketten birtokoltunk egy sajátszobát. Egyik reggel, amikor a szabadságom sajnálatos módon a vége felé közeledett, arra ébredtem, hogy Ace ott áll az ágyam végénél, és megpróbál felrázni. Korán volt, a nap éppen csak, hogy feljutott pályája csúcsára.
— Talpra katona, mintha élnél! Támadnak a csótányok!
Megmondtam neki, hogy mit kapjanak be a csótányok.
— Akkor inkább menjünk be a városba — erősködött.
— Le vagyok égve.
Előző este ugyanis a kutatóállomás egyik vegyésznőjével, egy elragadó kis tündérrel randevúztam. A kislány a Plútón futott össze Carllal, barátom pedig megírta nekem, hogy feltétlenül hívjam fel, ha egyszer Sanctuaryra vet a sors szeszélye. Ez a karcsú, vörös hajú kislány a drága dolgokat kedvelte. Carl valószínűleg felvilágosította, hogy az egészségesnél jóval több pénzem van, mert a cicus úgy döntött, hogy itt az ideje megismerkedni a helybeli pezsgő-különlegességgel. Nem akartam rossz fényben feltüntetni a legjobb barátomat azzal, hogy beismerem, csak annyi pénzem van, amennyit a kincstár zsoldként kiutalt. Így aztán pezsgőben fürdettem a leányzót, míg én azt a löttyöt kortyolgattam, amiről azt állították, hogy friss ananászlé (egy nagy frászt volt az). Az este azzal ért véget, hogy gyalog mehettem hazáig, a katonáknak sajnos nem jár ingyen taxi. Ennek ellenére megérte ez az este. Végül is mi a fenét jelent a pénz? Természetesen arról a pénzről beszélek, amit akkor költünk el, ha nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap.
— Emiatt ne fájjon a fejed — felelte Ace —, tudok kölcsönadni — tegnap este rám mosolygott Fortuna. Összefutottam egy matrózzal, aki nem tudta, hogy nagy hiba velem leülni kártyázni.
Így aztán felkeltem, lezuhanyoztam és megborotválkoztam, aztán pedig az ebédlőben beálltunk a sorba, és beborítottuk a tálcánkat fél tucat tojással, szalonnával, sült krumplival, meg lángossal, és különféle édességekkel. Ezután bementünk a városba megebédelni. Meglehetősen meleg volt, amikor a Churchill Roadon baktattunk, így Ace azt javasolta, hogy üljünk be egy kocsmába kicsit felfrissülni. Ananászlevet rendeltem, de megint csak pancsolatot kaptam, igaz, ez legalább hideg volt. Nem lehet minden tökéletes.
Dumáltunk erről-arról, és Ace fizetett még egy kört. Ezúttal eperlével próbálkoztam, de azt is porból csinálták. Ace a poharába bámult, aztán megkérdezte:
— Gondoltál már arra, hogy beállj hivatásos tisztnek?
— Mi van? — kérdeztem döbbenten. — Meghülyültél?
— Komolyan mondom. Figyelj, Johnnie! Ez a háború szerintem még eltart egy darabig. Mindegy, hogy mivel tömik a hátországban a propagandisták az emberek fejét, te meg én, itt a fronton tudjuk, hogy a csótányok nem adják fel olyan könnyen. Miért nem próbálsz meg hosszú távra tervezni? Ha már úgyis egy zenekarban kell játszanod, akkor csak jobb, ha te vagy a karmester, és nem az üstdobot kell cipelned.