Megnyomott egy gombot a tolókocsiján, és belebeszélt a semmibe:
— Miss Kendrick, milyen jegyet kapott Byrd kadét az utolsó szemeszterben katonai jogból?
A válaszra egy pillanatot sem kellett várni.
— Kilencvenhárom százalékot, parancsnok.
— Nagyon köszönöm.
Az ezredes folytatta.
— Értik már? Én bármit aláírok, amit Miss Kendrick előtte már szignált. Nem is akarom tudni, hány olyan papírra írtam rá a nevemet, anélkül, hogy halványan is sejteném, mi állhatott rajta. Mondja csak Mr. Byrd… ha ebben a pillanatban holtan rogynék össze, tovább intézhetné Miss Kendrick az ügyeket úgy, ahogy eddig is szokta?
— Hát, izé… — Birdie-n látszott, hogy zavarba jött —, úgy vélem, hogy a rutinügyekben a szükséges lépéseket ugye…
— Egy nyavalyát! Még tollat sem vehetne a kezébe — mennydörgött a parancsnok. — Csak ha Chauncey ezredes megmondta neki, mit csináljon — úgy, ahogy azt ő elképzeli. Miss Kendrick egy rendkívül értelmes nő, aki érti azt, amit ön nyilvánvalóan nem tudott felfogni. Vagyis hogy nem rendelkezik semmilyen hatalommal sem, mivel nem része a parancsnoki láncolatnak, az irányítás hierarchiájának.
A rangsor és a parancsnoki hatáskör nem pusztán üres frázisok, hanem valós fogalmak. Kemények, mint egy ökölcsapás. Ha magukat tisztjelöltként küldenem a csatába, akkor legfeljebb az elöljáróik parancsát továbbíthatnák a csapatnak. Ha a bevetés során meghalna a szakaszvezetőjük, és önök kadétként valamit megparancsolnának egy közkatonának — valami értelmeset, egy okos és jó parancsot —, akkor ezzel túllépnék a hatáskörüket, és a katona hibát követne el, ha engedelmeskedne maguknak. Azért, mert egy kadét számára nincsen hely a parancsnoki hierarchiában. A tisztiiskolás szervezeti szempontból nem létezik, nincsen rangja, sőt, nem is katona. Ő csupán egy diák, akiből valamikor katona lesz — vagy katonatiszt, vagy az, ami azelőtt volt. Bár fegyelmi szempontból a hadsereg kötelékébe tartozik, ennek ellenére nem tagja a seregnek. Ezért…
— Egy senki. Egy nagy nulla. Ha pedig egy kadét — egy tisztjelölt — nem tagja a seregnek, akkor…
— Ezredes úr!
— Igen, mondja fiatalember! Mr. Rico.
Magamat is megleptem azzal, hogy félbeszakítottam az ezredest, úgyhogy most folytatnom kellett.
— De ha egyáltalán nem tartozunk a sereghez, akkor rohamosztagosok sem vagyunk, uram?
Egy pillantást vetett rám.
— Ez kellemetlenül érinti önt?
— Én… hát… nem állítanám, hogy tetszik nekem, uram.
Egyáltalán nem tetszett a dolog. Mintha meztelen lettem volna.
— Értem.
Nem látszott elégedetlennek a kérdésem miatt.
— Hagyja csak, fiam, majd én törődök a státusának jogi vonatkozásaival.
— De…
— Ez parancs! Elméletileg ön nem rohamosztagos. De a Mobil Erők nem feledkezett meg önről. Az M.E. sohasem felejti el a tagjait, mindegy, hogy hol vannak, vagy hogy mit csinálnak. Ha most holtan rogyna össze, akkor a hamvait tartalmazó urnára azt írnák, hogy Juan Rico hadnagy, Mobil Erők, a…
Nielssen ezredes egy pillanatra elhallgatott.
— Miss Kendrick, melyik hajóról vezényelték Mr. Ricót a tiszti iskolára?
— A Rodger Youngról.
— Nagyon köszönöm.
Folytatta:
— A Rodger Young csapatszállító korvettről vezényelve a tiszti iskolára. A Mobil Erők első hadosztályának harmadik ezrede, a George század második szakasza — a Rókák — idézte fejből, mihelyt meghallotta a hajóm nevét.
— Jó csapat, Mr. Rico. Büszke és rettegett. A katonakönyvét visszajuttatnánk az egységéhez, hogy búcsút vehessenek öntől, és a neve ezzel a ranggal szerepelne az emléktáblán. A halott kadétokat éppen ezért léptetjük elő mindig tisztté — hogy visszaküldhessük őket a bajtársaiknak.
Megkönnyebbültem, és elfogott a honvágy, így aztán nem hallottam pár szót.
— …és ne szakítson félbe, amikor beszélek. Halottként is visszatérhet a Mobil Erőkhöz, oda, ahová tartozik. A vizsgabevetésük során ideiglenesen kinevezzük magukat tisztté, mivel egy éles bevetésen nincs szükségünk kívülállókra. Harcolni fognak — parancsokat kapnak — és parancsokat adnak. A beosztottjaik pedig engedelmeskednek ezeknek az érvényes parancsoknak, mivel önöknek rangjuk van, és parancsuk arra, hogy ebben az egységben szolgáljanak, így aztán minden parancs, amelyet az önökre ruházott kötelezettségeknek eleget téve kiadnak, ugyanolyan súlyos lesz, mintha csak a hadsereg főparancsnoka írta volna alá.
Ezenkívül pedig — folytatta —, készen kell állniuk arra, hogy önökre száll a parancsnoklás felelőssége, mihelyt helyet kapnak a parancsnoki hierarchiában. Ha önöket egy egyetlen szakaszból álló harcoló egységhez osztják be — ahogy a dolgok manapság állnak, ennek igen nagy az esélye —, és éppen az egyikük a szakaszparancsnok helyettese, amikor az meghal, nos, akkor az egyik pillanatról a másikra az illető lesz az egység parancsnoka!
Megcsóválta a fejét:
— Nem egy megbízott szakaszparancsnok, nem egy tisztiiskolás, aki a harcászati gyakorlatot vezényli! De nem is egy „kiképzendő beosztott tiszt”. Hirtelen ő lesz az „Öreg”, a főnök, a frontszakasz parancsnoka, a rangidős tiszt. Ekkor majd döbbenten állapíthatják meg, hogy embertársaik kizárólag csak önre támaszkodhatnak. Arra, hogy megmondja nekik, mi a teendő, miként harcoljanak, hogyan hajtsák végre a harcászati megbízatásukat, de azt is, hogy miként kerüljenek ki élve a válságos helyzetből. A másodpercek telnek, és katonák a parancsnok határozott hangjára várnak. A döntéseket meghozó, a helyes parancsokat kiadó hang pedig az önök hangja lesz. Nem csak értelmes dolgokat kell mondaniuk, de az is számít, hogy miként teszik ezt. Megnyugtató, határozott hangra van szükség. Uraim! Szinte biztos, hogy nehéz helyzetben lesznek. Kutyaszorítóban! Egy bizonytalan, hisztérikus hang a világegyetem legjobb alegységét is a rémült nyulacskák fejetlen, fegyelmezhetetlen csordájává változtathatja.
Az egész könyörtelen teher minden figyelmeztetés nélkül szakad majd az önök nyakába. Azonnal kell majd cselekedniük, és csak Istennek tartoznak felelősséggel. Ne várjanak arra, hogy Ő foglalkozzon a taktikai kérdésekkel! Ez az önök feladata. Az Úr csak annyit segít maguknak, amennyit önök segíthetnek a katonáknak. Vagyis, hogy erőt adnak nekik azzal, hogy nem engedik érződni a pánikot a hangjukban.
Az ezredes rövid szünetet tartott. Hirtelen kijózanodtam, és Birdie is hihetetlenül komoly képet vágott. Rettenetesen fiatalnak tűnt. Hassan homlokán ráncok jelentek meg. Azt kívántam, hogy bárcsak újra a Rodger Young fedélzetén lehetnék, nem lenne ilyen sok csík a zubbonyomon, és együtt mulathatnék a Rókákkal. Nem is olyan rossz az osztagparancsnok-helyettes munkája. Ha jobban belegondolunk, akkor tulajdonképpen sokkal egyszerűbb meghalni, mint helyesen gondolkozni.
A parancsnok folytatta:
— Eljött az igazság pillanata, uraim. Sajnálatos módon a hadtudomány a tűzkeresztségnél nem ismer jobb módszert arra, hogy megkülönböztesse az igazi katonatiszteket a megszólalásig hasonlító hasonmásoktól. Az igaziaknak sikerül — vagy belepusztulnak. A hitványak összetörnek.
Néha összetörnek, és úgy halnak meg. Ám a tragédia nem a haláluk, hanem a többiek elveszítése… azoké a férfiaké, őrmestereké, tizedeseké, közlegényeké, akik nem mondtak csődöt, csupán abban voltak hihetetlenül balszerencsések, hogy egy tehetségtelen valakit állítottak az élükre.
Megpróbáljuk kiküszöbölni a dolgot. Először is ott a szabály, hogy tiszti iskolára csak kiképzett katona jelentkezhet. Egy hétpróbás veterán, aki már bizonyított a csatában, aki már túl van egy seregnyi éles bevetésen. A történelem során egyetlen hadsereg sem tartotta magát következetesen ehhez az irányelvhez, bár néhányuknak egészen hasonló volt az elképzelése. A letűnt korok nagy katonai akadémiái — Saint Cyr, West Point, Sandhurst, Colorado Springs — meg sem próbáltak bevezetni egy ilyen szabályt. Fiatal civilekkel kezdtek foglalkozni, kiképezték őket, tiszti rangot adtak nekik — azután pedig, anélkül, hogy átmentek volna a tűzkeresztségen, kiküldték őket a csatatérre, hogy ott más férfiakat irányítsanak… Sokszor már csak későn derült ki, hogy az ifjú, „talpraesett” tiszt valójában egy idióta, hisztérikus anyámasszony katonája.