De mit csinálnak azok a tisztek, akiknek nem harcolnak az alárendeltjei?
Csupán páváskodnak, ez teljesen nyilvánvaló — mint a tiszti klub ügyeletes tisztje, mint fegyelmezőtiszt, mint sporttiszt, mint ER. tiszt, mint szabadidő felelős, mint ellátótiszt, mint szállítási felelős, mint igazságügyi tiszt, mint tábori lelkész, mint tábori lelkész helyettes, mint a tábori lelkész helyettesének a helyettese, mint a bármilyen-elképzelhető-baromságért-felelős tiszt. Még óvodatisztek is léteztek!
Az M.E.-ben az ilyen feladatokkal a csapattisztek az egyéb kötelességeik mellett foglalkoznak, vagy pedig, ha igazi munkáról van szó, akkor a harcoló egységek demoralizálása nélkül jobban és olcsóbban el lehet őket intézni, ha civileket bízunk meg az elvégzésükkel. A huszadik századbeli nagyhatalmak seregeiben annyira megduzzadtak az ilyen adminisztratív vízfejek, hogy az igazi tiszteket, akik a harcoló egységek élén álltak, külön jelvénnyel kellett megkülönböztetni az irodai huszárok hordáitól.
A háború előrehaladtával mind kevesebb tisztünk maradt a feladatok végrehajtására, mivel a tisztek elhalálozási aránya különösen magas… és mert az M.E. sosem nevez ki valakit tisztnek csak azért, hogy betölthessen vele egy megüresedett szolgálati helyet. Hosszú távra nézve minden újoncezrednek ki kell termelnie a megfelelő mennyiségű katonatisztet, ám a leendő tisztek arányát nem lehet megemelni anélkül, hogy ne csökkentsük a minőségi elvárásokat. A Tourson hajózó haderőnek 13 tisztre lett volna szüksége — hat szakaszparancsnokra, két századparancsnokra, két századparancsnok-helyettesre, egy harccsoport parancsnokra az ő vezérkari helyettesével és az adjutánsára.
Ezzel szemben csak hat tisztünk volt… és én.
A Tours rohamosztagosainak szervezeti felépítése:
a fél zászlóalj erői
Blackstone kapitány („első csákó”)
helyettes főtörzsőrmester
C század
Warren Varjai
Warren főhadnagy
Első szakasz — Bayonne főhadnagy
Második szakasz — Sukarno hadnagy
Harmadik szakasz — N'gam hadnagy
D század
Blackie Bikái
Blackstone kapitány („második csákó”)
Első szakasz — Silva főhadnagy (kórházban)
Második szakasz — Khoroshen hadnagy
Harmadik szakasz — Graham hadnagy
Tulajdonképpen Silva főhadnagy keze alatt kellett volna szolgálnom, de őt szolgálatra jelentkezésem napján kórházba szállították, mert valamilyen rettenetes görcsök vettek erőt rajta. Ez még nem jelentette azt, hogy minden további nélkül átvehettem a szakaszát. Egy próbaidős alhadnagy nem éppen a világegyetem legszilárdabb pontja. Blackstone kapitány megtehette volna, hogy beoszt Bayonne főhadnagyhoz, és egy őrmestert bíz meg a saját első szakaszának az irányításával. A másik lehetőség az volt, hogy még egy harmadik csákót is a fejére húz, és maga vezeti ezt a szakaszt is.
Valójában mindkét dolgot megcsinálta, és mégiscsak kinevezett szakaszparancsnoknak a Bikák első szakaszába. Ez úgy sikerült neki, hogy kölcsönvette a Varjak legjobb őrmesterét, akit berakott a század főtörzsőrmestere helyére, és a saját főtörzsőrmesterét megbízta azzal, hogy szolgáljon alattam az első szakasz őrmestereként. A főtörzsőrmesternek két csíkkal többje volt annál, mint ami ehhez a pozícióhoz szükséges. Ezután Blackstone kapitány egy rövid eszmefuttatással a fejembe verte, hogy papíron ugyan én vagyok a szakaszparancsnok, de a szakaszt saját maga, illetve a főtörzsőrmestere fogja vezetni.
Amíg rendesen viselkedek, úgy csinálhatok, mintha én lennék a szakaszparancsnok. Még azt is megengedik, hogy elsőnek lőjenek ki. De elég, ha a főtörzsőrmester egyetlen szót suttog a századparancsnok fülébe, és máris szorul a nyakamon a hurok. Nem izgattam magamat. Enyém a szakasz, amíg képes vagyok elvezetni — ha pedig nem vagyok alkalmas a feladatra, akkor mindenkinek jobb, ha a lehető leggyorsabban leváltanak. Mindenesetre számomra sokkal megnyugtatóbb volt, hogy kineveztek a szakasz élére, mintha egy harctéri katasztrófa következtében az ellenséges tűzözönben kellett volna átvennem.
Rendkívül komolyan vettem a munkámat, hiszen az én szakaszomról volt szó — legalábbis a papírforma szerint. Azonban még nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy delegáljam a feladataimat, és körülbelül egy héten át jóval többet voltam a közkatonák körleteiben annál, mint ami egészséges volt a számukra. Blackie behívatott magához.
— Mondja fiam, mit gondol, mi a fenét csinál itt maga?
Hidegen azt válaszoltam neki, hogy a szakaszomat akarom hadra fogható állapotba hozni.
— Igen? Ha így folytatja, azzal nem ér el semmit. Csak felzaklatja, és zavarba hozza őket. Mit gondol, mi a fenéért osztottam be magához a Flotta legjobb altisztjét? Zárkózzon be a kabinjába, akassza be magát egy fogasra a szekrényben, és lógjon ott, amíg fel nem hangzik a riadó! A főtörzs akkor majd átadja önnek a szakaszát, olyan tökéletes állapotban, mint egy felhangolt hegedűt.
— Ahogy a kapitány kívánja, uram — válaszoltam komoran.
— És még valami: nagyon utálom, ha egy tiszt úgy viselkedik, mint egy hülye kadét. Elegem van abból, hogy mindig egyes szám harmadik személyben szól hozzám. Az ilyen dumát tartogassa a tábornokoknak, meg a kapitányasszonynak! Nem kell ám mindig díszlépésben menetelnie, és ne csapja össze állandóan a bokáját! Fiam, egy tisztnek nyugodtnak kell tűnni, nem pedig idegesnek.
— Igenis, uram!
— És szeretném, ha erről az uramozásról is megfeledkezne egy hétre. Ugyanez vonatkozik a tisztelgésre. És ne vágjon már ilyen savanyú képet, hanem próbáljon meg mosolyogni!
— Igen, u… Rendben.
— Máris sokkal jobb. Támaszkodjon az ajtófélfának, és kezdjen el vakarózni! Ásítozzon! De az isten szerelmére, ne viselkedjen úgy, mint egy ólomkatona!
Megpróbáltam engedelmeskedni, de csak egy torz vigyor lett a végeredménye. Kénytelen voltam felismerni, hogy milyen nehéz megszabadulni a megszokott dolgoktól. Az ajtónak dőlni sokkal nehezebben ment, mint a vigyázzállás. Blackstone kapitány figyelmesen nézett rám.
— Gyakorolja! — mondta. — Egy tiszten nem látszódhat, hogy zavarban van, vagy hogy fáradt. Az ilyesmi ugyanis fertőző. Most pedig, Johnnie, mondja el nekem, mi a fene baja van a szakaszával! De ne tartson fel apróságokkal! Nem akarok arról hallani, hogy valamelyik beosztottjának hiányzik egy pár zoknija!
Gyorsan összeszedtem magam.
— Hát… nem tudja véletlenül, hogy Silva főhadnagy elő akarta-e léptetni őrmesternek Brumbyt?
— De véletlenül tudom. És mi az ön véleménye?
— Szóval, Brumby személyi aktájában az áll, hogy két hónappal ezelőtt kinevezték megbízott osztagparancsnoknak. A teljesítményét jónak ítélték.
— A véleményére vagyok kíváncsi, miszter.
— Tehát, ura… bocsánat! Még nem volt alkalmam bevetés közben megfigyelni Brumbyt. Így igazából nem is mondhatok véleményt róla. A fedélzeten mindenki eljátszhatja a jó katonát. Azonban már túl hosszú ideje megbízott őrmester ahhoz, hogy most lefokozzuk, és valamelyik tizedesét ültessük a nyakába. Ezt nem tartanám helyesnek. A következő bevetés előtt meg kellene kapnia a harmadik csíkját, vagy pedig át kell helyeztetnünk, ha visszatérünk a bázisra. Sőt, talán még hamarabb is, ha erre lehetőségünk van az űrben.