— Alhadnagy létére meglehetősen nagyvonalúan dobálja a Bikáimat — morogta Blackie.
Elvörösödtem.
— Kénytelen vagyok ragaszkodni a javasolt változtatásokhoz. Brumby a szakaszom gyenge pontja. Vagy előléptetjük, vagy át kell helyezni. Nem akarom visszarakni a régi beosztásába, és helyette másvalakit előléptetni. Ettől valószínűleg megkeseredne, és a gyenge pontból egy igazi fekély alakulna ki. Ha nem kaphatja meg a harmadik csíkját, akkor el kell távolítani, hogy helyet csináljunk egy új személynek. Ezzel megkímélnénk őt a megalázástól, és egy tisztességes lehetőséget kapna arra, hogy egy másik alegységben léptessék elő őrmesternek — ahelyett, hogy zsákutcába kerülne.
— Valóban? — húzta el a száját Blackie. — Ezután a mesteri elemzés után képes lenne annyira megerőltetni az agyát, hogy elmagyarázza nekem, miért nem helyeztette át Silva hadnagy Brumbyt, amikor Sanctuaryn voltunk?
Ezen már magam is csodálkoztam. Ha eldöntjük, hogy meg kell szabadulni valakitől, akkor attól a lehető leggyorsabban, előzetes bejelentés után válunk meg. Jobb ez neki, és jobb ez a csapatnak is — legalábbis így szól a tankönyv.
— Silva hadnagy már akkor is beteg volt, kapitány? — kérdeztem habozva.
— Nem.
A részek kezdtek összeállni.
— Kapitány, azt javaslom, hogy léptessük elő Brumbyt, amilyen gyorsan csak lehet.
Blackie felvonta a szemöldökét.
Egy perccel ezelőtt még arról beszélt, hogy felesleges teherként ki kéne dobni a fedélzetről.
— Ó, ez nem egészen így van. Én azt mondtam, hogy választanunk kell. Az előbb még nem tudtam, mi a helyes választás. Most viszont már tudom.
— Folytassa!
— Öö… feltételezem, hogy Silva hadnagy tehetséges tiszt…
— Micsoda? Miszter, csak hogy tudja: „Villám” Silva személyi lapján mindenütt ugyanaz jelző szerepeclass="underline" kiváló, kiváló, kiváló. A harmincegyes űrlapot kitöltve előléptetésre terjesztettem fel.
— Tudtam, hogy tehetséges tiszt — folytattam óvatosan —, mivel egy rendkívül jó csapatot örököltem tőle. Egy kiváló tisztnek számtalan oka lehet arra, hogy ne léptessen elő valakit, még akkor is, ha kételyeit nem írja le. Ha nem akarta volna Brumbyt előléptetni, akkor nem is tartotta volna az egységében. Ebben az esetben az első adandó alkalommal áthelyeztette volna. Erre viszont nem került sor. Így aztán bizonyos lehetek, hogy elő akarta léptetni Brumbyt.
Ennek ellenére még mindig nem értem, hogy miért nem három héttel ezelőtt léptette elő, hogy Brumby már őrmesterként mehessen szabadságra — tettem hozzá.
Blackstone kapitány elvigyorodott.
— Ez azért van, mert önnek nehezére esik elismernie, hogy én is hatékony tiszt vagyok.
— Uram… tessék?
— Hagyjuk. Sikerült bebizonyítani, hogy kiváló detektív lenne magából, arra viszont nem számítok, hogy egy zöldfülű kadét tisztában legyen a napi munkához szükséges valamennyi trükkel. De figyeljen ide, és tanuljon, fiam! Amíg tart ez a háború, addig soha ne léptessen elő senkit röviddel a bázisra való visszatérés előtt!
— Hát… miért ne, kapitány?
— Éppen az előbb említette, hogy vissza akarja küldeni Brumbyt az Elhelyező Hivatalhoz, ha nem lehet előléptetni. Nos, akkor is pontosan oda került volna, ha már három héttel ezelőtt előléptettük volna. Fogalma sincs arról, milyen mohón keresi az Elhelyező Hivatal az áthelyezhető altiszteket. Nézze meg a kartotékainkat, és látni fogja, hogy a bázis két őrmestert követel tőlünk. Egy törzsőrmestert már elküldtünk a tiszti iskolába, az egyik osztag élén nincsen parancsnok, úgyhogy magam is emberhiánnyal küszködtem, így aztán elutasíthattam a kérelmet.
Keserűen elmosolyodott.
— Ez egy könyörtelen háború, fiam. És ha nem figyelsz, akkor a saját embereid lopják el a legjobb katonáidat.
Elővett két papírt az íróasztal fiókjából.
— Tessék.
Az egyik Silva írásbeli kérelme volt, amelyikben azt javasolta Blackie kapitánynak, hogy Brumbyt léptessék elő őrmesterré. A dátum szerint a levelet több, mint egy hónapja írták. A másik papír pedig Brumby őrmesteri kinevezése volt, amelyet ugyancsak a dátum szerint egy nappal azután írtak alá, hogy elhagytuk Sanctuaryt.
— Sikerült megoldanom a problémáját? — kérdezte.
— Igen, természetesen.
— Arra vártam, hogy felismerje a szakasz gyenge pontját, és azután benyújtson nekem egy javaslatot, hogy hogyan hárítsuk el a gondot. Örülök, hogy felismerte, mi is itt a baj, az viszont kár, hogy nem sikerült egyből felismernie az igazságot, pedig a szervezeti felépítésünk áttanulmányozása és a személyi akta elolvasása után ki kellett volna, hogy bökje a szemét. De hát, azért van itt, hogy tanuljon. Most pedig csinálja a következőket: írjon egy ugyanolyan kérvényt, mint Silva, és tegyen rá tegnapi dátumot! Utasítsa a főtörzsőrmesterét, hogy közölje Brumbyval, ön éppen most terjesztette fel altiszti előléptetésre — arról ne beszéljen, hogy már Silva is ugyanezt tette. Mivel a többiek nem tudnak erről a kérelemről, így mi is igazat mondunk, ha maga is javasolja Brumby előléptetését. Amikor pedig felesketem Brumbyt, akkor közlöm vele, hogy egymástól függetlenül mindkét szakaszparancsnoka javasolta az előléptetését — ez bizonyára jót tesz neki. Oké, további gondok?
— Ó… más szervezeti ügy nincsen, mivel Silva főhadnagy valószínűleg már javaslatot tett arra, hogy Naidival töltsük be Brumby helyét. Ez esetben az egyik őrvezetőből tizedest csinálhatnánk. Mivel pedig van további három szabad helyünk őrvezetők számára, négy közkatonát előléptethetünk. Azt persze nem tudom, hogy megfelel-e az ön elképzeléseinek, ha az üres helyeket a lehető leggyorsabban betöltjük.
— Semmi kifogásom nincs ellene — felelte lágyan Blackie —, mivel, ahogy azt mind a ketten tudjuk, a fiúk közül jó páran csak néhány napig örülhetnek az előléptetésüknek. Csupán arra akarom felhívni a figyelmét, hogy mi egyetlen közkatonából sem csinálunk tisztest, míg át nem esett a tűzkeresztségen. Blackie Bikái nem tesznek ilyet. Úgyhogy üljön le a helyettesével, és állítsák össze az előléptetendők listáját! Nem kell sietni vele… Elég, ha valamikor lefekvés előtt leteszi az asztalra. Nos… még valami?
— Igen… kapitány, gondjaim vannak az erővértekkel.
— Nekem is. Mégpedig az összes szakaszban.
— Nem tudom, hogy áll a többi szakasz, de nekünk öt újoncot kell beöltöztetnünk, négy vért megsérült, ki kell őket cserélni, kettőt múlt héten selejteztünk le, és újakat kértünk helyettük a raktárból. Nem tudom, hogy sikerül Cunhának és Navarrénak ezt mind rendbe hoznia. Az új vérteket elő kell készíteni a bevetésre, negyvenegy páncélt ki kell próbálni, és az egésszel elkészülni a következő bevetésünkig. Még akkor is, ha nem adódnak nehézségek…
— Nehézségek mindig adódnak.
— Igenis, kapitány. Csupán a vértek kipróbálására és a beigazításukhoz 286 munkaórára van szükségünk. Plusz 123 munkaóra, amíg elvégezzük az esedékes karbantartásokat. És akkor még nem is túloztam el a dolgot.
— Nos, kíváncsi vagyok, hogy ön szerint hogyan lehetne ezen segíteni. Ha valamelyik másik szakasz határidő előtt elkészül a vértekkel, akkor szívesen segítenék önöknek. Azt viszont erősen kétlem, hogy sikerül nekik hamarabb befejezni. Azt pedig ne is kérje, hogy a Varjaktól kérjek segítséget! Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy majd ők szorulnak a mi segítségünkre.