Ha túl sok van belőlük… hát akkor lehet, hogy véletlenül berobbantok néhányat közülük, hogy a fiaimnak csak a maradékkal kelljen törődniük. Egy romboló vértet viselő közkatona jó nagy területet le tud fedni, egy időben azonban ő is csak egy dologra figyelhet, hiszen ő sem emberfölötti lény.
Jónéhány kilométerrel az első osztag előtt ugráltam, és még mindig az Arkangyalok szakaszvezetőjét hívtam, közben megpróbáltam az Arkangyalok bármelyik tisztjével kapcsolatba lépni, és megadtam nekik az irányadóm azonosító jelét is (tá-ti-tá-tá).
De válasz nem jött…
Végül a főnököm válaszolt:
— Johnnie! Ne lármázzon itt nekem! Kapcsoljon át konferencia-hullámhosszra! — Úgy is tettem, Blackie pedig szárazon közölte, hogy hagyjam abba a Fekete Egyes Négyzet Arkangyal vezetőjének a keresését, mivel már nem él. Lehet, hogy egy altiszt még életben van valahol, de a parancsnoki lánc megszakadt.
A tankönyv szerint a parancsnoki hierarchia összeomlásakor azonnal egy új rendszer váltja fel a régit. Megtörténhet persze az is, hogy egyszerre túl sok lépcsőfok dől össze. Hiszen éppen erre figyelmeztetett Nielssen ezredes is, valamikor, réges-régen, majdnem egy hónappal ezelőtt.
Csang kapitány három tiszttel az oldalán lépett akcióba. Mostanra csak egy maradt közülük (az osztálytársam, Abe Moise), és Blackie belőle próbálta kiszedni, hogy mi történhetett. Abe azonban nem sokat segített. Amikor bekapcsolódtam a vonalba, és azonosítottam magam, Abe azt hitte, hogy én vagyok a zászlóaljparancsnoka, és egy szívszaggatóan precíz jelentést tett, aminek sajnos nem volt semmi értelme.
Blackie félbeszakította, és utasított, hogy tegyem a dolgomat.
— Felejtse el a helyzetjelentést! A helyzet olyan, amilyennek látja! Úgyhogy igyekezzen, és vizsgáljon meg mindent!
— Rendben, főnök!
Átrohantam a saját területemen, a távolabbi sarok felé, ahol összeért a három ezred, olyan gyorsan, ahogy csak tudtam, közben hívtam a helyettesemet.
— Őrmester! Mi van azzal az irányadóval?
— Abban a sarokban nincs hely, hogy odarakjuk, uram! Egy körülbelül hatos nagyságrendű, friss kráter van ott.
Füttyentettem magamban. Egy hatos nagyságrendű kráterbe még a Toursot is ledobhatnánk. A csótányok szívesen alkalmaztak egy trükköt, mivel ők a föld alatt, mi a felszínen vártuk az összecsapást: aláaknázták a terepet. (Úgy tűnt, hogy kizárólag az űrhajókról indítanak rakétákat, a felszíni hadviselés során sosem alkalmaztak ilyen fegyvereket.) Aki egy felrobbanó akna közelében tartózkodott, azzal a földben terjedő lökéshullám végzett, aki pedig a levegőben volt, annak tönkremehettek a műszerei, és használhatatlanná vált az erővértje.
Sosem láttam még négyes nagyságrendűnél nagyobb krátert. Az volt az elméletünk, hogy a csótányok nem mertek túl erős robbanószereket használni, mivel féltek, hogy megsérülnek a földalatti lakóhelyeik, még akkor is, ha körbe vannak szigetelve.
— Rakjon le egy tartalék adót! — mondtam neki. — Közölje az osztag- és a rajparancsnokokkal!
— Már megtörtént, uram. Egy-egy-nulla, egy egész három tized kilométer. Tá-ti-ti. Állítsa át a hullámhosszát három-három-ötre, és akkor ahol áll, fogni tudja majd a jeladót.
Olyan nyugodt volt, mint egy kiképzőőrmester a gyakorlaton, és kíváncsi lettem volna, hallotta-e a hangomban a remegést.
Megtaláltam a kijelzőmön, a bal szemöldököm felett — egy hosszú és két rövid.
— Oké. Cunha első osztaga majdnem a helyén van. Engedje szétszóródni az osztagot, őriztesse velük a krátert. Egyenletesen szállják meg a terepet — Brumbynak még négy kilométernyi mélységbe kell lemennie.
Dühösen gondoltam, hogy már eddig is minden embernek tizennégy négyzetkilométert kellett őriznie; ha annyira szétterülnek, akkor egy emberre tizenhét négyzetkilométer jut — egy csótány pedig egy másfél méter széles lyukból is előjöhet.
— Mennyire forró az a kráter? — kérdeztem.
— Vörös izzásban van a szélénél. Nem másztam be, uram.
— Maradjon a kráteren kívül! Később ellenőrzöm.
Egy vörös izzásban lévő kráter megölhet egy védőöltözet nélküli embert, ám egy vértet viselő rohamosztagos jó darabig képes lenne elviselni a sugárzást. De ha a széleknél ennyire erős a sugárzás, akkor kétségtelen, hogy a kráter fenekén a gammasugarak kisütnék a szemedet.
— Mondja meg Naidinak, hogy hívja vissza Malant és Bjorkot a vörös zónából, és állíttassa fel velük a lehallgató készülékeiket!
Az öt újoncomból kettő abban az első rajban volt — az újoncok pedig olyanok, mint a kiskutyák; mindenbe beleütik az orrukat.
— Mondja meg Naidinak, hogy két dolog érdekeclass="underline" a kráteren belüli mozgások és a zajok a kráter peremén.
Mi nem küldenénk ki rohamosztagosokat egy olyan lyukon keresztül, amelyik annyira radioaktív, hogy halálos sugárfertőzést kap, aki átmászik a járaton. A csótányok azonban hajlandóak erre, ha így elkaphatnak minket.
— Mondja meg Naidinak, hogy jelentsen nekem. Vagyis magának és nekem.
— Igen, uram — mondta a főtörzsőrmester, és hozzátette: — Tehetnék egy javaslatot?
— Persze. És legközelebb ne kérjen rá engedélyt!
— Navarre kézben tudja tartani az első egység maradékát. Cunha őrmester a kráterhez tudná vinni az osztagot, és akkor Naidinak csak a lehallgatókészülékek ellenőrzésével kellene törődnie.
Tudtam, mire gondol. Naidi tizedesi kinevezése olyan friss volt, hogy korábban még nem is vezetett osztagot bevetéskor. Nem igazán ő az a személy, akire rá lehetett volna bízni a Fekete Egyes Négyzet nyilvánvalóan legveszélyesebb pontját. Az őrmester ugyanazért akarta visszarendelni Naidit, amiért én visszarendeltem a két újoncot.
Kíváncsi vagyok, tudta-e hogy mire gondolok. Szorult a nyakamon a hurok — az altiszt ugyanazt a vértet viselte, amelyet Blackie helyetteseként is hordott, ebben volt még egy külön vonal, amivel én nem rendelkeztem, egy közvetlen összeköttetés Blackstone kapitánnyal.
Blackie valószínűleg bekapcsolódott, és azon a különvonalon keresztül hallgatta a beszélgetésünket. A szakaszvezető helyettesem szemmel láthatóan nem helyeselte azt, ahogyan felosztottam a szakaszt. Ha nem fogadom el a tanácsát, lehet, hogy a következő, amit hallok, Blackie hangja lesz, amint azt mondja:
— Őrmester, vegye át a vezetést! Mr. Rico, ön fel van mentve.
De a fenébe is, egy tizedes, akit nem engednek, hogy vezesse az osztagát, nem tizedes… és egy szakaszparancsnok, aki csupán bábja a helyettes őrmesterének, nem több egy üres zubbonynál!
Nem engedhettem meg, hogy ez történjen. Mindez egy szempillantás alatt villant át az agyamon, és máris válaszoltam:
— Nincs felesleges tizedesem arra, hogy két újoncot pátyolgasson. Sem egy létszám fölötti őrmesterem, aki négy közlegényre és egy tizedesre vigyáz.
— De hát…
— Egy pillanat! Azt akarom, hogy a kráter melletti őröket óránként váltsák. Azt akarom, hogy az egyes járőr azonnal derítse fel a terepet. A rajparancsnokok ellenőriznek minden jelentett alagutat, és bejelölik a pontos helyüket. Így az osztagparancsnokok, a főtörzs és a szakaszparancsnok a koordináták alapján maguk is ellenőrizhetik a lyukakat. Ha túl sok bejáratot találunk, akkor majd mindegyikhez állítunk egy őrt. Erről majd később döntök.
— Igenis, uram.
— Ezután még egyszer átfésüljük a terepet. Most már nem kell sietni. A felderítők közel menjenek egymáshoz, hogy azokat a lyukakat is észrevegyék, amelyek a terep első átfésülésekor elkerülték a figyelmüket! A rajparancsnok-helyettesek közben elhelyezik a lehallgató-készülékeket. Az osztagparancsnokok jeladót helyeznek el minden földön fekvő katona, vagy vért mellett. Lehet, hogy az Arkangyalok itt felejtettek néhány sebesültet. Senki sem áll meg megvizsgálni az elesetteket, amíg nem adok rá parancsot! Először azt kell megállapítanunk, hogy mit csinál itt az ellenség.