Keserűen elmosolyodott.
— Én egyszerre akartam mind a kettőt. Szerencsére mindkét esetben még kellő időben visszataláltam a valóság talajára, mielőtt bolondot csinálhattam volna magamból, és tönkretettem volna az életem.
— De apa, én nem teszem tönkre az életem. Én csak az önkéntes időmet akarom letölteni, nem állok be hivatásosnak.
— Legjobb lesz, ha megbeszéljük a dolgot. Megmondom neked, hogy mit fogsz csinálni — mert tőlem akarod hallani. Úgyhogy figyelj ide! Először is, a mi családunk már több, mint száz éve távol tartotta magát a politikától, és csak a saját dolgaival törődött. Nem látom okát annak, hogy miért kellene szakítanod ezzel a büszke hagyománnyal. Valószínűleg az az alak az iskolából van a dolog mögött. Hogy is hívják? Tudod, kire gondolok.
A történelem és erkölcsfilozófia tanárunkra gondolt, aki magától értetődően egy egykori katona volt.
— Mr. Dubois.
— Hmm. Elég hülye név, de legalább illik hozzá. Minden kétséget kizáróan egy külföldi. Meg kéne tiltani, hogy az iskolákat álcázott toborzóirodáknak használják. Azt hiszem, kéne írnom egy panaszlevelet. Végül is egy adófizető polgárnak is megvannak a maga jogai.
— De apa, Mr. Dubois egyáltalán nem toboroz. Ő…
Elhallgattam, mert nem tudtam, hogyan is írjam le őt. Tanárunknak nyers, tenyérbe mászó stílusa volt. Úgy kezelt minket, mintha közülünk senki sem lenne eléggé jó a katonai szolgálatra. Egyáltalán nem kedveltem.
— Éppen ellenkezőleg, ő inkább eltanácsol minket.
— Persze, ugye nem tudod, hogyan csalják jégre a szamarat. Na jó, hagyjuk! Ha lerakod a vizsgáidat, üzemgazdaságtant fogsz a Harvardon tanulni. Ezt már jó ideje tudod. Azután eltöltesz pár szemesztert a Sorbonne-on, utazgatsz egy kicsit, megismerkedsz a vezérképviseletünkkel, és szaglászol egy kicsit a konkurenciánál. Ezután hazajössz, és belevágsz a munkába. Egészen lent fogod kezdeni. Keményen fogsz dolgozni, mint raktáros, vagy valami hasonló. De hát ez csak formaság. Mert mielőtt egyáltalán körülnézhetnél, máris egy vezető pozícióban találod majd magadat, mivel én sem leszek fiatalabb. Minél hamarabb a válladra veszed a felelősséget, annál jobb lesz a számomra. Mihelyt elég talpraesett és felelősségteljes leszel, hogy elvezessed a céget, máris te vagy a főnök. Nos, hogy tetszik neked ez az elképzelés? Tényleg elpocsékolnál helyette két évet az életedből?
Nem mondtam erre semmit. A dolog nem jelentett újdonságot a számomra, és már alaposan elgondolkodtam rajta. Apám felállt, és a vállamra tette a kezét.
— Ne hidd azt fiam, hogy nem rokonszenvezek veled. Osztom az érzéseidet. Maradjunk azonban a tényéknél. Ha háború lenne, én volnék az első, aki téged felbátorítana — és aki azonnal átállítaná a céget a haditermelésre. De nincsen háború, és Istennek hála, nem is lesz már! Meghaladtuk már a háborút. Ezen a bolygón béke van, és szerencsére nagyon jó a kapcsolatunk a többi bolygóval. Mit jelent akkor az úgynevezett „Szövetségi Szolgálat”? Élősködést, semmi mást. Egy céltalan szervet, egy haszontalan kövületet, ami alaposan megterheli az adófizetők zsebét. Bűnösen drága módja ez annak, hogy selejtes fickókat egypár éven keresztül a közvagyon terhére foglalkoztassunk. Ezek az alakok aztán munkanélküliek lesznek, és egész életükben a katonasággal hencegnek. Te talán ilyen élősködő akarsz lenni?
— Carl nem selejtes.
— Bocsánat, nem, ő egy rendes fiú… csak rossz hatásoknak van kitéve.
Komor ábrázata felderült, és rám nevetett.
— Tulajdonképpen meglepetésnek szántam, fiam, ajándéknak a sikeres vizsgáért. De már most elárulom neked, hogy könnyebben ki tudd verni a fejedből ezt a bolondságot. Nem mintha egy percig is kételkednék abban, hogy mit teszel, bízom benne, hogy jó fából faragtak, bár még nagyon fiatal vagy. Össze vagy zavarodva, tudom, és ez az ajándék majd helyre teszi a dolgokat a fejedben. Ki tudod találni, hogy mi lehet?
Hát, nem. Elvigyorodott.
— Vakáció a Marson.
A meglepetéstől majd megnémultam. — Te jó ég, apa, még csak nem is sejtettem.
— Meglepetésnek szántuk, és ahogy elnézlek, sikerült is meglepni. Tudom, hogy ti, fiatalok mennyire szerettek utazni, még ha nem is igen értem, mi a fene olyan érdekes abban, ha első alkalommal juttok el egy másik bolygóra. Számodra azonban most van a legalkalmasabb időpont, hogy átélj egy ilyen utazást — Teljesen egyedüclass="underline" mondtam már? — ettől majd megjön az eszed… Mert ha azután egyszer majd vezető állásban leszel, annyi lesz a dolgod, hogy még a Holdra sem tudsz elmenni, nemhogy vakációzni.
Felemelte a papírjait.
— Nem, ne hálálkodj, menjél csak, és hagyd, hogy befejezzem ezt a memorandumot! Néhány fontos ember látogatását várom. Üzleti ügy.
Elbúcsúztam. Azt hiszem, apám azt gondolta, hogy ezzel megoldódott a probléma. Bizonyára én is egyetértettem vele. Mars! Űrutazás a Marsra, a szüleim nélkül! Carlnak azonban semmit sem mondtam az egészből, volt egy enyhe gyanúm ugyanis, hogy vesztegetésként értékelné az utazást. Lehet, hogy az is volt. Csupán annyit mondtam neki, hogy a nézeteim és apám véleménye nyilvánvalóan nem egyeznek meg.
— Az én ősöm is ellenkezik — válaszolta —, de hát ez az én életem.
Ez a mondat motoszkált a fejemben az utolsó történelem és erkölcsfilozófia óránkon. A T és EF abban különbözött a többi tantárgytól, hogy mindenkinek járni kellett az órákra, de nem volt kötelező vizsgázni belőle. Mr. Dubois-nak pedig nyilvánvalóan teljesen mindegy volt, hogy elért-e bármilyen pedagógiai hatást. Megvolt az a rossz szokása, hogy bal karja csonkjával (soha nem jegyzett meg egyetlen nevet sem) rábökött valamelyik diákra, és nekiszegezett egy kérdést. Ebből azután jó kis vita szokott kikerekedni.
Úgy tűnt azonban, hogy az utolsó napon meg akarta állapítani, hogy mennyit tanultunk. Az egyik diáklány eléggé megkönnyítette a dolgát, amikor azt mondta:
— Az anyám szerint az erőszak nem vezet semmire.
— Igen? — Mr. Dubois sötét pillantást vetett rá. — Biztos vagyok benne, hogy a karthágói városatyák örülnének ennek a kijelentésnek. Miért nem meséli el az anyád nekik? Vagy miért nem mondod el te?
A tanítás során már többször is vitatkoztak, és mivel ebből a tantárgyból nem lehetett megbukni, arra sem volt szükség, hogy kesztyűs kézzel bánjunk Mr. Dubois-val. A lány indulatosan válaszolt:
— Ne akarjon hülyét csinálni belőlem! Mindenki tudja, hogy Karthágót porig rombolták!
— Úgy tűnik, hogy te mégsem vagy tisztában ezzel — válaszolta mogorván a tanár. — De mivel szemmel láthatóan tudatában vagy ennek a történelmi ténynek, kénytelen leszel elismerni, hogy az erőszak igen jelentős mértékben meghatározta a karthágóiak sorsát. Vagy talán nem? Nem állt szándékomban nevetségessé tenni téged, csupán hangot kívántam adni annak a megvetésnek, amit az ilyen megbocsáthatatlanul ostoba vélemény iránt érzek, úgy, ahogy azt az elveim megkövetelik. Azoknak, akik ehhez a történelmileg tarthatatlan — és teljességgel erkölcstelen — véleményhez ragaszkodnak, azt tanácsolom, hogy idézzék meg Napóleon Bonaparte és Wellington herceg árnyát, és velük vitassák meg a dolgot. Adolf Hitler szelleme lehetne a döntőbíró, az esküdteket pedig válasszák meg a dinoszauruszok, a kipusztult állatfajták, vagy a kiirtott élőlények soraiból. A történelmi döntésekben egyetlen tényezőnek sem jutott akkora szerep, mint a nyers erőszaknak, és az ezzel ellentétes vélemény egy olyan, már-már betiltást érdemlő gondolkodásmód, amelyiknek semmi köze a valósághoz. Ha egy élőlény nem volt hajlandó szembenézni ezzel az igazsággal, akkor tagadásáért életével és szabadságával fizetett.