— Randevúm van a hajómmal! Vigyázz magadra, haver! Még találkozunk!
— Vigyázz a csótányokkal!
Megfordultam, és tovább olvastam a csapatszállítók felsorolását: Maléter Pál, Montgomery, Csaka, Geronimo…
Aztán meghallottam a világ legédesebb melódiáját: „…ragyog egy név, ragyog Rodger Young neve!”
Felkaptam a zsákomat, és a zsiliphez futottam. „Ott van a hazád, ahová a szíved húz.” Én hazaértem.
XIV
Őrzője vagyok én az én atyámfiának?
Mit gondoltok? Ha valamely embernek száz juha van, és egy azok közül eltévelyedik: vajon a kilencvenkilencet nem hagyja-é ott, és a hegyekre menvén nem keresi-é azt, amelyik eltévelyedett?
Isten, az Irgalmas, a Jóságos nevében… aki megmenti akár egyetlen ember életét is, az olyan, mintha az összes ember életét mentette volna meg.
Minden évben nyertünk egy kicsit. Érezni kell a különbséget.
— Itt az idő, uram.
Képzős tisztem, Bearpaw tisztjelölt, avagy „alhadnagy” megállt a kabinom ajtajában. Rettentően fiatalnak tűnt, és nagyjából annyira lehetett ártalmatlan, mint skalpokat gyűjtögető ősei.
— Köszönöm, Jimmie.
Már felvettem az erővértemet. Hátramentünk a készenléti szobába. Útközben odafordultam hozzá:
— Jegyezd meg, Jimmie, hogy mindig a közelemben kell maradnod. Arra ügyelj, hogy ne lábatlankodj, de egyébként szabad a vásár, használd el a lőszeredet! Viszont ha véletlenül történik velem valami, akkor te vagy a főnök. Persze, ha van egy csöppnyi sütnivalód, akkor hagyod, hogy a főtörzsőrmester intézkedjen.
— Igenis, uram.
Amikor beléptünk a készenléti körletbe, a szakaszvezető őrmester vigyázzt vezényelt, és üdvözölt. Viszonoztam a köszönését, és azt mondtam:
— Pihenj!
Majd végigmentem az első osztag előtt, míg Jimmie a szakasz másik felét ellenőrizte. Ezután én is megvizsgáltam a második osztagot, és ellenőriztem minden emberem teljes felszerelését. Az őrmesterem sokkal lelkiismeretesebb nálam, így azután nem találtam semmi kivetnivalót. Sohasem találok semmit sem. Az viszont jót tesz a fiúk hangulatának, ha az „Öreg” mindent maga is ellenőriz. Végül is ez a munkám.
Megálltam szemben a sorral.
— Megint csótányvadászatra megyünk, fiúk. Ez a vadászat azonban kicsit más lesz, mint régen, ahogy azt ti is tudjátok. Mivel a társaink fogságban vannak, nem dobhatunk nova-bombát Klendathura — úgyhogy most mi is lemegyünk, megszálljuk a bolygót, megvédjük, és kitépjük a csótányok karmai közül. A csapatszállító kompok nem visznek haza minket, hanem még több lőszert és felszerelést hoznak le utánunk. Ha valaki fogságba esne közülünk, az nem adja fel, és követi az előírásokat — mert az egész Federáció veletek van, és mi jövünk, és kihozunk titeket. Ez az, amiben a Montgomery meg a Swamp Fox katonái is bíznak. Azok közülük, akik még életben vannak, várnak minket, és pontosan tudják, hogy nem hagyjuk cserben őket. Ezért vagyunk itt. Kihozzuk őket.
— Ne felejtsétek el, hogy aki csak itt van a közelünkben, az mind azért jött, hogy segítsen. Rengeteg segítő van a fejünk fölött. Teljes erőnkkel arra koncentrálhatunk, amivel megbíztak minket. Emlékezzetek arra, mindent úgy csinálunk, mintha csak gyakorlat lenne!
— Még egy szót, indulás előtt. Amikor elhagytuk a bázist, kaptam még egy levelet Jelal kapitánytól. Azt írja, hogy az új lábai nagyon jól működnek. De ezt a levelet azért küldte, hogy megmondjam nektek, a kapitány gondol rátok… és elvárja, hogy dicsőséget hozzatok a nevetekre!
— Én is ezt várom el tőletek. Öt perc az atya számára.
Éreztem, ahogy elfog a remegés. Megkönnyebbültem, amikor újra sorba álltak, és kiadhattam a parancsot: „Osztagonként… jobboldalt és baloldalt… felkészülni az ugrásra!”
Mialatt ellenőriztem a jobb oldali katonák szíjait, Jimmie és az őrmester ugyanezt tették a másik oldalon. A remegésem elmúlt. Ezután Jimmie-t is bepakoltuk a középső ágyú hármas kapszulájába. Amikor a tető eltakarta az arcát, újra elfogott a remegés.
Az őrmesterem páncélozott vállamra tette a kezét.
— Olyan, mint egy gyakorlat, fiam.
— De hiszen tudom, apa — Már nem remegtem. — Csak a várakozás, attól van az egész.
— Tudom. Még négy perc. Beköttetjük magunkat, uram?
— Rögtön, apa.
Gyorsan átöleltem, aztán hagytuk, hogy a tengerész tüzérek bezárják a kapszulákat. A remegés nem tért vissza. Azonnal jelenthettem a hídnak:
— Kapitányi híd! Rico Rókái kilövésre készen!
— Még harmincegy másodperc, hadnagy. — A kapitányasszony még hozzátette: — Sok sikert, fiúk! Ezúttal elkapjuk őket!
— Így lesz, kapitány!
— Szorítunk nektek. Egy kis zene, amíg vártok?
És felcsendült a muzsika:
„A gyalogosok örök dicsőségére…”
TÖRTÉNELMI ADALÉK
YOUNG, RODGER W, közlegény, 148. gyalogezred, 37. gyalogos hadosztály (Ohio Buckeyes), született 1918. április 28-án az ohiobeli Tifflnben; elesett 1943. július 31-én a Csendes-óceán térségében, a Salamon-szigetekhez tartozó New Georgiában, amikor egy szál maga megtámadta és megsemmisítette az ellenség erődített géppuskaállását. A géppuskaállás heves zárótüze súlyos veszteségeket okozott a szakaszának. Young közlegényt az első géppuskasorozat megsebesítette, de tovább kúszott a géppuska felé. Másodszor is eltalálták, de továbbküzdötte magát az ellenség irányába, miközben célzott lövéseket adott le rájuk. Amikor már csak néhány méter választotta el a géppuskafészektől, kézigránátokkal megtámadta és megsemmisítette az ellenséget. Eközben harmadszor is megsebesült, és később belehalt a sérüléseibe.
Kizárólag bátor és vakmerő tettének köszönhető, hogy bajtársai nem szenvedtek további veszteségeket a többszörös túlerőben lévő ellenségtől. Halála után megkapta a Medal of Honor érdemrendet.
Stats:
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Robert A. Heinlein: Starship Troopers
Ace Books
The Berkley Publishing Group
Copyright © 1959 by Robert A. Heinlein
Fordította: Varga Csaba
Borító © by Touchstone Pictures
and Tristar Pictures, Inc.
Hungarian translation
© 1997 Varga Csaba
ISBN 963 85548 8 6
ISSN 1219-9036
N N Könyvkiadó, Budapest
Felelős kiadó: Németh Attila
Szerkesztő: Csathó Gizella
Tördelés: Szegedi Gábor
Borítóterv: Szigeti Sándor
Nyomtatta és kötötte: Kaposvári Nyomda Kft.
Megrendelés száma: 171213
Felelős vezető: Mike Ferenc