— Jézusom, annyira rossz itt várakozni — mondta. — Szükségetek lenne rám, hogy segítsek.
— Elboldogulunk, hugi — mondtam. — Egy tucat zsaru ott lesz a bulin, mind felfegyverezve. És én is ott leszek — tettem hozzá egy kicsit sértődötten, hogy ennyire alulértékeli a jelenlétemet.
De továbbra is így tett.
— Igen. És ha Doakes elkapja Dancót, ki tudjuk szabadítani Kyle-t. Ha Danco kapja el Doakest, te jársz jól. Nagyon ravasz, Dexter. Te mindenképp csak nyerhetsz.
— Ez fel se merült bennem — hazudtam. — Csak a magasabb rendű célok szolgálata lebegett a szemem előtt. Egyébként is, Doakes elméletileg nagyon nagy gyakorlattal rendelkezik az ilyesmiben. És ismeri Dancót is.
— A picsába, Dexter, ez megöl engem. Mi van, ha… — Elhallgatott, és beharapta az ajkát. — Nagyon ajánlom ennek a tervnek, hogy sikerüljön — mondta végül. — Túl régóta nála van már Kyle.
— Sikerülni fog, Deborah — biztosítottam.
De egyikünk sem hitt nekem igazán.
Az orvosok ragaszkodtak ahhoz, hogy benntartsák Deboraht egy huszonnégy órás megfigyelésre. Úgyhogy szívélyesen elköszöntem a húgomtól, majd ellovagoltam a naplementébe, onnan pedig a lakásomba, hogy lezuhanyozzak és átöltözzek. Mit vegyek fel? Egy irányelv sem jutott eszembe azzal kapcsolatban, hogy mit illik idén viselni egy olyan bulin, amit azért erőszakolnak az emberre, hogy megünnepelhesse a nem kívánt eljegyzését, és ami egy bosszúvágyó elmebeteggel való erőszakos összecsapásba torkollhat. Nyilvánvaló, hogy nem vehetek fel barna cipőt, de ezenkívül semmi nem tűnt de rigeurnek. Gondos megfontolások után rábíztam magam a jó ízlésemre, és kiválasztottam egy citromzöld hawaii inget, amit piros elektromos gitárok és rózsaszín motorok díszítettek. Egyszerű, mégis elegáns. Egy khakinadrág, egy pár futócipő, és készen is álltam a bálra.
De még mindig volt egy órám, hogy odaérjek, és azon kaptam magam, hogy megint Codyra gondolok. Igazam volt vele kapcsolatban? Ha igen, vajon hogyan birkózik meg a benne ébredező Utassal? Szüksége van a segítségemre, én pedig alig várom, hogy segíthessek neki.
Elindultam a lakásomból, és délnek vettem az utamat, Vince északon fekvő háza helyett. Negyedóra múlva Rita ajtaján kopogtattam, és az utca túloldalát bámultam, ahol Doakes őrmester szokott parkolni a bordó Taurusban. Most minden bizonnyal otthon készülődik, a haját bodorítja a közelgő összecsapáshoz, és a töltényeit fényesítgeti. Megpróbálná megölni Dr. Dancót, tudván, hogy hivatalos engedélye van rá? Mióta nem ölt meg vajon senkit? Nem hiányzott neki? Nem rontott rá bömbölve a Szükség, mint egy hurrikán, elfújva az összes észérvet és gátlást?
Kinyílt az ajtó. Rita elmosolyodott, majd rám vetette magát, átölelt és egy csókot nyomott az arcomra.
— Szia, hercegem — köszöntött. — Gyere csak be.
A látszat kedvéért röviden visszaöleltem, majd kimentettem magam.
— Nem maradhatok túl sokáig — tájékoztattam.
A mosolya még szélesebbé vált.
— Tudom — mondta. — Vince telefonált, és elmondta. Olyan édes volt. Megígérte, hogy rajtad tartja a szemét, nehogy valami őrültséget csinálj. Gyere be — invitált, és a karomnál fogva berángatott. Amikor bent voltunk az ajtón, hirtelen támadt komolysággal felém fordult. — Figyelj, Dexter. Szeretném, ha tudnád, hogy nem vagyok az a féltékeny típus, és megbízom benned. Menj, és mulass jól.
— Azt fogom tenni, köszönöm — válaszoltam, bár kételkedtem benne, hogy tényleg jól mulatnék majd. És azon töprengtem, hogy mit mondhatott neki Vince, amiből azt szűrte le, hogy ez a buli a kísértések és a bűnveszélyes csapdája lehet. Egyébként az is elképzelhető, hogy tényleg erről lesz szó. Mivel Vince sokkal nagyobb részben mesterséges, mint valódi, társasági eseményeken némiképp beszámíthatatlanul viselkedik, mint azt a húgommal folytatott bizarr szexuális célzásokkal teli párbajai is tanúsítják.
— Kedves tőled, hogy beugrottal a buli előtt — vezetett Rita a kanapéhoz, amelyen az utóbbi időben olyan sok estét töltöttem. — A gyerekek kíváncsiak, hogy ők miért nem mehetnek veled.
— Beszélek velük — vágtam rá, alig várva, hogy láthassam Codyt, és kideríthessem, igazam volt-e.
Rita úgy mosolygott, mintha határtalan örömmel töltené el, hogy hajlandó vagyok szóba állni Astorral és Codyval.
— Kint vannak hátul — mondta. — Megyek, szólok nekik.
— Ne, maradj csak — kértem. — Inkább én megyek ki.
Cody és Astor Nickkel, a szomszédban lakó bárdolatlan kis fajankóval játszottak, aki meg akarta nézni Astort meztelenül. Amikor kinyitottam a tolóajtót, felnéztek, és Nick megfordult, hogy visszaigyekezzen a saját kertjébe. Astor odaszaladt hozzám és megölelt, Cody pedig kifejezéstelen arccal követte.
— Szia — köszönt halk kis hangján.
— Üdvözletem, ifjú polgárok — mondtam. — Felvegyük-e egyentógánkat? Cézár a szenátusba hívatott minket.
Astor félrebillentette a fejét, és úgy nézett rám, mintha a szeme előtt ettem volna meg egy nyers macskát. Cody egyszerűen csak annyit mondott, nagyon halkan:
— Mi a…
— Dexter — vágott bele Astor —, miért nem mehetünk el veled a buliba?
— Először is — magyaráztam neki —, holnap iskola. Azonkívül, attól tartok, hogy ez egy felnőttbuli lesz.
— Ez azt jelenti, hogy meztelen lányok is lesznek ott? — kérdezte Astor.
— Mégis, mit gondolsz, milyen ember vagyok én? — kérdeztem vissza, harciasan felvonva a szemöldököm. — El tudnád rólam képzelni, hogy valaha is elmennék egy olyan buliba, ahol nincsenek meztelen lányok?
— Fúúúúj — kommentálta Astor, Cody pedig azt suttogta:
— Hahh.
— De ami még lényegesebb, hülyén fogunk táncolni, randa ingekben, ez pedig nem a ti szemeteknek való látvány. Minden tiszteleteteket elveszítenétek a felnőttek iránt.
— Milyen tiszteletünket? — kérdezte Cody, én meg kezet ráztam vele.
— Ahogy mondod — mondtam neki. — És most nyomás a szobádba.
Astor végre elkuncogta magát.
— De mi el akarunk menni a buliba — mondta.
— Attól tartok, ez nem lehetséges — válaszoltam. — De hoztam nektek egy kis kincset, hogy ne menjetek világgá. — Egy csomag Necco nápolyit nyomtam a kezébe, ez volt a mi titkos valutánk. Később igazságosan megfelezik majd Codyval, távol a kíváncsi tekintetektől. — Most pedig, fiatalok — kezdtem bele. Várakozással telve néztek fel rám. De itt megakadtam, bár remegtem a vágytól, hogy választ kapjak, de még azt sem tudtam, hol vagy hogyan kezdjek el kérdezősködni. Azt azért mégse mondhattam, hogy „egyébként, Cody, te szeretsz gyilkolni?”. Persze pont erre lettem volna kíváncsi, de tényleg nem tűnt olyasminek, amit egy gyereknek mondana az ember — különösen Codynak, aki annyira volt beszédes, mint egy kókuszdió.
A nővére, Astor viszont gyakran az ő gondolatait is tolmácsolta. A feszültségtől, hogy kora gyermekkorukat egy erőszakos, brutális apával kellett töltsék, szimbiotikus kapcsolat alakult ki köztük, olyan szoros, hogy amikor Cody kólát ivott, Astor böfögött. Bármi is megy végbe Codyban, Astor tudja megfogalmazni.
— Kérdezhetek valami komolyat? — kérdeztem, mire ők egy egész párbeszéddel felérő pillantást váltottak, de nem mondtak semmit. Majd bólintottak, majdnem úgy, mintha egy csocsóasztal egyazon rúdjához lenne erősítve a fejük.
— A szomszéd kutyáról — folytattam.
— Már elmondtam — jelentette ki Cody.
Mindig fellökte a kukát — magyarázta Astor. — És idekakilt a kertünkbe. És Nicky megpróbált ráparancsolni, hogy harapjon meg minket.