Körül elszórt illatos szerelmes levelek hevernek s lábbal tapodott versezetek, hangjegyek s más afféle veszendő dolgok; körül a falon válogatott mindenféle képek, mik, ha egymásra nézhetnének, bizonyosan nagyon elszégyellnék magukat; az asztalon valódi herculaneumi bronzcsészében látogatójegyek, mind merő nevezetes férfiak- és delnőktől.
A szőnyegek mind női gyöngéd kezek hímzései, vadászatok, kutyák, lovak arcképeivel. Az elszőnyegezett falak titkos ajtócskákat engednek sejteni, s az ablakok mind kettős függönyökkel vannak takarva.
Künn az előszobában egy kis szerecsen groom vakarja a fülét unalmában, akinek utasításul van adva, hogy reggeli tizenkét óráig semmiféle férfi látogatót be nem szabad bocsátani. Tehát azon vakmerő eszme van mellé csatolva, hogy ilyenkor őt a hölgyek látogathatják.
Mind e tilalom dacára megtörténik, hogy a határozott csöngetésre bebocsát egy férfit Juszuf, s Kecskerey úr kezdi hallani, mint beszél az érkezettel a néger fickó saját kaffer nyelvén, s nagyon örül neki.
— Ki az? Jusszuf! — kiált Kecskerey úr erre oly éles, hangon, hogy a pávián ott a háta mögött ijedtében sikoltani kezd.
Felelet helyett maga az érkezett ront be az ajtón: — “Impertinensek ezek a kiváltságos jó barátok!” — mormogja magában Kecskerey úr, amidőn az ajtaján bebukó férfit megpillantja, s nagy megelégedésére szolgál látni, mint hökken vissza az érkező szokatlan pongyolájától.
Hanem egy perc múlva ráismer, s határozott vígsággal kiált fel eléje nyújtva hosszú száraz kezét.
— Ah, Abellino! Te vagy az? Honnét hullottál ide? Azt hittük, már mediatisáltattad magadat Indiában. Jer, ülj mellém. Hoztál azokból a famóz pastillokból, amiket zseniális leveleidben említesz?
— Vigyen el az ördög majmoddal együtt — szitkozódék az érkező —, most nem tudtam, hogy melyitek a gazda, úgy hasonlítotok egymáshoz, üssön bele a mennykő!
— Ah, ez most a legdivatosabb neme az udvariasságnak Egyiptomban? Egyébiránt majmom le van kötelezve a bók által. Zsokó, bizonyítsd be neveltségedet azáltal, hogy nyújts egy pipát vendégemnek.
Zsokó meg is tette, hogy elhozta a pipát, hanem olyat húzott vele a vendég lábaszárára, hogy az nem bánta volna, ha nem hozott volna neki pipát.
— Verje meg a számum a piszkos rokonodat! Ha tudom, máskor bottal jövök hozzád. Indiában is jártam majmok között, de ott az ember pisztolyt hord, és lelövi az ilyen ocsmány állatot.
— Ah, hagyd el barátom. A majmokból lett az emberi faj. Én azt állítom, hogy az ember eredetileg majom volt. Őseink iránt tehát illendő tisztelettel kell viseltetnünk.
Kecskerey olyan ember, akinek mindenféle gorombaságot el lehet mondani, de ki aztán mindenféle gorombaságot vissza is ad.
— Azonban jer, ülj ide mellém, és tedd magadat kényelembe! Jusszuf, tölts vendégem számára pipát. Sajnálom, hogy nargilával nem szolgálhatok.
Abellino leveté bő köpenyét, melyet válla körül tekergetett, s szembe ült Kecskerey árral, hogy időközönkint a majmot papiros galacsinokkal hajigálhassa.
— Tehát mi hozott ismét vissza e birodalomba, én hősöm, én trubadúrom? — kérdé Kecskerey. — Bizonyosan szerelmes kalandok, nevezetes afférek; fogadni mernék, hogy egy indu vestaliát szöktettél egy Budhurból.
— Elébb felelj arra, van-e még itt valami híre elébbi afféremnek?
Kecskerey úr neheztelő arccal feleclass="underline"
— Édes barátom, nagyon sokat teszesz fel magadról. Azt kívánod, hogy egy esztendeig egyébről se beszéljenek, mint a te rongyos párbajodról. Van eszébe valakinek. Úgy elfelejtettek, mintha sohasem lettél volna. Fennimort megölted. Fennimornak volt egy cadet öccse, ki ezáltal majorescóvá lett. A minap kérdezték tőle, hogy mért nem sürgeti az ellened indított pert? “Van eszem — monda —, hogy jóltevőmet üldözzem!” — Ma estve találkozhatol vele itt nálam, sokkal derekabb fiú, mint bátyja volt; nagyon fog örülni, ha meglát.
— Részemről a szerencse. Tehát beszéljünk egyébről. Úgy látszik, hogy most Pest kezd lenni az elegáns világ fészke, amit abból gyanítok, hogy te itt vagy établírozva. Mit csináltok ti itt?
— Terjesztjük a civilizációt. Kissé fádabb mulatság, mint Párizsban tölteni a szezont, de néhány magyar mágnás fejébe vette, hogy ezentúl Pesten lakjék, s most azoknak a kedvéért mások és mások kedvéért ismét mások tanyáznak ebben a kedves városban, melyben éppen akkora a köd, mint Londonban, s illúzióra ennyi is elég.
— Ez mind jó. Hanem a többek között mit tudsz Kárpáthyékról?
Kecskerey úr büszkén fúvá fel magát, mint egy béka, s torkának feszített hangján recsegé:
— Kinek tartasz te engemet, barátom? Kémed vagyok én neked, ki a családok titkaiba befúrja magát, hogy azoknak árulója legyen? Minő föltétel ez rólam!
Abellino nyugodt lélekkel hajigálta a kezébe akadt látogatójegyeket Zsokó fejéhez; ismerte már Kecskerey úr szokását. Ő minden dehonesztáló megbízást és kérdést a legnagyobb méltatlankodással szokott visszautasítani, hanem azért elvégzi azokat, és ad feleletet.
— Bánom is én, akármit csinálnak tőlem Kárpáthyék! Mi gondom nekem arra? Tőlem beszélheti a világ, hogy Kárpáthyné minden nap más szeretőt vált, hogy ma gróf Erdeyvel, holnap Kiss Miskával sző viszonyt, hogy az öreg Jancsi úr maga csődíti a házibarátokat Kárpátfalvára, s gyönyörködik benne, ha neje azokat szeretetre méltóknak találja; Kiss Miskával számtalanszor engedi őt egyedül szomszéd falvakra látogatóba járni, s más effélét; mi gondom nekem mindezekre? Annyit sem gondolok rá, mint arra, hogy a majmom mit álmodott.
Abellino békét hagyott a látogatójegyeknek, s érdekelten kezde hallgatni.
Kecskerey pedig úgy tett, mintha nem az ő kedvéért beszélne, s azért is a kis szerecsenre kezdett kiabálni.
— Bre bre! Khizmetkiár!
A groom futott befelé.
— Ne bujurszünüz csultámüm! (Parancsolj uram!)
— Eszbaplerimi! Csizmelerimi! (Ruhámat, csizmámat!)
A kis fickó futott, s hozta a nagy sárga csizmát.
— Khair csizmelirimi, szamár, hanem a papucsom add ide! Milyen nehéz baromból embert formálni!
Abellino ezalatt sajátságos gyönyörűségét találta benne lovagkorbácsával a kis groom kifelé forduló lábikráira egyet csíphetni; általában különös kedve volt minden útjába akadó bútorral éreztetni szupremáciáját, s nagyon örült neki, hogy a dohányhamut a padlat mázába tapodhatta, s addig meg nem nyugodott, míg egy kezébe akadt ollónak ki nem tekerte a nyakát.
Kecskerey ezalatt felöltözött, legalább ő azt hitte magáról.
— Nos, édes barátom, tehát visszajöttél Indiákról — szólt, protektori arccal öltve karját Abellinóéba, s elkezdett vele sétálni a tágas teremben alá s fel —, nem kétlem, miszerint ezentúl állandóul itt fogsz körünkben maradni, s estélyeimet jelenléteddel boldogítod.
— Köszönöm az estélyeket, de most nem vagyok elég gazdag, hogy azokban részt vehessek. Griffard felmondta a további hitelezést, s nekem meg kell tanulnom a gazdálkodást, mint akármely más filiszternek.
— Ah, kár volna érted, ez nem neked való mulatság. Annál okosabban tennél, ha kibékülnél nagybátyáddal.
— De már a koldus mesterségénél többre becsülöm a banditáét.
— Az is jó. Tudniillik, hogy jó tőled a gondolat; de nem az említett mesterség. Te meglehetős kelepcében vagy most.
— Amilyet csak képzelni lehet.
— Nagybátyád feleségébe még mindig szerelmes vagy-e?
— Az nem; hanem attól tartok, hogy más lehet belé szerelmes.