— Tudsz repülni?
— Vannak sokkal jobb dolgok a repülésnél.
— És én megtanulhatom őket?
— Ha a szüleid beleegyeznek.
Esk sóhajtott.
— Apám nem fog.
— Hát akkor majd szót váltok vele — nyilatkozta Néne.
— Hát idehallgass, Gordó Kovács!
Kovács folyamatosan hátrált a műhelyében, kezét félig fölemelte, hogy elhárítsa az öregasszony mérgét, aki közeledett hozzá, egyik ujjával a levegőbe döfködve jogos fölháborodásában.
— Én segítettelek a világra, te hülye férfi, és most sincs több eszed, mint akkor volt…
— De… — próbálkozott Kovács, egy testcsellel megkerülve az üllőt.
— A mágia rátalált a lányra! Varázslói varázs! Helytelen varázs, érted? Amit sose szántak neki!
— Igen, de…
— Van valami halvány fogalmad arról, hogy a mágia mire képes?
Kovács megroggyant.
— Nincs.
Néne elhallgatott, és egy kissé leeresztett.
— Nincs — ismételte meg némileg csöndesebben. — Nincs, hogyan is lehetne?
Leült az üllőre, és megkísérelt nyugodt gondolatokat gondolni.
— Figyelj! A mágiának van egy afféle… saját élete. Ez nem számít, mert… különben is, tudod, a varázslói varázs… — Fölnézett a férfi nagy, értetlen arcára és újra próbálkozott. — Nos, tudod, milyen az almabor?
Kovács bólintott. Úgy érezte, ebben a témában szilárdabb talajon áll, de nem volt benne biztos, hová vezet ez az egész.
— És ott van az a pálinka is. Az almórium — mondta a boszorkány. A kovács bólintott. Lusta Dögön mindenki produkált almóriumot: éjszakára kitették az almaboros hordócskát, s reggel leszedték róla a jeget, míg a végén csak egy csöppnyi tömény alkohol maradt.
— Nos, rengeteg almabort ihatsz és csak jobban fogod érezni magad tőle és ennyi az egész, nem igaz?
A kovács újra biccentett.
— De az almóriumot picike kupicákból iszod és nem iszol sokat és nem iszol gyakran, mert a fejedbe száll?
A kovács megint bólintott, és, tudatában, hogy nem túl jelentős mértékben járult hozzá a párbeszédhez, hozzátette:
— Úgy van.
— Ez a különbség — szögezte le Néne.
— A különbség mi között?
Néne sóhajtott egyet.
— A különbség a boszorkánymágia és a varázslói varázs között — mutatta ki. — És már megtalálta a leánykát, és ha a gyerek nem képes kézben tartani, akkor ott vannak Azok, akik majd irányítani fogják őt. A mágia lehet egy afféle kapu, és a másik oldalon nagyon kellemetlen Izék vannak. Érted?
A kovács bólintott. Nem igazán értette, de föltételezte, teljesen helyesen, hogy ha ezt a tényt elárulja, Néne belemegy a rettenetes részletekbe.
— A lányka elméje erős, és lehetséges, hogy beletelik némi időbe — folytatta Néne —, de előbb vagy utóbb Azok ki fogják hívni őt.
Kovács fölemelt egy kalapácsot a munkapadról, úgy nézett rá, mintha korábban sose látta volna, és letette.
— De — mondta — ha neki varázslói mágiája van, akkor a boszorkaság megtanulása nem vezet semmi jóra, igaz? Azt mondta, a kettő különbözik.
— Mindkettő mágia. Ha nem tanulhatsz meg elefánton lovagolni, akkor legalább tanulj meg megülni a lovon.
— Mi az az elefánt?
— Borzfajta — jelentette ki Néne. Nem úgy tartotta fönn az erdő-hitelességet negyven évig, hogy valaha is elismert volna bármilyen tudatlanságot.
A patkolókovács sóhajtott egyet. Tudta, hogy vereséget szenvedett. A felesége egész világossá tette, hogy támogatja az elképzelést, és most, hogy jobban meggondolja, vannak a dolognak előnyei. Végül is, Néne sem élhet örökké, és tulajdonképpen nem lesz az túl rossz, hogy az ember az apja a vidék egyetlen boszorkányának.
— Rendben van — mondta.
És így, miközben a tél fordult és megkezdte hosszú, vonakodó mászását a tavasz felé, Esk több napot töltött Mállotviksz Nénével egyhuzamban, tanulva a mesterséget.
Úgy nézett ki, főleg abból áll, hogy emlékezni kell dolgokra.
A leckék meglehetősen gyakorlatiasak voltak. Volt konyhaasztal-tisztítás és a Füvészkedés Alapjai. Volt kecskek-ganajozás és a Gombák Fölhasználása. Volt mosogatás és a Kisistenek Megidézése. Folyamatosan volt a nagy, szeszfőző rézüst felügyelete a mosókonyhában és a Lepárlás Gyakorlata. Mire a meleg Peremszelek elkezdtek fújni, és a hó csak kis latyakcsíkokban maradt meg a fák Tengelyfelőli oldalán, Esk megtanulta egy egész sor balzsam, több gyógyászati pálinka, vagy húsz különleges főzet, és számos rejtélyes bájital — amikrol Néne azt mondta, hogy majd idejekorán megtanulhatja a hasznuk — készítésének módját.
Amit viszont egyáltalán nem csinált, az a mágia volt.
— Mindent a maga idejében — ismételte Néne bizonytalanul.
— De én elvileg boszorkány vagyok!
— Még nem vagy boszorkány. Nevezz meg három növényt, ami jót tesz a beleknek.
Esk hátratette a kezét, behunyta a szemét, és azt mondta:
— A Pompázatos Pávatik virágkoronája, a Vénember Gatyája gyökérbele, a Vérző Tavirózsa szára, magtokja a…
— Jól van. Hol lehet víziuborkát találni?
— Tőzeglápban és posványos tavakban, azokban a hónapokban…
— Jó. Szépen haladsz a tanulásban.
— De ez nem varázslás!
Néne leült a konyhaasztalra.
— A mágia többnyire nem az — mondta. — Csak a megfelelő növények ismerete, és annak megtanulása, hogy figyelmet kell fordítani az időjárásra és az állatok szokásainak kiderítése. Na meg az emberek szokásainak kiismerése.
— És ennyi az egész? — kérdezte Esk elborzadva.
— Ennyi? Ugyancsak jókora ennyi! — csattant föl Néne. — De nem, nem ennyi az egész. Van más is.
— Nem tudnál megtanítani rá?
— Mindent a maga idejében. Semmi értelme, hogy máris megmutasd magad.
— Megmutassam magam? Kinek?
Néne szeme rávetődött a szobasarkok árnyaira.
— Sose törődj te azzal!
Aztán még a legutolsó, késlekedő hófoszlányok is eltűntek, és tavaszi szélviharok bömböltek a hegyekben. A levegő az erdőben avartól és terpentintől szaglott. Néhány korai virág dacolt az éjszakai fagyokkal, és a méhek elkezdtek kirepülni.
— Na már most, a méhek — nyilatkozta Mállotviksz Néne, — az igazi varázslat.
Óvatosan fölemelte az első kaptár fedelét.
— A méheid — folytatta, — adják a mézborod, a viaszod, a propoliszod, a mézed. Csudálatos dolog a méh. És ráadásul királynő uralkodik fölöttük — tette hozzá árnyalatnyi elismeréssel.
— Nem csípnek meg téged? — kérdezte Esk, kissé hátrébb lépve. Méhek özönlöttek ki a lépbál s árasztották el a durva fadoboz oldalait.
— Szinte soha — válaszolta Néne. — Varázst akartál. Figyelj !
Kezét a rovarok küszködő tömegébe dugta, s torka hátsó részéből halk, de átható, sipító hangot adott ki. Valami mozdult a sokadalomban, és egy nagy méh, hosszabb és kövérebb, mint a többi, mászott rá az asszony kezére. Néhány dolgozó követte őt, cirógatva és általánosságban véve gondoskodva róla.
— Ezt hogy csináltad? — faggatózott Esk.
— Á! — mondta Néne. — Szeretnéd tudni, mi?
— Igen, szeretném. Azért kérdeztem, Néne — felelte Esk komolyan.
— Mit gondolsz, használtam mágiát?