Esk kinyitotta szemét, és hosszú ideig meredt a mennyezetre. A hónapok során megismerkedett a vakolat minden egyes dudorával és repedésével, amik együttesen egy bizarr, feje tetején álló tájat hoztak létre, amit aztán benépesített egy bonyolult, saját találmányú civilizációval.
Fejét elárasztották az álmok. Kihúzott egy kart a takaró alól és megbámulta, azon tűnődve, miért nem borítja toll. Ez az egész nagyon elképesztő.
Lelökte a paplant, átlendítette lábát az ágy szélén, kitárta szárnyát a szélrohamba s kilebbent a világba…
A puffanás a hálószoba padlóján rohanva csalta föl Nénét a lépcsőkön, aki aztán átölelte és magához vonta a kislányt, amikor azon kitört a rettegés. Előre-hátra ringatózott sarkán s értelmetlen nyugtató hangokat adott ki.
Esk fölnézett rá, arca az elborzadás maszkja.
— Éreztem, ahogy megszűnök!
— Igen, igen. Most már minden jól van — mormolta Néne.
— Te ezt nem érted! Még a nevemre se voltam képes viszszaemlékezni! — sikoltotta Esk.
— De most emlékszel.
Esk habozott és ellenőrizte.
— Igen — mondta. — Hát hogyne. Most már.
— Szóval nem történt semmi baj.
— De…
Néne fölsóhajtott.
— Megtanultál valamit — jelentette ki, és úgy gondolta, biztonságos egy kis szigorúságot elegyíteni hangjába. — Azt mondják, egy kevés tudás veszélyes, de feleannyira se rossz, mint a nagy adag tudatlanság.
— De mi történt?
— Azt hitted, hogy a Kölcsönvevés nem elég. Azt hitted, hogy remek dolog lesz ellopni más testét. De most már tudnod kell, hogy a test olyan, mint egy… mint egy édes kocsonyás puding. Formát húz a tartalomra, érted? Nem lehetséges, hogy egy kislány tudata létezzen egy sas testében. Mindenesetre nem sokáig.
— Sassá váltam?
— Igen.
— Egyáltalán nem én voltam?
Néne egy ideig elgondolkodott. Mindig szünetet kellett tartson, amikor a beszélgetés Eskkel túlvezette őt a tisztességes emberek szókincsének határain.
— Nem — szólalt meg végül —, nem abban az értelemben, ahogy te gondolod. Csak egy sas, esetleg néha fura álmokkal. Mint ahogy szoktad álmodni azt, hogy repülsz, talán a madár emlékezett volna járásra meg beszédre.
— Örgh.
— De már vége az egésznek — nyugtatta Néne, megajándékozva a gyereket egy vékony mosollyal. — Újra saját magad vagy, és a sas is visszakapta a tudatát. A nagy bükkön ücsörög az árnyékszék mellett; szeretném, ha kitennél neki némi ennivalót.
Esk visszaült a sarkára, s elnézett egy pontra Néne feje mellett.
— Voltak ott nagyon különös izék — jegyezte meg könnyed modorban. Néne megpördült.
— Úgy értem, egy afféle álomban láttam az izéket — folytatta Esk. Az öregasszony döbbenete olyannyira látható volt, hogy tétovázni kezdett, megijedve, hogy valami rosszat mondott.
— Miféle izék? — kérdezte Néne.
— Afféle nagydarab lények, mindenféle formájúak. Csak üldögéltek.
— Sötét volt? Úgy értem, ezek az Izék sötétben voltak?
— Azt hiszem, voltak csillagok. Néne?
Mállotviksz Néne a falat bámulta.
— Néne? — ismételte meg Esk.
— Mmf? Igen? Ó — Néne megrázta magát. — Igen. Értem. És most azt szeretném, ha lemennél és fognád a szalonnát, ami a kamrában van, és kitennéd a madárnak, megértetted? Az is jó ötlet lenne, ha megköszönnéd neki. Sose tudhatja az ember.
Amikor Esk visszajött, Néne kenyérszeleteket vajazott. A kislány odahúzta a hokedlit az asztalhoz, de az öregasszony felé intett a kenyérvágó késsel.
— Kezdjük a lényeggel! Állj föl! Nézz rám!
Esk csodálkozva megtette. Néne belevágta a kést a kenyérvágó deszkába, s megcsóválta fejét.
— A francba! — mondta, csak úgy bele a világba. — Fogalmam sincs róla, hogy ők hogy szokták csinálni, ahogy én ismerem a varázslókat, biztos, van valami szertartás, mindig komplikálják a dolgokat…
— Hogy érted?
Néne oda se fütyült rá, csak odament a kredenc melletti sötétsarokhoz.
— Valószínűleg fél lábbal egy vödörnyi hideg zabkásában kéne állnod, fél kesztyűben meg minden ilyesmi — mondta a magáét. — Egyáltalán nem akartam ezt megtenni, de Ők rákényszerítenek.
— Miről beszélsz, Néne?
Az öreg boszorka kirántotta a varázsbotot kellemes árnyékából, s tétován Esk felé lengette.
— Itt van. A tied. Vedd el! Csak abban reménykedem, hogy helyesen cselekszem.
Igazából a bot átnyújtása a tanítványoknak rendszerint egy roppant lenyűgöző ceremónia, különösképp, ha a botot egy idősebb mágustól öröklik; az ősi tannak megfelelően hosszú és rémisztő a megpróbáltatás, ami magában foglal álarcokat, csuklyákat, kardokat, és félelmetes esküvéseket, hogy az ember nyelve kivágassék, belső részeit vadmadarak csipegessék, hamvaikat a nyolc szélbe szórják és így tovább, ha… Csak azután, hogy néhány órát ilyesmivel töltött, lehet egy tanoncot befogadni a Bölcsek és Fölvilágosodottak testvériségébe.
Ezenkívül van egy hosszú-hosszú beszéd is. Puszta véletlenségből Néne ennek pont a lényegét foglalta össze dióhéjban.
Esk elvette a botot, és alaposan szemügyre vette.
— Nagyon tetszetős — jegyezte meg tétován. — A faragások egész csinosak. Mire való?
— Ülj le. És most az egyszer nagyon figyelj ide. Azon a napon, amikor megszülettél…
— …és nagyjából ennyi.
Esk keményen nézett a botra, aztán Nénére.
— Varázsló kell legyek?
— Igen. Nem. Nem tudom.
— Ez nem válasz, Néne — hányta szemére Esk. — Az vagyok vagy nem vagyok?
— Nő nem lehet varázsló — szögezte le Néne kereken. — Természet ellen való. Ilyen alapon akár nő létedre patkolókovács is lehetnél.
— Igazából én sokszor megfigyeltem apát és nem értem, mién ne…
— Figyelj — vágott közbe Néne sietve —, nem lehet női varázsló ugyanúgy, ahogy férfi boszorka se, mert…
— Hallottam férfi boszorkákról — említette meg Esk szerényen.
— Vajákosok!
— Azt hiszem.
— Úgy értem, nincsenek férfi boszorkányok, csak hülye férfiak — magyarázta némi hévvel Néne. — Ha a férfiak boszorkányok volnának, akkor varázslók lennének. Az egész visszavezethető a… — megkocogtatta a fejét — …kobakológiára. Hogy hogyan működik az agyad. Tudod, a férfiak agya másképp működik, mint a miénk. Az ő varázslatuk csupa szám, meg szöglet, meg él, és hogy mit csinálnak a csillagok, mintha az számítana bármit is. Az egész csak hatalom. Az egész csak… — Néne elhallgatott, és a felszínre hozta kedvenc szavát, amivel kifejezte mindazt, amit megvetett a varázslóságban — …gyommetria.
— Hát akkor minden rendben van — felelte megkönnyebbülve Esk. — Itt maradok és megtanulom a boszorkaságot.
— Á! — sóhajtotta Néne komoran. — Könnyű neked ezt mondani, de nem hiszem, hogy a dolog ilyen egyszerű lesz.
— De te azt mondtad, hogy a férfiak varázslók, a nők boszorkányok, és nem lehetséges fordítva.
— Igaz.
— Na hát akkor — mutatta ki diadalmasan Esk —, meg van oldva minden, nem igaz? Akár akarom, akár nem, muszáj boszorka legyek.
Néne a botra mutatott. Esk vállat vont.
— Ez csak egy vén husáng.
Néne fejét rázta. Esk pislantott egyet.