Maga a bódé elsomfordált egy sikátorba, és sose látták többé.
Esk a költők dacára valójában úgy haladt át a vásáron, ahogy a gyújtogató a kaszálón vagy ahogy egy neutron pattog ide-oda a reaktorban, és a hipotetikus megfigyelő a gyerek véletlenszerű mozgását könnyen kinyomozhatta volna a hisztéria- és erőszakkitörések nyomon követésével. De, mint minden jó katalizátor, a lány nem keveredett bele az általa megindított folyamatokba, és arra az időre, mire az összes nemhipotetikus, lehetséges megfigyelő képes lett levenni a szemét az eseményekről, Esket már máshová taszigálták.
Már kezdett elfáradni. Noha Mállotviksz Néne elvi alapokon jóvá hagyta az éjszakákat, a válogatás nélküli gyertyaégetést egyáltalán nem helyeselte — ha valamit el kellett olvasnia sötétedés után, általában meggyőzte a baglyot, hogy jöjjön, üljön oda széke háttámlájára, és a madár szemével olvasott. Így Esktől elvárta, hogy napnyugtával lefeküdjön, és az már rég elmúlt.
Pont előtte volt egy barátságosnak tűnő bejárat. A sárga fényen vidám hangok csusszantak ki odabentről s tömörültek össze a macskaköveken. A gyerek megindult az ajtó felé, miközben a bot még mindig randomizált mágiát sugárzott szét, mint valami démoni világítótorony.
A Nyenyerés Tenyere tulaja világi embernek tartotta magát, és ez így is volt, mert túl ostoba volt ahhoz, hogy igazán kegyetlen legyen, és túl lusta a becstelenséghez, és bár a teste sok helyen megfordult, a tudata sose jutott messzebbre a saját feje belsejénél.
Nem volt hozzászokva ahhoz, hogy sétapálcák szólítsák meg. Különösen akkor nem, ha vékonyka, sipító hangon beszéltek és kecsketejet kértek.
Óvatosan, tudatában annak, hogy a kocsmában mindenki őt bámulja és vigyorog, áthajolt a pulton, hogy le tudjon nézni. Esk fölmeredt rá. Néne mindig azt mondta: Nézz egyenesen a szemükbe, nézz velük farkasszemet, senki se képes sokáig farkasszemet nézni egy boszorkánnyal, persze a kecskéket kivéve.
A kocsmáros, akit Szakynak hívtak, azon kapta magát, hogy egyenesen lebámul egy kisgyerekre, aki szemlátomást kancsal.
— Tessék? — mondta.
— Tejet — magyarázta a gyerek, még mindig bőszen összpontosítva. — A kecskéből származik. Ismeri?
Szaky csak sört árult, amiről vendégei azt állították, hogy macskából származik. Nincs az az önmagára valamit is adó kecske, aki hajlandó lett volna elviselni a Nyenyerés Tenyerének szagát.
— Nem tartunk ilyesmit — szögezte le a férfi. Szúrósan a botra tekintett, és szemöldökei összeesküvők módjára húzódtak közelebb egymáshoz orra fölött.
— Megnézhetné — javasolta Esk.
Szaky visszahúzódott, megszüntetve pulton hasaló kényelmetlen helyzetét, részint, hogy elkerülje a fixírozást, amitől szeme már részvétteljesen könnybe lábadt, részint, mert szörnyű gyanú dermesztette elméjét.
Még a másodosztályú kocsmárosok is hajlamosak rezonálni az általuk fölszolgált sörre, és a háta mögötti nagy hordók felől érkező rezgések immár nem komló és sörhab jelleggel vibráltak. Egy sokkal inkább tejszerű hangot közvetítettek.
Kísérletképp elfordította a csapot, s aztán nézte, ahogy a vékony tejsugár megalvad a cseppfogó vödörben.
A bot még mindig a pult széle fölött meredezett, mint valami periszkóp. A kocsmáros letette volna a nagyesküt, hogy a husáng kifejezetten őt bámulja.
— Ne hagyja veszendőbe menni! — szólt egy hang. — Egy nap még hálás lesz érte.
Ugyanaz a hangnem volt, amit Néne használt olyankor, amikor Esk egyáltalán nem lelkesedett egy tányér magas tápértékű zöldsaláta-fűzelékért, olyan sárgára forralva, hogy még a legkitartóbb vitaminok is föladták a végén, ám Szaky hiperérzékeny fülében ez nem felszólításként, hanem jövendölésként hangzott. A férfi megborzongott. El se tudta képzelni, micsoda helyzetbe kell ahhoz kerüljön, hogy hálás legyen egy állott sörből és aludttejből kevert italért. Itt dögöljek meg inkább!
Lehetséges, hogy előbb tényleg meg fog dögleni.
Nagyon gondosan végigtörölt egy csaknem tiszta söröskancsót a hüvelykujjával, és megtöltötte a csapból. Tudatában volt annak, hogy nagyszámú vendége csöndesen eloldalgott. Senki se szereti a mágiát, pláne nem egy nő kezében. Sosem lehessen tudni, mit vesznek esetleg a fejükbe, mit fognak csinálni legközelebb.
— A teje — szólt a kocsmáros, majd hozzátette —, kisasszony.
— Van valamennyi pénzem — állította Esk. Néne azt mondta neki: mindig állj készen fizetni és akkor sose kell megtenned, az emberek szeretik, ha sokat vársz tőlük, az egész csak kobakológia.
— Ugyan, ne is álmodjék róla — hárította el Szaky sietve. A bárpult fölé hajolt. — De ha esetleg valami módon vissza lehetne változtatnia maradékot? Nincs túl nagy kereslet a tejre errefelé.
Egy kissé odébb somfordált. Esk ugyanis a pulthoz támasztotta a botot, míg megitta a tejét, és ettől kényelmetlenül érezte magát.
Esk ránézett tejbajsza fölött.
— Én nem változtattam tejjé, csak tudtam, hogy tej lesz, mert tejet szeretnék inni — magyarázta. — Mit gondol, mi volt előtte?
— Ööö. Sör.
Esk eltöprengett ezen. Halványan rémlett neki, hogy egyszer kipróbálta a sört, és amolyan már többször-használt íze volt. De vissza tudott emlékezni valamire, amiről Lusta Dögön mindenki úgy tartotta, sokkal jobb a sörnél. Egyike volt Néne legjobban őrzött receptjeinek. Jót tett neked, mert csak gyümölcs volt benne, na meg rengeteg fagyasztás és forralás, és a csöppecskék tesztelése égő lánggal.
Néne egy fél kávéskanálnyit szokott tenni a tejébe, ha az éjszaka tényleg rettentően hideg volt. Fából kellett legyen a kanál amiatt, amit az ital bármilyen fémmel csinált.
Összpontosított. Föl tudta idézni annak az íznek a képét tudatában, s azokkal az apró fortélyokkal, amiket már kezdett elfogadni, de nem értett, rájött, hogy az ízt apró színes darabkákra tudja szétszedni…
Szaky sovány felesége előjött a hátsó szobából, hogy megnézze, miért csöndesedett el úgy a kocsma, és a férfi döbbent csöndre intette, míg Esk enyhén imbolyogva állt, csukott szemmel, mozgó ajakkal.
…a darabkák, amikre nincs szükséged, visszakerülnek az alakzatok nagy tárába, aztán megtalálod az extrákat, amik még kellenek, és összeilleszted a már meglévőkkel, aztán van az a kampószerű izé, ami azt jelenti, hogy az alkotóelemek bármit, ami alkalmas erre, önmagukhoz hasonlatossá fognak alakítani, aztán…
Szaky nagyon óvatosan megfordult, és szemrevételezte a mögötte levő hordót. A terem szaga megváltozott, a férfi érezte ahogy a vénséges kádáráru finoman tiszta aranyat izzad.
Némi elővigyázattal elővett egy apró poharat a pult alóli készletéből, s hagyta, hogy a sötétarany folyadék néhány fröccsenése kiszabaduljon a csapból. A lámpafényben elgondolkozva méregette az eredményt, módszeresen forgatta körbe a poharat, párszor megszaglászta, aztán egyetlen kortyintással lehajtotta tartalmát.
Az arckifejezése nem változott, noha szeme könnybe lábadt és a torka kissé égett. A felesége és Esk figyelték, ahogy homlokát vékonyan elborították az izzadsággyöngyök. Eltelt tíz másodperc, és a férfinak nyilvánvalóan az volt a szándéka, hogy megdöntsön valami hősi rekordot. Lehetséges, hogy gőz kígyózott elő füléből, ám nem kizárt, hogy ez csak pletyka. Ujjaival fura tetoválást dobolt a pult tetején.