— Remek — Néne állkapcsát eltökélten kifeszítve fölállt. Nyúlt a kalapjáért, és fölkapta a holmiját tartalmazó zsákot.
— Úgy számítom, gyorsabban tudok menni, mint az uszály — jegyezte meg. — A folyó csupa kanyar, de én egyenes úton járhatok.
— Utána fogsz gyalogolni? — kérdezte Hilta döbbenten. — De hát van ott mindenféle erdő meg vadállat!
— Nagyszerű, ideje, hogy visszatérjek a civilizációba. A lánynak szüksége van rám. A bot kezdi átvenni az irányítást. Mondtam, hogy ez lesz, de hallgatott rám valaki is?
— Hallgatott? — kíváncsiskodott Hilta, megpróbálva kiókumlálni, mit akarhatott mondani Néne a civilizációhoz való visszatéréssel.
— Nem — szögezte le hidegen Néne.
A férfi neve Amszkhat B’hal Zún volt. A tutajon élt három feleségével és három gyermekével. És Hazug volt.
Ami mindig is fölidegesíti a Zún törzs ellenségeit, nem pusztán a becsületességük, ami egyébként vérlázítóan abszolút, hanem megközelítésük teljes egyenessége. A Zúnok sosem hallottak a szépítésről, és akkor se tudtak volna vele mit kezdeni, ha kezükbe nyomtak volna egyet, eltekintve attól, hogy egész biztosan az „egy szívélyes módja a csúnya beszédnek” címkét ragasztották volna rá.
Merev ragaszkodásuk az igazsághoz kétségtelenül nem valamely isten parancsolta meg nekik, ahogy általában szokásos, hanem inkább úgy nézett ki, hogy genetikai alapja van. Az átlag Zún épp annyira nem tud hazudni, mint amennyire nem képes levegőt venni a víz alatt, és igazából maga az ötlet elég ahhoz, hogy alaposan kiboruljanak: egy Hazugság kiejtése nem kevesebbet, mint magának az univerzumnak megváltoztatását jelenti.
Ez meglehetős hátrány egy kereskedőnép esetében, s ezért az évezredek során a Zúnok vénei tanulmányozták ezt a különös képességet, aminek mindenki más olyannyira bővében van, és elhatározták, hogy ők is szert fognak rá tenni.
Arra bátorították a fiatalembereket, akik az ilyen tehetség halovány jelét mutatták, hogy különlegesen ünnepélyes alkalmakkor versenyszerűen még tovább ferdítsék az Igazságot. Az első följegyzett Zún proto-hazugság így hangzott: „A nagypapám tényleg egész magas”, de végül rájöttek a dolog nyitjára, és létrehozták a törzs Hazugja hivatalát.
Meg kell érteni, hogy jóllehet a Zúnok többsége képtelen a hazugságra, a nép nagyon tiszteli az olyan Zúnokat, akik tudnak olyat mondani, hogy a világ másmilyen, mint amilyen valójában, és a Hazug jelentékeny méltósággal járó tisztséget tölt be. Ő képviseli törzsét minden kapcsolatban a külvilággal, ami megértésének kísérletét az átlagZún már réges-rég föladta. A Zún törzsek roppant büszkék a Hazugjaikra.
Más népek ettől az egésztől rendkívül bosszúsak lesznek. Úgy érzik, hogy a Zúnok igazán választhattak volna valami elfogadhatóbb megnevezést, mint mondjuk „diplomata” vagy „PR menedzser”. Úgy érzik, hogy a Zúnok gúnyt űznek a dologból.
— Ez mind igaz? — kérdezte gyanakvóan Esk, körbenézve a bárka zsúfolt kabinjában.
— Nem — válaszolta Amszkhat határozottan. Ifjabbik felesége, aki zabkását fózött a parányi, díszes tűzhelyen, kuncogott. Három gyermeke komolyan figyelte Esket az asztal teteje fölött.
— Szokott néha igazat mondani?
— Te szoktál? — Amszkhat elvigyorogta aranybánya vigyorát, de a szeme nem mosolygott. — Miért találtalak a gyapjúmon? Amszkhat nem emberrabló. Lesznek otthon egyesek, akik aggódnak érted, igennem?
— Azt gondolom, Néne majd meg fog keresni engem — felelte Esk —, de nem hinném, hogy aggódna. Egyébként meg Ankh-Morporkba megyek. Kidobhat a hajójáról…
— …bárkámról…
— …ahogy tetszik. Nem törődöm a csukákkal.
— Nem tehetem — nyilatkozta Amszkhat.
— Ez hazugság volt?
— Nem! Civilizálatlan vidék van körülöttünk, rablók meg… izék.
Esk élénken bólintott.
— Akkor ezt megbeszéltük — szögezte le. — Nem bánom, ha a gyapjúban kell aludjak. És tudok fizetni az utazásért. Tudok… — habozott; befejezetlen mondata, mint valami kis kristálykunkor lógott a levegőben, míg a diszkréció sikeresen igyekezett megszerezni az uralmat nyelve fölött. — …hasznos dolgokat csinálni — fejezte be akadozva.
Tudatában volt, hogy Amszkhat oldalvást rangidős feleségére tekint, aki a tűzhely mellett varrogatott. A Zún hagyományoknak megfelelően csakis feketét viselt. Néne teljes mértékben helyeselte volna.
— Miféle hasznos dolgokat? — firtatta a férfi. — Mosást meg söprést, igennem?
— Ha úgy tetszik — mondta Esk —, vagy tudok lepárolni a kétrétű vagy a tripla lombik használatával, firnájszokat, fénymázakat, pasztákat, zúmcsátokat és Tagokat készíteni, viaszt olvasztani, gyertyát mártani, magokat, gyökereket és dugványokat helyesen kiválogatni, meg ismerem a legtöbb készítményt a Nyolcvan Csodálatos Gyógyfűből; tudok fonni, kártolni, kendert áztatni, suttyantani, és szőni kézzel, kerettel, rostával és Nemes szövőszéken, és kötni is tudok, ha valaki megkezdi nekem a fonalat, tudok földből és sziklából jósolni, ácsolni egész a háromfelé ágazó csapkötésig és csaplyukig, előre jelezni az időjárást állati jelekből és égi paraclikból, növekedést okozni a méhrajban, ötféle mézbort előállítani, festékeket, színezékeket és pácokat készíteni, köztük egy színtartó kéket, el tudom végezni a legtöbb bádogosmunkát, tudok csizmát talpalni, a legtöbbféle bőrt kikészíteni és alakítani, és ha van kecskéje, tudok rá vigyázni. Kedvelem a kecskéket.
Amszkhat töprengően tekintett a lányra, aki úgy érezte, azt várják tőle, hogy folytassa.
— Néne nem szereti látni, ha az ember csak ücsörög és nem csinál semmit — magyarázta. — Mindig azt mondja, hogy egy ügyes kezű lány sose fog megélhetés nélkül maradni — egészítette ki magyarázatát.
— Vagy férj nélkül — bólintott elgyöngülten Amszkhat.
— Igazából Nénének erről bőven van mondanivalója…
— Fogadok, hogy van neki — jegyezte meg Amszkhat. A rangidős hitvesre pislantott, aki alig észrevehetően biccentett.
— Jól van — mondta férfi. — Ha hasznossá tudod magad tenni, akkor maradhatsz. Tudsz játszani valamilyen hangszeren?
Esk szemrebbenés nélkül viszonozta Amszkhat állhatatos pillantását.
— Valószínűleg.
És így Esk, minimális nehézséggel és szinte semmi megbánással, elhagyta a Kostetőt és időjárását és csatlakozott a Zúnokhoz nagy kereskedőútjukon, le az Ankh-on.
Legalább harminc uszály volt — mindegyiken legalább egy terjedelmes Zún família —, és úgy tűnt, hogy nincs kettő köztük, ami ugyanazt a rakományt szállítaná; többségüket egymáshoz kötötték, s a Zúnok simán húztak egyet a hajókötélen és átléptek a következő fedélzetre, amikor gusztusuk támadt egy kis társasági életre.
Esk berendezkedett a gyapjúban. Meleg volt, egy kissé Néne kunyhójára emlékeztető szaggal, és, ami sokkal fontosabb, azt jelentette, hogy senki se fogja háborgatni.
Kezdett egy kicsit aggódni a mágia miatt.
Határozottan kezdett kikerülni az irányítása alól. Nem varázsolt, csak varázslatok történtek körülötte. És megérezte, hogy az emberek nem lennének túl boldogok, ha ezt tudnák.
Ez azt jelentette, hogy amikor mosogatott, hosszasan kellett csörömpöljön és pacskoljon, hogy eltitkolja azt a tényt, hogy az edények maguk tisztálkodnak. Ha meg kellett valamit stoppoljon, kénytelen volt elvonulni a fedélzet valamelyik magányosabb részére, hogy eltitkolja azt a tényt, hogy a lyuk szélei egymáshoz gabalyították maguk, mintha… mintha el lennének varázsolva. Aztán utazásának második napján arra ébredt, hogy a hely körül, ahová előzőleg a botot rejtette, több gyapjúcsomó kifésülte, megkártolta és takaros gombolyagba fonta magát az éjszaka folyamán.