Hátra sem fordulva megrázta a fejét.
— Legalábbis botorság, ha csak a nyakadat véded. Az emberi testen öt olyan pont is van, ahol megharaphat a vámpír.
— Na ne!
— Na de! Mármint úgy értem, a férfitesten…
Még a tarkója is elvörösödött.
Öt púpozott kanál cukrot szórtam a csészébe. Jegorra kacsintottam:
— Töltsön, kérem, egy pohár teát két kanál cukorral… még a halálom előtt szeretném megízlelni…
Úgy látszik, nem ismerte a viccet.
— És magamnak hány kanállal tegyek?
— Mennyi a súlyod?
— Nem emlékszem.
Szemre megsaccoltam.
— Tegyél bele négyet. Így elejét veheted a hipoglükémiának.[8]
Mégiscsak megmosta a nyakát, de továbbra is szaglott a fokhagymától. Miközben mohón szürcsölte a teát, kéréssel fordult felém:
— Magyarázza meg!
Hát igen, nem egészen így terveztem. Mondhatni egyáltalán nem így. A kiskölyköt felügyelni, miközben utoléri az Elhívás. Megölni vagy elkapni a vámpírcsaj. És elvinni a hálás fiúcskát a főnökhöz — ő meg majd csak szerét ejti, hogy alaposan elmagyarázzon mindent.
— Régmúlt korokban… — Cigányútra ment a tea. — Úgy hangzik, akár egy mese kezdete, nemde? Csakhogy ez nem mese.
— Hallgatom.
— Rendben. Inkább mással kezdem. Létezik az emberi világ. — Fejemmel az ablak felé intettem, az aprócska udvarra és az úttesten araszoló autókra. — Ott van. Körülöttünk. És a többség nem képes túllépni a határain. Mindig is így volt. Ám időnként megjelenünk a színen mi. A Másfélék.
— És a vámpírok?
— A vámpírok is Másfélék. Igaz, ők másféle Másfélék, a képességeik pedig már jó előre eldöntettek.
— Nem értem. — Jegor a fejét rázta.
Hát igen, nem vagyok egy gyámalkat. Nem tudom, de nem is akarom magyarázgatni az elcsépelt igazságokat…
— Két sámán, miután alaposan belakott a bolondgombából, veri a csörgődobokat — mondtam. — Réges-rég, még az ősidőkben. Egyikük a maga becsületes módján teszi bolonddá a vadászokat és a vezért. A másik sámán pedig látja, amint az árnyéka, mely ott remegett a barlang padlatán, egyszer csak alakot ölt, kitölti a teret és teljes magasságában kiegyenesedik. Csupán egy lépés kell, és belép az árnyékba. Belép a homályba. És ezek után következik a legérdekesebb. Érted?
Jegor hallgatott.
— A homály megváltoztatja a belépőt. Ez egy másfajta világ, mely az emberekből Másféléket csinál. De hogy mivé leszel… az csupán tőled függ. A homály egy féktelen folyó, mely egyszerre minden irányba folyik. Döntsd el, kivé akarsz válni a homályvilágban. De gyorsan ám, már nem maradt sok időd.
Most aztán végre megértette. A fiú pupillái összeszűkültek, s a bőre is sápadtabb lett egy árnyalatnyival. Jóféle stresszreakció, mondhatni kapásból a műveletisek közé lehetne utalni…
— Mik közül lehet választanom?
— Te? Akármivé. A valód még nem öltött végleges alakot. És tudod, melyek az alapvető választási lehetőségek? A Jó és a Gonosz. A Fény és a Setét.
— És te… te jó vagy?
— Mindenekelőtt… Másféle vagyok. A Jó és a Gonosz közti eltérés a hétköznapi emberek vonatkozásában lelhető föl. Ha a Fényt választod és Fénypártivá leszel, akkor nem veted be képességeidet holmi személyes haszonszerzés érdekében. Ha a Setétet választod, akkor ez lesz számodra a normális. De még a fekete mágus is képes betegeket gyógyítani és föllelni a nyom nélkül eltűnteket. A fehér mágus pedig megtagadhatja segítségét az emberektől.
— Akkor nem értem… miben van a különbség?!
— Majd megérted. Megérted, ha valamelyik oldalra állsz.
— Én aztán nem fogok sehová sem állni!
— Már késő, Jegor. Jártál a homályban, és máris változol. Még pár nap… és már el is köteleződsz.
— Ha a Fényt választod… — Jegor fölkelt, töltött még magának a teából. Észrevettem, hogy most először fordított nekem hátat aggodalom nélkül. — És te ki vagy? Mágus?
— Egy mágus tanítványa. Az Éjszakai Őrség irodájában dolgozom. Erre is szükség van.
— És mire vagy képes? Mutasd, szeretném ellenőrizni!
Tessék, minden úgy zajlik, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Járt a homályban, ám az nem győzte meg. Holmi csip-csup vásári mutatványok jóval meggyőzőbbek.
— Figyelj!
Kinyújtottam felé a kezem. Jegor megállt, igyekezett fölfogni, mi is történik. Aztán a csészére nézett.
A teából már nem szállt föl a gőz. A tea jóformán ropogott, lévén zavaros-barna jéghengerré változott, belefagyott tealevél-darabkákkal.
— Jaj — mondta a fiú.
Termodinamika — az anyag fölötti uralkodás legegyszerűbb része. Utat engedtem újból a Brown-mozgásnak, mire a jég azon nyomban fölforrt. Jegor, elejtvén csészéjét, fölkiáltott.
— Elnézést — fölpattantam és megragadtam egy rongyot a mosdókagylón. Leguggoltam, hogy föltöröljem a linóleumon képződött tócsát.
— Mindig csak a gond van ezzel a mágiával — mondta a fiú. — Kár a csészéért.
— Na várj csak!
Az árnyék elébem szökkent, beléptem a homályba és szemügyre vettem a szilánkokat. Még emlékeztek az ép állapotra, és a csészének egyáltalán nem kellett volna ily gyorsan e „megtört sorsra” jutnia.
A homályban maradva kezemmel egy kupacba kotortam a szilánkokat. Néhány apró szilánkocska még közelebb is araszolt készségesen a tűzhely alól.
Kilépvén a homályból Jegor elé tettem a fehér csészét.
— Már csak a teát kell belétöltened.
— Király! — látszott, hogy ez az apró trükk erős benyomást gyakorolt a fiúra. — És ezt bármelyik holmival meg lehet csinálni?
— Majdhogynem bármelyikkel, már ha holmiról van szó.
— Anton… és ha valami egy hete törött össze?
Akaratlanul is elmosolyodtam.
— Nem. Bocsáss meg, de már túl késő van hozzá. A homály esélyt nyújt, de hamar, nagyon hamar élni kell vele.
Jegor elkomorodott. Érdekes — vajon mit törhetett össze egy héttel ezelőtt?
— Most már elhiszed?
— Ez mágia?
— Igen. A lehető legprimitívebb. Jóformán nem is kell tanulni.
Alighanem kár volt ezt mondanom. A fiú szemében apró láng gyulladt. Máris méricskélte saját kilátásait. A kis haszonleső.
Fény és Setét…
— És egy tapasztalt mágus képes másféle dolgokra is?
— Még én is képes vagyok rá.
— És embereket irányítani?
Fény és Setét…
— Igen — mondtam. — Igen, képesek vagyunk rá.
— És mindebben gyakoroljátok is magatokat? Akkor miért ejtenek túszokat a terroristák? Hisz a homályon keresztül észrevétlenül be lehet lopózni, aztán meg agyonlőni őket. Vagy arra kényszeríteni őket, hogy agyonlőjék magukat! És miért halnak meg különféle betegségekben az emberek? Hisz a mágusok tudnak gyógyítani, ugye… saját maga mondta az elébb.
— Ez lenne a Jó — mondtam.
— Hát persze! Elvégre maguk Fénypárti mágusok!
— Ha egy akármilyen értelemben vett jótettet hajtunk végre, akkor a Setét mágusok jogot formálhatnak egy gonosztettre.
Jegor csodálkozón meredt rám. Túlságosan sok mindenben volt része az elmúlt 24 órában. És mondhatni viszonylag még jól is boldogult mindezzel.
— Sajnos, Jegor, a Gonosz természeténél fogva erősebb. A Gonosz: destruktív. Sokkal könnyebben rombol, mint ahogy a Jó teremt.