— És akkor mit tesznek? Itt van ez az Éjszakai Őrség… Háborúznak a Setét mágusokkal?
Nem volt szabad válaszolnom. Ezt ugyanazzal a halálos biztonsággal éreztem, mint amivel tudtam: egyáltalán nem kellett volna föltárulkozni a fiú előtt. Le kellett volna szerelnem a kíváncsiságát. A homály mélyebb szintjére vonulni. De semmi esetre — semmi esetre sem bonyolódni magyarázkodásba!
Semmit se tudok bizonyítani!
— Háborúznak velük?
— Nem egészen — mondtam. Az igazság rosszabb volt a hazugságnál, de nem volt jogom hazudni. — Felügyeljük egymást.
— Háborúra készültök?
Jegort elnézvén arra gondoltam, hogy egyáltalán nem buta fiú. Viszont fiú — ez itt a kulcsszó. És ha most elmondanám neki, hogy hamarost eljön a Jó és Gonosz csatája, hogy a homályvilág új jedije válhat belőle, akkor a mi oldalunkra áll.
Igaz, nem túl hosszú ideig.
— Nem, Jegor. Nagyon kevesen vagyunk.
— Fénypártiak? Kevesebben, mint a Setétek?
Most tényleg készen áll arra, hogy elhagyja otthonát, anyukáját és apukáját, fölöltse fénylő vértezetet, és elinduljon nekiinduljon, életét a jó oltárán föláldozandó…
— Úgy általában, a Másfélék. Jegor… a Jó és a Gonosz csatái évezredeken keresztül váltakozó sikerrel folytak. Olykor a Fény győzedelmeskedett… de ha tudnád, hány ember hullott el ennek során, akik még csak nem is sejtették a homályvilág létét… A Másfélék kevesen vannak, ellenben minden Másféle képes hétköznapi emberek ezrei fölött rendelkezni akaratlanul. Jegor… ha most kitör a Jó és Gonosz háborúja — az emberiség fele elhull. Ezért majd fél évszázada aláíratott egy megállapodás. A Jó és Gonosz, Setét és Fény közti nagyszabású megállapodás.
Kikerekedett szemmel fülelt. Felsóhajtottam és folytattam:
— Terjedelmét tekintve rövid megállapodás. Mindjárt fölolvasom — hivatalos orosz nyelvű fordítását. Most már jogod van tudni.
Lehunytam a szemem és a sötétségbe néztem. A homály föléledt, gomolyogni kezdett szemhéjam innenső oldalán. Kifeszült egy szürke vászonlepel, melyet lángoló vörös betűk borítottak. A megállapodást nem lehet emlékezetből idézni, csakis olvasni szabad:
Másfélék vagyunk,
Különféle erőknek szolgálunk,
Ám a homályban nincs különbség
a setét és fény hiánya közt.
Harcunk képes elpusztítani a világot.
Ezennel megkötjük a fegyvernyugvásról szóló
Nagyszabású Megállapodást.
Mindenik oldal saját törvényei szerint él,
Mindenik oldal saját jogokkal rendelkezik.
Korlátozzuk önnön jogainkat s törvényeinket.
Másfélék vagyunk.
Létrehozzuk az Éjszakai Őrséget,
Hogy a Fény erői felügyeljék a Setét erőit.
Másfélék vagyunk.
Létrehozzuk a Nappali Őrséget,
Hogy a Setét erői felügyeljék a Fény erőit.
Az idő majd határoz felőlünk.
Jegor szeme elkerekedett.
— A Fény és a Setét békét kötöttek?
— Igen.
— És a vámpírok… — Egyre-másra csak ennél a témánál lyukadt ki. — Ők is Setétek?
— Igen. Olyan emberek, akik teljesen újjászülettek a homályvilág hatására. Óriási lehetőségeket kapnak, de elveszítik magát az életet. És a létezésüket csakis mások energiájával tudják fönntartani. A vér az „energiaátfejtés” lehető legjobb közege.
— És közben embereket öldösnek!
— Donorvéren is elélnek. Ez, fiacskám, afféle szublimált élelmiszer. Nem valami ízletes, de meglehetősen tápláló. Ha a vámpírok igazándiból rákapnának a vadászatra…
— De hisz engem megtámadtak!
Egyébre se gondol, csakis saját magára… Rossz jel.
— Némely vámpírok megszegik a törvényt. És ezért kell az Éjszakai Őrség: hogy felügyeljük a megállapodás betartását.
— És egyébként a vámpírok csak úgy nem vadásznak az emberekre?
Láthatatlan szárnyak szellője legyintette meg orcámat. A karmocskák vállamba kapaszkodtak.
— Mit felelsz neki, járőr? — suttogta Olga a homály mélyéből. — Megkockáztatod az igazság kimondását?
— Vadásznak — mondtam. És hozzátettem azt, ami valamikor, öt évvel ezelőtt mindennél rettenetesebben érintett engem. — Licenc alapján. Olykor… olykor szükségük van élő vérre.
Nem kérdezett rá azonnal. Kiolvastam a szeméből — mindent, amit a fiú gondolt, mindent, amit kérdezni akart. Tudtam, hogy minden kérdésre meg kell felelnem.
— És ti?
— Mi pedig elejét vesszük az orvvadászatnak.
— Tehát rám is azért támadhattak… emiatt a megállapodás miatt? A licenc értelmében?
— Igen — feleltem.
— És kiszívták volna a véremet? Ti pedig elmentetek volna mellettem, oda se nézve?
Fény és Setét…
Lehunytam a szemem. A megállapodás szürke ködben lángolt. Tagoltan vésett sorok, melyek mögött évezredek háborúi és milliók életei állanak.
— Igen.
— Menjen el…
A srác most oly feszült volt, akár egy fölhúzott rugó. A hisztéria határán, az őrület szélén.
— Azért jöttem, hogy megvédjelek.
— Nem kell!
— A vámpírcsaj szabadon van. Rád fog támadni…
— Menjen el!
Olga fölsóhajtott:
— Kiszórakoztad magad, járőr?
Fölemelkedtem. Jegor összerezzent, miközben a hokedlivel együtt távolodott tőlem.
— Meg kell értened — mondtam. — Számunkra nincs más kiút…
Magam se hittem saját szavaimat. És hasztalan is lett volna a vita. Az ablakon túl már sötétedett, nemsoká eljő a vadászat ideje…
A fiú követett kifelé mentemben — mintha arról szeretett volna meggyőződni, hogy tényleg kilépek az ajtón, s nem bújok el a szekrényben. Egy szót se szóltam. Kinyitottam az ajtót, kiléptem a lépcsőházba. Az ajtó becsapódott mögöttem.
Egy lépcsőfordulóval följebb mentem, majd leguggoltam az ablak mellett. Olga hallgatott, s én is hallgattam.
Az igazságot nem szabad ily hirtelen föltárni. Az embereknek létezésünk puszta tényét is nehéz elfogadni. És megbékélni a Megállapodással…
— Semmit se tehettünk — mondta Olga. — Alábecsültük a legénykét, a képességeit és a félelmét. Észrevétettünk. Kénytelenek voltunk válaszolni a kérdésekre, mi több, őszintén.
— Megfogalmazod a jelentést?
— Ha tudnád, hány effajta jelentést írtam már…
A szemétcsatorna felől rothadás bűze áramlott. Az ablakon túlról beszűrődött a sugárút zaja, miközben lassan bealkonyult. A lámpák is kezdtek fölgyulladni. Ott ültem, forgattam kezemben a mobilomat és azon töprengtem, hogy most hívjam a főnököt, vagy várjam meg az ő hívását. Kétségtelen, hogy Borisz Ignatyjevics most is figyel rám.
Kétségtelen.
— Nem kéne túlbecsülnöd a vezetőség lehetőségeit — mondta Olga. — Kisebb gondja is nagyobb most nálad a fekete förgeteg miatt.
Kezemben cirregni kezdett a telefon.
— Na vajon ki az? — kérdeztem, mielőtt fogadtam volna a hívást.