Kerk óriási kezei a szék karfáját szorították, egyedüli jeleként annak, amit hallott. Jason halkan beszélt, de szavai olyan simán hatoltak az agyba, akár egy szike.
— Szerintem az emberi lények lassan elveszítik a háborút a Pyrruson. A bolygó több száz éves birtoklása után is ez az egyetlen város létezik… ez is félig romokban. Mintha valaha nagyobb lett volna a lakossága… Az a mutatvány, amit véghezvittünk, hogy megszerezzük azt a hajórakomány fegyvert és hadianyagot, valóban szép teljesítmény volt. Pedig kudarcot is vallhattunk volna… és akkor mi történt volna a várossal? Te és a néped egy vulkán omladozó peremén sétáltok, és nem vagytok hajlandóak beismerni.
Kerk minden izma megfeszült, ahogy mozdulatlanul ült székében, arcát apró izzadságcseppek borították.
A legapróbb hiba is robbanáshoz vezetett volna. Jason kereste a módot, hogyan enyhíthetné legalább részben a feszültséget.
— Én sem élvezem, hogy erről kell beszélnem. Azért teszem, mert biztos vagyok benne, hogy mindezt te is tudod már… csak azért nem nézel szembe a tényekkel, mert akkor azt is be kellene ismerned, hogy mindez a harc és öldöklés teljesen céltalan. Ha a lakosság állandóan csökken, akkor a ti harcotok nem más, mint a faji öngyilkosság egy különösen véres formája. El is hagyhatnátok a bolygót, de ez a vereség elismerése lenne. Biztos vagyok benne, hogy a pyrrusiak a halált is jobban szeretik a vereségnél.
Amikor Kerk félig felemelkedett székéből, Jason is felállt, átkiáltva szavait a másik férfi dühének ködén.
— Segíteni próbálok nektek, hát nem érted? Töröljétek ki a képmutatást az agyatokból, mert elpusztít titeket. Egy vesztett csatában harcoltok még mindig. Nem igazi háború ez, csupán szerencsétlen tüneti kezelés. Mintha egyenként vágnánk le a fekélyes ujjakat. Ennek csak végső pusztulás lehet az eredménye… és ti nem engeditek meg magatoknak, hogy ezt fölfogjátok. Ezért van az, hogy inkább megölnél, mint hogy hallanod kelljen, amint kimondom a kimondhatatlant.
Kerk már nem a székén ült, Jason fölé magasodott, akár egy haláltorony, ami bármikor ledőlhet. Csupán Jason szavainak ereje tartotta még fönn.
— Szembe kell néznetek a valósággal… mindenütt csupán ez az örökké tartó háború. Rá kellene jönnötök végre, hogy a háború okait kellene kezelni, és megszüntetni azt örökre.
A szavak értelme átjárta Kerk elméjét, a megrázkódtatás elmosta dühét. Visszahanyatlott székébe, arcán csaknem groteszk kifejezéssel.
— Mi az ördögről beszélsz? Úgy hangzik, mintha egy hitvány grubber lennél.
Jason nem kérdezte, mi az a grubber, de megjegyezte a nevet.
— Képtelenséget beszélsz — mondta Kerk. — Ez csupán egy idegen világ, amit le kell győzni. Az okok a létezés magától értetődő tényei.
— Nem, nem azok — ragaszkodott Jason a véleményéhez. — Gondold csak végig. Ma elhagyod a bolygót valamennyi időre, át kell esned egy rekondicionálő tanfolyamon, hogy lásd, hogyan romlottak tovább a dolgok, amíg távol voltál. Nos, ez egy egyenes vonalú folyamat. Ha a dolgok romlanak, amikor a jövő felé haladunk, akkor a múltban jobbnak kellett lenniük. S akkor az az elmélet is helyes lehet… bár nem tudom, a tények engem igazolnak-e majd… hogy ha elég messzire tekintünk vissza a múltba, találhatunk olyan időt, amikor az emberiség és a Pyrrus nem álltak harcban egymással.
Kerk nem tudott megszólalni, csak ült és hallgatott, míg Jason megtámadhatatlan logikája teljesen letaglózta.
— Van is bizonyíték, hogy igazoljuk ezt az elméletet. Még neked is el kell ismerned, hogy bár nem versenyezhetek a pyrrusiakkal, egészen jól megismertem már az itteni életet. És az egész pyrrusi növény — és állatvilágban egyetlen közös dolgot találtam: nem funkcionálisak. Rengeteg fegyverük közül egyiket sem használják egymás ellen. Mérgük mintha hatástalan lenne más pyrrusi életformákkal szemben… csupán arra jó, hogy a homo sapiens számára osszon halált. Márpedig ez teljes fizikai képtelenség. Azalatt a háromszáz év alatt, amit az ember ezen a bolygón töltött, nem alakulhattak át az életformák ilyen módon.
— De hiszen megtették — kiáltotta Kerk.
— Milyen igazad van — felelte Jason higgadtan. — Ha pedig megtették, akkor itt valamilyen erők kell hogy működjenek.
Fogalmam sincs, hogyan csinálják, de valami arra késztette a pyrrusi életet, hogy hadat üzenjen az embernek, és én meg akarom tudni, mi ez a valami. Mi volt az uralkodó életforma, amikor az őseitek ideérkeztek?
— Nem tudom — mondta Kerk. — Ugye, nem azt akarod ezzel mondani, hogy a Pyrruson más értelmes lények is vannak az emberek leszármazottain kívül? Olyan lények, akik csatába vezetik a bolygót ellenünk.
— Nem én sugalltam ezt, hanem te. Ez azt jelenti, hogy kezded elfogadni a gondolatot. Fogalmam sincs, hogy mi okozta a változást, de nagyon szeretném megtudni. Aztán pedig megnézni, visszafordítható-e a folyamat. Persze semmit sem ígérhetek. De talán egyetértesz velem abban, hogy érdemes kutatni.
Öklével tenyerébe csapkodva Kerk nagy léptekkel rótta a szobát, súlyos lépteitől szinte rázkódott az épület. Küzdött magával. Új gondolatok támadták meg régi hitét. Olyan hirtelen jött — de olyan nehéz volt nem elhinni.
Anélkül, hogy engedély kért volna, Jason töltött magának az üvegben levő hűvös vízből, majd kimerülten visszaült székébe..
Valami zúgva berepült a nyitott ablakon, lyukat szakítva a védőhálón. Kerk lelőtte, anélkül hogy léptein változtatott volna, vagy akár tudta volna, hogy mit tesz, A döntés nem tartott sokáig. Mivel élete a gyors cselekvésen múlott, a hatalmas termetű pyrrusi elképzelhetetlennek tartotta, hogy ne gyorsan határozzon. Megállt, és hosszan Jasonra nézett.
— Nem mondom, hogy meggyőztél, de képtelen vagyok kész választ találni az érveidre. így amíg meg nem tudom cáfolni, addig úgy cselekszünk, mintha igazak lennének. És most mi a terved, mit tudsz tenni?
Jason ujjain számolta a tennivalókat.
— Először is szükségem van egy jól védett helyre. ahol élhetek és dolgozhatom. így ahelyett, hogy az energiámat az életben maradásra fordítanám, némi figyelmet szentelhetek a kutatásnak is. Másodszor, szeretném, ha valaki segítene nekem… és egyben testőröm is lenne.
Olyan valaki, ha kérhetem, aki valamivel több érdeklődést mutat, mint jelenlegi házőrzőm. Métát javasolnám, erre a munkára ő felel meg leginkább.
— Méta? — Kerk őszintén meglepődött. — ő űrpilóta és védőernyőoperátor, mi hasznosat tehetne egy ilyen kutatási programban?
— A lehető legtöbbet. Vannak tapasztalatai más világokról, így képes megváltoztatni a véleményét… legalább egy kicsit. S legalább annyit tud a bolygóról, mint bármely más képzett felnőtt, és képes válaszolni a kérdésekre, amiket felteszek. — Jason elmosolyodott. — Mindamellett nagyon csinos lány, akinek élvezem a társaságát.
— Kíváncsi voltam, sort kerítesz-e erre az utolsó érvre — morogta Kerk. — Mindazonáltal a többinek van értelme, ezért nem ellenzem.
Majd kiküldők helyette valakit, és idehívatom. Sok lezárt épület van, amit használhatsz.
Miután beszélt az egyik asszisztenssel a külső irodából, elintézett néhány hívást a képernyőn. Gyorsan kiadta a megfelelő utasításokat.