Már késő volt. A föld körös-körül repedezett és hullámzott, ahogy a föld alatti dolognak egyre több része tört utat a fényre. Jasont nem messze várta a biztonság — csak éppen boltívként magasodott előtte a lény egyik piszkosszürke része.
Vannak olyan másodpercek, amelyek végtelennek tűnnek. A szubjektív idő pillanatai, melyeket megragadunk és végtelen hosszúra nyújtunk. Ez egy ilyen pillanat volt. Jason dermedten állt.
Még a füst is mozdulatlanul függött az égen. Az idegen lény felmagasodó burka éppen előtte volt, minden részlete jól látszott.
Embermagasságú volt, szürke és bordázott, akár egy régi fakéreg.
Minden részéből indák nyúltak ki, sápadtak és kígyóként tekeregtek és vonaglottak. Alakjuk egy növényre hasonlított, mégis állatként mozogtak. S közben egyre hasadoztak. Ez volt a legszörnyűbb.
Repedések és nyílások tűntek föl. Felhasadó, tátott szájak, melyek fakó színű állatok hordáját ontották magukból. Jason hallotta rikoltásukat, de úgy, mintha távolról jönne, látta a tűszerű fogakat, melyek állkapcsokban sorakoztak. Az ismeretlen borzalom miatti bénultság odaszegezte, ahol állt. Meg kellett volna halnia. Kerk ordított neki a hangosbeszélőn keresztül, mások lelőtték a nekitámadó kis lényeket, de Jason semmiről sem tudott.
Aztán egy sziklakemény váll taszította arrébb. A sebesült férfi volt, megpróbálta kimenekíteni Jasont. A fegyvert a foga közé szorította, és ép karjával vonszolta Jasont — a szörny felé. A többiek felhagytak a lövöldözéssel. Rájöttek, mi a terve, és jónak találták. A lény egyik hurokja az ég felé nyúlt, nyílást hagyva teste és a föld között. A sebesült pyrrusi megvetette a lábát, és megfeszítette izmait. Fél kézzel, egyetlen lökéssel lerántotta Jasont a földre, és átgurította az élő boltív alatt. A tekergő indák érintése perzselte Jason arcát, aztán túljutott, tovább gurulva a földön. A sebesült férfi utánaindult, de már késő volt.
Egy ember számára volt esély a menekülésre. A pyrrusi könnyedén kijuthatott volna, ehelyett ő Jasont küldte át először. A lény észlelte a mozgást, amikor Jason súrolta az indáit. Lezuhant, és maga alá temette a sebesült férfit. Az eltűnt szem elől, ahogy az indák beburkolták, és a kis állatok odarajzottak. A ravasz valószínűleg átállítódott automatikus tüzelésre, mivel a fegyver még jóval azután is folyamatosan lőtt, hogy a férfi alázuhant.
Jason arrébb kúszott. Egy-két agyaras állat feléje rontott, de lelőtték.
Ő minderről semmit sem tudott. Aztán durva kezek rántották fel a földről, és előretaszították. Egy teherautó oldalának csapódott, aztán Kerk dühtől vöröslő arcát látta maga előtt. Egy óriási ököl ragadta meg elöl a ruháját, és felemelte a földről. Úgy rázta, mint egy tehetetlen rongybabát. Ő nem védekezett, akkor sem tudott volna védekezni, ha Kerk megöli.
Amikor visszalökték a földre, valaki fölszedte és a teherautó hátuljába tuszkolta. Nem veszítette el az öntudatát, de képtelen volt mozogni.
Egyszer majd elmúlik a fáradtság, és akkor majd felül. Hiszen csupán erről van szó: kimerült egy kicsit. Amint ezt végiggondolta, elájult.
13. fejezet
— Éppúgy, mint annak idején — mondta Jason, amikor Brucco belépett a szobába, egy tálcán ételeket hozva. Brucco szó nélkül átnyújtotta a tányérokat Jasonnak és a másik ágyon fekvő sebesültnek, azután kiment.
— Köszi! — kiáltott utána Jason.
Egy tréfa, egy vigyor, mint ezelőtt mindig. De ahogy most elvigyorodott, úgy érezte, mintha kívülről nézné saját magát.
Életének egy szakasza lezárult. Mozdulatlan és zsibbadt volt. Még mindig maga előtt látta, ahogy az idegen élőlények tömege rázuhan a félkarú pyrrusira, és megfojtja a szerencsétlent milliónyi lángoló ujjával.
Elképzelte, hogy sebesült társa helyett ő fekszik az élő prés alatt, mert így is történhetett volna. Befejezte az étkezést, s közben észre sem vette, hogy egyáltalán evett.
Attól a reggeltől, amikor végre magához tért, valami megváltozott benne. Tudta, hogy neki kellett volna meghalnia azon a véráztatta utcán. Meghalnia, mert azt hitte, segíteni tud az örökké tartó háborúban élő pyrrusiakon. Ha ő nem lábatlankodik ott, és a sebesültnek nem kell még vele is törődnie, akkor társai kihozhatták volna ide, ennek az épületnek a biztonságába. Most annak az embernek a kórházi ágyán fekszik.
Annak az embernek, aki életét áldozta Jasonért.
És akinek még a nevét sem tudta.
Az ételben nyugtatok voltak, amiktől hamarosan elaludt. Az arcán lévő pólyák megszüntették a csápok okozta égető fájdalmat. Amikor másodszor is magához tért, valóságérzete megint a régi lett.
Egy ember meghalt, hogy ő élhessen. Jason szembenézett a tényekkel. Nem adhatta vissza neki az életet, bármennyire is szerette volna. Az egyetlen dolog, amit tehetett, hogy nagyra becsülje a másik halálát. Ha ugyan lehet a halált nagyra becsülni. Ezek után megpróbált másra gondolni.
Jason tudta, mit kell tennie. Munkája most még fontosabbá vált. Ha képes lenne megoldani ennek a halálos világnak a rejtélyét, tartozásának egy részét legalább letudhatná vele.
Amikor felült, forogni kezdett vele a világ. Fejét az ágy szélének támasztotta, amíg jobban nem lett. A szobában lévő betegek nem figyeltek rá, ahogy lassú, fájdalmas mozdulatokkal felöltözött.
Brucco bejött, látta, hogy mit csinál, majd szó nélkül kiment.
Az öltözködés sok időbe telt, de végül sikerült. Amikor Jason kiment a szobából, a folyosón Kerkkel találkozott, aki éppen rá várt.
— Kerk, mondani szeretnék valamit…
— Nekem te ne mondj semmit! — Kerk dörgő hangja a padlótól a mennyezetig visszhangzott. — Most én mondok neked valamit. Jól figyelj ide, mert nem fogom megismételni. A jelenléted a Pyrruson, Jason dinAlt, nem kívánatos, mit ahogy az értékes kitelepülési elméleteid sem. Egyszer már meggyőződtem csavaros észjárá-
sodról. Kíváncsi voltam a te “logikád” eredményére. Hát most láthattam. Welf meghalt, azért, hogy te élhess. Kétszer olyan jó ember volt, mint amilyen te valaha is lehetsz.
— Welf? Ez volt a neve? — kérdezte Jason akadozva. — Nem tudtam…
— Látod, még ezt sem tudtad — mondta Kerk rosszalló arccal. — Még a nevét sem tudtad, ő pedig meghalt azért, hogy a te nyomorult kis életed megmaradjon.
Kerk köpött egyet, hogy szavai még nagyobb megvetést fejezzenek ki, majd elindult a kijárat felé. Mintha eszébe jutott volna valami, visszafordult.
— Itt maradsz ebben az épületben, amíg a hajó két hét múlva vissza nem tér. Azután elhagyod ezt a bolygót, és soha többé nem jössz vissza. De ha mégis, azon nyomban agyonlőlek. Örömömre fog szolgálni — mondta, és kiment.
— Várj! — kiáltott utána Jason. — Nem dönthetsz így. Még a bizonyítékokat sem nézted meg, amiket találtam. Kérdezd meg Métát…
De Kerk már kiment, az ajtó bezáródott mögötte.
Ostoba helyzet volt. Az előbbi elkeseredését most harag váltotta fel.
Úgy bántak vele, mint egy felelőtlen gyerekkel. A megtalált hajónapló fontosságát pedig semmibe vették.
Jason megfordult, és látta, hogy Brucco ott áll a közelben.
— Hallottad az egészet? — kérdezte.
— Igen. És tökéletesen egyetértek vele. És még tekintsd magad szerencsésnek.